“Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Staffan de Mistura öröme határtalan. A genfi Szíria konferencia nyolcadik fordulójának második napján a damaszkuszi kormány küldöttsége is bejelentkezett Bashar al-Dzsaafári vezetésével. Teljes immáron a létszán, fagyos a hangulat.

Viktor Bondarjev az Orosz Föderációs Tanács Védelmi Bizottsága vezetője ma a RIA Novosztinak adott interjújában a világ legbékeszeretőbb államának – USA – “süketségére” panaszkodott. Szíriailag.

“Nem nevezném országaink Szíriával kapcsolatos együttműködését konstruktívanak. Meg sem hallgatnak bennünket. Vagy félreértik amit mondunk, vagy figyelembe sem veszik a javaslatainkat. Ha valamiben nagy ritkán megállapodunk, azt általában rövid időn belül föl is rúgják!” – panaszolta. “Hát mit lehet kezdeni az ilyen partnerrel?”- kérdezte.

Bondarjev vezérőrnagy elmondta, hogy az orosz erők visszavonása Szíriából csak csökkentés lesz. “Maradnak ott elegen, elégséges fölszereléssel” – mondta.

Közben persze a terepmunka iszajlik Szíria szerte.

Aleppo tartományban Hanasser városa környékén nyögik a latrok a szír hadsereg és az orosz légierő csapásait.

Hama tartomány északkeleti részén a tegnap elindított rémkalifátusista akció zátonyra futott. Amit estig nyertek, reggel elbukták.

Nem járt jobban a szír hadsereg offenzívácskája sem. Ma délután az orosz-szír légipáros végigszórta a vidéket. Ennek csaka kormánycsapatok örültek. Az eredmény tán holnap látható lesz.

Damaszkus környékén is megélénkültek az események. Elsősorban is Kelet-Ghouta területén. Nem örülnek a martalócok.

Az Abu-Kemal katlan fölszámolásával viszont nem különösebben siet a szaír hadsereg. Ezt nagyon nem is lehet nekik fölróni hibaként. Őrzik a tüzet. Csak arra kell figyelniük, hogy élő-eleven pribék onnan ne tudjon kilopakodni.

Hírek szerint viszont az amerikaiak által létesített Al-Tanf bázis időközbenigazi kalifátusista erőddé alakult. Legalább háromezer martalóccal. Akik szabadon jönnek-mennek a tábor és Jordánia között. Ott az amerikaiak ellátják őket minden jóval. Bár a táborból Szíria belseje felé egyelőre nem kisérleteznek, megfigyelők szerint jó kis darázsfészek alakulgat ott.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com