“Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Tegnap este Jean-Yves Le Drian gall külügyér meglehetősen vészjósló Szíria-jövőt pingált fel. Szerinte Szíria akár három-négy befolyási régióra is szét fog hullani, ha nem sikerül a politikai válságon úrrá lenni!

(A balrad.ru megjegyzi, hogy a politikai válság-és nyomában a polgárháború-egyik fő kitervelője éppen Franciaország volt! Ez a Franciaország pedig ma is mindent megtesz az instabil politikai helyzet tartóssá tétele érdekében. Meggyőződésünk, hogy a politikai instabilitást elsősorban a fegyveres bűnbandák likvidálásával lehet csak fölszámolni.)

Lavrov és Muallem megvitatja a szíriai konfliktus megoldásának módjait

Szocsiban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tárgyalt tegnap szír kollégájával. Walid al-Muallem szerint a szír nép és a Szíriai Arab Hadsereg bátor ellenállása Oroszország, Irán és a libanoni ellenállás segítségével a válság fölszámolásának végső szakaszánál tart. (Ugyancsak a balrad.ru véleménye szerint, kissé szerénytelenségnek tűnik a szír nép és az SAA bátorságának kidomborítása! De hát…-legyen!)

Muallem kifejezte abbéli meggyőződését, hogy az USA Szíriában a rémkalifátuson kívül mindennek és mindenkinek csak árt. Éppen ideje lenne már véget vetni ennek a “koalíciós” ténykedésnek! – jelentette ki.

Az orosz HM tegnapi szakértői véleménye szerint az USA a szíriai háború “végtelenítésének ügyén” munkálkodik. (Szerintünk nem is annyira sikertelenül B-R.)

Igor Konasenkov szóvivő amiatt is háborgott tegnap, hogy az amerikaiak nem válaszoltak azon kérdésükre, hogy az Al-Tanf övezetből-amit az amerikaiak felügyeltek – miként tudott 600 ISIS pribék az onnan 300 kilométerre lévő Deir ez-Zor környékére elautókázni? Konasenkov “szelektív amerikai vakság” nevű betegséget emlegetett. Ami pusztít arrafelé.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes közleménye szerint az Idlib latorrezervátum területére behatolt török armada minden lépéséről előzetesen tájékoztatja az orosz illetékeseket.

Török illetékesek megfogalmazása szerint “a cél Idlibben egy kitoloncolási zóna létrehozás.” Ezt pedig csak egyféleképpen lehet értelmezni: a latorrezervátum területének, a martalócok élőhelyének zsugorítása. Ha ez bejön – ismerve a pribékmentalitást – meg is oldódik a probléma. Maguk az érintettek fogják megoldani!

A latorrezervátum és Hama tartomány határán az an-Nuszra horda “merészei” csúful megfizettek merészségükért. Az orosz légierő és a szír kormánycsapatok szedték a vámot.

Keleten Deir ez-Zor tartományban javában zajlik Al-Mayadin kalifátusistáinak irtása. Tegnap öt hadúr került az orosz légierő terítékére. Kíséreteikkel együtt.

Szíria: az orosz terroristák a TOS-1A flamers-t használják "Solntsepek"

Al-Mayadin kalifátusistáinak gyérítésébe az Eufrátesz keleti partján beszálltak a “Buratino” vetőgépek is. Megfigyelők szerint viszont ez inkább az amerikaiaknak és az SDF-nek szánt figyelmeztetés.

Damaszkuszban tegnap három öngyikos robbantásos merénylet is történt néhány perc leforgása alatt. Legalább kilenc a halottak száma.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. izrael felszamolasa nélkül semmi nem megy.nyakon kell hajintani ugy hogy egy uveghegy legyen a gyilkos fajzatbol aztan johet a riokonsag az usat uralo bandajuk a maganpénzhatalom.washingtonra néhany koki es még a nép nem nyuzza meg mind addig mindennap egy egy varos kapa.uzsorastalanitani vegképp vagy putyin is veluk van csak ezert putykoskodik mint akinek nincs esze?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com