“Száguld a lopóroller” bővebben

"/>

Száguld a lopóroller

A qrmány kész támogatni az atlétikai vb megpályázását

Az atv.hu-t úgy tájékoztatták, hogy hétfőn a nagyköveti értekezlet zárt ülésén elhangzott: a kormány kész támogatni az atlétikai világbajnokság megpályázását. Gyulai Miklós, az atlétikai szövetség elnöke azt mondta portálunknak, Fürjes Balázs kormánybiztossal már beszéltek a lehetőségről, de megvárják a 2023-as pályázati feltételek kiírását.

A kormány kész támogatni a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését, ha a Magyar Atlétikai Szövetség megpályázza azt – az egyik résztvevő tájékoztatása szerint ez hangzott el tegnap a nagyköveti értekezlet zárt ülésén.

Korábban nemzetközi sportlapok írtak arról, hogy Budapest pályázni készül, és megjelentek olyan hírek is, hogy az atlétikai szövetség tárgyalásokat kezdeményezett a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (IAAF) az ügyben.

Munkatársunk kedden megkérdezte Gyulai Miklóst, hogy valóban fenntartják-e szándékukat, hogy megpályázzák a világbajnokságot. A szövetség elnöke azt mondta, a londoni atlétikai világbajnokságon a MASZ főtitkárával együtt tájékozódtak a nemzetközi szövetségnél azokról a szempontokról, illetve szempontrendszerről, ami egy ilyen súlyú esemény, a világbajnokság megrendezéséhez fontos lenne. Gyulai Miklós kérdésünkre azt is elmondta: a londoni világbajnokság előtt egyeztettek Fürjes Balázzsal, a kiemelt budapesti fejlesztésekért felelős kormánybiztossal, aki arra biztatta őket, hogy „tájékozódjanak”.

Arra a kérdésre, hogy a MASZ megpályázza-e a 2023-as atlétikai világbajnokságot, Gyulai Miklós válaszából kiderült: ez a szándékuk, a pályázatot azonban még nem írták ki, a nemzetközi szövetség néhány héten belül, de legkésőbb ősszel hozza nyilvánosságra a rendezés feltételeit.

A szövetségi elnök kérdésünkre azt is elmondta a 2024-es olimpiai tervek között szereplő, Csepelre megálmodott atlétikai stadion szerinte tökéletes színtere lehetne egy atlétikai világbajnokság megrendezésének.

A 2019-es vb-t Dohában, a 2021-est pedig az egyesült államokbeli Eugene-ben tartják majd meg. Atlétikai világversenyt, Európa-bajnokságot legutóbb 1998-ban rendeztek Magyarországon.
(atv)

Bal-Rad komm: Bámulatra méltó a döbrögista horda lopási ingerenciája.

Lehet aktualizálni Sehnor Rositas olimpiai előadását:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com