Szíria

Egyre inkább a diplomácia és a politika veszi át a szót a fegyverektől Szíriában.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes is Staffan de Mistura Szíria – ügyi ENSZ főmegbítottal már a háború utáni politikai rendezésről tanácskozott.

Deir ez-Zor Abu-kemal frontján összetalálkozott a szír hadsereg és a Hezbollah az iraki hadsereg egységeivel. Utóbbiak bejelentették, hogy kalifátusista-irtás szándékával jöttek. Soesz. Bár a pribékek minden erejüket összeszedve küzdenek az életükért, nekik már „harangoznak.”

Szíria más területein persze még javában csatározgatnak a felek. A kormánycsapatok válogathatnak több mint félszáz martalócbanda közül. Amelyek szeretnének az ISIS helyébe lépni. Tesznek is a dolog érkében.

Északkelet-Hama tartományban sikerült meglepniük a kormányhadsereget.

Itt a „szabad szírek” kavartak be, és néhány falut meg is kaparintottak.

Aleppo tartomány délnyugati részén ismét beindult a mindenki mindenki ellen gyilkolászás. Eddig szövetséges bűnbandák haragudtak most meg egymásra. De nagyon.

A Golan fennsíkon tegnap este indított a kormányhadsereg „átfogó műveleteket” Beit Jin latorenklávé an-nuszrás bűnbandái ellen. Akiket – nem kis döbbenetükre – az izraeliek is sorozgatnak rendesen. A terrorhordák eddig el nem tudták képzelni, hogy az izraeli hadsereg a szírrel együtt…- és pontosan őket! Ma már segítségért könyörögtek a rokon bandáktól a szomszéd területekről.

Damaszkuszból pedigigencsak harcias hangok hallatszanak! Aszad elnök valamennyi terrorbandával le kíván számolni! Mondjuk eddig is ez volt a szándéka, csak éppen a képesség hiányzott. Ezért kellettek a’ zoroszok! Akik viszont már a hazacuccoláson gondolkodnak. Nemakarnak beleragadni nagyon a dolgokba.

Éppen ezért most kissé túlzott magabiztosságnak tűnik az a damaszkuszi kijelentés, miszerint az SDF által uralt Eufráteszen túli területehez ragaszkodnak. Viszont ragaszkodnak ahhoz a nem is kicsi területhez a kurdok is, de tán még jobban az amerikaiak. Márpedig most ott ők az urak.

Szakértők és elemzők úgy vélik, hogy Da Nangban talán pont kerülhet a mondat végére. A „valamit valamiért” elv alapján. Rebesgetik, hogy tán Észak-Korea a csereáru. Szíria nyugalmáért, és… Beszélnek még sok mindent össze-vissza ezek az elemzők meg szakértők.

Szóval úgy fest a dolog, hogy a diplomácia fog diktálni a fegyverek helyett. Mindkettőben van rossz is, jó is!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Szíria

Alig két héttel Al-Mayadin ostroma előtt amerikai helikopterek érkeztek a város melletti Haydar – gazdaságba. Ott tolongott a rémkalifátus valamennyi vezéregynisége, köztük a „külügyminiszter” is. – számoltak be a RIA Novoszti orosz hírügynökségnek helyiek. Gyorsan beterelték őket a helikopterekbe, és elrepültek. Az amerikaiak evakuálták őket.

Jó okuk volt a martalócvezéreknek a meglógásra.Rémtetteik sorra derülnek ki. Szörnyűséges leletek kerültek elő El-Qaranteinben is. Familiák tucatjait végezték ki a helyiek megfélemlítése céljából.

Kérdés ezek után – no meg persze a már eddig is ismert rémségekután – hogy a világ legbékeszeretőbb állama – az USA – miként magyarázza a kimenekító akciókat.

Szerintünk sehogy! A rémségek elkövetői meg amúgy is a’ zoroszok vaútak! – oszt’ jónapot.

Moszkvában az orosz hadsereg Vezérkari Főnöksége ma közleményben jelentette: Szíriában az ISIS immáron megsemmisítettnek tekinthető. Utolsó gócuktól, Abu-Kemaltól a szír kormányerők mindössze 10 kilométerre vannak. Az orosz légierő tevékenysége Szíriában már csak ennek a területnek a puhítására szolgál.

Az orosz fegyveres erők kétéves szíriai ténykedésük során legalább 54 ezer martalóccal végeztek, és kb. 100 ezernyinek vették el közvetlen módon a kedvét a pribékeskedéstől.

Több jel is arra utal, hogy az orosz erők cihelkednek a hazatéréshez.

Moszkvában a Duma Védelmi Bizottsága alelnöke Jurij Svitykin ma már arról értekezett, hogy lassan elérkezik az ideje a bázisok fölszámolásának. Csupán néhány kell hogy maradjon, megfigyelői posztként. Hmeymim és Tartusz fenntartása mellett.

Deir ez-Zor városában tegnap pokolgépet robbantottak valakik az orosz „Zvezda” TV és az NTV – forgatócsoportjai közelében. Négy orosz újságíró, és öt orosz katona megsebesült.

Lassan, de biztosan omladozik összefelé a Nyugat által nagy gondossággal fölépített vegyifegyvervád. Ugyanis tegnap a latormentesített Rahzhan településen – amit három esztendőn keresztül uralt a „Hayat Tahrir al-Sham” nevű an-Nuszra franchise banda – komoly mennyiségű klórgázra leltek a kormánycsapatok.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Hivatalosan 11-én ér véget Vietnamban az ázsiai csúcstalálkozó, amelyen az orosz államfő is részt vesz. A közel egy munkahéten keresztül zajló összejövetel valamelyik napján fog majd sor kerülni a Putyin – Trump megbeszélésre.

Azon szóba fog kerülni Szíria ügye is. Nem tudni, hog Vlagyimir Putyin meddig fog Vietnamban tartózkodni, de hogy 13-án már Szocsiban lesz, az valószínű.

Kardigan Keresztapa szóvivője ugyanis ma bejelentette, hogy főnöke november 13-án Szocsiban meglátogatja az orosz elnököt. Első kézből akarja megtudni, hogy mire számíthat Szíriában a továbbiakban. Mit intéztek a Nagyok?

Szíriailag már szinte mindenki „háborúvégi” hangulatban leledzik. Oroszország új katonai akciót szervez! Nemzetközit. Sorra invitálja Moszkva az országokat egy nagy közös aknamentesítő nemzetközi koalícióba. Jereván és Belgrád jelezte: Örményország és Szerbia részt kíván venni Szíria aknamentesítésében.

Valóban úgy tűnik, hogy a rémkalifátusnak „lefőtt a kávé”! A kormánycsapatok és az iraki hadsereg egységei a kegyelemdöfés bevitelére készülődnek. Az utolső martalócfészek Abu-Kemal városát is hamarosan bebukják.

Az egyre szűkülő sivatagi katlan eddig túlélő pribékjei szenvedéseit a szír tüzérség igyekszik lerövidíteni.

Nagyon úgy fest tehát, hogy az ISIS-nek Szíriában vége. Így aztán a rémkalifátus ellen vívott háborúnak is vége. De csak annak! Mert úgy általában! – a háború – még azért javában tart Szíriában. Van ott még hatvannál több fegyveres banda, amelyek nem igazán szimpatizálnak a damaszkuszi hatalommal.

És hát ott van még az Eufráteszen túli – a keleti országrész kérdése. Efelől momentán nagy a csend. De ha szerencsénk lesz, akkor a jövő héten talán azt is megtudjuk, mire jutottak ANNAK ügyében a Nagyok Vietnamban. Vagy nem tudjuk meg!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet az RT csatornának nyilatkozva elmondta, hogy zajlik a jövő héten Vietnamban esedékes Putyin – Trump csúcs TÉMÁINAK előkészítése – összehangolása.

Eszerint KÉT tárgykörben fognak értekezni. Szíria és Észak-Korea ügyében.

Irina Lancova a csatorna politikai elemzője a hírt azzal egészítette ki, hogy a KNDK – problémát KIZÁRÓLAG PÁRBESZÉD ÚTJÁN lehet elképzelni.

Deir ez-Zor átfésülése során ma délelőtt egy egész mikrobusznyi gránátokba töltött mérget találtak a kormánycsapatok. Komoly fegyverkészletet is hátrahagytak a kalifátusisták.

A szír hadsereg „Tigris” egységinek előőrsei elérték a rémkaligátus utolsó fészkét, Abu-Kemal városát. Ők északi és nyugati irányból, az iraki hadsereg alakulatai pedig dél felől szorongatják a végnapjait élő hordát.

Ma már az orosz légierő is komolyabban beavatkozott a történésekbe. Tegnap inkább ünnpelték az Egység Napját.

Tegnap este Deir ez-Zor tartomány Eufráteszen túli területén, az SDF ellenőrizte régióban egy menekülttáborban robbantott autóbombát a rémkalifátus. A libanoni „Al-Mayadin” televízió szerint legalább száz ember odaveszett.

Az Izrael által megszállt Golan fennsíkon egyre növekszik a feszültség. A Quneitra tartománybéli Khader várost az an-Nuszra terrorizálja. Izrael viszont magatartásával bátorítja a terrorbandát. A szír kormányerők nagyon „szőr mentén” kell hogy kezeljék az ügyet, mert Izrael már egy puskagolyó átrepülése esetére is válaszcsapást helyezett kilátásba.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

 

Ma is kapott a nyakába az ISIS

Ma ismét viszontagságos napjuk volt Szíria Eufrátesz menti városának, Abu-Kemal latorfészek martalócainak.

MEGINT – már harmadik nap egymásutánján – „hattyúcsapat” szállt föléjük. A messzi Oroszországból jöttek. Kimondottan az ő kedvükért! (Gyaníthatóan nem csak…) Megint hatan voltak. Megint „tojtak”! – aztán hazamentek.

A túlélő pribékek már – már föllélegeztek a Tu-22-esek távozásakor, de jött az újabb meglepi. A Földközi-tengerről jött. A „Kolpino” nevű orosz „padlodka” (tengeralattjáró) ajándékcsomagjai érkeztek. „Kaliberek” formájában. Fél tucat ilyen ketyere hozta a szíves invitációt a Paradicsomba. Sokan engedtek a csábításnak.

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Tegnap Macron gall góré telefonon hívta Vlagyimir Putyint. A Kreml sajtószolgálatának szűkszavú tájékoztatójából az derült ki, hogy a szíriai politikai rendezés lehetőségeiről beszéltek.

T. Rex amerikai külügyér pedig ugyancsak Szíria ügyében követett el ugyancsak tegnap telefonos zaklatást az orosz diplomácia vezetőjének rovására. Ebből a beszélgetésből sem sokat tudhatott meg a nép. Csupán általánosságokat.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tárgyalt az EBESZ főtitkárával. A megbeszélések után arról beszélt, hogy zajlanak a szíriai Nemzeti Párbeszéd Kongresszusának előkészületei. Az összejövetelt Szocsiba tervezik megtartani, és már 33 ellenzéki szervezet kapott is meghívót a részvételre. Ez úgy kb. fele az ilyen-olyan, de Damaszkusz-ellenes csoportusálások számának. És van már olyan, amely vissza is utasította az invitációt! (Mintha csak Döbrögisztán álellenzékét látnánk!)

Ma hajnalban az utolsó kalifátusista pribékektől is meg lett szabadítva Deir ez-Zor városa. Már csak Kati szigetén, és az Eufrátesz bal partján sejtenek még néhány latort a kormányerők, de állítólag azok már legfeljebb csak a folyó vizét zavarják.

A szír kormányhadsereg élesebb szemű katonái már látják Abu-Kemal városát. Az utolsó ISIS fészket Szíriában. Az orosz „hattyújárás és kalibrálás” azért lendített az előre haladásuk ütemén. Az SDF sem forszírozza olyan nagyon a város felé haladást.

Aleppotól délre izzó a hangulat. Az an-Nuszra banda kiszorította a kormányhadsereg alakulatait Al-Rashid városából.

Hanasser közelében viszont a kormánycsapatok foglaltak el néhány falut az an-Nuszrától.

Izrael ma bejelentette, hogy BÁRMI ÁRON MEGVÉDI a szíriai Quneitra tartományban fekvő drúz város – Hader – lakosságát. A „Szabad Szíriai Hadsereg” nevű martalóchorda (amúgy amerikai-török apanázsolt) agressziójától. Nem jó előjel ez a már a háború végét jósolgatók számára.

Ugyanakkor egyes szakértók úgy vélik, hogy a héten Asztanában megtörtént Szíria érdekszférákra való felosztása. Oroszország, Irán és Törökország között. Ők hárman – mint békegarantálók – őrködnek majd a gondjaikra bízott terület csendje és rendje betartása fölött. Vannak persze olyanok is, akik az USA-t is területi aspiránsként említik.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Az orosz államfő Teheránba látogatott. Vlagyimir Putyint fogadta Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Khamenei ayatollah is. Kettejük megbeszélésén szó volt Szíriáról is, és mindketten pédaértékűnek nevezték a két ország együttműködését. Ami – reményeik szerint – a jövőben is folytatódni fog. Az USA – ra a jövőben nem nagyon akarnak számítani.

Pedig az amerikaiak nem nagyon akarnak tágítani Szíriából. Irak már beletörődött hogy területén maradnak, de a szírek nagyon nem szeretnék. Mindezek dacára az Izvesztyijának nyilatkozó Pentagon tisztviselő jelezte: TERVEIK VANNAK az ISIS utániidőkre is. Merthogy van ott háborúzásra okuk.

Az orosz KüM ma ismertette az okokat, hogy miért vétózta meg az ENSZ vegyifegyvertilalmi bizottságának (OPCW) jelentését. Az okok egyszerűek:

1. – Maga az ENSZ is megbízhatatlannak nevezte az információforrás „fehérsisakos” társulatot,

2. – Mindegyik „bizonyítékról” bebizonyosodott, hogy hamisítványok. Azok között is a legprimitívebbek közé sorolandók.

(Pl: a bombatölcsérekben semmi egyéb nem volt, mint a rakéták farokrésze. Vagy a vegyianyag maradványok bármely rakéta üzemanyag komponensében megtalálhatók, és ezek csak a bombatölcsérekben voltak kimutathatók.)

Az orosz HM közleménye szerint ma délelőtt prolongálták a tegnapi „hattyújárást”.

Minden ugyanúgy zajlott, mint tegnap. Hat darab Tu-22M elindult oroszországi bázisáról, Szíria Deir ez-Zor tartományának Abu-Kemal részéig meg sem álltak.

Ott „letojták” ajándékaikat az érkezésük és az ajándékok miatt nagyon nem lelkes kalifátusista bűnbandának, majd hazatértek.

A többit pedig intézzék lent a földön azok, akiknek az a dolguk. És a szír hadserek araszolgat is Abu-Kemal felé.

Deir ez-Zornál is volt/van tennivalója még a szír kormányhadseregnek.

Biztos okát nem tudni, csak sejteni lehet hogy miért állt le az SDF nyomulása az Eufrátesz bal partján Abu-Kemal irányába. Vannak akik az elmúlt két nap erőteljes orosz légicsapásainak tudják be a dolgot. (Messziról jönnek azok a „Kaliber” rakéták! Meg magasról a légibombák. Elég egy kis szél, és nem oda esnek, ahová szánják. Nagy a kockázat na!)

De ugyanakkor Hasakah tartomány Khamisly városa elég messze van Abu-Kemaltól. Arrafelé régen járt szíriai kormánytisztviselő. Olyan meg végképp, akit szívesen láttak arrafelé. A mai napot megelőzően.

Ma ugyanis egy váratlanul Damaszkuszból érkezett kormányküldöttséget fogadott nagyon szívélyesen az ottani kurd elöljáróság. Állítólag sok mindenről beszéltek, ami Raqqa és Deir ez-Zor környékén történt/történik. Mondják a balrad.ru-nál tudósabb emberek, hogy a „hattyújárás” ÁTKALIBRÁLT bizonyos elgondolásokat.

A nyugati fertályról LIBANONBÓL jelentették, hogy tegnap este az izraeli légierő libanoni légtérből lőtt ki föld-levegő rakétákat Szíria Homsz tartományára, amire a szír légvédelem föld-levegő rakétákkal válaszolt. Az izraeliket „süketelnek”! Ők „nem tudnak semmiről.”

A törökök Afrin kanton határában vad iramban építenek egy katonai repülőteret Daraz Izrazi településnél.

Az orosz tűzszerészek megfeszített tempóban dolgoznak szír kollégáikkal Aleppo környékén IS az aknamentesítésen. Általában kétféle aknát találnak. A terroristák által összefabrikáltakat, és az Európai Unióban gyártottakat.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Ahogy az szokott volt lenni, a párosítás ismét működött. Tegnap a „Velikij Novgorod” orosz tengeralattjáró szórta mmeg kalifátusistáékat a Deir ez-Zor tartománybéli Abu-Kemal környékén, ma pedig…

Ma pedig a szokásos folytatás jött. Féltucat „Hattyú” (Tu-22M3) formájában.

Mondják értő emberek, hogy a tegnapi és a mai csapások a szír kormányerők végső offenzíváját készítették elő Abu-Kemal martalócai ellen. Ami tulajdonképpen a Deir ez-Zor – Abu-Kemal katlan fölszámolását IS jelenti. Pontosabban az ott körbefogott mintegy háromezernyi lator kipusztítását.

Alekszandr Lavrentyev az orosz államfő Szíria-ügyi főmegbízottja bejelentette: „az ISIS elleni háború a legvégső szakaszához érkezett, és hamarosan véget ér. Megérett az idő arra, hogy a háború utáni politikai rendezés kerüljön előtérbe.”

A szír kormánycsapatoknak persze még van tennivalójuk. Tegnap és ma Északkelet-Hama tartományban szorgoskodtak. Állítólag már egyedül is győzik a melót.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Suriname külügyminiszterével tárgyalt ma Moszkvában Szergej Lavrov. Az orosz diplomácia vezetője kifejtette kollégájának, hogy az Oroszország által Szíriába szervezett Nemzeti Párbeszéd Kongresszusa az ENSZ BT 2254 számú határozatának végrehajtását segíti elő.

Asztanában ma már humanitárius kérdéselről tárgyaltak a felek, meg Idlib latorrezervátum további sorsáról.

A Földközi – tengerról az orosz „Velikij Novgorod” tengeralattjáró ma délután egy kis „Halloween” ajándékkal lepte meg martalócékat, amelyek Abu-Kemal környékén feszelegtek. Kaliber rakéták képében érkezett az ajándék.

Bár a „Velikij Novgorod” ajándékai már olyan sokat nem segítenek a szír kormányhadseregen, hiszen nagy valószínűséggel Abu-Kemalt az amerikai-SDF duó fogja megkaparintani.

Ők már csak alig 40 kilométerre vannak a várostól, míg a szír kormánycsapatok min. 65-re. És velük szemben erősen küzd a kalifátusista bűnbanda.

Ahol már vége a mókázásnak, ott kezdődik az orosz hadsereg feladata. Aknakutatás és hatástalanítás, segélyosztás, stb.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Asztanában ma és holnap kerül megrendezésre a szíriai béketárgyalások névre keresztelt vízgereblyézés hetedik fordulója. Ott van mindenki, aki számít. Oroszország, Irán, Törökország, Szíria és a martalócbandák majd mindegyike, de az ENSZ, Jordánia és az USA megfigyelői is ott legyeskenek.

Az összejövetel miatti örömükben telefonon beszélt egymással Szergej Lavrov orosz, és Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter. Abban maradtak, hogy majd még beszélnek Szíriáról.

Az orosz diplomácia vezetője iráni kollégájával is beszélt ma telefonon. Mohammad-Javad Zarifrral is megállapodtak, hogy még beszélnek a szíriai dolgokról.

Újabb hullámokat vet a vegyifegyver-ügy.

A SANA hírügynökség megkaparintott egy jelentést, miszerint 2017. október 19-én az amerikai külügyminisztérium elismerte, hogy Idlib latorrezervátumban az „Ahrar Al-Sham” bűnbanda vegyifegyverekkel rendelkezik.

Idlib latorrezervátumban a török csapatok elfoglalták a kialkudott pozícióikat, és kész!-vége. Ők ott be is fejezték a ténykedésüket. Kardigan szultán ugyanis bejelentette: neki igazándiból Afrinra és térségére fáj a foga. A kurdok – elsőső sorban az YPG és a Kurdisztáni Munkáspárt miatt.

Kardigan feje pedig az orosz rendfenntartók miatt fáj. Akik Afrinban és környékén vannak.

A török ​​csapatok stratégiája Szíriában: Az Al-Kaidával Való béke ÉS AZ amerikaiakkal Való koalícióval kapcsolatos háború SDF (kártya) |  Orosz tavasz

A minap Damaszkuszban tárgyalt Aszad elnökkel Alekszandr Lavrentyijev, az orosz államfő Szíria-ügyi megbízottja. Sok minden nem derült ki a tárgyalásaikról, ám még aznap elhangzott a hír, miszerint alkotmánymódosítás is elképzelhető Szíriában.

Politikai elemzők aludtak egyet a dologra, és úgy vélik, hogy megfejtettek egy orosz politikai mestertervet. Alkotmánymódosítás-kurdok-kurd autónómia! Ami ha összejön, komoly saller lenne mind az ankarai maffia, mind pedig Washington kobakjára.

Deir ez-Zor tartományban dúl a kalifátusistairtás. Szír részről. A kormánycsapatok az orosz-szír légipáros közreműködésével latormentesítik a vidéket, míg az amerikaiak az SDF nyakán az utolső kalifátusista bástyát, Abu-Kemal városát szemelték ki maguknak.

Ryan Dillon ezredes be is jelentette, hogy már ki is módolták az ölükbe hulló város „felszabadítását”! Amivel meg kívánják koronázni az „Omar” olajvidék megkaparintását.

Hasakah tartományban az amerikaiak repülőteret építenek. Nem úgy tűnik, hogy komolyan vették Damaszkusz tiltakozását.

Lavrentyijev orosz elnöki megbízott ma azt nyilatkozta az RT-televíziónak, hogy Oroszország minden rendelkezésére álló eszközzel meg fogja akadályozni, hogy az amerikai-izraeli „szent szövetség” Szíria területén konfliktusba keveredjen az iráni miliciákkal. Hogy ez a téma előkerülhetett, az nem egy megnyugtató dolog.

Moszkvában az Állami Duma Védelmi Bizottsága elnöke, Vlagyimir Szamanov vezérezredes bejelentette: Szíriában az orosz fegyveres erők a legfontosabb feladaikat teljesítették. Kifejezte abbéli reményét, hogy még az év végéig a szír kormánycsapatok ELLENŐRZÉSÜK ALÁ VONJÁK SZÍRIA KELETI TERÜLETEIT IS!

Emlékeztetnénk: OROSZORSZÁG A NEMZETKÖZI TERRORIZMUST MEGTESTESÍTŐ ISZLÁM ÁLLAM ÉS CSATOLT RÉSZEI MEGSEMMISÍTÉSÉT VÁLLALTA Szíriában.

Az orosz Kommerszant már arról írt ma, hogy az orosz HM MÉRLEGELI a katonai kontinngens csökkentését. Főként a repülőgépek és helikopterek számának radikális csökkentését.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com