Macron gall elnök szerint nem kéne egyes országoknak Asszad elnök eltávolítását favorizálni. A terrorizmus elleni harc legyen a prioritás, ne pedig Asszad eltávolításának igénye. És különben is: KIT ÜLTETNÉNK A HELYÉBE? – tette fel a költői kérdést.
Tegnap délután Észak-Aleppo tartomány Törökországgal határos vidékére, Azaz városba török katonai konvoj vonult be. Hírek szerint az amerikaiak által támogatott SDF “semlegesítése” a cél.
Ma délelőtt a szíriai Tartusz kikötővárosban lakók a Facebookon és a Twitteren arról csevegtek, hogy a város kötnyéki otosz légvédelem Sz-300-as vagy Sz-400-as rakétákat indított. Az esetről viszont hivatalosan senki nem tett ezidáig bejelentést.
Dél-Szíriában a kormányerők szintén az SDF-ütlegelésévelvannak elfoglalva. Sweida, Rif Dimashq és a Homs tartomány délkeleti részén megtelepedett “szabad szír” hordákat verik. A cél: kipucolni őket a jordán-iraki határtérségből.
A Homsz tartomány délkeleti végein járó kormányoffenziva csapatai ma reggel már 20 kilométerre megközelítették As-Sukhnah városát, ami a kalifátusisták Deir ez-Zor előtti nyugati bástyájának tekinthető.
Raqqanál farkaszemet néznek a szír kormánycsapatok a kurdokkal. A kormányerők az utolsó kalifátusista fészkeket is kifüstölték ma délelőtt az Ithriya-Raqqa útvonal mentén, ellenőrzik az utat, amin viszont csak ők közlekedhetnek.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az USA tàmogatja az Iszlàm Àllamot. Teheràn bizonyitèkokat akar bemutatni.
https://de.sputniknews.com/politik/20170622316278614-usa-unterstuetzen-is-teheran/
Hülyèn sült el. – A terroristàk egyik tankja sajàt magàt robbantja fel. – Video
https://de.sputniknews.com/videoklub/20170622316273323-terroristen-panzer-erschiesst-sich-selbst/
Most kezdődik a buli ,eddig csak pettingeltek.
Fiatal szir nö elmondja mindazt, amit a nyugati mèdiumok elhallgatnak.
Angolul beszèlö, nèmet feliratos video.
https://www.youtube.com/watch?v=qIWLzsr4rvg
Talán a nyugati térfélen IS a józanabb hang váltja fel a kardcsörtetést, a szír nép ellenében nem dönthető el az állam vezetése, vezetője.
Talán kezd kijózanodni a mindenáron való leváltást korábban annyira hajszoló kapitalista tábor IS ?!
Nyilvánvalóan egész Európára kedvezően hatna egy erős, újjáépülő Szíria, a saját állampolgárainak kivált, mind emberileg, mind anyagilag.