“Oroszország” bővebben

"/>

Oroszország

Legalább két esztendeje már, hogy szerettem volna egy tisztázó írást csinálni Oroszországról. Egy olyan realista fölfogásút. Se nem heroizálót, se nem degradálót. Ami hellyel-közzel igaz.

De ez egy rettenetesen nagy munka. Jómagam szeretem Oroszországot. Van oda kötődésem, jártam Oroszországban. Autóval, mert látni akartam/akarom. Megismerni. Ami persze lehetetlenség.

Ezért sem kerítettem sort egy ilyesmi megírására.

Viszont KELL EGY ILYEN ÍRÁS, mert…! Mert kell.

Éppen kapóra jött a Munkáspárt elnökének, Thürmer Gyulának az ebben a témában megfogalmazott írása.

ÁLOMBA RINGASSUNK VAGY ÉBRESSZÜNK?

Oroszország ünnepli a Nagy Október 100. évfordulóját. Gondolták volna, hogy egy tőkés országban ilyen lehetséges? Lehet, hogy ilyen az orosz kapitalizmus. Vagy talán ilyen a putyini politika.

A putyini logika végtelenül egyszerű és egyben ravasz is.

Minek bántsuk a múltat? Minek tegyünk a rendszer ellenségévé milliókat? Milyenek az emberek? Nehezen veszik észre, hogy kapitalizmus van, hogy ki vannak szolgáltatva a bankoknak, hogy a munkahelyen könyörtelenül kizsákmányolják őket. Illetve, lehet, hogy észreveszik, de megszokják, és idővel természetesnek tartják.

De rögtön ellenünk fordulhatnak, ha elvesszük a vörös csillagot, ha kitagadjuk Lenint, ha elraboljuk fi atalságuk emlékét. Akkor meg minek bántsuk a múltat?

Oroszország ünnepli a Nagy Október 100. évfordulóját. Persze, a maga módján, ravaszul. A Téli Palota falaira esténként fénykoncertet vetítenek, felidézve a cárizmust és 1917-et is.

Szinte megsajnáljuk a cárt, II. Miklóst, mert szegénykét háborúba kényszerítették. Hogy a cári Oroszország, az orosz kapitalizmus legalább annyira felelős az első világháborúért, mint Németország és a német tőke?

Nos, erről nem esik szó. Na ja, a cárt kell idealizálni, nemzeti hőssé tenni, és nem a valóságot elmondani.

A fénykoncertből megtudjuk azt is, hogy a februári forradalom megdöntötte a cárt, ami speciel igaz. Aztán volt még valamilyen epizód októberben, aminek nincs különösebb jelentősége. Ez meg speciel nem igaz. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom a kapitalizmust, a gyárosok, a bankárok, a spekulánsok uralmát döntötte meg. Annak elődjét, amelyet ma a putyini Oroszország nagy gonddal gyarapít.

A koncert végső üzenete is kristálytiszta. Ne törődjünk azzal, hogy ki szegény és ki milliárdos, oroszok vagyunk, vagy mi fene, minden baj után naggyá tettük Oroszországot és most is naggyá tesszük!

A putyini Oroszországban még arra is van mód, hogy Szentpétervár legnagyobb kulturális központja külön évfordulós műsorral szórakoztassa az embereket. Legyen benne szó a forradalomról! Legyen szó a második világháborúról, ami még ma is nagyon élő emlék! Ráadásul olyan háború, amelyet az orosz nép megnyert. Lehet szó a Szovjetunióról, lehet énekelni az egykori népszerű slágereket. A nézőtéren idős emberek, emlékeznek a szocializmusra, és most édes álomba szenderülnek.

De ne essék szó a mai Oroszországról!

Ne beszéljünk arról, hogy egyesek ma olyan végtelenül gazdagok, hogy a cári idők hercegei és gyárosai eltörpülnek mellettük! Ne beszéljünk a szegényekről, a koldusokról! Ne ébresszük fel a népet édes álmából!

Az orosz rendszer a maga javára fordítja a századik évfordulót.

Szocsiban tartották az idén a Világifjúsági Találkozót, nyilván állami pénzből. A Nagy Október évfordulóján megrendezték a „baloldali, demokratikus-hazafi as erők” konferenciáját, az állam finoman leplezett, de letagadhatatlan támogatása mellett.
Putyin elnök még üdvözletet is küldött a Kommunista és Munkáspártok 19. Nemzetközi Találkozójának, ami azért, mondjuk meg őszintén, nem mindennapos.

Látnunk kell a dolog jó oldalát is. Putyin realista. Tisztában van az orosz társadalommal. Tudja azt is, hogy sokszor elég egy szikra, és az elégedetlen tömegek forradalmat csinálnak. Tudja, hogy a kommunistákra sokan szavaznak Oroszországban.

Vannak, akik szerint a kommunista párt leköti az elégedetlen tömegeket, és ez jó a rendszernek. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem.

De mi van, ha egy szép napon radikalizálódik az orosz párt? Nem történhet meg?

A tőke nem szereti a szocialista múltat. Sehol a világon. Van, ahol kiradírozzák a múltat. Van, ahol tiltanak, sőt büntetnek.

Oroszországban nem radíroznak, nem tiltanak, nem büntetnek.

A modern propaganda minden eszközével édes álomba ringatják az embereket.

Álomba ringatni másként is lehet. Nálunk radíroznak, tiltanak, és néha a büntetéssel is próbálkoznak. Nálunk az álom másról hivatott szólni. Európa leggyorsabban fejlődő országáról, a teljes foglalkoztatottság, a széleskörű szociális ellátások birodalmáról.

Egy országról, amely kiment a bajból minden magyart, akár a busza került balesetbe, akár a magyar nyelvet tiltották be iskoláiban.

Mi a mi dolgunk? Segítsünk álomba ringatni az embereket?

Erről is beszéltünk a pártok nemzetközi találkozóján is. Persze az ilyen szándék mindenkitől távol áll, de a gyakorlat nem mindig ezt mutatja. Az össznépi altatásban a pártok két módon is részt tudnak venni. Ha mára hirdetnek forradalmat, amikor holnap se lehet megcsinálni. Vagy ha mellé állnak olyan erőknek, amelyek nyugodt, forradalom mentes átmenetet hirdetnek.

A szocializmus azt jelenti, hogy nem a tőkések, nem a gazdagok irányítják az országot, hanem a nép, a dolgozók. De a gazdagok nem mondanak a hatalomról. A forradalom arra kell, hogy elvegyék tőle.

A szocializmushoz el fogunk jutni. De addig még milliószor kell kitelepülnünk, sokszor kell akciónapokat tartani, sztrájkokat támogatni, választásokon küzdeni, sőt talán mást is kell majd vállalni, amit ma meg nem is látunk.

Ha már az évfordulóról beszéltünk, én úgy emlékszem, hogy az Auróra ágyúját nem azért sütötték el Leninék, hogy takarodót fújjanak. Ébreszteni akartak és ébresztettek.

Oroszországot és a világot.

TGY

Az írást nem volt szívem “meghúzni” a “komcsi propaganda”, meg a döbrögisztáni részek miatt. Nem is Oroszország ismertetése volt az írás eredeti célja, bár én annak szánom.

Igen! Oroszország valóban a sarló-kalapács, az ötágú vöröscsillag, és a cári kétfejű sasos címer hazája. Úgy együtt.

Már nem a Szovjetunió, de még nem a cári Oroszország. Egy a kettő között MÉG lebegő, felemás politikai-gazdasági-katonai világhatalom.

Már nem a szocializmus, de még nem teljesen a kapitalizmus. Többnyire már kapitalista, de vannak még zárványok. És a lelkek. Az emlékek és a jelen között őrlődők.

Tagadhatatlan az ország fejlettsége és potenciálja. Ugyanakkor magán viseli a kapitalizmus minden lényegi vonását.

De még így is egy szerethető ország! Nem a külsőségei miatt. Az emberek miatt! A derékhad miatt. A lelkületük miatt. Számukra a Volga az Anyácska! A Don az Apácska! Valahogy “emberibb emberek” mint amihez mi már kezdünk hozzászokni. A hülyeségeikkel, a számunkra sokszor szokatlan dolgaikkal, szertelenségeikkel együtt is.

Ahogy pedig HAZAFELÉ a határátkelőn a család kiszáll az autójából, és megcsókolja az anyaföldet – Oroszország Anyácska Szent Földjét…

Ugyanakkor nem tagadhatóak az ország problémái sem. Amiket elsősorban az élet IS a nyakukba zúdított. Persze rosszabbul is járhattak volna egy Jelcin típusú államfővel”, de kaptak egy Putyint. Aki egyszer azt találta mondani, hogy “lehet én igazabb kommunista vagyok, mint Gennagyij Andrejevics!” (Azaz Zjuganov.) Persze ezt senki sem vette komolyan. De “amúgy” komolyan veszik! Még egyelőre.

Oroszország az ellentmondások, és a csudák országa.

Krasznojarszkban “fiatal művészek” a napokban egy modern művészeti projekt keretében “Lenin szobrot” avattak.

A KPRF helyi szervezete egyenesen “Istenkáromló” akciót említett, és kezdeményezi a városu elöjáróságon a “mű” eltávolítását. De védelmezi a fölbőszült helyiek döntő haragjától.

A 2008-as orosz-grúz háború idején “két szemetek Sztálin elvtárs szülőházára!” – parancsot kapták az orosz katonák. Még csak ablaka sem repedt!

A Mamajev – kurganon lévő “Sztálin-kápolnát” szinte szidolozzák.

Az új orosz himnusz úgy új, hogy szovjet is!

Visznek az oroszok Kolcsak emlékművére virágot, megkoszorúzzák a sztálini terror áldozatainak friss emlékművét, imádkoznak a cér és családja lelki üdvéért, de Lenin elvtárs maradjon csak a Vörös-téri mauzóleumban. Sztálin kölönben is nagy államférfi volt. A nehézségeken meg úrrá leszünk! Csak az a büdös Gorbacsov meg Jelcin ne lettek volna.

MERT AKKOR A SZOVJETUNIÓ MA A VILÁG LEGJOBBJA LENNE MÁR!

Összességében véve Oroszország egy soha meg nem ismerhető, szerethető, hatalmas ország!

Személyes véleményem pedig: JÓ VELE JÓBAN LENNI!

“Oroszország” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Mindenkire tekintettel…….türelmesen, majd he eljön az ideje, akkor megint lesz egy Aurora , az oroszok nem véletlenül a legjobb sakkozók a világon. Megmentették Kubát, Vietnámot, Sziriát, önfeláldozóan segítik Donbaszt. 14O millióan a világ rombadöntői ellen, legalább tízszeres emberhátrányban, és egyre csak erősödnek, hiába a gazdasági bojkott, a hatalmas cionmédia hazudozás, egyre keményebben állnak! Hajrá oroszok!

    1. még putyin is kimondta az auróra ágyúját nem sütötték el nov. 7.-én, sem abban az időszakban.
      A téli palotát sem ostromolták meg, az csak egy film volt utólag. A katonák egy oldalbejáraton jutottak be.

  2. Személyes véleményem…. Osztom a véleménynyét, már csak a jövendőt illetően is, t. Thürmer Gyula !

  3. egyszerű.zsidokomuves horda uralkodik uralkodott uralkodni fog.hol szar hol még szarabb de megszokták.a zsido rajuk szaporodott mint nyugat europara ill.teljes europára.meg nem kotrodik az osszes eurazsiabol addig a lakossag mindenütt kiszolgaltatva.ha 2 ft-hoz hozzajutsz plusszba leverik rajtad.uzsoras maganpénzhatalmi jol szervezett banda.de korrodealodnakhiaba adják ök a mindenkori ellenzeket hatalmat minden mezben.takonytalanitas lesz.aki rossz helyen lesz rabaszik

  4. Én úgy vélem hogy Oroszhon egy olyan ország ahol jó EMBERNEK lenni,oszt a vitát meg meghagyom a valakiknek!

  5. Azért nem hiszem,hogy teljes mértékben igaza lenne Thürmernek!Valahol Lalának lesz igaza,bár többeknek is igaza lehet,de……!
    Putyin ,nem is olyan régen,azt nyilatkozta,hogy a kommunizmus jó eszme volt,kár elvetni,vagy szidni,és befeketíteni,mert messze nem egyenlő a fasizmussal,bármennyire is szeretné a “régi”,és a szocializmusból feltörekvő új,tőkés(rabló,maffiózó ) “elit” összemosni!Putyin állítása szerint ma is megvan a párttag könyve!
    A lényege az,hogy Putyin,az ország normális vezetésével egyetemben felismerte,illetve eleve tudhatta,hogy anélkül egy olyan hatalmas ország,mint Oo. nem tartható fent úgy,hogy a tőkések,és a dolgozók között egyre nyílik a gazdasági olló,és az ország gazdasági -kultúrális javaiból az összes népréteget a lehető legmagasabb szintre kell emelni!Gondoljunk arra,hogy mi volt pl.Svédország,ahol a tőke államszövetsége előtt ,a kapitalizmus keretein belül magas életszinvonal,kultúrális élet volt.Persze ,a tőke hatalmas adót fizetett,és még így is marad annyi,hogy számtalan dollár,és korona-milliárdos “tengette” az életét,míg a dolgozók jól éltek!Vagy Ausztria!!Ma már egyik sem az,ami régen volt,tőkéseik szétzilálták annyira az országaikat,hogy egyre lejebb csúsznak!
    Ha Oroszország,Putyinnal az élen,ezeket a szempontokat figyelembe veszi,és nem enged a tőke gátlástalan nyomásának,és a Nyugatnak,akkor,ha beköszönt az általános béke,akkor fenn lehet tartani így ezt az irányvonalat!Ha viszont az elit elszabadul,és karöltve a nyugattal tönkreteszik az országot,akkor jaj a világnak!
    Putyin törekvései jók ,és üdvözölhetők,és teljesíthetők is,és reméljük azt,hogy nem fog úgy járni,mint Kádár,hogy az elit teljesen ráhagyta az ország gazdasági,és bel-külpolitikai gondjait,és mikor megerősödnek annyira,hogy leváltsák (Soros-CIA-Gorbacsov),akkor meg is teszik,és szétrágják az országot!
    Azt kell,hogy mondjam,hogy sok az orosz oligarchák között az olyan,hogy szeretne Rohtschild-Rockefeller-Bush stb -szerű világhatalmat,és ezért cserébe kész szétszedni az országot,eladná a saját anyját is ennek érdekében!
    És hogy Thürmernél maradjak,akkor el kell ,hogy mondjam azt is,amit a filozófia tanárunk,bizonyos Géza néni kérdezett,illetve mondott:
    Tudjátok-e ,fatökűek,hogy mi a különbség a szocialista,és a tőkés termelési viszony között?!
    ???
    Tulajdonképpen semmi!Ugyanis a dolgozó itt is és ott is eljár három műszakba dolgozni,kapja a fizetését,szabadságát(nem a mostani Magyarországról van szó!) tb.-t stb.Hanem a különbség abban van,hogy míg mind a kettőben társadalmi a termelés,addig a szocializmusban társadalmi az értéktöbblet kisajátítása,míg a kapitalizmusban egyedi az!És ez a lényeg!(na felébredt a kalózom,megint keverteti a gépemmel a z,és y betűket!)A kapitalizmusban jelenleg nem működik az állam koordináló szerepe,a tőke átvette az állam felett a hatalmat,és a törvénykezést a saját érdekei szerint működteti,és ez érvényes a gazdaság,és a társadalmi élet minden területére!
    Egyenlőre Oo.-ban nem így van,és Putyin kemény kézzel tartja kordában az oligarchák csapatát.Ha ebben megrendül,vagy leváltása után ez az elv megszűnik,na akkor lesz nagy baj!

  6. Minden vélemény tanulságos, érdekes, s főleg sajátos!
    Oroszország lényege, hogy elárulta a saját forradalmát és ezzel a népekét is. A Szovjetunió tragédiája az volt, hogy szakított azzal a géniusszal aki nem csak a fasizmust zúzta szét stratégiai tudásával, hanem beszaratta a kapitalizmust. Ezt előtte csak Lenin a forradalmával volt képes, utána a fosos álkommunista vezetők már nem voltak képesek csak árulásra, és benyalásra, élen a részeg kutyával Hruscsovval és a tarka fejű állattal Gorbacsovval. A jelenlegi címere Oroszországnak róla, mindent elárul. A jelenlegi címer, ha érvényes lett volna Hitler idején, összeszarta volna az orosz hatalom a néppel együtt magát, ahogyan az első világégés idején a cáratyuska idején. Oroszország szerencséje Kína, no persze Putyin is, aki nem vetkőzte le a KGB-s múltját! Kína azért szerencséje az orosz népnek, mert a kultúrális szemétdombot, a történelem nélküli hatalmat az usa-t rakja zsebre, igaz egyelőre gazdaságilag.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com