Maradék-Ukrajna pénzügyére a múlt héten az USA-ban járt. Alekszandr Danyiljuk az IMF-fel „tárgyalt” egy kis pénzmagról. Kijevbe visszatérvén bejelentette, hogy tárgyalásai biztatóan zárultak, és az IMF az idei év végéig újabb 1,8 milliárd dollárt utal át a valcmani büdzsébe.
Az IMF helyette vezére kénytelen volt „kiigazítani” a Danyiljuk által előadottakat.
David Lipton szerint pénzügyminiszterük becsapta az alattvalókat, hiszen az IMF nem ad egy garast sem Maradék-Ukrajnának. Mindaddig nem, amíg az éppen esedékes 2,7 milliárd dollárnyi visszafizetést Kijev nem teljesíti! (Ez pedig csak az IMF és a kisebb finanszírozók igénye. Ebben nincs benne a régen lejárt esedékességű orosz tartozás visszafizetése, ami 3 milliárd dollár, és bíróság kötelezte már rá Kijevet!)
Várható, hogy az év végén az ukrán központi költségvetésen egy 10 milliárd dolláros lyuk fog keletkezni, ami nem jelent semmi jót a hrivnyának. Ergo: a lakosságnak legkevésbé!
Kíváncsian vártuk a fejleményeket Kijevből a tegnapi Szemenycsenko – nyilatkozat, és a „Jobb Szektor” dörgedelmeit követően.
Jelentjük: a politikai elit Kijevben tobzódik. A Rada működik, a MihoMajdan helyben jár!
Minden pontosan olyan, mint volt szombaton. Donbassz ostroma is ugyanúgy zajlik tovább.
Azazhogy…! Tegnap kora este az LNR katonai szóvivője rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze. Andrej Marocsko elképesztő bejelentést tett: Éjféltől tegnap este ötig SEHOL NEM OSTROMOLTÁK A LATROK AZ LNR-t! Az eset miatt kissé aggódott Andrej Marocsko, de reggelre kelve megnyugodhatott.
A DNR frontszakasza hangosbb volt. Alekszandrovka iskoláját három latorgránát találta tegnap délután telibe. Az isklai tűzszünet ott mostiskolai szünettel egészül ki.
Dokucsajevszkben egy DNR katona elesett.
Jaszinovatajában két helyi civil sebesült meg. A „Szvetlodarszk-íven” komoly martalócmozgolódást észleltek.
Gorlovkában a tűzvonalból áttelepítették a fogyatékos gyermekek otthonát. Hiába! Megtalálták azt is.
A Donbassz frontjain tüsténkedő „Карпатская Сечь-Kárpáti Szics” martalócbanda Kárpátalja magyarjainak megregulázására készül.

A „cégvezér” Jevgenyij Karasz bejelentette, hogy az ukrán hadsereg tehetetlensége okán rájuk vár a kárpátaljai magyar szeparatizmus letörése. Ők pedig elkészítették terveiket, és készen is állnak!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ungvári zsidokra gondolt?
Akkor már eljöhetnek Budapestig is rendett csinálni.
Záhonynál ne álljanak meg. 🙂