“Ártón hathat az Arton-ügy!” bővebben

"/>

Ártón hathat az Arton-ügy!

Arton-betörés: aki a környéken járt, megismerte a kihallgatószobát

Tömeges kihallgatást tartott a rendőrség azután, hogy ismeretlen tettesek április 7-én éjjel betörtek a letelepedési kötvényeket forgalmazó Arton Capital Ó utcai irodájába.

A 444.hu úgy tudja, hogy ezernél is több embert hívtak be a Teve utcai központba, olyan személyeket, akik a mobilokról lekért cellainformációk szerint a bűnügyi helyszín 600-700 méteres körzetében jártak. Ehhez elég volt csak hét háztömbbel arrébb sétálni, vagy a környéken taxizni is.

“Azt mondták, hogy a telefonom alapján a Hajós utcában voltam április 7-én. Mondtam, hogy igen, mert ott volt az albérletem. Aztán mutattak egy telefonszámot, és megkérdezték, hogy kié. Ránézésre nem tudtam megmondani. Azt mondták, hogy ezt a számot hívtam aznap este, és tudni akarták, hogy kivel és miről beszéltem” – idézi a portál egy fiatal, kihallgatáson átesett nő beszámolóját.

Mint a cikkben megjegyzik, a nyomozati módszer jogi szempontból is problémás – miközben a telefonbeszélgetések tartalmát (lehallgatás) csak alapos indokkal, bírói felhatalmazással ismerheti meg a rendőrség, addig a kommunikáció más adataihoz Magyarországon gyakorlatilag szabadon hozzáférnek a hatóságok. Ilyen forgalmi vagy metaadatpéldául a hívások indításának pontos ideje, a hívások hossza, hogy egy telefonról mely telefonszámokat hívták, és mely számokról fogadtak hívást (ki beszélt kivel), vagy hogy hol volt a telefon adott időben (GPS adatok és cellainformációk).

A magyar letelepedési kötvényeket Afrikában és arab országokban forgalmazó Artontól 600 millió forintot és értékes adatokat tartalmazó szervert vittek el a betörők, akiknek azóta sincs nyoma. Belsős információk nélkül ugyanakkor nehéz lett volna végrehajtani a bűncselekményt – írja a volt nyomozókra hivatkozó Átlátszó; a lap forrásai szerint az sem kizárt, hogy külföldi titkosszolgálatok akciójáról lehet szó, mások pedig önbetörésre gyanakodtak.

Ha valóban profin kivitelezett, adatszerzésre is irányuló betörés történt, akkor valószínűleg cellainformációkat is hiába vizsgálnak a rendőrök, akik meglepő buzgalommal és erőbevetéssel foglalkoznak az üggyel. A 444.hu nem megerősített információi szerint Bucsek Gábor budapesti rendőrfőkapitánynak például hetente kellett tájékoztatnia a Belügyminisztériumot az üggyel kapcsolatban, ami minimum furcsa egy betörés esetében, ráadásul a lopási ügyekkel nem foglalkozó bűnügyi felderítőket is ráállíthattak a nyomozásra.

A bűncselekmény egy héttel azután történt, hogy a kormány március 31-én leállította a kötvényprogramot. Az Arton egyébként az egyetlen olyan cég a letelepedésikötvény-programban, amelyet Magyarországon jegyeztek be, a többi kivételezett vállalkozást egytől egyig adóparadicsomnak számító helyszínen – Kajmán-szigeteken, Liechtensteinben, Cipruson vagy éppen Szingapúrban – alapították.

Az Arton Capital Kft. esetében annyit tudni, hogy Rogán Antal kabinetminiszter évfolyamtársa, a bolgár származású Balogh Radosztina vezeti, és a Közel-Kelet szinte összes országára, valamint egyes afrikai és ázsiai piacokra is megkapta a forgalmazási engedélyt az Országgyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától. A cégnek négy bolgár tagja van, köztük Tchilinguirian Armand Arton az osztrák bejegyzésű Arton Group GmbH egyik tulajdonosa, ez a cég a magyar vállalkozásnak is tagja.

Az cég valamiért olyan jól feküdt a magyar kormánypártoknál, hogy külön fejezetet szenteltek neki a letelepedési kötvények értékesítését lehetővé tevő jogszabályban. A Rogán Antal által 2012 októberében kezdeményezett, a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény módosításakor ugyanis különleges jogokat kapott az a cég, amely magyarországi székhellyel rendelkezik. Míg más vállalkozások esetében területileg és állampolgárság alapján osztották fel a világ országait, az Arton Capital Kft. – mint magyar székhelyű társaság – bármilyen hovatartozású külföldinek intézhet letelepedési engedélyt a kötvényprogramon keresztül. A cég esetében tehát nem érvényesül a területi és állampolgársági leosztás elve.
(mno)

Bal-Rad komm: “…ezt a számot hívtam aznap este, és tudni akarták, hogy kivel és miről beszéltem…”

– Pedig csak ellenőrizni akarták a KIHALLGATOTT szavahihetőségét. Vélhetőleg kívülről fújták már a beszélgetés szövegét is.

Az biztos, hogya sündőrség nem egy szokványos – hétköznapi betörésként kezeli a történteket. A jelek szerint komoly az aggodalom Ragályék köreiben. És aligha a lába kelt euroköteg miatt aggódnak.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Ártón hathat az Arton-ügy!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. A számviteli törvény, amely korábban határt szabott a vállalkozások napi készpénzállományának, nem sokkal a nagy üzlet alapozása előtt módosult (2012. 12. 01.). Addig azt az előző évi bevétel 10%-ában (illetve 500 ezer Ft-ban, ha az nem érte el az 500 ezer forintot) maximálták. Milyen jól jött az Arton Capitalnak a változás! A jelek szerint alaposan ki is használta amellett, hogy így is százmilliókat talicskázhattak ki belőle osztalékként.
    Pontosan négy évvel később, 2016 december elején megindult a támadás az Arton Capital ellen az Egyesült Arab Emirátusokon keresztül, az Investment Migration Council (IMC) nevű szervezet helyi képviselete és a Transparency International, valamint egy dr. N. Boldizsár nevű magánszemély által:
    http://investmentmigration.org/download/whose-interest-shadows-hungarian-residency-bond-program/
    Következő év áprilisában betörtek hozzájuk.
    Júniusban az Egyesült Arab Emirátusokban az Arton Capital jogi eljárást indított az IMC ellen:
    http://www.caribbeannewsnow.com/headline-Citizenship-consultants-file-defamation-claim-34657.html
    Az Arton Capital szerint a támadás egy nagyobb művelet része. Az IMC többek közt a Henley & Partners tanácsadó cégen keresztül maga is benne van a letelepedési üzletben, míg a Henley & Partners 2015-ben partneri szerződést kötött az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR). A Vajdáék csapatai meg éppen harcban állnak a migrációt támogató démonúrral, G. Sorossal, miközben gazdag, tehát “jó” külföldieket telepítenek be, illetve le.
    Így érnek össze a dolgok…

    1. “Júniusban az Egyesült Arab Emirátusokban az Arton Capital jogi eljárást indított az IMC ellen:”
      Május az.

    2. N. Boldizsár:
      Associate Professor, Central European
      University and Eötvös Loránd University

      Ebbe a harcba akarják belerángatni a magyarokat.

  2. Az Arton Capital valoszinüleg az amerikai/nyugati agytrösztök (think tanks) termèke, a globalizàcio ès
    a hoditàs ujabb eszköze.
    Logoi: LEGYÈL VILÀGPOLGÀR
    Fedezd fel egy màsodik àllampolgàrsàg hatalmàt
    Èld az èletet, mely szàmodra elrendeltetett, hogy èljed

    Magas nettoèrtèkü Befektetök Hitelesitett partnerek Kormànyhivatalok

    A felsö fekete sàv baloldalàn talàlhato linkre – Arton Capital Hungary Office Burgled – kattintva rövid
    angolnyelvü közlès a betörèsröl (ami szerintem önbetörès/inside job lehetett)
    https://www.artoncapital.com/

    1. Vagy egy másik lehetőség, hogy jelenleg éppen a “Soros versus The Orange Horde, Chapter X – The War Over Global Citizens” (feat. unknown artists & The Liberal Opposition from Hungary) by IMC, Transparency, CEU & loyal friends c. számot hallgatjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com