“Hungaricum” bővebben

"/>

Hungaricum

Két Londonban élő nő legeltet marhákat Hortobágyon

Jogtalan földhasználatnak és uniós forrásokra elkövetett csalásnak tartja a szocialista Gőgös Zoltán azt, hogy életvitelszerűen Londonban tartózkodó emberek “legeltetnek marhákat” a Hortobágyon, és évente több milliós uniós támogatást vesznek fel földjeik után.

Az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón “újabb hungarikumként” hivatkozott erre, és két konkrét ügyet ismertetett. Elmondása szerint két Londonban élő nő összesen mintegy 200 hektáron “állat nélkül és minden tevékenység nélkül” hektáronként évente 150 ezer forintos uniós támogatásban részesül négy éve elnyert legelői után. Amikor erről a földművelésügyi miniszternél érdeklődött, azt a választ kapta, hogy az érintettek “teljesítési segédletet” vesznek igénybe – tette hozzá Gőgös Zoltán, aki ezt a törvény kijátszásának tartja, mondván, bérbe vett állami földet alhaszonbérbe továbbadni nem lehet.

Megdöbbentőnek nevezte, hogy az állam nem vizsgálja, hogy a földpályázat nyertese hol él.

A képviselő szerint a Hortobágyon összességében 2-3000 hektáron folyik a fentihez hasonló gyakorlat, amelyben egyesek úgy vesznek fel milliós uniós támogatásokat, hogy ezért egy “szalmaszálat keresztbe nem tesznek”. Ez érdekelni fogja az uniós ellenőröket is – vélekedett.
(civishir)

Bal-Rad komm: Hát a két magyar hölgy rájött, hogy jobban boldogulnak a Hortobágyon mint a londoni Sohoban. Van egy csomó ügyvéd is, akik marhalegeltetésből meg mezőgazdálkodásból éldöglődnek.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com