A zaol.hu számolt be arról, hogy:
“Felújították az ovit Surdon – A kicsik műsorral hálálták meg“
A dicsőségjelentésbő kiderül, hogy a 600 fős falu óvodája 40 millió forint támogatást kapott a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, és a jelek szerint nem mind lopták él.
“A pénzből megtörtént a pincerész szigetelése, az épület külső és belső festése, a csoportszobák felújítása és eszközbeszerzésre is jutott.” – írja a lap. Bizonyíték erre, hogy a Közbeszerzési Értesítőben is van nyoma ennek: nettó 28,9 millió forintból a Konzultax Kft. végezte el a felújítást.
A ZAOL ömlengése arról szól a többi között, hogy az ünnepélyes avatási ceremónián megjelent Cseresnyés Péter állattitkár, a térség döbrögista országgyűlési képviselő, Bene Csaba, a megyei közgyűlés döbrögista alelnöke, valamint a fenntartó települések, Nemespátró és Belezna polgármesterei, Gilicze Sándor és Bődör István. Nekik mutatta be a megszépült ovit Surd polgármestere, Kanász János, és Pölöskey Éva óvodavezető.
De történt más is. A politilai pedofilia csodás előadása a horda istenítésére.
“Az óvoda apróságai kedves műsorral és virággal köszönték meg az érintetteknek megszépült ovijukat.”

A ZAOL fotóján láthatóak is a hordapotentátok, amint a felújított óvoda egyik csoportszobájának szőnyegén állnak cipőben, kezükben kis virágcsokorral.
A ZAOL kiadója egyébként a Pannon Lapok Kft., amit tavaly ősszel vett meg a Mediaworks Hungary Zrt.
Ennek a cégnek is a Jó Lőrinc Koma a tulajdonosa.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Gumi csizmában is bement volna a büdös parasztja!!!