“Összejön az! ÖSSZE KELL JÖNNIE!” bővebben

"/>

Összejön az! ÖSSZE KELL JÖNNIE!

A horda szerint már 2,2 millióan konzultáltak velük

Már több mint 2,2 millióan küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet – mondta Tuzson Bence szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A pontos szám 2 238 925, ebből postán 2 072 981 érkezett, interneten pedig 165 944-en töltötték ki – állította az MTI tudósítása szerint a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

A „Soros-tervről” péntekig lehet véleményt nyilvánítani. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ugyanezen a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a nemzeti konzultáció azért is aktuális, mert az uniós intézmények elkezdték a tervek végrehajtását: az Európai Parlament (EP) november közepén arról döntött, hogy létre kell hozni egy kötelező, állandó, létszámkorlát nélküli bevándorlószétosztási eljárást. Az Európai Bizottság is ezt a megoldást támogatja – jegyezte meg.

Hozzátette: az EP-döntés alapján csökkentenék azoknak a tagállamoknak az uniós forrásait, amelyek nem akarnak részt venni a betelepítési programban, ami különösen az ellenálló visegrádi országokat érintené hátrányosan.

Dömötör Csaba bejelentette azt is: a kormány a napokban feljelentést tesz az LMP-s Hadházy Ákos ellen, mert szerintük hazugságokat állított a konzultációról, s bocsánatkérésre szólította fel.

Ahogy arról a Magyar Nemzet is beszámolt, az LMP társelnöke – miután betekinthetett a feldolgozásba – arra jutott, nincs nyilvántartás a beérkező nemzeti konzultációs ívekről. Ez pedig azt jelenti, hogy semmi nem bizonyítja azt a kormánypárti állítást, amely szerint már több mint 1,7 millióan mondtak véleményt az úgynevezett Soros-tervről.

Sőt, a Hír TV Célpont című műsorában bemutatott hangfelvételen egy ügyintéző arról beszélt, talán a fele lehet meg a fideszesek által akkor hangoztatott 1,7 millió válaszlevélnek.
(mno)

Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogy a horda által közölt számok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Az is nyilvánvaló, hogy a hordamatek ki fogja hozni a 2,5 milliót a zárórára. Amivel azt sugallják a TÁBORUK FELÉ, hogy vagyunk ennyien!

Ám a görcsös bizonygatás és a hosszabbítás az mintha hordaagodalmakat firhangolnának! NINCS MEG A KÉTHARMADOS TÁBOR A “VÁLASZTÁSOKRA”! Tán még a feles sincs meg! Kalkulációs hiba volt induláskor zárt végűnek beharangozni a levelezést!

Mindazonáltal megnyugodhatnak. A magyarok túlnyomó többsége elutasítja Soros terveit, meg a betelepítést is!

Pontosan emiatt fájhat a horda feje!

MERT ŐK A ZSEBÜKRE HALLGATNAK CSAK!

Márpedig ha akarják a júdáspénzt, akkor az Unió akarata fog érvényesülni! (Márpedig miért ne akarnák? A kínai pénz csak kveset pótol!)

Igen ám! De ha jönnek a betelepített migráncsok! Na azt csak meg kéne magyarázni!

Nem a TÁBORNAK! A magyarok többségének! Akiknek a munkaerőhiányra való hivatkozás kevés lesz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com