Tudjuk ugye? Holnap Hamburgban orosz-amerikai elnöki csúcs! Hírek szerint az amerikai diplomaták többsége hideglelősen várja. Szerintük a komoly diplomáciai tapasztalattal bíró “öreg motoros Putyin” úgy be fogja vezetni a zöldfülű Trumpot az erdőbe, hogy onnan az életben nem fog előkeveredni.
A világ elsőszámú latorállama – az USA – kész arra, hogy csatlakozzon a “Normadiai” formációhoz. “Elősegítendő” a minszi megállapodások végrehajtását. Erről az amerikai külügy szóvivője számolt be.
Vasárnap – azaz kilencedikén – T. Rex amerikai külügyér “információgyűjtés okán látogat Kijevbe. Donbassz ügyében kíván több tudnivalóra szert tenni. Nyalókakirálytól remél teljeskörű és objektív tájékoztatást. Meg fogja kapni.
T. Rex egy magas rangú tisztviselője tegnap bejelentette: az USA nem fog “halált okozó” fegyvereket szállítani Maradék-Ukrajnának.
“Van egy hallgatólagos megállapodás Oroszország, az EU és az USA között. A donbasszi-ukrán katonai konfliktusban elsőként támadó fél eme hallgatólagos megállapodás szerint agresszor, és a következményekért a felelősség kizárólag az agresszort terheli!” Ezt nyilatkozta a Politnavigator hírügynökségnek Donyeckben a “Légió” nevű DNR-katonai egység parancsnoka Szergej Zavdoveejev, aki egyben parlamenti képviselő is. Meggyőződése, hogy az ukrán hadsereg át fogja lépni a Rubicont.
“Donbassz esetében nem fog működni a horvát forgatókönyv, mint ahogyan azt Kijev tervezi. EZT OROSZORSZÁG FOGJA MEGGÁTOLNI! Donbasszban meg lesznek tartva a választások, és a rá következő évben meg fog történni az Oroszországba történő teljes beintegrálódás. Jelenleg a jogi összehangolás zajlik, amelynek a lezárásaként Donbassz az Orosz Föderáció részévé fog válni.”- közölte Szergej Zavdovejev.
A Majdannal elkergetett ukrán elnök Viktor Janukovics ugyanakkor Maradék-Ukrajna kebelén belül szeretné tudni a jövőben Donbasszt! Bár azt is hozzátette, hogy autonóm területként képzeli el Donbassz jövőjét.
Ami pedig a donbasszi harci helyzetet illeti:
“Mérsékelt ostrom” volt az utóbbi 24 órára a jellemző. Egyetlen frontmenti donbasszi település sem “szenvedett latorgránát-hiánytól”, de azért az állapot már inkább hasonlított tűzszünet-féléhez, mint háborúhoz.
Egyszóval olyan “csúcs előtti jófiúskodás”!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2017/07/a-kazar-szenny-eltakaritasa-tovabb.html
“Van egy halgatólagos megálapodás Oroszország, az EU és az USA között. Végre kibujt a szög a zsákból ! Ezért hagyta magát a DNR, LNR, meg hagyja magát kartácsoltatni az Ukiktól, tehát itt van a kutya elásva ! Ezt még csak megértem, vagy igyekszek megérteni, felfogni, sajnos nem akar sikerülni. Az ukik ágyuzása,számtalan áttörési kísérletei NEM SZÁMITANAK AGRESSIÓNAK ? Akkor mi az agressió ????
Trump kritizálta Oroszország, és Észak Kórea destabilizációs viselkedését, Moszkva szikrákat szór . Varsó/ Moszkva : Donald Trump Amerikai elnök, máma Varsóban kritizálta Oroszországnak azt a viselkedését, amely szerint destabiliilizációhoz vezet. Ugyan úgy nyilatkozott az Észak kóreai rakéta tesztekkel kapcsolatban is, amit “szégyenletes” tettnek nevezett. Szerinte az USA “nagyon szigoru” dolgokat mérlegel. Trump ujságírók előtt kiemelte Lenygyelország hozzájárulását a terrorizmus elleni harcban katonákkal, Irakban, Afganisztánban,beleértve azt,hogy lengyelország az egyedüli a NATO tagálamok küzül, aki a szövetségel szembeni anyagi kötelezetségét teljesiti. Trump rámutatott arra is, hogy Lengyelország és az USA együtműködnek az “Orosz destabilizációs viselkedés” megakadályozásán. Ezt a kijelentést Moszkva azonnal azonnal elutasitotta. “Ilyen hozzáálással abszolut nem értünk egyet”jelentette ki Dmitrij Peszkov Putyin elnök szóvivője. A Kremel nagyon sajnálja, hogy hiányos az Oroszország és az USA között a megértés, a jövőbeni kapcsolatokkali elvárásal . “Pontosan ez az ok, amiért a két elnök találkozójától várunk” jegyezte meg Peszkov az ujságírói komfereciai beszédében az ujságíroknak.
Ami a Lengyelország felé küldött dicséretet illeti, Trumpék beleegyeztek, hogy közepes hatótávolságú Patriot rakétákat adnak el nekik. Az üzlet 8 milliárd dollár bevételt jelent az amerikaiaknak. Vérbeli üzletemberként az amerikai elnök így hálálta meg.
http://www.defensenews.com/articles/trump-administration-to-sell-patriot-missiles-to-poland
Úgy néz ki, hogy Ukrajnában Minszk 2 már nem hozható tető alá sehogyan sem. Ugyanakkor a megszállt részekről a jövőben nyilván el kell távozniuk az ostromlóknak, ami elég komoly kihívás lehet egyeseknek. Nem is biztos, hogy önként sikerül majd nekik. Ha pedig később sem nyugszanak a határ mentén, az ott szolgálatot teljesítő katonák mellett újabb oroszlakta területek kerülhetnek veszélybe, és ezt Oroszország nem hagyhatja…
A jelek szerint egyelőre jobb, ha a soviniszta labda ukrán térfélen pattog.
Tudható, hogy destabilizálni csak az USA – nak ‘ szabad ‘, meg IS teszi rendesen, és folyamatosan….
Dombassz egy kicsit másként.
Azt tudjuk, hogy ott háború folyik és házak dőlnek romba, emberek halnak vagy sérülnek meg jobb esetben. Azonban próbálnak gondoskodni is a lakosságról íme egy példa.
Több mint 4000 tonna “szociális kenyeret” gyártottak 2017 első felében.
Az év eleje óta a DPR pékségei több mint 4000 tonna “szociális kenyeret” gyártottak a köztársaságban és értékesítettek kedvezményes áron, jelentette be a Gazdasági Fejlesztési Minisztérium sajtószolgálata.
A “Szociális kenyér minden házhoz” projektet a DPR Gazdasági Fejlesztési Minisztérium kezdeményezte, és 2015 óta működik. A termék az ország összes városában és régiójában megvásárolható.
Egy kenyér körülbelül 500 gramm súlyú, cukor, zsír, sütőpor és töltőanyagok nélkül, egyszerűsített eljárással készül, csak első osztályú lisztet vagy magasabb és első osztályú liszt keveréket használnak sütéséhez. Egy kenyérért átlagára 9 rubel.
Nevezetesen 2015-2016-ban a DPR-ben a szociális szolgáltatási termelés volumene a köztársaság összes mutatóinak 18-20 % volt. Az idei 2017-es esztendőben ez körülbelül 15 % lesz
Forrás: https://dninews.com/article/dpr-produces-over-4000-tons-%E2%80%98social-bread%E2%80%99-first-half-2017
Mindezt el is hiszem,tisztelt Little Joe. Mindehez hozzá kel tenni,hogy a DNR hatóságai igen nagy erőfeszitéseket is fejtenek ki azért,hogy azoknak az embereknek, akiknek a házait romba döntötték a letőségük határain túl is fedelet igyekeznek biztositani, segiteni szükség lakások megoldásával. Már amenyire lehetséges,az álandó attak miatt.
https://www.google.sk/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=4&ved=0ahUKEwjHsZrttvXUAhWCJ1AKHfkVBtEQFgg-MAM&url=https%3A%2F%2Fria.ru%2Fworld%2F20170706%2F1497943716.html&usg=AFQjCNF0BG1rGhEd40Ax7ArLM7B57-7FGw Galina Szabova , az Ukrán Nemzeti rendőrség ezredese ( a goole forditó szerinti rang ), átált a Luganszki köztérsaságiakhoz. A cikk alatti kommentárok-hozzászólások részében, vanegy nagyon figyelemre méltó hozzászólas,rögtön az első.
Én erős fentartással fogadom az ilyen átállásokat!
https://www.google.sk/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=0ahUKEwiOyayIwPXUAhXKyRoKHX2tCFsQFgglMAA&url=http%3A%2F%2Fdnr-news.com%2Fdnr%2F41173-poboi-udushenie-pytki-tokom-byvshiy-uznik-ukrainy-rasskazal-ob-uzhasah-tyurmy-mariupolya.html&usg=AFQjCNGe7J13y5e8cjKj9mf3RmohiUDyQg Sajtó tájékoztató Donbaszban egy Mariupoli titkos börtönbeni brutalitásokról. Forditsák le legyenek szivesek, és tegyél közzé, köszönöm.
Tisztelt TERMIN8ATOR!
A kérését magamra vettem és próbáltam készíteni egy fordítást az említett cikkről.
06 июль 2017 19:58 | 5 691 |
Verés, fojtogatás, kínzás árammal az ukrajnai Mariupol börtönt megjárt egy korábbi fogoly borzalmas élményei.
Mind ezek az atrocitások az ukrán belügyi tisztviselők irányításával és részvételével történtek mondta a DNR részéről Morozova ombudsman. Az ukrán börtönöket megjárt egykori foglyok jelentek meg a tájékoztatón.
„2015. Január 28.-án tartóztattak le Mariupol-ban és vittek a helyi sportiskola pincéjébe, közel az „Unió” mozihoz. Ott hátam mögött kezemre bilincset raktak és így lógtam egy falból kiálló csapon, verték a hasamat, bordáimat. Elhelyeztek rám egy maszkot és egy szelep elzárásával fojtogattak, kínoztak csupasz vezetékekkel is, melyek feszültség alatt voltak.” mondta az egykori fogoly Vitaly Osinski
Elmondta, hogy különösen embertelenek voltak a családdal kapcsolatos fenyegetések.
„Megkérdezték tőlem van-e gyerekem, majd azt mondta, hogy behozza ugyan ebbe a pincébe és megöli a szemem előtt” tette hozzá
Vitaly Osinski a titkos börtön falain belül 10 napot töltött, ezek után átkerült a Mariupol melletti repülőtérre. Itt az SBU kisérleteit figyelhette meg, ahogy a fogvatartottak rokonaitól pénzt próbáltak kicsikarni.
Az SBU itt már kénytelen volt a letartoztatásáról hivatalos dokumentumot kiállítani. A rendőrőrök azt mondták az adatfelvétel során, hogy akik megkínozták azokat senki sem fogja keresni. Egy bírósági határozat alapján a fogolytáborból az SBU tovább küldte Harkov városába ahol nem biztosították számára a kommunikáció lehetőségét a külvilággal, 2016. Február 20-án szabadult ki egy hadifogoly csere során.” foglalat össze történetét a korábbi hadifogoly
Az ukrán belügyi szervek törvénytelen és embertelen intézkedéseinek egy másik áldozata Yasinovatskiy Aleksandra Valko a falu tanács egykori tagja. Aki részt vett a Pervomaisky kerületben a 2014. május 11.-én tartott népszavazás szervezésében.
„2015 Január 27.-én éjjel a házamba betört 12 „Jobb szektor” aktivista automata puskákkal felfegyverkezve és elvittek az „Oroszország” bánya területére. Ahol belöktek egy szobába 11 napra, úgy hogy a bilincsemet nem távolították el. A fogságom alatt 53 kilógrammot fogytam, a bilincs következtében kisebesedet, a csuklom a bőrszövetek elhaltak. Nem kaptam enni, itattak valamilyen kábítószer gyanús folyadékkal. Folyamatosan vertek, ennek eredményeként 3 helyen, arcomon, lábamon dokumentáltak töréseket, arcomba belevágtak késsel, és körmeimet letépték.” mondta Aleksandra
Aztán az asszonyt átvitték Druzhkovka-ba, ahol a bíróság óvadék kifizetését követően elengedte. Ezt követően az áldozat Donyeckbe ment, ahol egy idő után megtudta, hogy 15 éves szabadságvesztésre ítélték távollétében.
A tájékoztató végén Daria Morozova elmondta, hogy minden azonosítanak, rögzítik a tényeket az emberi jogok megsértését, a rossz bánásmódot, valamint haladéktalanul tájékoztatják a nemzetközi szervezeteket.
Tisztelettel Little Joe
Az orosz külügyminisztérium külön vezet (vagy legalábbis vezetett) egy Fehér Könyvet az ukránok által a Donbasszban elkövetett, háborús bűntetteknek számító, esetekről. Főleg 2014-ben volt rengeteg, borzalmasabbnál borzalmasabb tanúvallomás a kínzásokról.
Terminátor! Elkészültem a minapi cikk fordításával. (Az ukrán ex-őrnagy tanúvallomása a lelőtt maláj utasszállítóról.)
http://dnr-news.com/dnr/43234-eks-mayor-vsu-rasskazal-ob-unichtozhenii-mh17.html
Az ukrán hadsereg volt őrnagya beszámolt a Boeing MH17 lelövéséről
2017. december 7.
https://static.kepfeltolto.com/orig/2017/12/07/54cc777a803ee7350fa97ef6facb6f8e.jpg
Jurij Baturin, az Ukrán Fegyveres Erők (VSZU) volt őrnagya bejelentette: 2014 júliusában a maláj légitársaság MH17-es járatának a Donbasszban lezuhant gépét az akkor Kijev fennhatósága alatt álló Zaroscsenszkoje faluból lőtték le.
Ezt Baturin a „Zvezda” (1) tévécsatornának adott interjújában közölte. Az interjúban elhangzott: a légi szerencsétlenség időpontjában Baturin a Harkovnál állomásozó légvédelmi rakétaalakulatok A-1215 sz. egysége irányító központjának parancsnoki tisztét töltötte be. Lezuhanásának napján pedig maga is látta a Boeinget a kijelzőn.
Figyeltünk minden, a hadszíntér fölött elrepülő gépet, mivel az ilyesmi, véleményem szerint nonszensz. A repülőgépre pedig abban a pillanatban figyeltünk föl, hogy az eltűnt a kijelzőkről. Addig volt jel, aztán egyszer csak megszűnt. Márpedig ez fölkelti az ember figyelmét
– mondta a volt ukrán katonatiszt.
Elmondta továbbá, hogy a repülőgép szerencsétlenség után néhány nappal a Harkov melletti parancsnoki központra olyan katonák jöttek, akik azzal foglalkoztak, hogy a 156. sz. légvédelmi rakétaezred haditechnikáját áttelepítették Zaroscsenszkoje falu környékére. Baturin elmondta, hogy ezek között a haditechnikai eszközök között volt egy „Buk” légvédelmi rakétarendszer is.
Az Ukrán Fegyveres Erők egykori őrnagya összevetette egymással a tényeket, és ekkor értette meg, hogy a Boeing MH17-ről leadott jel akkor tűnt el a radar képernyőjéről, amikor a gép a „Buk” légvédelmi rakétarendszer egyik irányított légvédelmi rakétájának a működési körzetében tartózkodott. Amely rakétarendszer egyik telepítési pontja „Zaroscsenszkoje falu” volt.
És akkor vált minden érthetővé. Minden akkor állt össze. És onnantól fogva kezdtem szégyellni magam, onnantól kezdve éreztem át a szívfájdalmat, onnantól lett minden nehéz… Az egész világsajtó, gyakorlatilag egyszerre, gyakorlatilag egy és ugyanazon szavakkal kezdték harsogni, hogy Oroszország lőtte le a polgári utasszállítót. És akkor érkezett meg az az autóoszlop is, amely a műszerek, a berendezések átköltöztetését végezte. Csak egy buta ember nem következtet ebből semmire
– összegezte az egykori katonaember.
Baturin megjegyezte: minden kimondott szavát állja. Az ex őrnagy jelenleg Oroszországban él.
MEGJEGYZÉS:
(1) A „Zvezda” – az orosz Honvédelmi Minisztérium televíziós csatornája, illetve internetes portálja.
A MINAP TERMINÁTOR ÁLTAL KÉRT CIKK FORDÍTÁSA (Az ukrán ex-őrnagy vallomása a maláj utasszállító gép lelövéséről):

TERMINÁTOR SZÁMÁRA