Balog: Még nem döntöttünk, hogy a határon túli “magyar” cigányok tehertétel vagy erőforrás
“Harcban állunk a magyar fiatalokért (…) az egész világgal küzdünk a magyar fiatalokért, mindenki akarja a magyar fiatalokat” – mondta Balog Zoltán Emmi-miniszter az idei Tusványos egyik beszélgetésén. Csütörtök kora délután egyebek mellett arról beszélgetett kutatókkal a miniszter és Novák Katalin Emmi-államtitkár, hogy milyen eredményei lettek a 2016-os magyar ifjúságkutatásnak. A kutatást párhuzamosan folytatták le a magyarországi fiatalok és a külhoni magyar fiatalok körében is, összesen 12 ezer fiatal részvételével.
A kutatásnak számos érdekes eredménye lett: többek között, hogy a külhoni magyar fiatalok 80 százaléka tekinti magát az egységes magyar nemzet részének, hogy az anyaországhoz képest sokkal, akár 20-30%kal is magasabb azon fiatalok aránya, akik vallásosként tekintenek önmagukra, vagy hogy az erdélyi magyar fiatalok sokkal szívesebben járnak fesztiválokra, mint más országokban élő társaik.
Szó volt a határon túli magyar oktatásról is. Többek között arról, hogy azért kell magas színvonalú magyar iskolákat csinálni, hogy ne adják a magyar családok a gyerekeket más iskolákba azzal az indokkal, hogy azok jobb oktatást nyújtanak, könnyebben mennek egyetemre onnan. De az az oldala is, hogy a magyar kultúrához sokkal inkább kötődnek a magasabb iskolai végzettségű külhoni magyarok. És az is szóba került, hogy sokszor, például Szlovákiában azért nem adják magyar iskolákba a gyerekeket a magyar családok, mert azokba sok cigány gyerek jár.
Balog Zoltán itt elmondta, hogy: “A magyar közösségek és a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás.”
Balog szerint ezt el kell dönteni, és arra programot csinálni.
“A cigányság ügyében meg kell hozni a döntést, és az iskolarendszernél, amit mi építünk Budapestről, azt kell átgondolni, mit értünk magyar iskolán” – mondta. Hozzátette, hogy azt is el kell dönteni, hogy a közös iskola jó-e, vagy esetleg külön iskola kellene a cigány gyerekeknek, külön rájuk vonatkozó programmal.
A kutatás eredményeinek sorolásánál az is kiderült, hogy míg korábban például az erdélyi magyar fiatalok célországként tekintettek Magyarországra, addig mára ez megváltozott, tranzitország lettünk, Nyugat-Európába mennek inkább.
Balog Zoltán elmondta azt is, hogy nagyon komoly eredménye a kormánynak, hogy a házasságkötés és a gyermekvállalás rossz tendenciáját sikerült megfordítania, és ezt szeretnék kiterjeszteni a határon túli magyar közösségekre is, ezért hoztak többek között olyan döntéseket, hogy az anyasági támogatás minden megszületett magyar gyermek esetén jár, függetlenül attól, hogy milyen országban született.
Majd hozzátette, hogy ha megnézzük, több nagy európai ország első embere is olyan, akinek egy gyermeke sincs, ehhez képest a magyar kormány gyermekátlaga 3 fölött van.
“Ha a gyermekvállalási kedv eléri a kormánytagok gyermekvállalási kedvét, akkor a magyar jövőért nem kell aggódni” – mondta.
(index)
Bal-Rad komm: Mit lehet mondani ezekre a tenyésztési tervekre? A balrad.ru szóhoz sem tud jutni ennyi aljasság hallatán!
Döbrögi fanok! Gondolkodjatok végre! Térjetek végre észhez!
A MAGYARSÁG LIKVIDÁLÁSÁNAK TERVÉT OLVASHATJA KI MINDENKI BALOG NYILATKOZATÁBÓL!
FÖRTELEM!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Ezzel Balog elárulta, hogy a kormány több tagja részint cigány, részit zsidó, mert átlag magyar családban nincs kettőnél több gyermek!
“Mindenkinek a magyar fiatalok kellenek” – kivéve EZEKNEK a férgeknek, akik elüldözik őket, helyettük hoznak majd oláhcigányokat szavazni, cserébe megkapják a csok-ot természetesen, ami az átlag magyar családnak nem jár, mert eszük ágában nincs bevállalni a három gyereket EZEKNEK!
A magyar családok nem nevelnek itthon gyereket, mert a magyar anyák nem akarnak rabokat szülni!
Tragédia az ország vezetése, ki kell mondani!
Kis adalékként a témához, az egész internet ezen háborog most, amit ez a vég kurva (először írtam le így betű szerint mert megérdemli) cser ágnes szakszervezeti vezető (???) mivoltában ilyen kijelentést tett, hogy aki a béreken fanyalog (egészségügy), az szülessen máshová! A pofánkba vágta a fideszes tévékettőben! http://bouvet.cafeblog.hu/2016/06/18/aki-a-bereken-fanyalog-szulessen-masik-orszagba/ Ez kell az amúgy is agyhalott nyugdíjasoknak, mert csak ők nézik már.
Kérem tisztelettel, hol van ehhez Gyurcsány híres mondása arról, hogy “el lehet menni Szlovákiába, és akkor lesz szlovák nyugdíj” stb., ezért 11 éve még bazaltkocka járt a tévé székház ablakába, és örömtűz a folyosókon! Hol vannak a derék hazafiak ilyenkor?
Szemünk láttára cserélik le tisztán faji alapon fiataljainkat oláhcigányokra, és ezzel még dicsekednek is!
Kivételesen egyet értek azzal amit írtál, kivéve egyet, bár “nyugger” vagyok, de egyáltalán nem nézem sem a Tel Aviv 2-őt sem a Retek Klubot. Igaz a Hitgyüli TV-t és a fityisz TV-ket sem. Inkább olvasok. Többet ér.
+1. Ami ma Magyarországon folyik a Magyarság ellen az tulajdonképpen nem más mint előre kigondolt aljas indokból elkövetett tudatos népirtás.
Persze egyházi áldással!Magyar egyházi áldással!Úgy ahogy a tiszteletes Úr mondta.Szülessenek,máshova és el lehet menni.Miért is?
Mert a kommunizmushoz viszonyítva nincs egyéni szabadság! Mert az egyéni szabadság ott kezdődik,hogy 7-5 órát kell dolgozni naponta.Hogy minden magyar egyednek van állása és ebből meg lehet élni.Hogy ha problémája van a főnökével,a szomszédjával,az orvosával akkor bemehet a városi pártbizottságra,ahol a panaszát leírták és egy “elvtárs”-nak az a dolga,hogy azt kivizsgálja.Az emberi viszonyokat így,vagy úgy rendbe tegye.Ma ilyen nincs.Van Bíróság,ahol egy lopási ügy tárgyalása 7-10 évig tart.Persze ez nem más mint a “zsidók” szabadsága.Minden “zsidó” (van keresztény zsidó is”) annyit lop amennyit csak bír a magyar kisembertől.Következménye,hogy már teljes falvak néptelenedtek el,még cigányok sem lakják.Gyakorlatilag ingyen lehet házakba,lakásokba beköltözni,már ha maradt villany,meg víz!Ez a falurombolás maga.Persze a határ,ami mezőgazdaságilag hasznosítható,a környezetvédelem dicsőségére műveletlen.Ez a magyar ellenes politika lényege.
“A magyar közösségek és a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás.”
Ez pusztán ár, létszám és mozgósíthatóság kérdése lesz. Van-e olyan olcsó, számos és szervezett (legalábbis “megszavaztatható”) a felvidéki morehad, mint délebbre? Ha a válasz igen, vagy a közeljövőben azzá válhat, akkor ők “erőforrások”, és elkezdődhet a “határon túli cigány és nem cigány magyarok” sulykolása. Ehhez először is megbízható cigánykirályt kell találni, a maga szervezetével. Ha nincs, alapíttatni, vagy felkarolni egy jelentéktelenebbet, és megerősíteni. Az ehhez szükséges idő lehet a haladék a cigány magyarozásig.
“Ha a gyermekvállalási kedv eléri a kormánytagok gyermekvállalási kedvét, akkor a magyar jövőért nem kell aggódni” – no igen. Vajon miért nem esznek az emberek kalácsot kenyér helyett? Vajon miért ötlik eszünkbe Mt. 25, 14-30 példázata a tálentumokról, és az úrról, aki ott is arat, ahol nem vet?
Szegregált oktatást az iskolákban!
Csakis azok a cigány tanulók járhassanak a magyar gyerekekkel közös iskolákba, akik (és szüleik) integrálódtak a társadalomba és betartják annak alapvető együttélési normatíváit!
A többinek pedig külön cigányoknak fenntartott “speciális rendszerű” iskolát biztosítani.
Kádár idejében is így volt. Abban az időben (Kádári éra) sokkal több cigány származású orvos, mérnök, stb került ki közülük mint a rendszerváltozást követően. Ma a cigány “értelmiséget” a hamis végzettségű és rovott múltú Farkas Flóriánok képviselik, vagy éppen a szinte semmiféle tudást nem igénylő “szociológus” diplomával rendelkező faj és rajvédő morék. Külön érdekesség, hogy a “szociológus, meg romológus diplomával” rendelkező cigányoknak a diplomához elengedhetetlenül szükséges idegen nyelvvizsgát cigány nyelven is letehetik – persze cigányokból álló vizsgabizottság előtt. Ez kb annyira “nehéz feladat” nekik, mint mondjuk egy magyarságkutatónak a történelmi tanszéken mondjuk “székely nyelvvizsgát” kellene letennie.
Szóval a cigányságnak már van egy csomó éjsötét szellemi szinttel és tudással rendelkező “roma értelmisége”, akiknek a “diplomájuk” annyit sem ér mint a papír és a nyomdaköltség amibe belekerült – viszont így kiválóan lehet közpénzmilliárdokból lófaszra sem jó síkhülye cigány “értelmiséget” kreálni. Csak meg kell nézni egy olyan gyűlés videóját, ahol ezek a more “értelmiségiek” értekeznek.
Amit ott művelnek ahhoz képest a Mikroszkóp Színpad előadásai kész “sorsdrámák”. 🙂
A kan cigányok maradjanak.
A jo roma csajok jöhetnek. 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=f1HQR98uebw