Abu-Dzhabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter úgy fogalmazott vendéglátója Abdullah bin Zaedom Al Nahyan társaságában, hogy a terrorizmusnak még az ideológiai gyökereit is ki kell irtani. Lavrov szerint ezt tudtukra is kell adni a terrorbandáknak. Ultimátum formájában.
Germánia Lotyója mélabúsan konstatálta ma Berlinben, hogy Szíriában Asszed elnök pozíciója jóval erősebb mint az kívánatos. De…! – mindettől függetlenül ÁTMENETI KORMÁNYRA VAN SZÜKSÉG! – kaffogta.
Macron gall president viszont arról ömlengett ma, hogy konkrét eredményeket értek el Oroszországgal közösen a szíriai vegyifegyverek kérdésében.
Damaszkuszban pedig ma úgy értékelték, hogy a továbbiakban már fölösleges Staffan de Mistura ENSZ szíriai főreferens ügyködése. „Mást beszél mint amit tesz!” De hát mi ezen a csodálni való? Hiszen diplomata politikus.
Izrael a damaszkuszi elnöki rezidencia elleni rakétatámadást helyezett kilátásba, ha Szíria nem vet véget az iráni erők SAJÁT TERÜLETÉN VALÓ ténykedésének. Emelett a zsidó állam azzal fenyegetőzik, hogy meg fogja hiúsítani a Quneitra és Daraa tartományok orosz-amerikai alku alapján deeszkalációs zónává nyilvánítását. Mindezekkel a dolgokkal Netanjahu a műlt héten fenyegetőzött Szocsiban.
Katlanból menekülő nagyvadat terített le a szír speciális erők kalifátusista-vadász egysége Homsz és Raqqa tartományok határán. A tetemek átvizsgálásakor talált okmányok és a telefonok felvételeinek átnézése során arra a következtetlsre jutottak, hogy nagykutya lehetett valaki a terítékből. Életében.
Raqqaban ismét megmozdultak az SDF erők a kalifátusisták ellen.

Kicsit délkeletebbre viszont a kalifátusisták indítottak ismét egy offenzíva-félét a kormánycsapatok ellen az Eufrátesz jobb partja mentén. Nem is minden siker nélkül.
A „túlvégen” Hassan Nasrallah a Hezbollah vezetője bejelentette a libanoni-szír határtérség latormentességét.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Merkel ellen.https://szabadriport.wordpress.com/2017/08/28/kelet-nemetorszag-erosodik-a-nepi-ellenallas-az-allamilag-tamogatott-muszlim-hoditassal-szemben/
http://orientalista.hu/blog-post/nap-videoja-assad-parti-tuntetes-nemetorszagban/
„A »túlvégen« Hassan Nasrallah a Hezbollah vezetője bejelentette a libanoni-szír határtérség latormentességét.”
A veszélyeztetett területen (Rász Bálbek (Ras Ba’albek) és környéke) keresztények élnek, olyanok is, akik még arámi nyelven beszélnek. Az őket fenyegető szakállasokat Abú Kamál (Abu Kamal, Al-Bukamal stb.) városába szállították (Délnyugat-Szíria). Itt az Al-Masdar News adja hírül a győzelmet:
https://www.almasdarnews.com/article/lebanese-army-takes-syrian-crossings-first-time-years/
Naszrallah szavai szerint „2000-ben véget vetettünk a cionista megszállásnak, ma pedig véget vetettünk a takfíri terroristákénak.” Hozzátette: „A Dais és az összes takfíri csoport a nyugati titkosszolgálatok által lett létrehozva, hogy Izraelt szolgálják; és az izraeli terv kedvéért, valamint az Egyesült Államok hegamóniájáért küzdenek. […] Mi vagyunk ennek a földnek az urai, és nem hagyjuk el” – mondta többek között.
almasdarnews.com-hoz illeszd: /article/hezbollah-leader-declares-victory-qalamoun-region/
„Az őket fenyegető szakállasokat Abú Kamál (Abu Kamal, Al-Bukamal stb.) városába szállították (Délnyugat-Szíria).”
Délkelet-Szíria akart az lenni, az Eufrátesz mentén…
Ezeket a zsidókat nem lehet már seggbe rúgni ??
Ami késik az nem múlik!
A remény hal meg utoljára!