A kormány szerint annyian küldték vissza a nemzeti konzultációt, ami szokszorosa az álomgyilkos Momentum aláírásainak
Eddig egymillió ötszázhatvanezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet, ami minden eddiginél magasabb részvételt jelent, “ilyen még nem volt”. Ez sokkal több, mint amennyien a baloldalra szavaztak 2014-ben, és sokszorosa annak, amivel a Momentum “megfúrta az olimpiai pályázatot” – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken Sopronban.
A nemzeti konzultációról szervezett országjáráson mintegy százötven ember előtt Dömötör Csaba azt mondta, lényegi és jövőt érintő kérdésekről van szó a nemzeti konzultációs kérdőívekben. A valóság azonban az, hogy csúsztatásokkal teli és nem valódi problémákat feszegető kérdések szerepelnek benne.
Ma már az is világosan látszik, hogy a 2018-as választásnak az lesz a tétje, hogy “meg tudjuk-e őrizni Magyarországot Magyarországként, meg tudjuk-e védeni közösségeinket, hagyományainkat és kultúránkat” – hangoztatta az államtitkár. A valóság azonban az, hogy a választás tétje az, hogy utána ki alakíthat kormányt.
(24.hu)
Bal-Rad komm: “…ilyen még nem volt…”
-Úgy fölpezsdült a népek konzultáló kedve, mint a magyar gazdaság! Ami-ugye-nincs!
Van viszont a cikk végén egy tényszerű megállapítás: “…a választás tétje az, hogy utána ki alakíthat kormányt…”
-Azaz: melyik bűnbanda nyeri el a territórium népe fosztogatásának, és a júdáspénzek bezsebelésének jogát.
Magyarországot Magyarországként?
És hát vajon melyik?-milyen közösségre?-gondolt az állattitkár?
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
“…és sokszorosa annak, amivel a Momentum “megfúrta az olimpiai pályázatot”…”
Mindenesetre ahhoz elég volt a 266 ezer aláíró, hogy a miniszterelnök gyáván megfutamodjon és visszavonja az olimpiai pályázatot. Hogyan is fogalmazna G. Fodor? Pár libsi becsicskította a trottyos minidiktátort.
És nefeledjük az olimpiára csak a Budapest-iek írhattak alá!
Egy kérdés:számolhatom én?