A magyar állam biztosítani fogja a magyar nyelv oktatását Kárpátalján

A magyar állam, ha szükséges akár magániskolákkal, magánegyetemekkel is biztosítani fogja a magyar nyelv oktatását Kárpátalján – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz megválasztott frakcióvezetője az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban péntek este Budapesten, a „Nemzetpolitika – szorítóban. Aspektus – határok nélkül” című könyv bemutatóján.
A kormánypárti politikus szerint pozitív, hogy a magyar politika – kormány és ellenzék – egységesen tud fellépni nemzetpolitikai ügyekben. Hozzátette: a székelység mellett a kárpátaljai magyar közösség a legösszetartóbb határon túli kisebbség.
Schöpflin György fideszes EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy miután Ukrajna nem tagja az EU-nak és vélhetően még sokáig nem is lesz az, az ukrán nyelvtörvény nem uniós kérdés.
Az EP-képviselő beszélt arról is, hogy az európai liberális, valamint az amerikai felfogás az egységes emberiség felé mutat, amely szerint a kisebbség, a többnyelvűség zavaró. Ilyen volt 1914 előtt a magyar álláspont is – mondta.
Takaró Mihály irodalomtörténész szerint a migráció ügyében politikai érv lehet, hogy a gyarmatosítás árát fizessék meg az egykori gyarmattartók. Ők emiatt bűntudattól szenvednek, „de mi nem voltunk gyarmattartók” – fűzte hozzá.
(profitline)
Bal-Rad komm: A SZÁNDÉK helyes és támogatandó! GYARMATKÉNT viszont a helytartóságnak óvatosabban kéne eljárni! Kárpátalját egy fasisztoid kijevi rezsim uralja, amelynek azért van egy elég komoly hadserege is! Ez a rezsim pedig bármire képes!
Akikben pedig a magát nemzeti színekben pompáztató döbrögista horda bízik és tőlük támogatást remél – A GYARMATOSÍTÓINK – hát vélhetőleg úgy fognak viselkedni, ahogyan azt tegnapelőtt Ruszlan Bortnyik kijevi politológus kifejtette:
„…Márpedig a nyugati hatalmak NEM FOGNAK EBBŐL A NYELVTÖRVÉNYBŐL ÜGYET CSINÁLNI!
Számukra sokkal fontosabb Ukrajna és az ukrán rendszer stabilitása, minthogy emberjogi problémát csináljanak a nyelvtörvényből. Számukra ez nem jelent semmit!
ŐNEKIK A TERÜLET, ANNAK ERŐFORRÁSAI KELLENEK! HOGY OTT AZ EMBEREK HOGYAN ÉS MIKÉNT ÉLNEK? – SZÁMOMRA ÚGY TŰNIK – AZ ŐKET NEM ÉRDEKLI!
Le fogják csitítani a hangoskodókat!…”
– Úgyhogy ha nem akar Döbrögisztán qrmánya még több bajt a nép és főként Kárpátalja magyarságának a nyakába, kissé óvatosabban kéne bánni a dolgokkal.
Arrafelé ugyanis némiképp másabb a helyzet, mint Erdélyben!
FÉLŐ RÁADÁSUL, HOGY MAGUNKRA MARADUNK! RÁADÁSUL A LEGGYENGÉBBKÉNT!
Nem kéne ebből az ukrán nyelvtörvényből döbrögisztáni választási kampányt fabrikálni!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Itt rövidesen mindenki cigányul fog beszélni!!!