„Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

„Az USA elnöke készen áll az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok újjáépítésére, a biztonsági éevek és az amerikai nemzeti érdekeknek megfelelően. Trump elnök szeretne közös nyelvet találni Oroszországgal, ÁM EHHEZ OROSZORSZÁG MEG KELL HOGY VÁLTOZTASSA MAGATARTÁSÁT, AMELYHEZ HOZZÁSZOKOTT!”

Ezt Kurt Walker, Washington kijevi főreferense nyilatkozta! Ebből egyenesen következne, hogy ha Trump bohóc után egy még bolondabb – bár ezt nehéz elképzelni – jönne, akkor a Kreml ahhoz is igazodjék! Valódi amerikai dölyf!

Nyalókakirály tegnap MEGÁLLAPODOTT Hirstey Freeland kanadai külügyérrel, a DONBASSZBA ÉS A KRÍMBE TELEPÍTENDŐ ENSZ-békefenntartók telepítéséről. Erről Szvjatoszlav Cegolko, Valcman sajtótitkára tájékoztatott.

Egy tegnapi hír szerint a Pentagon egy 68 oldalas oktatói kézikönyvet adott ki, az Oroszország elleni háborúban követendő eljárásról.

Ennek a tananyagnak talán a „preambuluma” a legérdekesebb.

„Oroszország stratégiai alapcélja, hogy rendszerváltásokat eszközöljön ki helyi báberők segítségével, és lehetőleg a hagyományos katonai erő mellőzésével.”

MINTHA CSAK A RENDSZERVÁLTÁS AMERIKAI TERMINUS TECHNICUSÁT ÍRTÁK VOLNA BELE!

Nyizsnyetyeploje, Mironovka és Novoluganszk környékln az ENSZ – közgyőlést firhangul használva, a valcmanista latorhad Grad, Uragan, és Dvozgyika tüzérséget vont össze közvetlenül az LNR fontvonala közelében.

Donyeckben mára virradóan a hatóságok letartóztatták egy diverzánscsoport tagjait, akiket alaposan gyanúsítanak a tegnapi, Alekszandr Tyimofejev miniszter elleni merénylet elkövetésével.

Túl az effektív ostromtevékenységen, rendkívüli mértékben megszaporodott az utóbbi 24 órában a valcmanista ordashad dróntevékenysége a donbasszi frontok fölött.

Avgyejevka ipari zónája tegnap. Száz méterre az ellenséges állásoktól:

A pillanatnyilag Avgyejevkában szolgáló donbasszi önkéntes, a belga nemzetiségű „Pascal” 38 éves, és szolgát a NATO – ketelékében. Most Donbasszt védelmezi.

Van egy jó tanácsa: „ne rugdosd a Medvét. Mert ha sokáig rugdosod – FELÉBRED!”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

“Donbassz” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólás a(z) janos dunai bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com