“Szíria” bővebben

"/>

Szíria

Szíriában a dolgok -legalábbis harctéri viszonylatban-a damaszkuszi kormány szája-íze szerint alakulnak. És mivelhogy hétvége volt+a diplomaták is nyaralnak, az események zavartalanul bonyolódhattak a tetthelyeken. A jeruzsálemi Templom-hegy az messze van, az ottani események nem kavartak bele a szíriai történésekbe.

Nagy kalifátusista verés készül ott. De előbb Kelet-Libanon: a Hezbollah rajtaütött a rémkalifátus egyik legnagyobb kiképzőtáborán. Irtózatos méretű mészárkodást követően amely pribék tehette, elinalt Arsal környékéről.

Hogy mi történhetett ott? Arról talán sokat elárul, hogy a kalifátusisták egy méltatlankodó közleményt adtak ki ma délelőtt, amelyben kifogásolták az eljárást. Gondolhatjuk mi lehetett, ha még azok is elszörnyedtek a dolgok miatt.

A másik végen, Deir ez-Zor környékén pedig belekerültek a szír hadsereg sorozatvetőinek hatótávolságába. Északi és nyugati irányból a támadók, keleti irányből a várost védők ütik őket. A levegőből pedig az orosz-szír légipáros csapatja.

A szír hadsereg főparancsnoksága most válaszút elé került. Vagy Sukhnah -még meglévő utolsó martalócvár – elfoglalásával bíbelődjenek, vagy meginduljanak teljes erővel Deir ez-Zor felszabadítására. Előbbi teljesen körül van véve, és nem zavaró tényező. Utóbbi védői pedig állják a sarat a rémkalifátus pribékjeivel szemben, akiknek már nem is fontos a háborúzás.

Idlib latorrezervátumban megtalálták a szíriai al-Kaida alapítójának hulláját. Abu Muhammad Al-Shuhayl martalócvezért – úgy gondolják – valakik megetették valami csemegével, mert sebek nem látszottak rajta.

De Abu legalább egyben maradt. Nem úgy, mint azok a pribékek, akik az Idlib városában lévő Al-Zira’a nevű körforgalomban vagy annak közvetlen környékén lebzseltek. Egyidejűleg négy autóbomba robbant. Legalább ötven martalóc azonnal megtért a Paradicsomba.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Én Sukhnahval nem foglalkoznék, körbe kell venni és Deir ez-Zor felé kell menni utána fel a kurdokig, majd hosszában bezárni dél felé a teljes iraqi határt, végin pedig a Daesh körül a gyűrűt egyre szorosabbra kell húzni míg végül csak a város marad. Ezután jöhet kelet damaszkus kitakarítása, Daraa, Jordán iraqi határvidék, Homsz vidéke, utolsó nagy falat végül Idlib tartomány. Kurdokkal meg asztalhoz kell ülni.

  2. Nem hinném, hogy a Hábúr folyó kurdok által még nem uralt szakaszának végéig – az Eufráteszbe ömlő egyik folyóig, amely átmegy Haszakán is – felmennének a kormánypárti csapatok (vájtfülűeknek ismerős lehet a folyó neve, a romantikus magyarsággyökér-keresők Közel-Keletre összpontosító csoportjai ezt a nevet el nem engednék). A kurdok így is teljesen el vannak már vágva. Ami szerintem prioritást élvez, és ami miatt az amerikaiak blokkolják a tanfi határállomást, az a Damaszkusz–Bagdad útvonal kialakítása, amely valószínűleg Deir-ez-Zóron keresztül fog vezetni egy darabig.
    https://www.sott.net/article/355892-Syria-US-outmaneuvers-itself-over-Damascus-Baghdad-Highway
    A cikk térképén látszik, miről van szó. Ha ez megvan, a többi már nem okoz problémát. Izrael és az USA emiatt áskálódik folyamatosan (kénytelen-kelletlen jordán segítséggel), hiszen Izrael veszélyben érezné magát miatta. Jelenleg az Iszlám Állam maradéka nagy szolgálatot tesz nekik, érdekeltek abban, hogy minél tovább létezzenek, ezért még a kalifa halálát is tagadják.

  3. …ezértmég a kalifa halálát is tagadják. Feltételezem,hogy evel a mondatával a Kurdokra gondolt,tisztelt Fergeteg, mert ők voltak azok akik kétségbe vonták a kalifa halálát, amit aztán az amerikaiak is “megerősitettek”, vagy egy másik variáció szerint, amerikai sugallatra a Kurdok nyilatkoztak imigyen először, hogy ne legyen gyanus az amerikaiak irigysége. Aztán ahogy kezdtek a napok múlni lassanként kezdték az amcsik is szivárogtatni azon “véleményüket,”hogy a kalifa él és “virul” a Kurdokkal “egybehangzóan,” szerintem.

    1. Mindkettő lehetséges. Meg is ragadhatták a keringő szóbeszédet, de el is hinthették. Az biztos, hogy mindent meg fognak tenni a szír felszabadítási terv megakadályozásáért. Jelenleg nincs komoly összekötő út Szíria és Irak között, csak egy kisebb a sivatagon keresztül. Nem biztonságos, ki van téve a csapásoknak.
      Ha sikerül újra mozgósítani nagyobb számú iraki síita milicistát és az iraki hadsereg egy jelentősebb részét, akkor a déli szír kormányerők és az irakiak, valamint a Palmüra (Tadmur) felől Deir-ez-Zór felé törő csapatok összehangolt támadásával (és a Rakkához közeli erők biztosításával) megindulhat Deir-ez-Zórnak és környékének, valamint az Eufrátesz jobb partjának egyidejű kipucolása a határig. A szírek választhatják – és szerintem választják is -, hogy egy újabb útvonalat biztosítanak As Sammasz (Ash Shammas) település elfoglalásával a határig, majd karolnak észak felé. Persze az amerikaiak sem lesznek tétlenek. Itt pl. játékban lehet gyakorolni a település elfoglalását, ami akár olyasmi is lehet, mint a Facebook és társai: önkéntes információszolgáltatás hálózati játékokon keresztül további elemzésre, ha a készítőket megkörnyékezték. Aminek van esélye.
      http://combatmission.wikia.com/wiki/Ash_Shammas_(campaign_mission)
      Szóval az amerikaiak déli jelenléte veszélyforrás, az, hogy a trimmelt szakállúak kiképzését befejezik, csak nyitány lehet egy új, még veszélyesebb fejezethez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com