Százezernyi magyar ünnepelte Kádárt a terror csúcsán
Győzött az elnyomás, a megfélemlítés, a kilátástalanság. A magyarok egy része apátiával szemlélte, mások boldogan ünnepelték Kádár Jánost, a szovjet tankokat és a kommunizmus “újjászületését” 1957. május 1-jén Budapesten.
A szovjet tankok 1956. november 4-én eltaposták a magyar forradalmat és szabadságharcot, de a fegyveres ellenállás egy-egy góca 10-11-éig kitartott, ám az ellenállás ekkor sem ért véget. Röplapok, falragaszok jelentek meg forradalmi jelszavakkal, tüntetéseket, sztrájkokat szerveztek, számos értelmiségi csoport és a munkástanácsok igyekeztek megőrizni a forradalom vívmányait.
Óriási gyűlölet
December 4-én lejátszódott a magyar történelem egyik legmeghatóbb jelenete, amikor nők tízezrei vonultak némán, hosszú sorokban a Hősök terére, hogy virágot helyezzenek el az ismeretlen hős sírján. Néhány nappal később Budapest polgárai több helyen is szétzavarták a győzelmet ünneplő, vörös zászlós csoportokat.
Kádár minisztereit muszkavezetőnek nevezték, az új kabinetet elutasítás, ellenszenv övezte. Aczél György írta az első hetekről:
“Óriási gyűlölet tapasztalható Budapest népének túlnyomó többségében […] a kormánynak, a pártnak tömegbázisa nincs…”
Decemberben sortüzek zúdultak a tüntetőkre, karhatalmisták, szovjet katonák járőröztek az utcákon, statáriumot vezettek be, dugig megteltek a börtönök. Az ismét életre hívott népbíróságok már halálos ítéleteket szabtak ki, a következő évben megalakult a munkásőrség, éjszakai kijárási tilalom volt érvényben.
Néhány hónappal később pedig, 1957. május elsején százezres ünneplő tömeg hallgatta éljenezve Kádár Jánost, ünnepelte együtt a fasiszta, imperialista ellenforradalom feletti győzelmet a munkásosztály nemzetközi segítségével. Magyarul a forradalom leverését és a szovjet megszállást.
A magyar társadalom kapitulációja
Ha bármilyen két pillanatképet egymás mellé teszünk 1956 késő őszéről és 1957. május elsejéről, az ember el sem hiszi, hogy ugyanazon országban, sőt városban készültek: 180 fokos a fordulat. Mi történt itt néhány hónap alatt? Rainer M. János történészt, az Eszterházy Károly Egyetem egyetemi tanárát, az 1956-os Intézet vezetőjét kérdeztük.
Szűk fél év alatt a lakosság pszichéjében hatalmas változás ment végbe, amit Szabó Miklós történész kiválóan fogalmazott meg 1985-ben: lezajlott a társadalom kapitulációja.
Már november 4-én elkezdődött, de amíg az emberek mozgásban voltak, az utcákon tüntetések zajlottak, még volt miben hinni. Januárban aztán rákapcsolt a megtorló gépezet, regenerálódott a szovjet mintájú apparátus, ezzel együtt pedig a tömegek számára elveszett a remény.
Több folyamat is párhuzamosan játszódott le:
-a Kádár-kormány intézményeit, fegyveres erejét és tömegbázisát tekintve is gyorsan megerősödött;
-eltűntek a színről a változást követelő szervezetek, csoportok, személyek;
-ezek együttes és a megtorló gépezet megfélemlítésének hatására a társadalom elvesztette a reményt, apátiába süllyedt, az egyénnek nem volt más választása, mint beletörődni, és megpróbálni együtt élni a rendszerrel.
Megtízszereződött a párttagság
Nézzük részleteiben. A berendezkedő kádári elit újjáépítette a kommunista intézményeket, és hihetetlen gyorsasággal teremtett magának bázist. A forradalom előtt a kommunista párt 800 ezer tagot számlált, 1956 decemberében legfeljebb 30 ezret. 1957 tavaszára viszont 300 ezren léptek be az MSZMP-be, és számuk folyamatosan nőtt.
Megkönnyebbült, felszabadult mindenki, akinek a forradalom idején félnivalója volt, aktivizálták magukat azok a százezrek is, akik úgy érezték: ennek a rendszernek köszönhették boldogulásukat, pozícióikat. Ők most mind visszatértek, és mint látjuk, nem voltak kevesen.
Az élet megy tovább…
A hatalom erősödésével az ellenállás értelmetlenné vált legyen szó fegyverről vagy sztrájkról. A forradalom idején mozgásba jött csoportok visszavonultak, elvesztették fórumaikat, intézményeiket, tagjaik életveszélyben voltak, a legtöbbjüket letartóztatták, elhagyta az országot vagy bujkált valahol. Az “ellenpólus” és a változás lehetősége megszűnt.
A nagy tömegek, mondjuk úgy, az átlagember csendesen beletörődött a sorsába, úgy gondolta: ez a nekifeszülés nem sikerült – fogalmaz Rainer M. János. ’56 előtt a többség úgy volt vele, a diktatúra, a személyi kultusz tartós, de mégiscsak ideiglenes állapot – a forradalom után viszont be kellett látni, hogy nincs remény, a kommunizmussal együtt kell élni.
A letartóztatási hullámok is megtették a hatásukat, de félő volt az is, hogy visszatér az ’50-es évek legsötétebb korszaka. Nem így történt. Rákosi, Gerő és a régi vezetők nem tértek vissza, vagy perifériára szorultak. Megszűnt az állandó politikai állásfoglalás kényszere, a munkaversenyek, az általános mozgósítás, az állandó munkára és harcra készség.
Az átlagember rájött, hogy ha nem vett részt a forradalom eseményeiben, továbbra is befogja a száját, akkor békén hagyják. Munka után hazamehet a családjához, beülhet a kocsmába, élheti a kis életét – ez a társadalomlélektani fordulat pedig 1957 tavaszára vált teljessé.
A kommunisták visszafoglalták az utcát
Eközben az újonnan berendezkedő és rekonstruálódó rendszer hívei már elég erősnek érezték magukat, hogy győzelmüket demonstrálják, és az “utca visszafoglalása” nem is a május 1-jei tömegrendezvénnyel kezdődött. Marosán György budapesti első titkár Kádár távollétében, a párt hallgatólagos támogatásával több tízezres gyűlést szervezett a Köztársaság térre 1957. március 21-én.
Természetesen óriási biztosítás mellett történt minden, mégis kockázatos volt már csak Marosán a forradalmat elítélő, gyújtó hangú beszéde miatt is. Rendzavarás mégsem történt, úgy is tekinthetjük, ez volt május elseje főpróbája – engedi meg a kifejezést a történész.
A nagy napon pedig előre megrendezett koreográfia szerint történt minden. A később szokássá vált vonulást nem engedélyezték, az egész rendezvény statikus volt, a tömeg a Hősök terén állt, a szónokok egy tribünön. Kádár János ünnepi beszédét a Magyar Televízió élőben közvetítette – ez volt a magyar tévé első élő bejelentkezése.
Önszántukból ünnepeltek
A tömeg több százezres létszámáról szóló becslések a propagandát szolgálták, ám Rainer M. János úgy véli, több mint százezer ember vett részt a nagygyűlésen. A pártszervezetek kiadták, hogy minden párttagnak kötelező a megjelenés, és ekkor született a jelszó is: mindenki hozzon magával egy embert!
Bár “kötelező” volt a részvétel, senkit nem kényszerítettek, nem fenyegettek retorzióval. Ha az MSZMP több mint 300 ezres tagságát nézzük be kell látni, itt már nem csak karrierista pártkatonákról van szó, ezen emberek többsége valóban politikai motivációtól hajtva, a maga módján lelkesen vett részt az ünnepen – emeli ki a történész.
Azt sem mondhatjuk, hogy Kádárék kockáztattak volna, amikor ennyi embert “kiengedtek” az utcára, hiszen ezek az ő híveik voltak. A társadalom kritikus részét eddigre eltüntették, megfélemlítették, közönybe taszították.
Akár tetszik, akár nem, tény: a forradalom leverése után öt hónappal az elnyomás győzött a lelkekben is, sőt. Ki érdekből, ki meggyőződésből, de 1957. május elsején százezrek ünnepelték a kommunizmus újjászületését Magyarországon.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Íme az ’56-os pesti Majdan újabb heroizálási csodatétele! Ez az “elemzés”!
Kész “szerencse”, hogy időben és térben hozzánk oly közel láthatjuk ennek a heroizálási kísérletnek az eredményét. Ukrajna 2014-2017!
1956-ban Magyarország SZERENCSÉRE CSAK A “LEHETŐSÉG KAPUJÁIG” JUTOTT! A “kibontakozás” AKKOR elmaradt, és-ellentétben Ukrajnával-a magyaroknak AKKOR megadatott történelmük legnagyszerűbb 33 évét végigélniük.
Hogy ma elszörnyedve gondolhassunk vissza az 1989 után eltelt lassan három évtized katasztrófájára!
-Akkor, 1957 május elsején-“…Bár “kötelező” volt a részvétel, senkit nem kényszerítettek, nem fenyegettek retorzióval. Ha az MSZMP több mint 300 ezres tagságát nézzük be kell látni, itt már nem csak karrierista pártkatonákról van szó, ezen emberek többsége valóban politikai motivációtól hajtva, a maga módján lelkesen vett részt az ünnepen…”
-Lehet hogy “AKKOR” ráéreztek valamire? Hogy most VALAMI OLYAN KÖVETKEZIK, AMIRE MINDIG IS VÁGYTAK!
Talán nem is csoda, hogy egy iszonyatos tehertételtől megszabadult nép 1957-ben lelkesen ünnepelt! Ma már tudjuk, hogy joggal!
2017-ben HÁNY MAGYAR ÜNNEPEL? Legfeljebb “kimennek a majálisra”!
A vájtabb fülűek pedig aggódva nézik a Budapest-Brüsszel-Kijev háromszög történéseit!
NINCS MIT ÜNNEPELNÜNK! NINCS MIRE BÜSZKÉNEK LENNÜNK!
1957-ben VOLT OK AZ ÜNNEPLÉSRE!
Aki nem hiszi?-járjon utána! Van összehasonlítási alap bőven! Gyakorlati!
“…Győzött az elnyomás, a megfélemlítés, a kilátástalanság. A magyarok egy része apátiával szemlélte…” – olvashatnánk akár már holnap reggel a mai nap történéseiről szóló beszámolókat!
Persze holnap-holnapután se!-keressenek a fősodratúakban ilyen tudósításokat a mai történésekről! Se a lakáj, se a “független liberális” vagy álellenzéki médiákban.
Hiszen szabadok vagyunk! Polgári demokráciában élünk! Boldogok vagyunk! Már 27 éve!
Talán igen, talán nem, Isten tudja csak.
Hogy egy estlegesen győző ellenforradalom közben vagy után a liberál-kapitalista, vagy a nemzeti-keresztény erők győztek-e volna, de nem hiszem, hogy szövetségre léptek volna egymással.
Egy Henney Árpád-Zákó András féle nemzeti-keresztény emigráns intervenció itthon inkább a Mindszenthy-Soltész Jenő-Rácz Sándor féle vonulatokkal szövetkezett volna, nem pedig a liberál-kapitalista Vásárhelyi Miklós féle itthoni, és a Horthy Miklós-Hennyei Gusztáv féle szintén emigráns vonulattal. Bár ki tudja, lehet, hogy azért alakult így, mert a liberálkapitalisták felülkerekedtek volna.
Erről lemaradtunk,oroszok is közvetítették,a linken visszanézhető.
http://www.urvilag.hu/a_nemzetbiztonsagert/20170501_az_elso_kemmuhold_falcon9cel
Orosz közvetítés,itt visszanézhető
https://www.youtube.com/watch?v=SlskOjDnfx8
A dátum és a küldetés érdekes.
1956 és 1989 -es ellenforradalom nem szabadságot és demokráciát akart és végül hozott, hanem rabszolgaságot. A parlamentben nincs dolgozói képviselet, ez így diktatúra, ha nem is nyílt fasiszta. A dolgozó embereknek sehol nincs beleszólásuk a politikába és a gazdaságba. A választásokat a pénzhatalom agymosása segítségével nyerik meg a nép ellenségei. Nem sok idő kellene, hogy meggyőzzék a proletárokat a változásra. A rendszer haszonévezői és urai alaposan lejáratják egymást. Kevés kellene az új megmutatására. 1957 Kádárral ezért sikerülhetett, mert a Szovjetunió megteremtette a a lehetőséget. Most csak a maga kárán és pusztulásán tanulhat a nép, ez pedig fájdalmas lesz.
Erröl kinek mi a véleménye?
http://balpart.hu/2017/04/05/az-uj-szocializmus-programja/
Jól hangzik, de a proletárdiktatúra elkerülhetetlen. A szocializmus ellenségeit el kell nyomni, keményen és agresszíven. A legkisebb lazulás ellenforradalomhoz vezet. Tanulni kell a múltból. Az ellenség még sokáig erős, ha nem is látszik. Ez a proletárdiktatúra megnehezíti a demokráciát, de elkerülhetetlen.
Csak mazsolázok, hogy érzékeltessem, miért nem tudom komolyan venni őket.
“Mozgalmunk ma is internacionalista, elvtársaink világszerte küzdenek a kapitalista kizsákmányolással, a régi politikai elitekkel, a nemzetieskedő népbutítással és bátran vallják, hogy a megoldás a szocializmus! Közös célunk a nemek valódi egyenjogúsága a köz- és magánéletben, illetve a munkahelyeken, valamint a sokszínű társadalom, a szociális és demokratikus jogok kiterjesztése. Hangos nemet mondunk a figyelmet a valódi problémákról elterelni próbáló szexista, rasszista, fasiszta uszításra!” – A magam részéről nemet mondok az “európai” szocializmusra (az idézőjel nem véletlen), mert akárhogyan öltöztetik, csak az oly sokszor ostorozott kapitalizmus szolgája marad, kéz a kézben halad a kulturális marxizmusnak is nevezett destruktív kísérletekkel, és éppenséggel megsemmisíti Európa sokszínűségét.
“Az önkényuralom minden szimbólumát azonnal fel kell számolni. Többek között fel kell oszlatni a Terrorelhárítási Központot, le kell bontani a déli vasfüggönyt, meneszteni és azonnali hatállyal el kell számoltatni a Nemzeti Bank teljes vezetését, (…) – A gyógyszer itt már elgurult, de folytassuk csak! Vajon miért bontana le mindent, ami helyes használat esetén egy államot erőssé, ellenállóvá tehet?
“Új, hatékonyan és olcsóbban működő, decentralizált államszervezetre van szükség. Civilek bevonásával korrupcióellenes hatóságot kell felállítani, megakadályozandó azt, hogy egy új rendszerben a mostanihoz hasonló visszaélésekre kerüljön sor. Minél magasabb szintű átláthatóságra van szükség minden szinten, a közvagyont ellopó politikusok kiemelt büntetési tételekkel kell számoljanak.” – Mivel a hatalom képviselői sehol a világon nem szoktak csak úgy felállni, majd udvariasan elvonulni, illetve a hatalom megszerzői sem fogják vissza magukat ellenőrzés/függés híján, kell valami, ami ezt kikényszeríti: egy elsöprően sikeres választás, netán egy forradalom (felforgatás), esetleg egy megszállás, és ezek valamelyike mellett egy erős, öntudatos polgári réteg, mely mögött évszázadok gyarapodása és fejlődése áll, vagy egy jól szervezett, egységes ideológia mögé felsorakozó, sokáig elnyomott és kihasznált, egymással sorsközösséget érző munkásság, kiegészülve a vidék sanyargatottjaival, esetleg egy (nemzetek feletti) külső “szuperhatalom” kényszerítő ereje. Most nézzük meg, ezek közül melyek adottak nálunk!
Elsöprően sikeres választás: a számtalan törésvonal és az elprédált, többek között a választási sikereket döntően befolyásoló javak miatt egyelőre nem változtatna a rendszer korruptságán. Példa rá az utóbbi, durván három évtized.
Forradalom (felforgatás): az esetek döntő többségében ez ma külső hatalmak által levezényelt rendszerváltásokat jelent, amire a legnagyobb esély nyugat felől van.
Megszállás: ne legyünk naivak, a legbőszebb oroszozás sem változtat azon a tényen, hogy igen messze vagyunk egy nehezen elképzelhető orosz megszállási övezettől, tehát ha ez lenne az alternatíva, az alighanem nyugati megszállást jelentene. De a párt elvileg nem akar semmilyen megszállást. (“Nem támogatjuk a magyar katonák és haderő külföldi bevethetőségét és nem támogatjuk azt sem, hogy Magyarországon idegen katonák tartózkodjanak vagy országunkon átvonuljanak.”)
Erős, öntudatos polgári réteg: vajon kiknek a körében vannak ilyen polgárok szép számmal? Nem, nem csak a könyves “kedvencek” utódaira gondolok, bár arányukban őket tenném az első helyre. Mellettük a polgárosodott, német és/vagy magyar vagy egyéb, elsősorban városi gyökerekkel rendelkező, részben fővárosi, részben vidéki lakosságban is akadnak. A Nyugathoz képest persze szánalmasan gyenge és viszonylag vékony ez a réteg Magyarországon, történelmi és földrajzi adottságok egyszerűen nem tették lehetővé a megerősödését. Ami van, azt meg nem ragozom. Mellesleg furcsa az EU igen eltérő regionális jellemzői mellett internacionalizmust óhajtani még egy szocialistának is. Ahol jó a helyzet, ott többnyire elégedettek. Ahol nem, onnan az előbbibe igyekeznek.Megtehetik? Igen. Mindenki? Nem, de ettől még sokan. Egyszerűbb ez, mint forradalmat csinálni.
Jól szervezett, egységes ideológia mögé felsorakozó, sokáig elnyomott és kihasznált, egymással sorsközösséget érző munkásság, kiegészülve a vidék sanyargatottjaival: volt – nincs. Az elnyomás és kihasználás azért jórészt megvan, a szervezettség, ideológia és a sorsközösség nincs. A megosztottság mellett van viszont lehetőség menekülni, amennyiben nem tetszik a helyzet. Persze nem mindenkinek.
(Nemzetek feletti) külső “szuperhatalom” kényszerítő ereje: ez ma az EU/USA párosnak történő kiszolgáltatottságot jelenti.
A legvalószínűbb szoci változat ezek közül a felforgatás, melyet Magyarországon egy külső szuperhatalom és egy ettől függő, viszonylag szűk, valamint egyéb, itt nem taglalt jellemzőkkel is bíró polgári réteg stabilizálna, kirakatba tett munkavállalókkal, leépített és elszegényített, részben elüldözött, részben megalkuvó volt állami alkalmazottakkal. A “civil” ellenőrzés csak a nevében lenne civil, a sokkal erősebb nyugati polgárság dominálna egy esetlegesen átalakult EU-ban is (ami mellesleg esélytelen, hacsak működésképtelenné nem válik időközben, bár beszélni szinte a végtelenségig lehet róla).
“Az antifasiszta törvények bátor alkalmazására van szükség
Politikai jelképekről és tilalmukról szóló törvényeket hatályon kívül kell helyezni. A szélsőjobboldali szerveződéseket az 1947. évi XVIII. törvény rendelkezései értelmében fel kell oszlatni. Zéró tolerancia a fasisztoid, rasszista szerveződések irányába, a velük bármilyen szinten együttműködő szervezetek velük egy megítélés alá kell essenek.” – Rögtön kiütközik, hogy mely érdekek érvényesülnének elsősorban. Ezen nem lehet csodálkozni, a támogatók összetételéből és kapcsolatrendszeréből fakad.
“Célunk a cenzúramentes, szabad, hozzáférhető sajtó és kulturális élet biztosítása.
Meg kell szüntetni a mindenkori uralkodó párt érdekeit kiszolgáló közmédiát.
Az állam, az önkormányzatok fizetett hirdetésekre nem költhetik a közvagyont, (…) Meg kell szüntetni valamennyi – közvetve vagy közvetlenül – közvagyonból kiadásra kerülő ingyenes újságot.” – Mindez egyéb intézkedések hiányában biztosítja a már meglévő előnyöket a stabilizálók körében, egyben pedig a nyugati kapcsolatok zavartalanságát.
“Igent mondunk Európára, nemet a kétsebességű szuperállamra, (…)” – Vagyis nem ostobák, hogy ellökjék maguktól a győzelmük esetleges lehetőségét elősegítő “szuperhatalmat”.
“Oltalmat és továbblépési lehetőséget biztosítunk minden szociális vagy háborús okok miatt menekülő embertársunk számára. (…) Teljeskörű állampolgári jogok biztosításával fogadunk mindenkit, aki építő jelenléttel kíván közösségünk tagja lenni.” – Kell ez nekünk? Hiszen minden olyan struktúrát felszámolnának, amely az őslakók érdekeit védené, és a gyakorlatban átadnák a hatalmat egy nemzetek feletti “Európának”, a rá jellemző öngyilkos bevándorláspolitikával együtt.
“Lassítani kell a szociális migrációt, a munkások elvándorlását, ezt normális keretek közé kell szorítani.” – Miközben igent mondanak “Európára”?
“Erős szakszervezeteket, (…)” – Ehhez kellene némi múlt is, meg egy harcok során jogait kivívó, azokat megtartani képes, erős, főbb kérdésekben egységes, magáért kiálló munkásság. Ilyen nyugatabbra van, Magyarországon nemigen.
“A családi adókedvezményeket meg kell szüntetni, gyermek és gyermek között nem tehetünk különbséget a szülők jövedelme alapján.” – A kettő nem függ össze egymással, ez az adókedvezmény a munkavállalók között tesz különbséget. Egyébként pedig hogyan akarják megakadályozni, hogy a gyerekek életét ne határozza meg nagymértékben a szülők jövedelme?
“A hazai cigány közösség érdekvédelmi és a hatalmi viszonyoktól független érdekérvényesítési munkájának támogatása.” – Vagyis pozitív diszkrimináció. Előzőleg nem az egyenlőségre törekedtek?
“Kiemelten adóztatni kívánjuk a tőkés vállalkozások nyereségét.” – Kell ennél több, hogy lássuk, valójában a kapitalizmus szolgái?
“Előnyt a megújuló energiának!” – Vagyis csatlakoznának a nyugati trendhez, csak éppen a gyors kiegyenlítő erőművek fájó hiányára nem adnak választ. Sebaj, majd nyugati importtal…
Akkor a fentiek szerint jól értelmeztem-újabb nép hülyités!
Én is ezt gondolom.