“Arrogancia” bővebben

"/>

Arrogancia

Kínos kérdés?

Elvette volna a riportertől a mikrofont a döbrögista alpolgármester

Nem készült el határidőre, és még üzemeltetője sincsen az új stadionnak. A beruházásról nem nyilatkoznak az önkormányzatnál.

Bár a kivitelezést szeptember 8-ig be kellett volna fejezni, még pénteken is dolgoztak a szombathelyi Haladás új stadionján. A létesítménynek egyelőre nincs üzemeltetője – ezt közbeszerzéssel kell kiválasztani –, a beruházást irányító önkormányzati cég ügyvezetője, Szondi Szilvia pedig nem volt hajlandó nyilatkozni az RTL Klub Híradójának arról, mikor lehet.

Az ügyvezető munkáját felügyelő fideszes alpolgármestert, Illés Károlyt is meg akarták kérdezni az üzemeltető kiválasztásáról, ő viszont csípőből közölte, hogy ennek a csatornának nem nyilatkozik, majd megpróbálta kicsavarni a riporter kezéből a mikrofont, miközben átviharzott egy folyosón, majd bezárkózott az alpolgármesteri titkárságra.

 

A tervek szerint a stadion piaci alapon működne, bérleti díjat pedig a helyi sportegyesületeknek is fizetniük kell, ezt azonban az önkormányzat átvállalja. Évi 145 millió forint ilyen célú támogatásról döntött az önkormányzat, bár az nem tisztázott, hogy ezért mennyi ideig és milyen feltételekkel lehet majd használni a stadiont.

Nemény András mszp-s képviselő szerint nem fog üzemeltetőt találni a város, ezért saját zsebből kell majd finanszírozni a stadion fenntartását, ami a becsléseik szerint 400-500 millió forint lehet évente.

A 2014 májusában átadott debreceni stadiont is üzleti alapon akarták működtetni, de senki sem vállalta, így a feladat az önkormányzat, az egyetem és a futballklub közös konzorciumára maradt, amelynek több tízmilliós veszteséget kellett lenyelnie.
(HVG)

Bal-Rad komm: Aligha tévedünk amikor KIJELENTJÜK: a döbrögista horda pénznyelőket épít évente tucatszám. KÖZPÉNZNYELŐKET!

Büszkélkednek is velük lépten-nyomon! Dől a pofánkba óránként a horda újabb és újabb csodatételeiről szóló dicshimnuszáradat.

ÁM HA BÁRKI MEGKÉRDEZI: MIBŐL? – A REAKCIÓK LÁTHATÓK!

Már csak egyetlen dolog hiányzik: A SZABAD KÉRDEZÉS TÖRVÉNYI TILALMA!

Majd jövőre az is megszületik!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com