Asztanában március 16-án pénteken lesz megtartva az orosz-iráni-török külügyminiszteri találkozó, amelynek témája Szíria lesz.
„Az Egyesült Államok megpróbálja felosztani Szíriát annak ellenére, hogy ígéretet tett az ország integritásának és szuverenitásának megőrzésére.” Ezt nyilatkozta ma az Orosz Föderáció védelmi miniszter-helyettes Alekszandr Fomin vezérőrnagy.
Fomin megjegyezte, hogy „az USA szeparatizmusra buzgatja Szíriában a nemzeti kisebbségeket.”
„Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma nem rendelkezik bizonyítékokkal vegyifegyvereknek a szíriai kormányerők általi használatáról”. Ezt a kijelentést James Mattis, a Pentagon főnöke tette újságírókkal folytatott beszélgetés során.
Január 23-én T. Rex az ellenkezőjét állította. Amikor rápirítottak, hogy a martalócok használtak vegyifegyvert Kelet-Ghoutában, úgy dölyfölt, hogy nem számít! A ‘zoroszok a felelősek! – oszt’ jónapot!
Kezdődik a finálé Kelet-Ghoutában. A szír hadsereg egységei tegnap estig három részre cincálták szét a martalócvárat, eredeti vadászterületük alig negyven százalékára zsugorítása mellett.
A legkisebb katlanba – Harasta – kerületbe zsúfolták be a legvadabb hordákat.
A Failak Ar-Rahman és az Ahrar al-Sham fenevadegyletek mintegy kétezernyi vérgőzös, de rettegő martalóca hemzseg a minden irányból hermetikusan körbezárt kerületbe, és várja rettegve Allah hívó szavát.
Aftris falu felszabadítása után a kormánycsapatok egyegészen komoly vegykonyhára bukkantak. Kész szerencse, hogy a kotyvasztás időigényes dolog, így aztán csak félkész termékeket meg alapanyagokat találtak a katonák.
Amúgy is érzékeny veszteség érte őket tegnap. A humanitárius folyosónál az ellenőrök két – befelé igyekvő – teherautóra figyeltek föl. A személyzet megregulázása után – már elföldelték őket jó arab szokás szerint – rovancsot tartottak. Némi gyalogsági lőszer kivételével csupa nyugati cuccot találtak. Volt ott minden, ami a mókázáshoz kell. Még kábszer és műholdas kommunikációs szettek is.
A másik szíriai fő hadszíntéren – Afrinn kantonban – is kísértetiesen hasonló a helyzet a ghoutai állapotokhoz. De itt az ostromlók a török-szabad-szír társulás, az ostromlottak pedig a kurdok. Ők a fővárosba, Afrinba vannak beszorítva, és az ostromlók már másfél kilométeren belül megközelítették a várost.
A török vezérkar létszámjelentése szerint ma délig 3347 kurd milicistával végeztek. Beismertek 42 török KATONÁT. Hogy mennyi a „szabad szírek” vesztesége? Azt nem számolja senki.
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagyide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
A szíriai szakértők 24 tonna kémiai anyagot találtak Idlib azon területein, amelyek korábban a terroristbandák által ellenőrzöttek voltak, nyilatkozta Faisal Mikdad a szír kormány helyettes – külügyminisztere.
Damaszkusz még tavaly felkérte az OPCW-t, hogy a szervezet lépjen kapcsolatba a martalócokat kitartó Szaúd-Arábiával és az Egyesült Államokkal, hogy kivizsgálják át közösen a militánsok által ellenőrzött területeket. Hágában azonban elutasították ezt a javaslatot. A a vegyi fegyverek tilalmának szervezete szerint ez túl veszélyes.
Mikdad emlékeztetett arra, hogy a szír kormány GARANTÁLTA az OPCW személyzetének biztonságát. És mégsem…
„Az OPCW szakértőit a Nyugat nevezi ki, de nem akarják tudni az igazságot. Amikor azt mondjuk, hogy ezek a szakértők nem mondják el az igazságot, az USA azt állítja, hogy szakemberek, ezért nem tudnak hazudni” – tette hozzá a szír diplomata.
Az NBC News amerikai hírtelevízió „óriásriportot” készített Vlagyimir Putyinnal.
A csatorna sztárriporternője Meghan Kellyi véleménye: „Nagyon intelligens egy ember. Ha beszélgetsz vele, meggyőződésed hogy ő a cégnél a legokosabb. Tehát javaslom, hogy nem kéne próbálkozni hülyére venni. Nem fog működni.”
Az interjúban az orosz államfő KÉT SÚLYOS KIJELENTÉST TETT:
1. Oroszország visszautasítja az USA és a Nyugat azon vádjait, miszerint Oroszország és Szíria fegyveres erői vegyifegyvereket vetettek be. TELJES ÉS ÁTFOGÓ VIZSGÁLATOT KÖVETELÜNK, AMIT MEG IS FOGUNK VALÓSÍTANI!
2. Raqqa amerikai KÍMÉLETLEN – LEGINKÁBB A CIVILEK TÖMEGES HALÁLÁT OKOZÓ – FÖLDIG BOMBÁZÁSA háborús bűncselekmény, AMIT KI KELL VIZSGÁLNI!
A szíriai főbb csatatereken élénk élet zajlik. Főként Kelet – Ghoutában.
Hiába a helyi had – és kényurak elrettentő kivégző akciói, martalócaik még nem akarnak megtérni Allahhoz a Paradicsomba. Ők inkább Idlib latorrezervátumban várnák be a megtérés időpontját.
Amint az egyik legkegyetlenebb vezérlatort Abu Ali Al-Zia Shaghourit agyoncsapta egy gránát, közlatorjai máris megadták magukat.
Várható, hogy már akár a következő órákban fölgyorsul a folyamat.
A másik fő eseményközpont Afrin kanton. A törökök és apanázsoltjaikmár három kilométerre megközelítették a fővárost – Afrint. A kurdok bátran verekednek, de esélyük sincs.
Kardigan szultán tudatta a világgal: BÁRHOL, AHOL A YPG JELEN VAN SZÍRIÁBAN, ő jogosultak érzi magát arra, hogy ott katonai akciót indítson!
Damaszkusz a hír hallatán ISMÉT ERÉLYESEN tiltakozott.
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagyide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Csendes még a nemzetközi diplomácia Szíria ügyében. A tettek mezeje viszont hangos.
Damaszkusz Al-Uwar lakónegyedét aknavetőzték meg Kelet-Ghoutából a martalócok. Hírek szerint három halottja lett a támadásnak.
Ma délelőtt újabb 16 kamion tudott bejutni segélyszállítmányával az ostromlott térségbe.
Az „ötórás tűzszünet” után ismét megindult az ostrom.
A hadsereg – állítólag – tegnap este „visszadta” a Kelet-Ghoutát kettévágó folyosót a terroristáknak, és inkább frontálisan támad.
Elég csak ránézni Afrin kanton térképére. A kurdok területe egyre zsugorodik. Elbukták második legnagyobb városukat, Jindorezt is. Segítségük meg sehol.
A Budapesti Műszaki Egyetemen tanuló szír diákok fotósorozattal hívták fel a figyelmet hazájuk civilizációs örökségére, és a nyugati félretájékoztató háborús kampányra.
Az an-Nuszra és a Tahrir Suria latorbandák 48 órás fegyverszünetet kötött Idlib latorrezervátumban. Hétfőig pihenni akarnak. Nagyon kimerültek a derekas tezsvírháborúban.
Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!
Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagyide kattintva megnézheti!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Bármily furcsa is, ma Szíria miatt nem habzott a diplomácia. (Elvégre Nemzetközi Nőnap van.)
Így aztán:
Az utóbbi 24 órában a jelentések szerint ismét legalább újabb 10 százalékkal zsugorodott a latrok uralta kelet-ghoutai terület.
Ma kora délután – az ötőrás tűzszünet alatt – szétlőttek aknavetővel egy civilekkel megrakott autót, amely a humanitárius folyosóban haladt kifelé. Legalább négy halottja van az esetnek.
Tezsvírvillongásokról is hírek érkeztek. Sok közlator már pereputtyostól húzna kifelé az ostromgyűrűből mint civil menekült, de a hadurak azonnal végeznek a gyáva kutyákkal. És teszik ezt igen látványosan. Úgyhogy zendülés közeli a helyzet ghoutában.
Végülis a „damaszkuszi acél” mára virradóra kettévágta a ghoutai katlant.
Az ankarai külügy ma közleményben tudatta: május végén fogják befejezni az „Olajág” afrini műveleteit. Ma reggeig 3055 kurd milicistával végeztek. A török vezérkari főnök szerint a műveletek „normál üzemmódban” zajlanak. Márpedig ez semmi jót nem jelent Afrin kurdjai számára.
A CNN Türk hírcsatorna jelentése Cavusoglu ankarai külügyért idézve jelentette: Törökország és Irak közös kalandba bocsátkoznak a kurdok ellen Észak-Irakban.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Az orosz államfő tegnap késő délután részvétét fejezte ki a Hmeymimben lezuhant orosz repülőgép halálos áldozatai hozzátartozóinak.
Kardigan szultán is fölhívta még tegnap este a szerencsétlenség ürügyén Vlagyimir Putyint, hogy mélységes együttérzését fejezze ki. Aztán beszéltek Szíriáról is.
Az Iráni Iszlám Forradalmi Tanács (Mejlis) Nemzetbiztonsági és Külpolitikai Bizottságának vezetője Alaeddin Boroujerdi ma Moszkvában kijelentette: Oroszország és Irán érdekeltek és elkötelezettek Szíria állami létének és területi integritásának a fenntartásában.
A kelet-ghoutai Hamasiából a „Fehér Sisakosok” lator fedőszervezet tegnp este a szír kormányhadsereg klórtámadásáról adott hírt. Fotókkal gazdagon illusztrál anyagban tudósítottak a szörnyületről.
Némi kalkulációs hiba csúszhatott a dolgba. Hamasia AKKOR MÁR több mint másfél napja a kormányhadsereg kezén volt!
Mindettől függetlenül a nyugati fölháborodás óriási! Annál már csak a bosszúvágy terjedelmesebb. Megtorlás várható!
Szürreális esemény zajlott le ma kelet-ghota Dúma nevű városában. A mai napra rendelt ötórás fegyvernyugvás kezdetén szír zászlókat lengető civilek tömegei lepték el az utcákat, és követelték a terrorbandák haladéktalan távozását. Jelentések szerint a döbbent martalócok csak bámultak, de legalább addig sem lövöldöztek.
Egy humanitárius konvoj be is jutott a területre, tizenhat civil pedig ki.
Az ostromlott területből ismét buktak a martalócok. Jó esetben már ma estig kettévágja Kelet-Ghoutát a szír hadsereg, két kisebb katlanra osztva.
Az orosz KüM ma közlemény adott ki a harci cselekmények kapcsán. Eszerint a szír hadsereg tevékenysége összhangban van az ENSZ BT határozatával. A közlemény szerint a március 16-ra Asztanába összehívott Szíria – tanácskozáson csak Oroszország, Irán és Törökország képviselői vesznek részt. Damaszkusz és ellenzéke nem kapott meghívót.
Afrinban a kurdok helyzete kezd kritikussá válni. A kanton kettévágása immár valós lehetőséggé vált. A törökök északi, a „szabad szírek” déli irányból nyomulnak előre a tartományi székhely felé.
A helyi kurdok most Raqqa környékéről várnak egy kb. 1700 fős erősítést. De az SDF is menesztett Afrin felé egy 1200 fős különítményt. Afrinban már egy ellenoffenzíváról álmodoznak. Halottaik száma pedig a török matek szerint már 2940 fő.
A gall külügyminiszter Jean-Yves Le Drian az afrini műveletek azonnali leállítására szólította fel Ankarát. Mondván, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elfogadott 2401. határozat vonatkozik azokra a régiókra is, ahol a török csapatok katonai műveleteket végeznek. Az ankarai válasz dühös morgás volt.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
„Egyre több bizonyítékunk van arra, hogy néhány ország – az USA-val az élen – Szíria területi szétdarabolásán munkálkodik” – jelentette ma ki egysajtótájékoztatóján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. „Bár terveik összeomlottak, még mindig nem adják fel!” – tette hozzá.
Berlinben Sigmar Gabriel germán külügyér és Cavusoglu az ankarai maffia külügyi intézője mgy Szíria területi egysége mindennél fontosabb. Akárcsak politikai függetlensége. És a bejelentés helyszínének otthont adó „Borzig-palota” nem rogyott össze!
Ankarában a török külüg szóvivője Hami Aksoy cáfolta azokat a médiaértesüléseket, hogy április 4-én Isztambulban kerül sor az orosz – török – iráni Szíria csúcsra.
Lesz viszont Asztanában március 16-án randi a szír-ügyben. A fent említett három ország külügyminisztere találkozik.
A Fehér Ház tegnap megvizsgálta annak lehetőségét, hogy katonai erőt vet be Szíriában, vegyifegyver-ürüggyel – tudósított a The Washington Post.
Ma ettől óva intette őket a Kremlből Dmitrij Peszkov.
Kelet-Ghouta martalócainak fölöttébb nyomorúságosra vált a helyzetük. A szír kormányerők ha lehet még hevesebben támadják őket. Az ostromlott banditák már eredeti élőhelyük negyven százalékát elbukták.
A „Failak Ar-Rahman” horda bejelentette: ők ugyan el nem hagyják a terepet, inkább ott döglenek rakásra. (Kiváló esélyük van rá!)
A Nemzetközi Vöröskereszt pedig úgy döntött, hogy leállítja a segélyezési erőlködéseit Kelet-Ghouta civiljei számára. Lehetetlen a bejutás.
Sikerült viszont orosz katonáknak kimenekíteni 13 civilt, köztük öt gyereket. Nem volt egyszerű.
Penelope Stafyla szíriai aktivista ghutai műhelyében már készülnek a hadsereg rémtetteinek bizonyító erejű videofelvételei. A stúdióban serény munka zajlik, mert kevés az idő.
Afrin kantonban tovább szigorodott a kurdok helyzete. Területük ezzel egyenes arányban zsugorodott.
Viszont váratlan – egyelőre erkölcsi – segítséget kaptak Deir ez-Zor térségbeli kollégáiktól. Azok (SDF) nem hajlandóak tovább harcolni az USA elvárásai szerint a már régen és deklaráltan legyőzött rémkalifátus ellen, amíg Amerika hagyja, hogy Afrinban a törökök és a „szabad szírek” a testvéreiket mészárolják.
Úgyhogy ha lehet még inkább bonyolódik a szír helyzet.
Hmeymimben a repülőtér közvetlen közelében, leszállás közben műszaki hiba miatt malezuhant az orosz légierő egyik An-26-os típusú teherszállítógép. Az orosz HM közleménye szerint a gépen tartózkodó 26 utas és a hatfőnyi személyzet odaveszett. Ez az eddigi legnagyobb egyzrei orosz emberveszteség az orosz haderő 2015 szeptemberi szíriai ténykedése óta.
A baleset körülményeinek kivizsgálása megkezdődött.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Nehéz volna tagadni, hogy a DAIS (Iszlám Állam, ISIS) működése sokáig egybevágott a Bassár el-Aszad szíriai államelnök megdöntését kívánó széles nemzetközi koalíció (az Egyesült Államoknak és euroatlanti, valamint térségi szövetségeseinek névleg a DAIS ellen létrehozott szövetsége) érdekeivel.
Később, amikor a szíriai kliensháború az oroszok 2015-ös beavatkozásával kezdődően alapvetően megváltozott, a DAIS kelet-szíriai jelenléte kitűnő háborús oknak bizonyult ahhoz, hogy az ún. SDF (Szíriai Demokratikus Erők) bejelentésével és támogatásával, a DAIS elleni további harc ürügyén az Egyesült Államok az Eufrátesz keleti partján húzódó szír területeket hatékonyan kivonja a szír kormány jövőbeli ellenőrzése alól, a későn ébredő törökök előtt kurd klienseivel megszerezze Rakkát (már ami maradt belőle), a folyó nyugati oldalán a tabkai repülőtérig (at-Tabqah) egy széles hídfőállást hozzon létre, majd a 2014-ben elfoglalt és kialakított, jordán határhoz közeli at-Tanfnál lévő támaszpont 55 km-es körzetét kisajátítva ellenzéki erőket képezzen, elméletileg szintén a DAIS elleni küzdelemre. Mi akadályozza abban, hogy az eddig sikeres SDF-et és a déli területeken istápolt Dzsaís Magavír at-Tavrát (Jaysh Maghawir at-Thawra, Forradalmi Különítmény Hadsereg) használva megszabaduljon a DAIS maradékától, vagy hagyja, hogy a legitim szír kormány és szövetségesei tegyék ugyanezt? A Bal-Rad leleplezi a „titkot”: jó eséllyel az Izrael és amerikai szövetségese által rettegett szíriai „stratégiai háromszög” blokkolása áll a hangzatos szócséplések mögött, melyhez elengedhetetlen, hogy jelen legyen egy fenyegetés (a DAIS), amire hivatkozva a status quo fenntartható.
Mi ez a „stratégiai háromszög”? A kérdéshez segítségül hívhatjuk Mark Langfan, az erősen cionista Amerikaiak a Biztonságos Izraelért (Americans for a Safe Israel, AFSI) nevű kijárószervezet elnökének cikkét.
Ez a terület, melytől „a Közel-Kelet egyetlen demokráciája” (itt most Izraelre kellene gondolnunk) a síita tengely (Teherán–Damaszkusz–Hezbollah) kapcsán retteg, a(z) (at-)Tanf, al-Búkamál (Abu Kamal) és ar-Ruszáfa (ar-Rusafah) által bezárt rész, melyet uralva és felhasználva szárazföldi összeköttetés valósulhat meg Irán és Libanon között Irakon keresztül. Langfan odáig megy, hogy ha Irán nem tudja uralni ezt a háromszöget, akkor az általa kialakítani kívánt birodalom végül össze fog omlani a saját súlya alatt. Természetesen erősen túloz a vízióval, de a terület fontossága ettől még nem kicsi. Vessünk egy pillantást a térképre (a Wikipédia szerkesztői által március 2-án rögzített állapot)!
Láthatjuk rajta, hogy at-Tanf és az onnan Damaszkusz felé vezető út szilárd amerikai ellenőrzés alatt van, Ruszáfa környéke a tabkai légitámaszpontról bármikor csapás alá vehető, a Palmüra–Deír-ez-Zór útvonal a DAIS által fenyegetett, al-Búkamál úgyszintén. Jelenleg tehát a szárazföldi útvonal egyáltalán nem biztonságos, és az intenzív amerikai-izraeli felderítő tevékenység, valamint a lehetséges légicsapások miatt csak korlátozottan használható. A DAIS-nak az Eufrátesz keleti oldalán húzódó maradékai Irakból még megközelíthetők a sivatag felől, a törzsi kapcsolatoknak köszönhetően. Minden adott tehát, hogy jelenleg az Egyesült Államok számára „hasznos eszközöknek” tekinthessük őket. Nem érdekeltek a gyors felszámolásukban, a szír kormányerőket és szövetségeseiket pedig lekötik az ország nyugati felében lévő feladatok.
Azonban Bagdad már régóta szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok vonja ki katonáit Irak területéről. A moszuli műveletek idején (2017 júliusa) több mint 5500 amerikai katona volt jelen, ez az ott állomásozó koalíciós erőknek kb. a felét jelentette. Csökkentésük elkezdődött, az iraki parlament pedig tovább sürgeti a kormányt, hogy készítsen időben pontosan behatárolt ütemtervet a külföldi katonák távozásáról, két hónappal a DAIS fölötti győzelem bejelentése után. Ez a lépés természetesen kedvezőtlen az Egyesült Államok számára, hiszen eredménye hatást gyakorolna a szíriai és iraki állapotok befolyásolását célzó hírszerző tevékenységeire is. Fokozza a gondjait, hogy Irak orosz Sz-400-as légvédelmi rendszert vásárolna Oroszországtól. A gyakorlatban ezek annyit jelentenek, hogy lassanként (a török-amerikai kapcsolatok megromlásával különösen) Jordánia marad az egyetlen stabil, bár egyre kényszeredettebben együttműködő közvetlen kapcsolódási pont az Egyesült Államok szíriai törekvései felé, hiszen Törökország és Irak mind nehezebben győzhető meg arról, hogy területét az amerikaiak a kurd és arab klienseik támogatásához használják fel. Jordánia több mint egymillió szíriai menekültet fogadott be, ezekből mintegy 75 ezer a tanfi támaszponthoz közeli rukbáni (ar-Rukban) menekülttáborban él. Többek között az utóbbiakból merítettek az amerikaiak a saját ellenzéki erőik kiképzéséhez, ahogyan arra Valerij Geraszimov tábornok korábban utalt (Dzsaís Magavír at-Tavra).
A másik jelentős társaság a Deir ez-Zóri Katonai Tanács (DMC vagy DEMC), főleg a Sammar nevű beduin törzsszövetségből (néhányan a Suaitát (al-Shaitat) törzsből):
Pillantsunk újra a térképre, keressük meg al-Búkamált (Abu Kamal)! Ezt a várost 2016 közepén a Dzsaís Magavír at-Tavra már megpróbálta elfoglalni a DAIS-tól (sikertelenül), jelenleg a szír kormány elenőrzése alatt áll. Ha az Egyesült Államok szeretne biztos szárazföldi kapcsolatot Jordánián keresztül a nehezen összetákolt kelet-szíriai területekkel, akkor jelenleg a következő lépések akár még az érdekében is állhatnak:
– visszavenni a kurdok támogatásából, átállni a „jó” „nem-terroristákra” (szunnita beduinok) at-Tanf, Deír ez-Zór és al-Dzsazíra környékéről, valamint néhány kisebbséget továbbra is segíteni a látvány kedvéért (pl. keresztény asszírokat) (ez megvalósult)
– fokozni a nyugat-szíriai felkelők tevékenységét (ennek megy elébe most a szír hadsereg, de részben már megvalósult)
– hagyni és biztosítani a DAIS maradékát Kelet- és Nyugat-Szíriában, hogy állandó fenyegetést jelentsen, rá hivatkozva pedig az amerikai jelenlét indokoltnak tűnjön (ez megvalósult)
– késleltetni az amerikai erők kivonását Irakból, amennyire csak lehet (folyamatban)
– elérni, hogy al-Búkamal a DAIS ellenőrzése alá kerüljön, majd elfoglalni azt a „jó” „nem-terroristákkal”, pl. a Deir ez-Zóri Katonai Tanáccsal (folyamatban?)
– megszerezni a T3 (Arak közelében) és T2 szivattyúállomásokat, valamint az utóbbi mellett lévő Tavra (Thawra) légibázist is (a kettő együtt al-Kemm, amely As-Sammasz közvetlen közelében van) a DAIS „segítségével”, majd elfoglalni azokat a „jó” „nem-terroristákkal” (Dzsaís Magavír at-Tavra) (folyamatban?)
Amennyiben a fentiek megvalósulnak, az amerikai Nagy Testvér a hasznos és szorgosan allahuzó beduin kliensein keresztül, legyenek azok terroristák vagy „jó” „nem-terroristák”, biztosíthatja közel-keleti kedvencét arról, hogy még egy darabig nem épül ki szárazföldi síita tengely a „stratégiai háromszögben”. Figyelmezzünk hát! Mi szóltunk…
(Fergeteg)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Egyre vadabb a diplomáciai perpatvar Kelet-Ghouta ügyében. A Nyugat, amely éveken keresztül joviális csendben figyelte kedvencei térségbeli terrorhadjáratát, most kórusban toporzékolva követeli a szír hadsereg támadásának leállítását. Azonnali tűzszünetet követelve mentenék kitartott terrorhordáikat a biztos pusztulásból.
Pontosan úgy, mint tették azt Aleppo esetében.
Természetesen most is a ‘zoroszok a felelelősek mindenért!
Pedig nem történik más, mint a terrorhordák fölszámolása! Miközben az ostromlott banditák a kelet-ghoutai civileket élő pajzsként használva, nem engedik őket távozni a nyitva tartott humanitárius folyosón keresztül.
A világ legbékevágyóbb országa – ez ugyebár az USA – torkaszakadtából követeli a szír kormányhadsereg támadásának azonnali leállítását.
Egyelőre az USA nem kommentálta a körbezárt latrok azon javaslatát, hogy az ELLENŐRIZETLEN !!! „humanitárius” szállítmányokat fuvarozó kamionok belépése után, engedélyezni fogják a fogvatartott civilek távozását. (Bár az ajánlatuk méltánylandó, hiszen ha kijöhetnek a civilek, a munícióval ellátott banditák ott maradnak. Kitörni nem tudnak, biztos a pusztulásuk.)
Ma délelőtt viszont egy 247 tonnás élelmiszer-gyógyszerszállítmány – az első – bejutott a térségbe.
A szír elnök szerint a Nyugat túllihegi a kelet-ghoutai humanitárius helyzetet. Annak okozója nem a szír hadsereg, hanem a nyugati országok által abrakolt martalócbandák.
Aszad elnök az iráni külügyminiszter-helyettessel, Hossein Jaberi Ansarival tartott megbeszélése után kijelentette: szó sem lehet a banditák ellen indított ostrom leállításáról Kelet-Ghoutában.
Folyik is szép utemben a terület megtakarítása a latroktól. Tüzérség, légierő, – minden játszik ott. A nagyjából másfél hete zajló ostrom során a terület mintegy negyed részét szabadították meg a terroristáktól a kormányerők. És lendületben vannak!
Az Elysee Palota sajtószolgálata arról számolt be, hogy a francia elnök, Emmanuel Macron egy telefonbeszélgetés során megbeszélte Kardigan szultánnal a szíriai a kelet-ghoutai válságot is.
„Mindkét elnök továbbra is keresni fogja a szíriai válság politikai rendezését a genfi folyamat keretében az összes érintett partnerrel és a szíriai ellenzék képviselőivel” – tartalmazza az esetleírás.
Hama tartomány északi részén a „Rastani-katlan” banditáira kimondatott a végitélet, és megkezdődött az elpusztításuk.
Afrinban a kurdok az elmúlt 24 órában 10 falut buktak el. Területük és létszámuk is rohamosan fogyatkozik.
Természetesen Szíria egyéb területein is voltak/vannak kisebb jelentőségű csetepaték, de inkább bandaháborúk ezek.
Az Eurfátesztől keletre az amerikaiak a már régen deklaráltan legyőzött rémkalifátust bombázgatják. Pusztulnak is a civilek rendesen.
Izrael bőre ismét viszket. Alexander Ben-Zvi külügyér Irán miatt fenyegetőzött. Izraeli megtorlást helyezett kilátásba! – természetesen Szíria ellen.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Afrin miatt nincs feszültség Moszkva és Ankara között! – jelentette ki ma Kardigan szultán. (Emlékeztetőül: Moszkva önmérsékletre szólította föl a bulizó feleket Afrin kapcsán. Damaszkusz pedig kimondottan rosszallt/rosszallja Ankara mókázásait!)
A közeljövőben Isztambulban tartunk egy orosz-iráni-török csúcsot. Ott majd átbeszéljük Afrin ügyét is – mondta az ankarai maffiafőnök.
A török RTR csatornának nyilatkozva szidta az USA-t mint a bokrot, hogy igéretével ellentétbe még mindig nem hívta vissza Manbidzsból a kurdokat.
Seregei főparancsnoksága ma déli közleménye szerint az „Olajág” kezdete óta 2612 kurddal végeztek. A kurdok 59 török katonát intéztek el állításuk szerint Rajo városánál.
Kelet-Ghoutában lassan, de biztosan nyomulnak előre a kormányerők. Tehnap estig elfoglalták Ash-Sifoniyah települést. Ez – állítólag – egy nagyon fontos terület.
A hadsereg – mellékesen – vadul levelezget a ghoutai martalócokkal. Küldözgetik nekik a tudni-és ajánlott tennivalókat. Röplapokon. Amiket 122-es gránátokba raknak, és belövik az olvasóközönségnek. Egy – egy ilyen gránát ezer darab A6-os méretű tájékoztató ívet tartalmaz.
A napi ötórás tűzszünetben olvasgathatják. Bár kicsi a valószínűsége, hogy olvasgatással múlatnák az időt. Annak nagyobb, hogy a humanitárius folyosót tartják inkább tűz alatt. Minélfogva azon se ki, se be! Egy segélykonvoj már két napja várakozik, a bejutás reményében. Természetesen hiába.
Mindezek tetejébe az ötórás tűzszünet idejére a martalócok kijárási tilalmat rendeltek el a civil lakosság számára.
Jean-Yves Le Drian francia külügyér sorra hívogatja telefonon a kollégákat. T. Rexxel, Cavusogluval és a szaudi kügyérrel már beszélt. Ma tervezi a germán, a brit és a jordán kollégákat felhívni. Hogyan lehetne realizálnia tűzszünetet, amiből már eltelt négy nap! – hasztalan.
Hama tartomány északi fertályán ma reggel ismét nekicihelkedett a szír kormányhadsereg. Az an-Nuszra bandának akarnak kellemetlenkedni.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Az amerikai hadsereg „Military Review” című folyóiratában a Center for Naval Analysis kutató-elemzője Michael Kaufman és a Washington Institute igazgatója Kennan Matthew Rojansky „győztest hirdettek” az Oroszország – USA – szíriai versenyfutásban. Oroszországot hozták ki befutónak.
„2015-ben jöttek, láttak győztek! Utána 2017-ben hazamentek. Ha szükséges ismét visszatérnek! Ennyi! Van két stabil bázisuk Hmeymimben és Tartusban. Bőven elég az esetleges feladatokhoz. Amerika a kezdetektől ott szenved, és jószerével csak az oroszokon múlik, hogy meddig még. Legyőztük az Iszlám Államot! – halljuk minden nap, és látjuk hogy még mindig harcolunk ellenük!” – így a két jelesség kesergője.
Közben ma a neten megjelent egy foto. Afrinban készült, ahol három török katona épp egy amerikai zászlót tapos. Egy mai jelentés szerint a törökök már Afrin külvárosaiban járnak.
Kelet- Ghouta martalócait továbbra is csépeli a szír hadsereg. Ma délelőtt szinte teljesen elfoglalta Al-Shayfuniya városát.A latorerők földalatti labirintusokon át jönnek-mennek.
A napi öt órányi tűzszünet ideje alatt pedig csak ők lődöznek. Aki civil meg tud pattanni az őrizetükből, az nagy szerencsével éjszaka tud szabadulni csak.
Trump bohóc és Germánia kanzlerinája FÖLSZÓLÍTOTTA Oroszországot, hogy intézkedjen Damaszkusznál a kelet-ghoutai martalócok elleni művelet azonnali leállításáról. Erről Steffen Siebert germán kormányszóvivő tájékoztatott.
A washingtoni orosz nagykövetség pedig a szociális médián keresztül üzent Amerikának. „Jó lenne ha nemengedne a kísértésnek az USA, hogy mindenféle hamis vegyitámadás hírekre rakétacsapást tervez. Annak jó vége nem lesz. Csupán az alaptalan vádaskodás Aszad ellen KEVÉS, ÉS KÉSŐBB SEM LESZ RÁ MENTSÉG!”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!