“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

És akkor jött Irma! És felhői kezdtek emberi arcot formálni. És az arc egyre élesebb lett. És az arc egyszercsak Putyinra kezdett hasonlítani. (Persze csak profilból!) Többen rosszul lettek a látásától! Aztán a látomás eloszlott, maradt Irma pusztítása, és a rémület a mosott agyakban, a fertőzött lelkekben!

Moszkvában a Duma Nemzetközi Ügyek Bizottsága elutasította az amerikaiak azon “építő jellegű” javaslatát, hogy az ENSZ békefenntartókat az orosz-donbasszi határon sorakoztassák fel.

Tegnap futótűzként terjedt a hír, miszerint Oroszország beszünteti Donbassz segélyezését. Ma reggel Dmitrij Peszkov a Kreml sajtóosztályának vezetője közölte: csupán a pénzügyminisztérium erre a célra fordítandó MEGHATÁROZATLAN ÖSSZEG technikai átstruktúrálásáról van szó. Sem a segélyezés formája mem fog változni, sem pedig a mértéke nem fog csökkenni.

Eduard Baszurin ma délelőtti helyzetismertetőjében közölte, hogy a tegnapi harcok során a DNR két katonája esett el.

A frontokon a helyzet a megszokott!

A valcmanista latortüzérség szinte minden frontmenti donbasszi településnek “gondját” viseli. Az északi orosz határtól az Azovi tengerig.

“Aki pedig messzi távolról (Ukrajnából) nézi a helyzetünket, vegye le a rózsaszín szemüveget! Nincs tűzszünet! Se iskolai, se semmilyen!”

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Donbassz” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Moszkvában Duma a Nemzetközi Ügyek Bizotsága…. azon “épitő jellegü” javaslatát….. Legaláb ez egyszer sarkára ált, nem hátrált meg az Orosz parlament, a Putyini kitalációjának, a kéksisakosok Donbaszba vezénylésének . Ugye mondtam, hogy a cápák ra fognak harapni, és gyorsan a saját maguk javára igyekeznek forditani . Úgy látszik, hogy Putyin ismét meghátrálni készül, ugyanúgy mint anno a békefentartó csapatok küldésekor is cselekedte a válság legelején. TEGNAP FUTÓTŰZKÉNT terjedtel az a hír, miszerint….. NEM ZÖRÖG A HARASZT, HA A SZÉL NEM FUJJA ! Peszkov meg csak össze vissza blablázik, hogy a valós szándékot takarja. Gyenge érvelés hogy : “Csupán a pénzügyminisztérium”, stb. Nem először hallotunk már ehez hasonló kibeszédeket anno, ha az illetékesek valamit meg akartak szüntetni, még a szoc. társadalomban is. Így szokták elkendőzni azt amihez nem füllött a foguk. Ismert frázis, még a mostani rezsimben is ! Bár tévedjek.

  2. Ezt a filmet kellene megnézni annak a két rohadéknak – mást most már nem tudok mondani rájuk. Lavrov, a csoda-külügyminiszter még azt sem tudta – amit én innen, Budapestről tudok -, hogy szemét, alávaló bírák most már sorozatban toloncolnak ki Oroszországba menekült antifasisztákat, a Donbassz néphadseregeinek gyógykezelésre, vagy egyéb okokból érkezett katonáit. Egy lakossági fórumon egy szentpétervári fiatal lány nekiszegezte a kérdést: miért utasítják ki ezeket a szerencsétleneket, amikor pedig mindenki tudja: mi vár rájuk, ha ukrán földre érkeznek.

    Ez a rohadék, szemét áruló, ez a szemüveges kígyó, nem átallott visszakérdezni: mondjon akár egy esetet is, mert Ő ILYENRŐL MÉG SOHA NEM HALLOTT. Azt hittem, szétrobbanok a méregtől! Nem hallottál, te szemét?! Hiszen én innen Budapestről, ezer kilométerről, kapásból négy olyan esetet tudnék mondani (csak azért nem tudok, mert sajnos nem jegyeztem meg a neveiket), amikor veteránbizottságok, emberjogi harcosok (ott valóban az emberi jogokkal, és nem a buzik nyavalygásaival foglalkoznak) az utolsó pillanatban akadályozták meg a kiadatást. Az egyiket a határállomáson, alig pár perccel az előtt sikerült leszedni a vonatról, hogy az tovább indult, Ukrajna felé. Hetekig folyt az idegtépő küzdelem, mire sikerült elérni, hogy egy, Jaltában üdülő, a helyi rendőrparancsnok által orvul letartóztatott, népszerű donyecki parancsnokot elengedjenek a kiadatási őrizetből (már csak pár nap, és már vitték is volna a szerencsétlent!) Az ukránok rendszeresen folyamodnak most már ahhoz a módszerhez, hogy – elfogni kívánt, ismertebb emberek esetében főleg – koholnak valami köztörvényes vádat, és INTERPOLOS NEMZETKÖZI KÖRÖZÉST ADNAK KI ELLENÜK. Miután a bárgyú, áruló orosz bíróságok automatikusan le is tartóztatják, és kiadatásra előkészítik a foglyot (azt állítva közben: nem tudnak arról, hogy az illetőket otthon kínvallatások, és hosszú-hosszú börtönbüntetések várják).

    Ez a szemétláda még a közönség előtt sem átallotta kijelenteni: de hát nemzetközi körözés alatt állnak, és ilyenkor ki kell adni őket.

    Ez volt az a csoda-külügyminiszter, aki miatt hónapokig háborogtam a miatt, hogy képtelen megkülönböztetni: mi az, amikor egy ország egy szerződésnek részese (tehát végre kell hajtania azt) – illetve CSUPÁN E SZERZŐDÉS VÉGREHAJTÁSÁT ELLENŐRIZVE KELL EGY MÁSIK ORSZÁG KÖRMÉRE NÉZNIE. Az egész világos etetik azzal a bicskanyitogató baromsággal, hogy az Oroszország elleni szankciók egyik oka: Moszkva NEM TELJESÍTI A MINSZKI SZERZŐDÉST. Már elnézést: de a szerződést TELJESÍTENIE a kelet-ukrajnai konfliktus három résztvevőjének (Ukrajna és a két népköztársaság) kell. Három másik ország pedig – Németország, Franciaország ÉS OROSZORSZÁG – a szerződés GARANTÁLÓJA. Ezzel írták alá a minszki megállapodást! Ha Oroszország NEM TELJESÍTI a minszki szerződést, akkor NEM TELJESÍTI BERLIN ÉS PÁRIZS SEM (lévén, hogy nem sikerült rábírniuk a kijevi felet a szerződés betartására.

    A dolog politikai oldala: HA OROSZORSZÁGRA RÁ TUDJÁK HÚZNI, HOGY MINSZKET NEKI TELJESÍTENIE KELL, AKKOR EZZEL MOSZKVA ELISMERI: CSAKUGYAN RÉSZESE A KONFLIKTUSNAK. Ez a bárgyú majom meg engedelmesen lesunyt fejjel mormolta: igen, Oroszország teljesíteni fogja a minszki megállapodásokat. A hajamat téptem! Aztán végre, sok hónap után valaki végtére szólhatott neki: ne legyen már hülye.

    Oroszország az esetek nagy részében cserben hagyja a Donbasszban elfogott (tényleges) katonáit is (ilyenből is akad azért, egy-kettő). Akik így többé nem számítanak hadifoglyoknak, és – köztörvényes bűnözőkként (akiket így még fogolycserével sem lehet kiváltani) – akkora szabadságvesztéseket szabnak ki rájuk, hogy szegények belefeketednek. SZÁZNÁL TÖBB OROSZ ÁLLAMPOLGÁR RABOSKODIK UKRÁN BÖRTÖNÖKBEN.

    Az is egyre-másra fordul elő, hogy harmadik országokban tartózkodó (rendszerint gyanútlanul nyaraló) orosz állampolgárokat AZ AMERIKAI TITKOSSZOLGÁLATOK E HARMADIK ORSZÁG TERÜLETÉN VESZNEK ŐRIZETBE (mivel – okkal, vagy alaptanul – az amerikai törvények megsértésével vádolják meg őket. Thaiföldről, valamelyik Karib-tengeri szigetről, illetve Görögországból hurcolták el (az első esetben a szállodájából vitték el, megbilincselve, egyenesen a repülőtérre – míg a második esetben az utcán, felesége mellől ragadták el.)

  3. Egy hosszabb lélegzetű írásom:

    AUGUSZTUS HÓNAP A DONBASSZBAN I. RÉSZ: POLITIKAI HELYZETKÉP

    Amíg egyszerre két fegyverszünet is bukdácsolt ebben a hónapban, ez idő alatt tovább hullottak a nehézfegyverek lövedékei, aknák, gránátok, tankágyúk és páncélosok lövedékei Donbassz sokat szenvedett településeire. Az „aratási fegyverszünet”, mint mindig, csatazajba fulladt. Az őt felváltó „iskolai” (évnyitó) fegyverszünetnek az ukrán fél szeptember 8-án hivatalosan is véget vetett.

    Eközben záporoztak a remekbeszabott diplomáciai kezdeményezések. Amivel kapcsolatban csak két dolgot kerülnek-kerülgetnek, mint macska a forró kását – még Moszkvában is (talán főleg ott): 1. OLYAN EMBERREL NEM LEHET (NEM ÉRDEMES) TÁRGYALNI, AKI EZERSZER BIZONYÍTOTTA MÁR: SZÓBELI ÉS ÍRÁSBELI ÍGÉRETEI MÁR ABBAN A PILLANATBAN SEM ÉRVÉNYESEK, HOGY KIMONDTA, LEÍRTA ŐKET. 1939. szeptember 1 (és 1941. június 22.) után Hitlerrel már senki sem tárgyalt. HITLERT SZÉT AKARTÁK ÉS SZÉT IS KELLETT ZÚZNI. 2. AMÍG ILYEN EMBEREK KÉPVISELIK (hagyják, hogy képviselje) UKRAJNÁT, A DONBASSZBAN SOHA NEM LESZ BÉKE. A tojástáncot – hogy ki ne rúgja fel a már régen döglött papírrongyot – ideje lenne most már abbahagyni: a tojás már régen megzápult és orrfacsaró bűzt áraszt. ÚJ MINSZKRŐL MAJD EGY ÚJ, NORMÁLIS KIJEVI REZSIMMEL LESZ ÉRDEMES ÉS TALÁN KELL IS MAJD TÁRGYALNI!

    Ennek a terméke az a hajmeresztő ötlet, amellyel – legújabban – PUTYIN ENSZ-BÉKEFENNTARTÓKAT SZABADÍTANA RÁ A SZERENCSÉTLEN DONBASSZIAKRA. A Putyin-tábor ujjongással fogadta a csodaelnök eme remekbe szabott új húzását, amivel egészen biztosan (de most már aztán tényleg!) csőbe húzta a jenkiket és kijevi védenceiket. A zseniális terv lényege: az ENSZ-békefenntartók MAJD A KÉT FELEL ELVÁLASZTÓ TŰZSZÜNETI VONAL MENTÉN SORAKOZIK FÖL, EGYMÁSTÓL TÁVOLABBRA SZORÍTJA A KÉT ELLENSÉGES HADSEREGET.

    Ez mind nagyon szép, csak: 1. Hasonló kezdeményezések már eddig is voltak: az EBESZ feladata az isten tudja hányadik tűzszünet kezdete után, hogy SZÉTVÁLASSZA A CSAPATOKAT ÉS A FEGYVEREKET. (A próbaként kiszemelt hét helyszín közül ezt egyetlen egyben sikerült csak megvalósítani. Sztanyica Luganszkajánál (ez Luganszknak a fővárostól 13 km-re lévő, 2014 nyara óta ukrán megszállás alatt álló elővárosa) TÖBB MINT HATVANSZOR KÍSÉRELTÉK MEG A FEGYVERZETEK SZÉTVÁLASZTÁSÁT. Egy olyan településnél, mely a náci horda támaszpontja, logisztikai központja – és ahonnan kiindulva tervezik megindítani a végső rohamot Luganszk bevételére. Ebből máris leszűrheti mindenki az effajta kezdeményezések realitását. Főleg, hogy az EBESZ-t egy olyan személy – a svájci Alexander Hug – irányítja, akiről már a falusi parasztasszonyok is tudják: az ukránok kezére játszik, az ő szemük és fülük.

    A külcsín és a belső tartalom itt tökéletesen egybeesik:

    https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/05/06/693471779dfc1b299438f55f650c970a.jpg

    A remekbe szabott kezdeményezést kitörő öröm fogadta a „normandiai négyek” mind a négy fővárosában. A nagy öröm közepette legföljebb az nem tűnt föl senkinek: egész mást gondol bele a békefenntartó műveletbe Moszkva (aki szerint – isten bizony – az idegen hadak a tűzszüneti vonal mentén sorakoznak fel). És valami egészen mást képzel bele a bábelnök. Poros Jankónak máris csorog a nyála: leghőbb vágyainak egyike teljesül ezzel: az ENSZ FEGYVERES békefenntartói leszerelik a Donbassz néphadseregeit, lezárják a népköztársaságok és Oroszország közötti határt. És mivel az orosz csodaelnök amúgy is megígérte, hogy a DONBASSZT VISSZATERELI UKRÁN URALOM (mégpedig annak a juntának a véres uralma) ALÁ, AMELY ELLEN A RÉGIÓ NÉPE TENGERNYI VÉRT ONTOTT, SZENVEDÉSEKET ÉLT ÁT! Az EBESZ missziója legnagyobbrészt nyugati országok állampolgáraiból áll. Nem lesz ez másképp az ENSZ békefenntartóival sem, mely világszervezet mostanra, újból, csaknem olyan amerikai szavazógépezetté vált, mint amilyen volt bő hat évtizeddel ezelőtt. Lehet, persze, majd mondani: de hát… Hápoghat majd legújabb döbbenetében a csoda-külügyminiszter is, akit éppen 1526.-szor tettek lóvá, már megint, azok, akikkel ő olyan „csodálatos tárgyalásokat” szokott folytatni. Merthogy, természetesen, Poros Jankó addig csűri-csavarja majd – teljes nyugati támogatás mellett –, amíg el nem éri, hogy a békefenntartókat az orosz határra vezényeljék át, illetve tevékenységüket terjesszék ki a Donbassz minden, nem Ukrajna által ellenőrzött területére. Illetve kerítsék be a néphadseregek legütőképesebb alakulatait, fegyverezzék le őket. És, akkor,”kezdődhet a tánc”… A bábelnöknek azért is szüksége van a győzelemre, hogy jövőre ismét megválasszák „államfőnek”.

    Miközben Lavrov, szokása szerint, továbbra is álmodozik – aközben a német külügyi szóvivő elmondta: Párizzsal közösen fogják komolyan tanulmányozni az ukrán javaslatot, illetve ANNAK A FENNTARTÁSNAK AZ OKAIT, AMI KIJEVET TÖLTI EL AZ OROSZ KEZDEMÉNYEZÉS KAPCSÁN. És, „natürlich” élesen kifakadtak: hogy képzelik azt a népköztársaságok, hogy egyenrangú tárgyalófélként ismertessék el magukat.

    (Gondolom én, például, úgy, hogy a diplomácia történetében jó pár olyan precedens volt, amikor egyébként el nem ismert országokat, harcoló feleket egyenlő felekként ültettek a tárgyalóasztalhoz. Miközben a már kimúlt minszki megállapodásba is benne foglaltatott: A KÉT NÉPKÖZTÁRSASÁG VEZETŐIVEL KÖZVETLENÜL KELL TÁRGYALNI. Ami egyáltalán nem jelenti elismerésüket.)

    Nyilván voltak tárgyalások, nyilván puhították az orosz álláspontot. Nemcsak azzal, hogy a tárgyalások egy-egy kritikusnak ígérkező szakaszának idején (vagy az előtt) úgyszólván az elviselhetetlenségig fokozódott a Donbassz településeinek ágyúzása, így provokálva beavatkozásra Oroszországot és a Donbassz néphadseregeit (amelyeket a moszkvai vezetés, mint a házőrzőket, láncra verte, és amelyek tehetetlen dühükben rángatták a láncokat, miközben a szomszédságukban záporoztak a lövedékek a békés lakosságra). E tárgyalások közben hoztak – már megint – újabb szankciókat. Lebegtette meg Trump békeelnök, hogy MÉGISCSAK SZÁLLÍT HALÁLOS FEGYVEREKET AZ UKRÁN HADSEREGNEK. Egy „Javelin” nevű igen korszerű tankelhárító rakétáról van szó, amely rakétalövedékként óriási pusztítást tud okozni, mind az ellenség állásaiban, mind pedig – főleg – a békés településekben. (Egyes hírek szerint már szállított is: Donyeck egyik elővárosában a néphadsereg még időben lelőtt egy olyan rakétát, amely újszerű, roppant pusztító töltetekkel volt tele. Ez is mostanában, a halálos fegyverekkel érkezhetett.

    De jött „a hideg” után „a meleg” is. Egy izraeli politológus elhúzta a mézesmadzagot: ha – úgymond – Oroszország elébe megy a Nyugat kívánságainak, felhagy még maradék ellenkezésével is – akkor még az is megtörténhet, hogy a Nyugat kihagyja Ukrajnát a buliból… No, és igen, lazítanak a szankciókon. (Kulcsszavak: „HA…”, „MAJD AKKOR”… „-HAT, -HET…”) Sokat mondó a tudósítás címe: „Walker látogatása Szurkovnál: A G-20-ON UKRAJNÁRÓL KIDOLGOZOTT FORGATÓKÖNYV ELMOZDULT A HOLTPONTRÓL”.

    Putyin csodaelnök azt a Vjacseszkav Szurkovot jelölte ki az amerikaiakkal Donbasszról folytatandó megbeszélések főtárgyalójának – aki egyébként már a kezdetektől fogva az orosz elnök különmegbízottja Donbasszban. Erről a bájgunárról, moszkvai zsúrfiúról a Donbasszban széles körben elterjedt vélemény, hogy áruló, a Donbassz sírba tételének érdekében dolgozik. Trump békeelnök pedig gyakorlatilag szinte minden, a Donbasszal összefüggésben hozható posztra ádáz oroszellenes héjákat állított (akik semmiben sem különböznek Obamaki ugyancsak ádázul oroszellenes tisztségviselőitől). E körhöz tartozik a hadügyminiszter, illetve a Donbasszért felelős új elnöki különmegbízott, a német nevű Kurt Walker. (Elődje a puszedlis néni, Victoria Nuland, aki egyrészt arról vált híressé, hogy ő dicsekedett el vele: az USA 2009 és 2013 között 5 milliárd dollárt fordított az előző, mág törvényesen megválasztott ukrán elnök megbuktatására. Másrészt világhírre tett szert a „Fuck EU!” („B*ssza meg az EU!”) kifakadásával, amikor barátosnéja, a kívülről és lelkivilágát tekintve is istentelenül rút Ashton bárónő (az EU külügyi főképviselője) valamit nem egészen úgy tett, mint ahogy Victoria főhercegnő azt elvárta volna tőle.

    Zaharcsenkó donyecki elnök, szegény, (akit mindenből kihagynak) pedig mit is mondhatott mást? Kifejezte reményét, hogy a Trump vezette új amerikai kormány álláspontja majd világosabb lesz e két úr találkozója után. http://dev.nrt24.ru/v-dnr-vyrazili-nadezhdu-na-chetkuyu-pozitsiyu-ssha-po-donbassu-posle-vstrechi-surkova-i-volkera/

    De visszatérve a fő gondolathoz: Moszkva, mint már oly sokszor, megint álmokban ringatja magát. Most éppen arról ábrándozik, hogy a csodaelnök Pjotr Alekszejevicse ezúttal már tényleg megembereli magát, ezernyi hit- és szerződésszegés után végre betartja írásbeli szerződésben adandó szavát. És a kéksisakosok valóban a két hadsereget elválasztó vonalon sorakoznak fel – a háború kirobbantásán spekuláló USA pedig ettől le lesz bénulva… (Merthogy: dehogyis meri, mindezek után, megkérdőjelezni Trump békeelnök a minszki békés rendezést. Trump békeelnök megbukott, Poros Jankó megbukott, az ármányos EU megbukott. Mindenki megbukott – és lőn a csodaelnök diadalma. „Álom, álom, édes álom… álomkép”):

    https://www.bing.com/videos/search?q=%c3%a1lom%2c+%c3%a1lom%2c+%c3%a9des+%c3%a1lom&ru=%2fsearch%3fq%3d%25C3%25A1lom%252C%2b%25C3%25A1lom%252C%2b%25C3%25A9des%2b%25C3%25A1lom%26form%3dPRUSEN%26pc%3dEUPP_SK2M%26mkt%3den-us%26httpsmsn%3d1%26refig%3d9b16bec1ac0c467da3cd96240f758c3a%26sp%3d-1%26pq%3dundefined%26sc%3d0-20%26qs%3dn%26sk%3d%26cvid%3d9b16bec1ac0c467da3cd96240f758c3a&view=detail&mid=EFB704751ACC3F9ED300EFB704751ACC3F9ED300&&mmscn=vwrc&FORM=VDRVRV

    Aztán, ha fölébredt, és belelógott keze a bilibe, akkor meghallhatja a csatazajt. A lövöldözések hangját, amint még folyik az utóvédharc a csupa nyugati (tehát a Donbasszt halálosan gyűlölő országból érkezett), FÖLFEGYVERZETT kéksisakos, (ukrán részről most szögezték le: oroszok nem lehetnek a békefenntartók között, Kijev pedig meg fogja válogatni, mely országok katonáit engedi be a területére, és melyikekét nem,) – illetve a maroknyi, még ellenálló nemzetőr között. Miközben százával, ezrével terelik a foglyokat a börtönökbe, és felhangzanak az első kivégző sortüzek. Megünneplendő, hogy a Donbassz – „különleges státuszú, autonóm területként” – visszatért Ukrajna vérengző, gyilkos mostohaanyácska kebelére.
    2. Mindeközben – fenntartások ide, vagy oda, a nyakig korrupcióba süllyedt ukrán gazdasággal kapcsolatban – a „nemzetközi közösség” a náci junta igen bőkezű támogatására készül. Még március 31-én az Európai Néppárt kezdeményezte egy hosszú távú segélyterv megvalósítását Ukrajna számára. Ezt majd a „Keleti Partnerség” tagországainak novemberi csúcstalálkozóján vitatják meg. Az ötletgazda: a litván szejm (parlament), amelyik előzetesen már el is készítette a tervet. Egyszersmind, folyik a tagtoborzás az „Ukrajna Barátai” csoportba is. (Érdekes lesz megfigyelni: kitart-e addig a magyar miniszterelnök és külügyminiszter Ukrajnával szembeni haragja. Akik szent esküvéssel fogadák még a minap, hogy mostantól semmiben sem fogják támogatni a kijevi rezsim javát szolgáló lépéseket – hacsak közben Kijev vissza nem vonja oktatási törvényének módosítását.)
    Az afféle „európai Marshall-tervként” körvonalazódó elképzelés szerint az Európai Unió – ÉVI 5 MILLIÁRD DOLLÁROS, az EU költségvetéséből fedezendő SEGÉLYKERETET HAGYNA JÓVÁ (amit elsősorban az Ukrajna uniós tagságához szükséges gazdasági, politikai és pénzügyi támogatására kellene fordítani).
    Ha már 5 milliárd dollár… A törököktől, bezzeg, sajnálják a megígért (de ki nem fizetett) 3 milliárd dollárt. Annak fejében, hogy amaz ne szabadítsa rá Európára, a saját területéről, a kétmillió migránst. Erdogan olyan, amilyen – de Poros Jankónál biztosan nem rosszabb. Aki utóbbi és tolvaj rablóbandája igen hamar a saját zsebébe kanyarítja majd annak a pénznek is a tekintélyes részét. Ahogy az a többi esetében is történt, történik és történni fog. In eternum, ámen!

    1. Csikós úr írásából úgy tűnik, mintha az Interpol csak úgy felrakna minden ártatlan embert a körözési listájára, és elsősorban Ukrajna élne ilyen eszközzel, ráadásul sikerrel. Azért ennél kicsit árnyaltabbnak tűnik a kép:
      http://www.google.nl/search?&q=ukraine+interpol+russia+donbass&btnG=Zoeken&hl=nl&gbv=1
      Mindkét oldalon voltak próbálkozások egyes személyek megkeresésére és kiadatására, de ezek nem feltétlenül jártak automatikus sikerrel. Voltak, amiket az Interpol dobott vissza, mindkét félnél.
      Ha Oroszország minden esetben megtagadná az Interpol kérését, vajon számíthatna arra, hogy hasonló esetben az ő kérését teljesítik?
      Bár kétségtelen, Csikós úr messze jobban ismeri ezt a témát, engem mégsem győzött meg Lavrov gazemberségéről (nyitott vagyok az érvekre). Arról sem, hogy ne tudná megkeresni, kik voltak azok a hazafiak, akikről írt, és akkor mi is jobban átlátnánk az ügyeket. Mert így csak az ő nevével megerősített véleményére hagyatkozhatunk.

  4. Én köszönöm.
    Mindig szívesen olvasom aki a mantrával szembe megy,észérvekkel köp a puncsos tálba,pedig a mantra szerint neki is a hullámon kéne lovagolni.
    Igazán hozzá szólni,érvelni nem tudok,nem tudom követni az összefüggéseket (ahhoz azért ismerni kell az ottani viszonyokat,nyelvet ),de ez alapján képet alkothatok a Kreml külpolitikájáról,mondjuk hazánk esetében,ami mondjuk nem ugyanaz mint Donbassz,de ugyanaz a lelketlen politika,érdekek mentén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com