Szomorú adatok jöttek a magyar bérekről
Ahelyett, hogy közelítenének a magyar bérek a nyugat-európai keresetekhez, egyre nő a szakadék – számolt be egy friss tanulmány adatairól a hvg.hu.
Miközben a régióban fokozatosan nőtt a termelékenység (vagyis az adott munkaidőre eső teljesítmény), a bérek felzárkózása ezt nemhogy nem követte, de egyre jobban szakad le Nyugat-Európához képest – írta tanulmányában Galgóczi Béla, a az Európai Szakszervezeti Szövetség magyar kutatója – írta a portál.
Az elemző a magyar, a cseh és a lengyel átlagkeresetet vetette össze a némettel. Az eredmények szerint amíg a közép-európai országokban a kilencvenes évektől a válságig 10 százalék körüli szintről a német bérek 30 százaléka fölé emelkedtek a bérek, 2008 óta ez az arány jelentősen visszaesett.
A három ország közül nálunk a legtragikusabb a helyzet. Amíg itt az átlagkereset 2008-ban a német 31,9 százaléka volt, két évvel később már csak 29,7 százaléka, 2015-ben pedig alig több mint a negyede, 25,1 százaléka. Mindehhez hozzájárulhatott a forint gyengülése is, ám az Eurostat árfolyammal és életszínvonallal korrigált adatai is hasonló visszaesést mutatnak.
ORSZÁG | 1993 | 1995 | 2000 | 2008 | 2010 | 2015 |
Magyarország | 3 233 / 13,1 | 4 064 / 15,5 | 4 825 / 17,2 | 10 226 / 31,9 | 9 744 / 29,7 | 9 432 / 25,1 |
Csehország | 2 054 / 8,3 | 2 942 / 11,2 | 4 747 / 16,9 | 11 197 / 34,9 | 11 503 / 35,1 | 11 624 / 30,9 |
Lengyelország | n.a. / n.a. | 3 591 / 13,7 | 6 619 / 23,6 | 10 569 / 33,0 | 10 176 / 31,1 | 11 045 / 29,3 |
Németország | 24 567 / 100,0 | 26 069 / 100,0 | 27 990 / 100,0 | 31 997 / 100,0 | 32 754 / 100,0 | 37 613 / 100,0 |
(napi.hu)
Bal-Rad komm: “…ám az Eurostat árfolyammal és életszínvonallal korrigált adatai is hasonló visszaesést mutatnak…”
-EZ LÉTÜNK LÉNYEGE!
Ami az EU Döbrögisztán nevű szemétdombján kotkodáló dölyfös páva szerint a vajdaság versenyképességének garanciája! Arról nem is beszélve, hogy a hatalmas béremelésekről széjjelrikácsolt diadaljelentések kizárólag az Új Nemmzetthy (és Polgárrhy) Elyth jövedelemnövekedését rejtik. Az itt megtelepült multispekulánsokkal együtt.
Visszaesés itt? HAZUGSÁG!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!