„Jogalap nélkül” bővebben

"/>

Jogalap nélkül

Névazonosság miatt zaklatták a behajtók

Egy évtizede küzd a végrehajtókkal egy idős balatonkeresztúri férfi, mert egy névegyezés alapján akarják behajtani rajta azt az adósságot, amit nem ő csinált.

Két évvel ezelőtt már feltárta lapunknak az ügyét, ám azóta semmi sem történt. Illetve minden folytatódott tovább: a napokban is kapott egy levelet a behajtó cégtől, hogy fizessen be kedvezménnyel 16 ezer forintot, akkor elengedik a tartozása többi részét.

– Régen kezdődött a kálváriám, még 2007-ben, amikor aktív dolgozó voltam. Minden előzmény nélkül jelentkezett nálam ez a cég. Pedig semmiféle hitelt nem vettem fel – mondta Papp János. – Ennek ellenére zaklattak, sms-t és levelet is küldtek, hogy törlesszem a hitelt. Egy áruhitelről volt szó, a számlát is mellékelték az egyik levélhez. Ebből kiderült, hogy egy tápiószecsői névrokonom, egy másik Papp János bútorokat vett hitelre egy jászberényi áruházban 193 ezer forintért.

A balatonkeresztúri Papp János állítja: soha életében nem járt a Jászságban. Telefonon felhívta a behajtó céget, egyeztettek. A szerződés alapján kiderült, hogy sem az édesanyja neve, sem a születési éve nem stimmelt az iraton. Ennek ellenére nem törölték a tartozást. Közben Balatonfenyvesről Balatonkeresztúrra költözött hősünk, de ott is megtaláltak.

– Ártatlan vagyok, soha életemben nem maradtam adós semmivel, becsületesen ledolgoztam az életemet – jelentette ki Papp János. – Nem tudom, hogyan vethetnék véget ennek az ügynek. Már egy fonyódi ügyvéd segítségével hivatalos levélben elküldtem a személyi adataimat a végrehajtóknak, de válaszra sem méltattak. Pedig abból a levélből kiderül, hogy nem vagyok azonos a jászberényi Papp Jánossal. Végső elkeseredésemben lefénymásoltam a személyi igazolványomat, és bevittem a rendőrségre, hogy feljelentem a céget zaklatás miatt. De a rendőrség szerint nincs jogalapom a feljelentéshez.

Kerestük a budapesti adósságbehajtó céget, azonban az ügyfeleikről nem nyilatkoznak, így nem tudtuk meg, mi lesz a vége a történetnek.
(sonline)

Bal-Rad komm: „…Ártatlan vagyok, soha életemben nem maradtam adós semmivel, becsületesen ledolgoztam az életemet…”

– NEM VAGY ÁRTATLAN!

Te CSAK egy magyar vagy, aki bűnös mindenben, és adósa vagy a RENDSZERNEK! HAZUDSZ is! Mi az, hogy becsülettel ledolgoztad az életed? Hiszen még élsz! – mert panaszkodsz!

Aki pedig hazudik, az eleve nem lehet becsületes. Jogalapod tehát nincs!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Jogalap nélkül” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ha valaha is lesz „visszarendszerváltás”,akkor ezeket a behajtó cégeket az országot szétrablók között kell elsőkként felelősségre vonni!És nem is akárhogy!

  2. Behajtó vagy végrehajtó? Nem mindegy. Ha behajtók zaklatják, akkor nyugodtan küldje el őket a halál faszára. A bírósági végrehajtó hatósági személy, akitől csak úgy lehet megszabadulni, ha a tartozás(ok) rendezve lettek.

    1. Vagy hirtelen szivinfartus,vagy utcai baleset elhunyt a végrehajto.
      Van az az összeg amiért márt megéri a halál.

Hozzászólás a(z) Smith bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com