Seuso: 13 milliárd helyett ingyen is megkaphattuk volna

Mélyebbre ásva bizonyítani lehetett volna, hogy a kincsek valóban Magyarországról származnak.
Az állam kiemelkedően magas áron vette meg a Seuso-kincsek birtokjogát. A Klubrádió reggeli műsorában a volt Seuso-ügyi kormánybiztos azt mondta, ha piacképes lenne, jó árnak számítana, de nem az, mert lopott a kincs, aminek – szerinte – biztos vannak még darabjai.
Hajdú Éva biztatta is azokat, akiknek esetleg ilyen van a birtokában, hogy ajánlják fel az államnak megvételre. Mint mondta, Orbán Viktornak nincs igaza, amikor felbecsülhetetlen értékről beszél, a Seuso-kincset elég pontosan felbecsülték: 13 milliárd forintot fizetett érte az egyetlen lehetséges vevő, a magyar állam.
A rejtélyes kincsekről három dolgot nem tudunk: ki ölte meg Sümegh Józsefet, a kincs megtalálóját, ő a kincseket hogyan találta meg és azt sem tudjuk, ki vitte ki ezeket az országból.
Nem is kellett volna fizetnünk?
Ezt már a Borsnak mondta egy régészprofesszor, aki régóta szorgalmaz új ásatásokat a kincsek lelőhelyén, Kőszárhegynél, ahol a föld még tartogathat meglepetéseket. Dr. Dénes József azért tartja elsietettnek a visszavásárlását, mert szerinte inkább azt kellett volna igazolni, hogy a kincs a miénk.
„Nem kellett volna kifizetni ezt a pénzt, ha sikerül bizonyítani, hogy a kincsek Magyarországról származnak, hogy valóban a Kőszárhegy rejtette őket. De ezzel a bizonyítással senki nem próbálkozott.”
A professzor szerint ez legkönnyebben úgy sikerült volna, ha újra felássák a lelőhelyet. Erre ő hónapok óta vár, miközben az amatőr kincskeresők már megjelentek.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Hát a fölmerülő kérdések tisztázása érdekében nyomozni kellett volna!
„1970-es években kutatta fel a Balatonhoz közeli Polgárdi környékén egy amatőr régész, Sümegh József, akit kamaszkorától érdekeltek a régiségek…néhány ismerős az egyik rézüstre alkudozott, mondván, pálinkafőzésre tökéletesen alkalmas…az amatőr régész édesapja alkoholista volt, és az is megesett, hogy a kocsmában egy-egy üveg borért kisebb ezüstdarabokat is odaadott, így gyakorlatilag ma már szinte bárkinél lehetnek Seuso-kincsek…Többen látták Magyarországon a kincset az 1970-es években, kézbe vették, tisztogatták darabjait, és minden bizonnyal rejtegetnek még néhány tárgyat közülük, tudhatjuk meg Hajdú Éva egykori miniszteri biztos, újságíró A Seuso-kincs című kötetéből…
-A nyomozáshoz tudás és idő szükségeltetik. Tudás…?
Idő az biztosan nincs! Nyakunkon a választás! A „családi ezüst” visszaszerzése komoly érv a nemmzetthtudat bizonyítására. És CSAK 13 milliárdba került! Ez.
Úgyhogy ne „cétézgessünk” itten!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Lehet hogy visszakaptuk ha már úgy is titok hogyan,a 30 milliárd meg zsebbe,aztán kapjátok be félázsiai keverékeim.
De fellelkesült a kincskereső szakma,Seuso kutatási program 2017. évi tervébe felvették a helyszín komplex vizsgálatát, és amint a költségvetés rendelkezésre áll, valamint alkalmas lesz az időjárás, és megvan hozzá a tulajdonosi hozzájárulás is, jöhet a régészeti szakmunka. A feltárásokat a témával 2011 óta foglalkozó Dénes József régész elméletére alapozzák. Dénes szerint a kincsek lelőhelyén még bőven akadhatnak tárgyak a föld alatt, mivel a teljes étkészlet, amelynek a Seuso-kincs is része, akár kétszáz darabból is állhat.
A 30 milliárdot nem tudom honnan szedtem,sokszor írok fejből,és most túlszámláztam. Jaj-jaj,bocs,pedig csak 13…hogy nézek a tükörbe ezután…
Más-
Admin olvasd el,lehet hogy menet közben hozzád is el ér a fájdalom küszöb!
GyünaBIBI
http://tek.gov.hu/pdf/Szemely-esletesitmenybiztositasiintezkedesErzsebetter2017julius17-tol.pdf
A helyzet azért nem reménytelen, ha a nagy PR kampány lezajlik, még rá lehet térni a lényegre. Ugyanis lehet még ott, ahonnan ez jött. Ám a terület jelenleg magántulajdonban van.
Addig is bonyolítsuk kicsit a képet!
http://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/02/a-seuso-ugy/
Kül.
Ha már családi ezüst… Korábban utaltam rá, hogy az Arton Capital elleni támadások esetleg illeszkednek egy nagyobb sémába, amely a gazdag és befolyásos „világpolgárokért” folytatott harc eseményeit fogná át. A Vajda körei valószínűleg nem véletlenül fonódnak össze az Artonnal és hasonszőrű társaival, nem véletlenül léptek be egy népszerű, a kínaiak BRI (Belt and Road Initiative) kezdeményezése miatt roppant nagy helyezkedést kiváltó üzletbe, ami megköveteli, hogy a piacért folytatott küzdelemben állást foglaljanak. Ebben az üzletben ne lenne benne kedvenc démonuruk, G. Soros üzleti-politikai köre, mint konkurencia? Álmainkban talán. Az Investment Migration Council (IMC) szervezeten keresztül a Henley & Partners, a Transparency International és közvetve a CEU támadása a letelepedésikötvény-üzlet magyarországi szálai ellen jól mutatja ezt. A történetben az UAE is felbukkan, az arab világnak abból a szegletéből, amelynek országaival az utóbbi években gazdasági megállapodások egész sora köttetett a Vajdáék körei által. Most álljon itt még két apró mozaik az Arton kapcsolatrendszeréből!
1. Hotelek szövetsége – Global Hotel Alliance: ez a szervezet több mint 550 hotelt (35 márkát) fog össze 76 országból a kínálatában, a legnagyobb szövetség a független márkák között.
https://www.gha.com/About-GHA/Our-Partners/Arton-Capital
2. Vezérigazgatók szövetsége – YPO: e több mint 24 ezer fős tömörülésnek a tagjai által irányított szervezeti hálózat világszerte több mint 15 millió embert alkalmaz, több mint 130 országban, és az éves bevételük összesen 6000 milliárd dollár.
https://finance.yahoo.com/news/arton-capital-announces-global-affiliate-220000737.html
Most már biztosan nem olyan furcsa a „kiccsalád” vonzódása a turizmushoz és egyes arab országokhoz, a vejkó vonzódása a körözött „világpolgár” kapcsolatrendszeréhez és Törökországhoz, az Erdoğannal történő barátkozások (Törökország szintén belépne ebbe az üzletbe, ráadásul Bulgária szomszédja) és a többi. Bizony, a Vajdáék már nagyban játszanak, és az üzlet – no meg a globális hatalom – egy szűk, de nem jelentéktelen szegmensében már a démonúr üzleti-politikai körének is konkurenciát jelentenek. Még a végén a fióka, aki kilökte testvéreit a fészekből, úgy dönt, hogy szárnyra kap!