„Szakmai hagyományápolás” bővebben

"/>

Szakmai hagyományápolás

A Burka család harmadik nemzedéke is a gyilkossághoz ért legjobban

A németországi Chemnitzben folyik per emberölés miatt Burka Richárd ellen, aki a vád szerint egy magyar prostituáltat ölt meg. A fiatalember apját és nagyapját a közelmúltban ítélték el perújításban Debrecenben, ugyancsak gyilkosságért.

A legifjabb Burkát azért állították bíróság elé a németországi Chemnitzben, mert a vád szerint 2016-ban, az egykori keletnémet városban megölte a prostituáltként dolgozó 23 éves magyar M. Noémit. Burka Richárdot idén tavasszal Magyarországon fogták el, majd kiadták a német hatóságoknak. A peré­ben hamarosan ítélet várható. A Freie Presse bírósági tudósítása szerint a férfi határozottan tagadta a perben, hogy ő gyilkolta meg Noémit. Állítása szerint aznap nagyon sokat ivott, majd a „kristály” nevű drogból is beszedett, ezután látogatott el a szomszéd házba, ahol két prostituált, köztük Noémi is élt. A magyar vádlott azt is vallotta, hogy mindkét nővel lefeküdt, amiért 70 eurót fizetett. Megmosakodott, majd továbbállt egy harmadik prostituálthoz, akinek­ a szolgálataiért egy aranygyűrűt adott, mivel elfogyott a pénze. A nyomozás során Noémi lakótársai felismerték a gyűrűt, amely akkor még a lány ujján volt.

Burka Richárd annak az idősebb Burka Ferencnek az unokája, illetve ifjabb Burka Ferencnek a fia, akiket júniusban perújításban első fokon 12, illetve 10 év szabadságvesztésre ítélt a Debreceni Törvényszék egy 1999-es gyilkosság miatt. A fellebbezések miatt az ítélet nem jogerős. A perújításra többek között Burka Richárd vallomása alapján került sor, aki azt mondta: hallotta nagyapját és apját, amikor arról beszéltek, hogyan ölték meg évekkel ezelőtt az áldozatukat 1999-ben Újszentmargitán, ahol olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy az belehalt sérüléseibe. A helyszínről egy antennát vittek el.

Apát és fiát 2002-ben elítélték, majd a megismételt eljárás során – 2005-ben – bizonyítottság hiányában felmentették a vád alól. A jogerős felmentő ítélet után az előzetes letartóztatás miatt 2007-ben az apa 20 millió, fia 25 millió forint kártalanítást kapott, amit azóta teljes egészében feléltek.
(magyaridok)

Bal-Rad komm: A „kiccsálád” praxisából befolyt 45 millából a familia hagyományos szakmáját buzgón ápoló Ricsinek már nem maradt. A JOGI ISMERETEIRE alapozva bepróbálkozik. Hátha ő is kaphat „ártátlán méhhurcoltátásá” miatt pár tízmilliócskát.

És még esélye is van rá!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szakmai hagyományápolás” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Most ne cigányozzunk.

    Azon agresziv emberek akik olyan csalábol kerülnek ki, ahol tradicio a gyilkolás.
    Kár vesztegetni az igazság szolgáltatás drága gépezetét.

    Munkatáborokba a visszaesö gyilkosokkal.
    Napi 18 ora robot szabadnap nélkül,plussz testifenyités nevelési célzattal.

    1. Megölt 1 drogos kurvát ezzel is segitve a kontraszelekciot.
      Ez enyhitö körülmény.

      Dolgos munkás nyugdijas bántalmazása estén,
      mint monjuk az admin és cigány szomszédja az más tészta.

      Ott igérem szigorubb elbánásban részesül az elkövetö.

Hozzászólás a(z) Igor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com