André Goodfriend igazgatói kinevezést kapott a külügyben
M. André Goodfriend, a 2014-es kitiltási botrány idején a kormány által közellenségként kezelt volt budapesti ügyvivő igazgatói kinevezést kapott a Trump adminisztráció külügyminisztériumában – írja az Index.
Goodfriend augusztus közepétől már igazgatóként irányítja a State Department, vagyis az amerikai külügy e-diplomáciával foglalkozó irodáját, ahol ezt megelőzően is dolgozott vezető tanácsadóként.
Ennek a részlegnek egyrészt az a feladata, hogy az amerikai diplomácia a legújabb technológiák felhasználásával minél hatékonyabb legyen, jobban kommunikáljon. Másrészt a külügyi kormányzat átláthatóságával, az információk nyilvánossá tételével foglalkozik.
A budapesti amerikai nagykövetség volt ügyvivőjének előléptetése meglepő lehet azoknak, akik totális külpolitikai váltást és az apparátus lemészárlását vártak Donald Trump kormányzásától. Az amerikai kormányzati bürokrácia azonban hagyományosan nem így működik, ott a közszolgák pártszínektől és kurzusoktól függetlenül dolgoznak az államért: Goodfriend például karrierdiplomataként a nyolcvanas évek vége óta van az amerikai külügyben – magyarázza az Index.
A volt ügyvivő legutóbb több mint fél éve, egy blogbejegyzésben méltatta a Nyílt Kormányzati Együttműködés nevű nemzetközi platformot, amiből Magyarország épp akkor jelentette be a kilépését. Konkrét magyar ügyeket Goodfriend azonban már jó ideje nem kommentál, a Twitteren legutóbb a tavaly szeptemberi körúti robbantásra reagált.
(nepszava)
Bal-Rad komm: Valahogy nem a horda szája-íze szerint alakul Trump bohóc döbrögisztánra is hatással bíró udvartartása. Sebastian Gorkát (Gorka Sebestyén) kirúgták, most pedig a régi “jóbarát” került pozícióba.
Se közel-se távol egy olyasvalaki Washingtonban, aki el tudná intézni a vajda Fehér Házban fogadását.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Orbán meg nevezze ki Gorkát amcsi nagykövetté, azt kész.