Egy városnyi magyar tűnt el két hónap alatt
2017 első két hónapjában 14 582 gyermek született, 2,2 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A 26 970 halálozás jelentős, 21 százalékos növekedés a 2016. január-februárhoz képest. A természetes fogyás 12 388 fő volt, 4979-cel több az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kevesebb gyerek született
Az év első két hónapjában 14 582 gyermek jött világra, ami 321-gyel, 2,2 százalékkal maradt el a 2016. január–februári születésszámtól. A csökkenés részben azzal magyarázható, hogy 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám kisebb mértékben, mindössze 0,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Kiugró halálozás
A halálozások számának tavaly szeptember óta tartó emelkedése tovább folytatódott. 2017. január–februárban 26970-en vesztették életüket, ami nagymértékű, 21 százalékos emelkedést, számszerűen 4658-cal több elhunytat jelent az egy évvel korábbihoz képest. 1999 óta ez a legmagasabb első kéthavi halálozási érték – mutat rá a KSH jelentése.
A szökőnaphatást figyelembe véve az elhunytak számának emelkedése még jelentősebb mértékű, 23 százalék volt. Ezen belül januárban 25, februárban pedig 20 százalékkal többen vesztették életüket, mint az előző év azonos hónapjában. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott.
A halálozások számának jelentős emelkedése, valamint a születések csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január–februári 7409-cel szemben 2017 első két hónapjában 12 388 fő volt, ami 67 százalékos növekedést jelent – olvasható a gyorsjelentésben.
Kevesebb házasság
A házasságkötések száma 2017. január–februárban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. Az év első két hónapjában anyakönyvezett 3227 frigy 12 százalékkal, számszerűen 431-gyel volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának visszaesése kisebb mértékű, 9,9% volt.
Ezer lakosra 9,2 élveszületés és 17,0 halálozás jutott. Az előbbi 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 3,2 ezrelékponttal magasabb volt az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás 3,2 ezrelékponttal, 7,8 ezrelékre emelkedett. Az év első két hónapjában ezer élveszületésre 3,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékpontos visszaesést jelentett az előző év január–februárjához képest. A házasságkötési arányszám 2,0 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.
(tozsdeforum)
Bal-Rad komm: EZEK IDEI ADATOK! Nem tévesztendők össze a tegnap közöltekkel, amelyek a 2016-os évről szóltak!
Tehát: BIZTOS FOGYÁS! Amely azért növekvő ütemű! Csak az idén január-február során 12 500 volt a népességcsökkenés. Amit jórészt megint csak az influenzával igyekeznek magyarázni!
Ebben nem különítik el az öngyilkosságokat pl. Pedig napi rendszerességgel olvasni vonatgázolásról, házleégésről, érthetetlennek tűnő közúti balesetekről. Ismét sokan “esnek ki” a sokadik emeleti ablakból!
Nem ismert a pszichés eredetű halálesetek száma!
Egyet tudunk: ilyen ütemű természetes-vagy annak mondott-népességfogyás emberemlékezet óta nem dúlt a Kárpát-medence belsejében! Két hónap alatt kisvárosnyi ember halt meg Döbrögisztánban!
Influenza lenne? A szocializmus korszakában IS VOLTAK ILYEN NYAVALYÁK! Mégis növekedett a magyarok száma!
A rendszerváltás óta pedig folyamatosan csökken!
A kapitalizmus lenne az ok?
az. Mi más lenne?
Népesség csökkentés állami segédlettel,mert mi nem a népért vagyunk hanem értetek akiknek köszönhetjük azt amit,csak meg ne tudja senki,olyan aki…