“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

Az orosz államfő – mint már többször is – a tegnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján újfent elmondta: az orosz és az ukrán lényegében egy nép. Testvérek.

A donbasszi – ukrán konfliktusról ismét kifejtette álláspontjá. Erőteljesen aláhúzva, hogy bármennyire is nem tetszik ez Ukrajnának, a minszki megállapodásnak nincs alternatívája. Elengedhetetlennek nevezte azt is, hogy Kijev közvetlenül tárgyaljon Donbassz vezetőivel. Ismételten cáfolta, hogy a régióban orosz katonai egységek lennének. Elmondta viszont azt, hogy van ott annyi erő, amely nem engedi meg, hogy bárki is egy a srebrenicaihoz hasonló vérengzést rendezzen Donbasszban.

Szergej Zseleznyjak az orosz GOSZDUMA Nemzetközi Ügyek Bizottságának tagja teljesen “kiakadt” az amerikai külügyi szóvivő Heather Nauert tegnapi kijelentésein.

Amelyben az amerikai külügy szőke nője Oroszországot vádolta Ukrajna területének ágyűzásával – rakétázásával, ukrán civilek lemészárlásával. Amit még sikerült megfejelnie egy jó kis uszítással, jogy Kijev “ááljon már végre a sarkára”!

Zseleznyjak legenyhébb megfogalmazása szerint Nauert állításai abszurdak, a helyzet totális nem-ismeretéből fakadóak, javaslata pedig vérgőzös és Istenkáromló.

Mindazonáltal javallotta Heather Nauertnek, hogy látogasson már el a térségbe. De előtte kérjen bocsánatot Donbassz lakótól.

Oroszországot az EBESZ-ben képviselő Alekszandr Lukasevics szerint fogolycsere ügyben Kijev ismét “holt lelkekkel” trükközik, és igyekszik elszabotálni a megállapodás végrehajtását.

A DNR elnökének tanácsadója, Alekszandr Kazakov szerint Kanada fegyverszállítása a kijevi rezsimnek az USA előtti útkitaposás. “Amerika nem mert elsőként belevágni, hiszen Oroszország és az USA elnökei megbeszélésén az orosz elnök világossá tette: ha a Nyugat ezt meglépi, úgy Oroszország ellentételezni fogja. Így aztán az USA most Kanadát tolja maga előtt. Ha pedig emiatt Kanada kerül bajba, a hű társ majd kisegíti.

TERMÉSZETESEN folytatódik Donbassz latorostroma. És nem egészen úgy, ahogyan azt az amerikai külügy alaposan felkészített szóvivő hölgyeménye tudni véli.

Dokucsajevszkben az utóbbi 24 órában két civil halt bele a valcmanista terrorba.

Elkészült az ENSZ Emberi Jogi Főbiztos Hivatalának hivatalos jelentése Donbasszról.

Amúgy jó hosszúra sikeredett, pedig csak eseteket sorol fel a valcmanista ordashad rémtetteiről. Hajmeresztő dolgokról. Nem is sorolnánk fel.

Jó kis információforrásként szolgálhatna Heather Nauert számára. Biztosan az ő hivatala is megkapta. Ajánljuk tanulmányozásra. Persze azzal a kitétellel, hogy nem kéne az elkövetőket fölcserélni. Még ha számára az kellemesebb is.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hogyan lehet azonosulni NATO és horogkeresztes zászlóval ?Tisztelt Heather Nauert !
    Amint olvashatjuk láthatjuk lehet !
    Köszönet a globalista zsidóságnak ! Akiknek csak a pénz számít .

  2. Aki a sarkára áll, nagyon labilis egyensúlyi helyzetbe kerül, és könnyen pofára esik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com