“Most mutassátok meg!” bővebben

"/>

Most mutassátok meg!

Ellenzék vs. Fidesz-KDNP: Hat helyen lesz időközi választás a hétvégén

Hat településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: négy helyen polgármestert, két fővárosi kerületben egyéni képviselőt választanak.

Tolna megyében két településen lesz időközi polgármester-választás: Gyulajon és Tolnanémediben.

Gyulajon Dobos Károlyné (független) polgármester tavaly év végén egészségi okból mondott le. A vasárnapi választáson öt független jelölt indul a tisztségért: Csima Gyula, Ignácz Roland, Kocsis László, Orsós István és Selmeci László. Az 1025 lakosú település választói névjegyzékében 680-an szerepelnek.

Tolnanémediben azért lesz időközi voksolás, mert Móricz Jánosné (független) január 31-ével – szintén betegség miatt – lemondott. A választásra három jelöltet vettek nyilvántartásba: a független Csehák Gabriellát és Vigh Lászlót, valamint Szarka Sándort (Magyar Munkáspárt). Az 1033 lakosú községben 886-an jogosultak szavazni.

A Veszprém megyei Pápasalamon szintén polgármestert választ, mert a község eddigi vezetője, Bánki Mihály Pálné (független) lemondott. A 362 lakosú település polgármesteri tisztségért három független jelölt indul: Baráth Gábor, László Attiláné és Tóth Frigyes.

A Pest megyei Gyömrőn azért tartanak vasárnap időközi polgármester-választást, mert az eddigi polgármester, Gyenes Levente (Gyömrő 2000 Kör) tisztségét méltatlanság miatt január 11-én megszüntette a Budapest Környéki Törvényszék.

(A volt polgármestert tavaly tavasszal a kecskeméti számlagyárként ismertté vált ügyben adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt jogerősen kilenc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet után lemondott posztjáról, de az augusztus végi időközi választáson újra nyert. Ezután a megyei kormányhivatal kezdeményezte a bíróságon a méltatlanság kimondását.)

A vasárnapi időközi polgármester-választáson három jelölt indul: Békefi Miklós (független), Kovács István (Magyar Munkáspárt) és Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör), a választói névjegyzékben több mint 13 ezren szerepelnek.

Budapesten is időközi választást tartanak

A főváros két kerületében is lesz időközi választás, mindkettőben egyéni választókerületi képviselőt választanak.

A VIII. kerület 6. választókerületében azért lesz időközi voksolás, mert Balogh István (Fidesz-KDNP) képviselő január 31-ével lemondott.

A választásra hat jelöltet vettek nyilvántartásba: Románné Bolba Márta és Pityinger László függetlenként indul, Sántha Péterné alpolgármester a Fidesz-KDNP, Király Éva az Együtt-A Korszakváltók Pártja, Huszár Péter a Jobbik Magyarországért Mozgalom, Konczos László pedig a Magyar Munkáspárt jelöltje. A választói névjegyzékben mintegy 5500-an szerepelnek.

A főváros XIV. kerületének 3. számú egyéni választókerületében pedig azért tartanak időközi képviselő-választást, mert az egy évvel ezelőtt tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok szerint január végén megszűnt a mandátuma.

Az időközi választáson hat jelölt indul: Csordás Balázs Gyula (LMP), Drevenka Monika (Civil Zugló Egyesület – Együtt-A Korszakváltók Pártja), Tóth Imre (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), Somodi Zoltán József (Fidesz-KDNP), Bitskey Bence (Demokratikus Koalíció – Magyar Szocialista Párt – Párbeszéd Magyarországért Párt – Összefogás Zuglóért egyesület), valamint Szentpáli Kolos (Magyar Munkáspárt). A választói névjegyzékben csaknem hatezren szerepelnek.
(atv)

Bal-Rad komm: A hétvégi voksolásnak már most van tanulsága!

A döbrögista horda ódzkodik vidéken a megmérettetéstől. Pedig Gyömrő azért nem egy érdektelen hely, amire csak úgy rá lehetne legyinteni, hogy “áh!-nem érdekes!”

A két pesti helyszínnel már más a helyzet! Erre már végképp nem legyinthet rá a horda. Itt kénytelenek fölvenni a kesztyűt. Ennek a két pesti időközi képviselőválasztásnak a valódi tétje az, hogy megmutassa: az ellenzék EGYÜTT MENNYI szavazatot képes begyűjteni?
Most a hétvégén beigazolódhat: egynek egy a párja!-vagy már annyira leerodálódott erkölcsileg és morálisan a narancsos bűnbanda, hogy már csak a legelvetemültebb néhány döbrögista voksára számíthatnak.

Persze mindkét helyen van esély a horda orrát beleverni a saját szaharája homokjába már most is! Ami pedig nagyon is kívánatos lenne!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Ha tetszett ez a cikk, oszd meg és/vagy kommentáld a cikket a facebookon, twitteren, hozzászólásokban nagyobb médiafelületeken.
Támogasd a Bal-Rad munkáját pénzadományoddal postai küldemény formájában,
Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com