Szíria

2018 január 29-30, Szocsi. Az évszám és a hely az ami eddig biztos a Szíriai Nemzeti Párbeszéd Kongresszusa kapcsán. A januárátum csak ma hangzott el Asztanában. Erről egy magát megnevezni nem kívánó forrás tájékoztatta a RIA Novosztyi hírügynökséget.

Asztanában egyébiránt megkezdődött és holnap ér véget a szíriai békekonferencia esedékes fordulója. Staffan de Mistura ENSZ különmegbízott holnap tiszteli meg személyével a résztvevőket. (Ma még Moszkvábab boldogítja Lavrovot.)

A kazah fővárosba összesereglettek ott szereztek tudomást arról, hogy az USA vezette nemzetközi koalíció Irak és Szíria területének közel száz százalékát fölszabadította a rémkalifátus uralma alól. Ezt a tényt látta jónak ismét közölni a világgal Trump bohóc.

Idlib latorrezervátum déli részén a kormánycsapatok megpróbáltak tovább hatolni Abu al-Ḑuhūr légibázis irányába. Mondhatni úgy is, hogy egyelőre nem a legnagyobb sikerrel. Ramla falunál megtört a lendület. „Gyenge volt az operatív irányítás.”

Az ottani események a földrajzi közelség okán szinte összefüggenek a Hama-Idlib határvidéken már hosszabb ideje zajló miniháborúval.

Ahol tegnap késő délután az an-Nuszra rontott rá a kormánycsapatokra is, meg a kalifátusistákra is. A helyszínre ma a „Tigris” alakulat csapatait küldte a szír hadvezetés.

Izrael háborog. Kifogásolja, hogy az ENSZ monitoringbizottsága olyan pecsétes papírt adott a világszervezet főtitkárának, amelyben nem átallják azt állítani: Izrael a Golanon összejátszik a Damaszkusz – ellenes terrorbandákkal. Azoknak logisztikai és orvosu segítséget nyújt. Többet nem is ír a jelentés, de a zsidő állam máris a belügyeibe való beavatkozás miatt toporzékol.

És egyelőre fogcsikorgatva nézi, ahogy pátyoltjait szép lassan ledarálják a Golan – fennsíkon. A Beit-Jinn katlanban.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Moszkvában bejelentették: holnap várja Szergej Lavrov az orosz fővárosba Staffan de Misturáét. Az ENSZ különmegbízottja tájékoztatni kíván a genfi kudarcról (Szerintünk sok újdonsággal nem fog tudni előállni.) Esélylatolgatás is lesz a Szocsi Szíria – kongresszus kapcsán.

Azok után, hogy ma Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter – helyettes megüzente neki, hogy jó lenne ha konstruktívabb ellenzéket próbálna meg összegrundolni, komoly nagy elismerésre nem számíthat Moszkvában.

Asztanában is elstartol holnap a következő szíriai kanyar. Péntekig fognak tárgyalni. Staffan de Mistura is meg fogja örvendeztetni jelenlétével a magas tárgyaló feleket.

Mevlüt Çavuşoğlu tötök külügyér Bakuban kesergett a Törökország által amúgy erősen szorgalmazott genfi konferencia kudarca miatt. Végülis úgy itélte meg, hogy jobb a szíriai helyzetet békése megoldani. Genfben pedig csak martalócok összeröffenete volt. Az ankarai külügyér kifejtette: Szíriában demokratikusan, választások útján kell rendezni a dolgokat.

A Kreml sajtószolgálatának vezetője Dmitrij Peszkov ma egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: „Szíria legitim elnöke Aszad volt, most is ő az, és továbbra is ő…Moszkva továbbra is mindenben támogatja.”

A szír kormánycsapatok Aleppo tartományban megindultak az an-Nuszra legnagyobb fellegvára, Al-Rahajan városa ellen. Amely Hama északkeleti részén található.

Amely fertályon – Hama tartomány északi részén – Kafr Zita és El Latamna térségében az an-Nuszra horda és franchise bandái tegnap nagyot szenvedtek. De a hírek szerint ma sem volt vidámabb a napjuk.

Hama és Idlib határvidékén is lerendezték a kormányerők az an-Nuszra bandát. Nagy kérdés, hogy most merre veszik az irányt? A rémkalifátus ellen, vagy a latorrezervátum irányába fognak haladni?

Idlib latorrezervátum területén a „Tahrir Ash Sham” terrorista koalíció támadást indított Maaret An-Numan városában a „szíriai ideiglenes kormány hivatali épületei” ellen. Több „minisztert” is fogságba vetettek.

Érdekes dogok történhetnek Szíria keleti végein. Az amerikaiak által támogatott kurdok megszállta Hasakah tartományi székhely közelében lévő, kormánykézen lévő Kaukab légibázisra Damaszkusz elkezdett csapatokat szállítani. Hírügynökségek eltérően itélik meg a dolgot. Van amely szerint csak egyszerű rotációról lehet szó, mások szerint annál többről.

Az ország nyugati – Izraellel szomszédos – részén a zsidő állam vizslató tekintetétől kisérve zajlik a Beit Jinn katlanba zárt latorerők sziszifuszi megsemmisítése.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes szerint nincs akadálya a Szocsiba tervezett Szír Nemzeti Párbeszéd Konferencia összehívásának. Időpontot nem közölt, azt viszont kijelentette, hogy van idő bőven. Nem kell kapkodni! Gatyilov azt is megemlítette, hogy a Genfben fölsült Staffan de Mistura még az idei év vége előtt Moszkvába kíván settenkedni.

Párizsban ma egymásnak bizonygatta nagy hévvel Macron gall prezident és Stoltenberg NATO – latorszövetségi főmufti, hogy csakis az USA vezette koalíció képes legyőzni a rémkalifátust.

De mintha nem értesültek volna Trump bohóc bejelentéséről! Miszerint az USA MÁR LEGYŐZTE az ISIS-t! Lassan már két hete ennek!

A Golan-fennsíkon a Hermon hegységben az ún. Beit-Jinn katlanban ugyancsak fölforrósodott a hngulat. Izrael közelsége miatt. A kormánycsapatok-bár fölszabdalták a katlant-nem lövöldözhetnek „csak úgy” mindenfelé. Izrael már egy gellert kapott puskagolyó miatt is rakétázna.

Puhították mára virradóan is az an-Nuszra főzetet.

Kapitulációra is felszólították őket, de azok viszont abban bíznak, hogy hátha sikerül Izrael -a nagy támogatót – belecsalni a háborúba. Így aztán tovább dúl a tusa.

A „túlvégen” az Eufrátesz mindkét partján makacskodnak még a kalifátusisták. Olyannyira, hogy néhány helyen még támadtak/támadnak is.

Bár sokra már nem telik az erejükből, még mindig nem adták fel. A reményt.

A Hama-Idlib határszakaszon jól sejtették a kalifátusisták, hogy a kormányerők katlanba akarják őket zárni.

A szándékból annyi már megvalósult, hogy a kormánycsapatok és az ISIS teljesen körbezárták az an-Nuszrát. Azok most minden iránybók kapják az áldást. Még a levegőből is.

A törökök is úgy döntöttek, hogy megnyitnak az Aleppoval határos vidéken egy eddig lezárt közúti határátkelőt. Így aztán tegnap délután óta ismét működik az Al-Rai nevű határállomás.

Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes Damaszkus vendége ma. Már harmadik napja. Két napot körülnézéssel töltött el, és találkozott Aszad elnökkel.

Kikalkulálták, hogy a Szíriát ért háborús anyagi kár kb. 400 milliárd amerikai dollárra rúghat.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Oroszországba folyamatosan érkeznek haza a katonák Szíriából. Az ünnepekre minden visszarendelt katona meg is érkezik.

Asztana készen várja már a résztvevőket a 21-én és 22-én megtartandó újabb Szíria – konferenciára.

A Golan-fennsíkon Quneitra tartományban a szír kormánycsapatok „zsebekre” osztották fel a Beit-Jinn katlant. Rossz érzés most ott martalócnak lenni. Ráadásul az an-Nuszra hordát elvágták Izraeltől is.

Aleppo tartományban is főként az an-Nuszra horda bánja a szír hadsereg buzgóságát. Ma reggeltől délig három városból – Al-Rashidiyah, Rasm Al-Sayal és Rasm Al-Kabar – verték ki őket.

A Hama és Idlib latorrezervátum határán jottányi előrelépés történt az utóbbi egy napban. Dúl a mindenki-mindenki elleni háború.

Viszont a kormányerők valamelyest növelték a behatolás mélységét Dél-Idlibbe. Abu-Dali városát szeretnék megkaparintani az an-Nuszrától.

[KGVID]http://balrad.ru/wp-content/uploads/idlv.mp4[/KGVID]

A Yeni Safak nevű kormányközeli török napilap szerint amerikai csapatok fogták el Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjét, akit most egyik szíriai bázisukon, er-Rumejlánban tartanak fogva.

Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője közölte: a Kremlnek nincsenek információi a dolog felől.

Azt viszont megerősítette, hogy Hama tartományban az orosz légierő lerendezett három csecsen hadurat. Köztük a már régóta vadászott legnagyobb fenevadnak számító Abdul Hakim Shishanit.

Becslések szerint CSAK EDDIG, ÉS CSAK NYUGAT-EURÓPÁBA, legkevesebb 1500 ilyen-olyan lator vergődött HAZA Szíriából és Irakból.

Macron gall főnök szerint SZÍRIÁBAN 2018 február végére GALLIA VÉGLEG LE FOGJA GYŐZNI a rémkalifátust. Ezt a „France2” televízióban nyilatkozta.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Staffan de Mistura nagyon el van kámpicsorodva a genfi kakofónia kudarca miatt. A legutolsó pillanatig bízott egy csodás egyszólamú kórusműben, de csak vad hörgés és vinnyogás jött össze. Természetesen a’ zoroszok meg Damaszkusz randították el az előadást.

Staffan de Mistura nincs egyedül ezen véleményével. Osztja a párizsi külügy is.

A török ​​fegyveres erők vezérkari főnöke, Ilker Bashbug a „Khalk Tv” – nek úgy nyilatkozott, hogy a szíriai polgárháborún Izrael csak nyerészkedett. Washingtonnal együtt ők forgatták fel az egész térséget, és fegyvereztek fel mindenféle rosszéletű bűnbandát.

A Conflict Armament Research (CAR) nevű szervezet jelentéséből kiderült, hogy a rémkalifátus hátrahagyott fegyverei közül nem kevés „Made in Dobrogisthan” feliratú.

Viktor Bondarjev az Orosz Föderációs Tanács Védelmi és Biztonsági Bizottsága elnöke úgy véli, hogy az USA ismét nagy erőket mozgósít Szíria destabilizálása érdekében. Bondarjev tábornok ugyanakkor kijelentette:kár az igyekezetért! Nem fog sikerülni a terv. Bár Oroszország kivonja erőinek nagyobbik részét a szövetséges országból, Oroszország a jövőben is minden segítséget meg fog adni Szíriának államisága, szuverenitása, és területi egysége megőrzéséhez.

A kurdok komoly erőfeszítéseket tesznek a teljesen megrogyott rémkalifátus kiirtására az Eufráteszen túli, keleti területeken. Most jelenleg Abu Hammam városát takarítják kifelé.

A folyó nyugati partján a szír kormányhadsereg serénykedik, de ott – elsősorban is Mayaddin környékén – még keménykednek a latrok.

Damaszkusz környékén Kelet-Ghoutában egymásnak ugrottak a latorbandák. A hadsereg meg rájuk.

Hama tartorrezervátum határán továbbra is kemény harcok dúlnak. A kormányhadsereg-an-Nuszra-rémkalifátus hármas lő mindenre, ami mozog. Itt az orosz légierőnek is minden napra jut elfoglaltság.

Öt esztendei kényszerszünet után a Homsz tartomány délnyugati részén ismét megnyílt Al-Qasr településnél a szír – libanoni határon a „Dzsossze” nemzetközi határátkelőhely.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Tegnap az orosz elnök moszkvai nemzetközi sajtótájékoztatóján is felmerült természetesen a szíriai rendezés kérdése is. Az orosz elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy ehhez fel kell számolni a Közel-Kelet igazságtalanságait, s a nagyhatalmaknak tartózkodniuk kell a terroristák saját célra való kinevelésétől. „Mint azt az Al-Kaida esetében is láttuk, ez visszaüt” – mondta Vlagyimir Putyin.

Oroszország genfi állandó ENSZ képviselője, Alekszej Borogyavkin ma érdekes okfejtét tett. „Ha Szíriában az amerikaiak legyőzték a szír kormány kérése ellenére az ISIS-t, és Damaszkusz továbbra sem látja őket szívesen Szíriában, hát akkor lehet talán fogniuk a málhazsákjaikat, és vonulni onnan el. Ellenségük ott már nincs, jogalapjuk eddig sem volt az ottartózkodásra, úgyhogy jobb lesz ha távoznak.”

Hozzátette ugyanakkor, hogy ismerve az amerikaiak jellemét, nem igazán gondolja hogy önszántukból távoznának.

A tegnap este a Gengben totális csőddel zárult de Mistura – koordinálta ENSZ – USA gründolta Szíria konferenciáról úgy vélekedett, hogy annak folyamatába kódolva volt a végső kudarc. Hogy ezt a kudarcot a Szocsiba meghirdetett Nemzeti Párbeszéd Kongresszus „aknamunkája eredménylnek” nyilvánították a szervezők, azt nevetséges indoknak tartja Borogyavkin.

Moszkvában az orosz Föderációs Tanács mai ülésés Szergej Lavrov elmondta, hogy a Szíriában zárványként még meglévő kalifátusista és egyéb terrorbandákat Oroszország, Irán és Törökország együttes erővel fogják lerendezni. Komoly praxisuk van már e téren.

A Szocsiban megtartandó Szíria kongresszuson pedig már Szíria új alkotmányát is megtárgyalják, valamint a demokrácia helyreállításának és az újjáépítésnek a feladait is – közölte az orosz diplomácia vezetője.

Hát ők tudják! Valószínűleg jobban átlátják a helyzetet, meg eszközeik is vannak a helyzet alakítására. Mindenesetre azért a harcok azok zajlanak Szíria – szerte.

Szakértők nagy jelentőséget tulajdonítanak a Golan-fennsíkon, az izraeli határ közelében kialakult „Beit Jinn – katlan” történéseinek. Itt az an-Nuszra banda komoly erőt képviselő hordája van körülzárva, és megsemmisítésük folyamatba lett téve! Megkezdődött a katlan széjjelaprózása.

Aleppo tartomány déli részén is kezd az an-Nuszra és csatolt részei szénája rosszul állni. A kormánycsapatok fokozzák offenzívájuk erejét. A légitámogatás is igen jelentős

A British Conflict Armament Research brit szervezet jelentésének közzététele után kiderült, hogy a kalifátusisták karmai közé a legújabb típusú amerikai fegyverek kerültek.

Az iraki Nasiriyah város börtönében tegnap föllógattak 38 kalifátusista pribéket. Ily módon díjazva elévülhetetlen tejesítményüket. Az előadást megtekintette Irak igazságügyminisztere, Haider Al-Zameli is, aki személyesen számolt be a produkcióról. Mint elmondta, a kinyúvasztott banditák iraki születésűek voltak mind, ám egytől – egyig svéd állampolgárok.

A miniszter szerint a tegnapi mókázás a kezdet volt. Csak afféle kedvcsináló matiné.

Az Amnesty International majd el ájult a hír hallatán. Rögvest az emberi jogok durva megsértéséről kezdtek jajongani.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

„Amerikai légtérben!”

December 13-án késő délután még nem pontosan tisztázott újabb incidens történt Szíria légterében.

Deir ez-Zor tartomány fölött egy amerikai F-22-es több rakétát is kilőtt két orosz SzU-25-ös harci gépre.

Az amerikai források szerint a helyzet több percen keresztül tartott, mivel a Su-25 „többször is megsértette az Abu-Kemal területen lévő határvonalat.”

Amerikai sajtójelentések némelyike mindössze hőcsapdák szétszórásáról beszél.

Az USA Központi Parancsnoksága szerint viszont semmi érdemleges nem történt.

Az orosz HM közleménye szerint viszont igen. A tájékoztatóban azt közölték, hogy az amerikai gép hőcsapdák kiszórásával Mayadin közelében próbálta akadályozni az orosz gépek feladatvégrehajtását. Ekkor érkezett a tízezer méter magasságban ügyelő orosz SzU-35S, és az amerikai gép elmenekült.

Néhány órával az orosz HM közleményének megjelenése után a Pentagon szóvivője Eric Pahon is elismerte az incidens tényét. Hangsúlyozva, hogy a történet „amerikai légtérben” zajlott le, ami végett a felelősség az oroszoké.

Világos és érthető!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Genfben tart a huzavona a de Mistura rendezte „békekonferencián”. A damaszkuszi kormány delegációját vezető Bashar al-Jaafari szerint a terrorizmus csakis összefogással győzhető le Szíriában. A szomszéd teremben pedig csupa terroristabanda képviselői – a „rijadi blokk” – ültek. Jaafari ugyanakkor megkifogásolta az ötletet, hogy a Szíriában hívatlanul garázdálkodó amerikai erőkkel összefogásban…

Ugyanakkor kijelentette: Szíria kormányának lelke nem fog háborogni, ha a genfi összejövetel nem eredményez megállapodást.

Mai moszkvai kérdezz-felelek „műsorában” Valagyimir Putyin kifejtette: megnyílt a lehetőség a szíriai konfliktus politikai rendezése előtt. Hozzá lehet látni a békés élet újjászervezéséhez.

„Lányok! Találkozunk az újévben Oroszországban.”

Az orosz erők szíriai szerepvállalását sikeresnek nevezte, és szerinte a munka dandárját eredményesen elvégzettnek tartotta. Megjegyezve, hogy bár a derékhad hazatér, marad ott erő bőven, ami adott esetben hatékonyan fel fog lépni, ha a helyzet azt úgy kívánja meg!

A British Organization Conflict Armament Research mai megállapítása szerint Szíriában az ISIS és a hasonszőr hordák irdatlanmennyiségű amerikai fegyverrel rendelkeznek.

Vizsgálódásukat a Törökországba menekült Silo Talal egykori kurd vezér beszámolóira alapozzák.

Az USA dirigálta koalíció amerikai repülőgépei lebombázták a Deir ez-Zortól keletre fekvő El-Dzhurzi Sharqiyah települést. Ott pedig – Damaszkusz szerint – semmiféle fegyveres nem volt. Csak civilek. Azok közül viszont 29 meghalt. A szír külügy az ENSZ főtitkárához és a BT-hez fordult a mészárlás miatt.

A szír kormánycsapatok ma kora hajnalban offenzívát indítottak Aleppotól délnyugati irányba. Céljuk elszerezni az an-Nuszra hordától a banda által 2015 óta uralt Abu al-Ḑuhūr légibázist. Az támadást az orosz-szír légipáros támogatja a levegőből.

Ezzel egyidejűleg Hama északi részén is támadást indítottak a latorhorda ellen.

A szíriai kormányerők visszaverték az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet támadását, amelyet Damaszkusz déli Tadamun negyedében indítottak szerdán – közölte egy szíriai katonai forrás.

A Damaszkusz-Daraa-Quneitra tartományok határvidékén lévő „halál háromszögben” a martalócmarakodás fölerősödött. Ma egy „szabad szír” jelesslg tanult meg szárnyak nélkül repülni. Abu Khazifi Shami maradványait nem is keresték, mert olyan miszlikké aprítódott, hogy…

A Dél-Idlib-Északkelet-Hama határán továbbra is dúl a mindenki mindenki elleni harc. A küzdő felek egyike sem képes kimozdítani a másik két társulatot. Itt ma is komoly segítséget nyújtott a kormányerőknek az orosz légierő.

ÁLLÍTÓLAG a kormányerők megfogták Deir ez-Zor és Abu-Kamal között a kalifátusista terjeszkedést. Legalábbis a hadsereg ezt közölte ma.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes „dúl-fúl” az USA szíriai jelenléte és igérgetései miatt. „Nem elég hogy a fene sem hívta őket oda, még ki is jelentik, hogy ott is maradnak! Mint győztesek! Sőt! Ismét előcibálták a „rendszerváltó” ötletüket.

Genfben a de Mistura féle produkcióban némiképp változott a karnagy úr hozzáállása. MÁR NEM KÉRI a „rijadi blokk” jelenlévőit, hogy változtassanak magatartásukon, és NE KÖVETELJÉK Aszad feltétel nélküli távozását.

Amerikában ugyanakkor nagy a morgolódás. LASSÚNAK tartják az orosz csapatkivonást, és nehezményezik, hogy maradnak Szíriában orosz csapatok! Abban a Szíriában, amit ugyebár ők szabadítottak fel a kalifátusisták rémuralma alól.

Pedig a hmeymimi bázis állománya és technikája rohamtempóban utazik haza Oroszországba.

Trump bohóc győzelmi tirádáit nem minden irónia nélkül minősítette a Kreml sajtószolgálatának vezetője. Dmitrij Peszkov egy közmondással intézte el a dolgot: „A vereség az egy árva gyerek. De a győzelemnek hirtelen sok apja lesz! Azt mindenki a magáénak vallja!”

„Elment a macska!-cincognak az egerek!” Így lehetne leginkább jellemezni a kialakult helyzetet az Eufrátesz – mentén, az orosz erők kivonásának bejelentése után. Már csak a hír, hogy elmennek a’ zoroszok erőt adott a rémkalifátusnak, és a hősiesnek talán ezek után igazán nem nevezhető szír hadsereget széjjelkergették.

Nem egészen egy nap leforgása alatt nyolc Deir ez-Zor tartománybéli faluból kergették ki a szír katonaságot. Igen sokat megölve közülük. Rá is kezdtek rögvest a népek szórakoztatására. beindult a megfeszítgetés, lefejezgetés meg nem unható műsora. „Alapanyag” a mókázáshoz van bőven,mert elég szép számban meg is adták magukat a katonák!

A hadsereg hírügynöksége mélyen hallgat. A rémkalifátus pedig bejelentette: ÚJJÁÉPÍTIK A BIRODALMAT!

Orosz internetes portálok szerint talán mértékletesebben kéne ünnepelni a győzelmet.

Raqqaból is kevésbé örömteli hírek érkeztek. Ott is robbantgatnak-támadnak a kalifátusisták.

Hama tartomány északkeleti – Idlib latorrezervátummal határos – vidékén sem rózsás sem a kormányerők, sem pedig az ilyen-olyan martalócbandák helyzete. A kalifátusisták igencsak szurtyongatják őket. A szír légierő erőlködik-próbálkozik, de hát kevés sikerrel.

Mióta lement az utolsó „hattyújárás” is Szíria egén, az orosz légierő gépei – amelyik arra való, mint pl. az IL-76 – többnyire segélyszállítmányokat hajigálnak lefelé. A kíséret meg néha kíváncsiskodik.

Egy Su-35-ös pilótája is közelről köszönt be a cimborának, aki egy Su-30-as nyergében tollászkodott.

Most képzeljük el az amerikaiak lelkiállapotát. Ilyen nagyfokú szakmaiatlanság megélésekor.

Talán a Golan-fennsíkon reménykeltő a kormányerők jelenlegi helyzete. Ott a Beit-Jinn „katlan” kettévágásával próbálkoznak. Állítólag nem is minden siker nélkül. Hegyeket foglaltak el az an-Nuszra bandától.

Állítólag Idlib latorrezervátum martalócmentesítésére készül a szír kormányhadsereg. Ennek érdekében komoly páncélos erők összevonása indult meg a tartomány határai felé. A szír „légierő” is serénykedik az ügy érdekében.

Összességében véve tehát bizton állíthatjuk, hogy Szíriában a háború még nagyon sokáig fog tartani. Még azt is meg merjük kockáztatni, hogy néhány orosz büntetőakció is be fog következni. Mert a terroristák nemigen férnek a bőrükben.

Párizsban egyébként a Reuters hírügynökség közölte: 2011 és 2015 között a Lafarge Holcim cementgyártó multi mintegy 13 millió euroval szállt be a szíriai latorbandák -köztük az ISIS – abrakolásába.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Genfben ma újra nekifut a hírek szerint dec. 15-ig zartó de Mistura – USA rendezte előadásnak a Szíria konferencia. A szereplők mind a helyszínen.

Utána pedig akinek kedve tartja, át is települhet Asztanába. A kazah fővárosban ugyanis december 21-22-én rendeznek újabb szír fordulót.

Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője közölte, hogy Vlagyimir Putyin hamarosan egyeztet Kardigan ankarai keresztapuval Szíria ügyében. A megbeszélés formájáról és konkrét időpontjáról nemtett Peszkov említést.

Megfigyelők úgy vélik, hogy Egyiptomból hazafelé áll meg az orosz államfő Ankarában.

Konsztantyin Kaszacsjov, az orosz Szövetségi Tanács Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnöke Moszkvában bejelentette: az orosz erők Szíriából való kivonása a szír kormánnyal történt egyeztetés alapján történik.

Minden jel atta utal, hogy amilyen gyors volt 2015-ben a bevonulás, ugyanolyan gyors lesz a kivonulás is. Már ma 23 db harci repülőgép el is hagyta Szíriát.

A szíriában ténykedő orosz katonai kontingens nagyobbik része számára véget ért a háború. De csak az ő számukra, mert az amúgy vidáman folydogál tovább. Az ISIS – t ugyan leírták, de ez is kb. olyan, mint a háború végének a kihirdetése. Lehet persze az is, hogy a kalifátusistákkal elfelejtették közölni: le vagytok győzve.

És akkor nem csesztetnék az SDF – társulatát az Eufrátesz bal partján. Bár a térségben az USA hirdette ki magát győztesnek, a kalifátusisták annyia azért nem hatódtak meg.

Ugyan nagy jelentősége nincs a dolognak, de két faluból kikergették a kurdokat. Ismerve a dolgok menetét, ráfaragtak a helyiek. Ha nem ontja ki vérüket az ISIS? – majd jön azamcsi légierő. Helyteállítani a renomét. Oszt’ vaút két falu! – nincs mán egy se!

A szír hadsereg vezérkara bejelentette: elég volt a „cicózásból” a Deir ez-Zor sivatagi katlanánál. Aktív kormolásba kezdtek tegnap délután.

Az Eufrátesztől „valamivel” nyugatabbra Hama és Idlib határvidékén a hadsereg váratlanul nekilódult az an-Nuszra bandának.

De egy kicsit mintha elkezdték volna átkarolni is a tőlük keletre lévő kalifátusista hordát, amelyet a levegőből is erősen piszkálnak.

Damaszkusztól délnyugatra az izraeliek legnagyobb aggodalmára Beit Jinn térségében a Golan-fennsíkon válságosra fordult az an-Nuszra helyzete. Rengeteg lator veszett oda tegnap (bár emiatt a szír hasereg sem panaszkodhat) és szinte „mindenórás” a várható végső összeomlás. A határ izraeli oldalán már nem győzik ellátni a pribéksebesülteket.

A Daraa-Quneitra-Damaszkusz tartományok határvidékén lévő ún. „halálos háromszög” felszámolására készül a szír hadsereg. Evidéket is az an-Nuszra uralja. Ha a támadás a Tal Al Khara nevű hegy elfoglalására sikerrel jár, akkor a bandának ott „reszeltek”.

Aleppo: egy másik parancsnok, "Jebhat a Nusra"

Aleppo tartomány északi részén bár viszonylag csend van, an-Nuszra bandához tartozni nem jó dolog. Ma késő délután ismeretlenek levadászták Jabal al-Hoss közelébena társulás egyik jeles hadurát. Abu Amar al-Hossit autójában érte utol a végzete. Nem sok maradt a dicstelen martalócfőnökből. Nem is teketóriáztak sokat a maradékával. Egy órán belül elföldelték.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com