“Hordaöröm: EGYBEN A TÁBOR!” bővebben

"/>

Hordaöröm: EGYBEN A TÁBOR!

Minden rekordot felülmúlt a részvétel a nemzeti konzultáción

Minden eddigi rekordot felülmúlt a nemzeti konzultáción való részvétel, amelyen a pénteki összesítés szerint 2 301 463-an vettek részt – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója Budapesten.

Hidvéghi a Fidesz nevében köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a nemzeti konzultációban, “vette a fáradságot, hogy elmondja véleményét a Soros-tervről”, és visszaküldte vagy az interneten kitöltötte a kérdőívet.

Hangsúlyozta, a minden rekordot felülmúló óriási részvétel jelzi, hogy pártokon átívelő ügyről van szó, amit az ellenzéknek is érdemes lett volna elfogadni a magyar emberek véleménynyilvánításának támadása helyett.
(origo)

Bal-Rad komm: Elvileg bejött a jóslatunk. Mi ugyanis úgy gondoltuk, hogy a hordaszimpatizánsok BELFÖLDI tábora ki fog jönni a végére.

Hidvéghy Nyhalonc matekja szerint pontosan így is alakult. (Hogy aztán VALÓBAN MENNYI? – na azt ember meg nem mondja!)

De azért egy kis ürömfüvet szórnánk a hatalmas hordaörömre.

Volt ugye egy esztendeje a kvótanépszavi. Ami MAJDNEM a Soros-tervről szólt.

Na azon a referendumon – pedig azért el kellett menni szavazni – úgy 1,06 millióval több magyart mondott NEM – et a Soros-EU tervre! Egész pontosan 3 362 224 “NEM” jött ki akkor.

Azért van némi visszaesés! Ami aligha annak tudható be, hogy CSAK a 2 301 464 “konzultáló” ellenzi a Soros – tervet.

Ez a hordatábor létszáma! Kb. ENNYINEK KELL KIJÖNNIE MAJD a “választásokon”, mint hordakívánó. A kétharmadhoz!

A közel 8,5 millió jogosult közül. Bő egynegyed elég lesz hozzá!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Hordaöröm: EGYBEN A TÁBOR!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Levél a fogadatlan prókátornak a GENYZETI KONZULTÁCIÓ kapcsán.
    Soros úr!
    Én, Aradi Pál abból a társadalmi rétegből származom, amely Ön miatt is 26 éve, mint milliónyi honfitársam, szegény.
    MEGÉRTETTEM 28 ÉV ALATT MIND AZT A FOLYAMATOT, AMIT ÖN SOROS ÚR A GENGSZTERVÁLTÁSKOR FINANSZÍROZOTT !
    Egy építő, teremtő rendszer megdöntése után megteremtette azt a társadalmat, amelyben a kevesek dőzsölnek, milliók nyomorognak. Megteremtette a bankdiktatúrát. amely ezreket küld az öngyilkosságba. Megteremtette azt a társadalmat, amelyben a törvénytisztelő szabad börtönben senyved és ezzel szemben a bűnöző fogságban élvezi az emberi jogai szabadságát. Az adózó pénzén, megkérdezése nélkül többet köteles az állam költeni köztörvényes bűnözőkre egy nap, mint becsületes betegre a kórházba, vagy egy gyermek étkeztetésére az óvodába.
    Ez
    A kisebbségi létemmel a gengszterváltásig nem volt bajom és ma sincs. Amivel igazán bajom akadt 1998 után az a liberális baloldaliság, amely a szegénységemet magyarázta. Azt, hogy nekem, 2010-ig azért volt jó, mert rossz volt. Illetve a szociális, társadalmi prioritások fonákságával a tényleges problémáim liberális-baloldali szemlélettel háttérbe szorultak, a lényegtelenek meg fókuszálva lettek. Ebből tapasztaltam, hogy az 1945 utáni kapitalista baloldaliság nem egyenlő a baloldallal, a 1945 utáni amerikanizált liberalizmus meg nem egyéb, mint az új kizsákmányoló burzsoázia legitimitásának társadalmi manipulátora. Ennek a manipulációnak retorikai alapja a demokrácia, a szabadság, stb., és mind az, ami az emberi szabadság eszméje ugyan, de ezen kifejezéseknek a liberálisok esetében nincs valódi tartalma. Ha már a manipulációról említést tettem ennek a legfényesebb példája a gengszterváltás, amelynek során Ön Kedves Soros úr a saját pénzén finanszírozott diverzáns fiatalokat állított, a dolgozó magyar nép ellen. Ilyen az ön kedvence Orbán Viktor, aki esetében a fagylalt visszanyalt. Hála az égnek, árulóknak szar-ka a fizetése. No persze Soros Úr az ön jóindulatát nincs jogom megkérdőjelezni, de azt is hozzá teszem, hogy pokol kapuihoz is efféle jó indulatok vezetnek. Hogy most a volt tanítvány, miután az ön pénzén felforgatta a szocialista rendszert a többiek között és KONZULTÁCIÓBA kezdett az Ön politikáját illetően azt is igazolja, hogy se Orbán Viktor, Se ön Soros Úr nem a teremtő magyar nép szövetségese. Ezt igazolja, hogy 1989 után bankdiktatúra kergeti az emberek tömegeit az öngyilkosságba, családok százaitól veszik, árverezik el a házat, és ebből az Ön tőkéje is dagad, Soros Úr! Az feltétlenül fontos, hogy a menekültekkel a humánus ember szolidáris legyen. Szolidáris, még azokkal is akiknek nem az európai országokban kellene bekopogni menedékért. A félrevezetett menekülteknek azon hatalmak nagykövetségei lakóinak húsát kellett volna már minimum lerágni, amelyek az olajért, és más kincsekért forgatták fel a hazájukat. Soros úr a milliárdjaiból miért pénzel további országokban fasisztákat, hogy gyilkoljanak a demokrácia és emberi jogok címszavával ártatlan gyermekeket? Soros úr a milliárdok mellett milyen az agyamentség kor? Mert, ha épp ésszel volna látná, hogy az ön aljas mesterkedésének eredménye mind az, amiért ma szót emel aljas álnokságból, aljas emberi jellemből fakadóan. Soros úr, az Ön magatartása, pénze az, amely minket szegénységbe taszított azoknak az aknamunkájával akiket most támad mert éppen azzal az intézménnyel élnek, amit ön hirdet az emberi jogok címszó alatt. Orbán Viktor és a mai, magyar politikai elit csak ÖNT nőtte túl és fogalmazza meg saját érdekeit megjelenítő véleményét. Orbán azt teszi, nem többet és kevesebbet, amit Öntől tanult. A különbség az, hogy Orbán itthon él, és nem készül megdögleni, koránál fogva. A lényeg, hogy Orbán és Ön Soros úr totálisan a kapitalizmus termékei és egy és ugyan azok!
    A leírtak alapján, a véleményem végterméke, hogy aláírtam és aláírattam én magam is 28 családban a NEMZETI (GENYZETI) KONZULTÁCIÓT!
    Csak azért tettem, mert Ön Soros úr 18 évvel ezelőtt azt pénzelte, hogy én, a gyermekeim és több millióan a szegénységbe kerüljünk a emberi jogok, a szabadság és a demokrácia jelszava alatt egy ellenforradalom után!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com