Donbasszal kapcsolatosan a legérintettebbek diplomáciai ténykedése nulla. Karácsony lesz, ünnepelni kell ilyenkor.
A minap Dokucsajevszk környékén elfogott Alekszandr Kacsinszkij whytézz urat megsétáltatták Donyeckben. A derék valcmanista őszintén meg van rökönyödve!
„De hiszen Donyeck él! Nem füstölgő romok között botorkálnakaz éhező és betegségektől gyötört emberek, hanem ez pontosan olyan mint Kijev. Még orosz katonákat sem láttam! Hát minket becsaptak a parancsnokok!” – képedezett a fogoly, aki pedig fogságbaesésének ezek után még jobban örül.
Amíg ő Donyeckben városnézett, cimborái a frontokontörekedtek azért arra, hogy parancsnokaik meséit valóraváltsák. Nem nagyintenzitással még, olyan Karácsonyvárós hangulatban, de tették:
LNR:
ADNR szakaszon némiképp szorgosabbak voltak. De már ott is ünnepi lehet a hangulat, mert Jaszinovataja környékén ” jól el nézték” a célt, és gondos egyeztetés után saját célfelderítőikre nyitottak aknavetőtüzet. Két komoly stoppolnivaló whytézzel kötöttékbe a történetet.
Avgyejevka latorjai pedig emelkedett hangulatban vitatkoztak össze. A legjobbtársaságban ismegesik az ilyesmi, ha a kelleténél több vodkát nyakalnak be.
Ebben a vitában négy martalóc sántult le.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Egy teljes Maradék-Ukrajna területét lefedő közvéleménykutatás szerint a választójoggal rendelkező ukrán alattvalók 77,8 százaléka vesz majd részt márciusban az uralkodó és léhűtőválasztáson.
Arra is rákérdeztek köreikben, hogy aztán kire voksolnának az eddigi öt aspiráns közül?
Hódító Valcman Nyalókakirály az ötösfogat utolsója. Rá csak 10,7 % voksolna.
Mivelhogy az elnökválasztási rendszer ott kétfordulós, a második körbe Valcman – ezen fölmérés szerint – be sem kerülne. Oda ugyanis csak az első négy helyezett juthat tovább, hacsak valaki már az első kanyarban meg nem szerzi az abszolút győzelmet. Ami teljességgel kizárható.
Hódító Valcmannak tehát össze kell kapnia magát, ha nem akar csúful beégni. Veszíteni valója neki aztánbőven van! Nem csak Kijev trónját bukhatja! Amire egészen kiváló esélyei vannak, hiszen az útálatrangsort pedig utcahosszal ő vezeti. 51,9 százaléknyian semmi szín alatt nem szavaznának rá. Mögötte – tőle jócskán leszakava ezen a listán – Gázos Julcsa liheg 28,9 százalékkal, de az ő sarkát már tapossák.
Nyalókakirálynak tehát valamit sürgősen ki kell találnia renoméja javítására! Hírek szólnak ugyanakkor arról, hogy mindent el is követ a BIZTOS BUKÁS érdekében. Megint egy jó is azovi provokáción töri az agyát. Az pedig…
Georgij Muradov a Krím miniszterelnök – helyettese figyelmeztette is Kijevet: Oroszországnak vannak elvárásai az ukrán hadihajók (meg általában is) Kercsi – szorosban való áthaladása dolgában. Ha ezeket teljesítik, akkor szabad fel is út – le is út! Az Azovi – tengerre/ről. Csak ne nagyon virgonckodjanak a szűk Jenyikalszkij folyosóban. De csak akkor!
Jacek Czaputovich lengyel külügyminiszter megtette javaslatát az Egyesült Nemzetek főtitkárának: nevezzen ki egy ukrán – ügyi különmegbízottat. Elgondolása szerint az EU és az USA is be kéne hogy csatlakozzon a „Normandiai Négyek” formációba. Ő úgy véli, hogy a gall – germán ravaszdipáros CSAK! – nem képviselheti az Európai Uniót. Amiben igaza van, de azt nem magyarázta el, hogy miért is kéne kibővíteni a normandiai formátumot.
Érdekes Donbassz – opciót vázolt fel egy ukrán politológus, bizonyos Vagyim Karaszjev.
Ő úgy gondolja, hogy Donbassz vissza fog térni Ukrajnába, amint „Putyin geopolitikai győzelmet arat a Nyugat felett. AZ ő célja ugyanis az, hogy Ukrajna térjen vissza a 2014 januári állapotokhoz, vonja vissza Euroatlenti jelentkezését! Putyin nem akar katonai győzelmet Ukrajna felett. Oroszország ezért nem ismerte el eddig, és ezért sem fogja elismerni a jövőben sem az LDNR – t.” – fejtegette talán nem is minden ok nélkül gondolatmenetét Karaszjev a NewsOne kijevi csatornán.
Addig a geopolitikai győzelemig még azért szép vízmennyiség fog lecsordogálni a Dnyeperen. Közben pedig valamivel le kell foglalni a donbasszi frontokon fenekedő ordasokat.
Akik amúgy is föltalálják magukat.
Bár a leges…- legújabb tűzszünet kisebb kilengésekkel még vélhetőleg kitart a pravoszláv Karácsony végéig.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A tegnapra virradóan Dokucsajevszk mellett elcsípett munkácsi 128-asokhoz KÉNYSZERBESOROZOTT 35 esztendős Rovno – régióbeli Andrej Kacsinszkij nagyon dalos kedvében van. Kimondottan örül a fogságba esésének.
Dokucsajevszkben tegnap előtt nem csak egy házat durrantottak szét latorék. Kisebb kéziszerszámokkal is lődözgettek.
A donbasszi frontok ismét csendesek. Ma a legnagyobb zajt Gorlovkánál csapták a valcmanisták, aki kézi gránátvetőből lövöldöztek a város felé.
A DNR délvidéken volt még néhány apróbb csendháborítás, de amúgy tart a leges…- legújabb tűzszünet.
2019 – ben Szlovákia az EBESZ soros elnöke. Maradék-Ukrajna külügyére meleg szavakkal gratulált szlovák kollégájának, Miroszlav Lajczaknak Klimkin mester egyúttal azt is közzétette az ő Twitterén, hogy a szlovákkolléga két héten belül Kijevbe látogat, aztán együtt ellátogatnak a donbasszi frontok közelébe.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A diplomácia még a szilveszteri bulik fáradalmait heveri. Így aztán a huzavona lármája nem nyomja el Donbassz frontjainak harci zaját. Merthogy tegnap estétől már nem csak üdvlövések durrogása hallatszott ám.
Bár a tegnapi nap sem volt olyan csendes ám, mint azt hittük! De Eduard Baszurin az új esztendő első napján nem akarván idegesíteni a népeket, csak ma közölte: tegnap délután szabotőrök lerobbantották a Csumakovo – Larino közötti vasúti híd egyik pillérét, amelyen a Szlavjanszk – Donyeck – Mariupol vasútvonal halad.
A híd sérülése nem bizonyult végzetesnek, és a DNR katasztrófavédelme ma reggel fél hétre forgalomképes állapotba hozta a műtárgyat.
Az eset viszont – újólag – nem minden tanulságoktól mentes. A hátországban is fokozottan kell figyelni a biztonságra, nem csak a frontok első vonalában.
Az LNR – ben résen voltak az önvédelmisek. Tegnap késő este Novotoskovka közelében próbálkozott egy latorcsapat behatolással. Rajtavesztettek. Valahol Maradék – Ukrajnában egy család most gyászol.
Dokucsajevszknél (DNR délvidék) tartják tűzszünetmegtagadó fogadalmukat a banderista martalócok. A munkácsi 128 – asokról van szó. Mára virradóan egyetlen célzott aknavetőzéssel végeztek egy családi házzal. A gazdik – szerencséjükre – már évek óta a pincében élik mindennapjaikat. Ez a taktika most bevált. Ház ugyan már nincs, de van élet, van remény! – és hát a pince.
A dicstelen munkácsi horda egyik egyedét ma hajnalba nyakon is csípték Dokucsajevszk határában. Cimboráival éppen csínytevésre készült. Három komája el tudott inalni.
De valószínűleg ő járt legjobban. Főznek rá, ajtót nyitnak – csuknak neki. Elég beszédes kedvében van. ÚJ TÁMADÁSI ELŐKÉSZÜLETEKRŐL „ÉNEKELT!”
Nem kevesebb, mint kilenc latordrónt kapott le az elmúlt 24 órában a DNR „légvédelme”.
Hangosodik tehát a leges… – legújabb tűzszünet.
Az Euronews minden jel szerint „beleszerelmetesedett” Donbasszba.
A legszebb európai karácsonyfák második helyére rangsorolta a donyeckit.
A dobogó tetejére Minszk „jolkája” került.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az Euronews – amely a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető Donbassz – vagy oroszbarátnak, és végképp nem kommunista szimpatizánsnak – eléggé meglepőt húzott évvégi cikkével.
Az „Akiket a világ 2018 – ban elvesztett” – című összeállításban méltatja – IGEN – MÉLTATJA! – Alekszandr Zaharcsenkot, a DNR megyilkolt néhai vezetőjét. Semmi szakadározás, semmi terroristázás!
Csupáncsak egy rövid és tényszerű életútleírás, és halálának körülményei. A világ veszteségei között számon tartva Alekszandr Zaharcsenkot.
A két donbasszi népköztársaság elnökei mint bárhol másutt a világban, az új esztendő beköszöntekor köszöntötték országaik polgárait.
Gyenisz Pusilin a Donyecki Népköztársaság polgárait:
Leonyid Paszecsnyik a Luganszki Népköztársaság polgárait:
Donbassz frontjain VALÓBAN TŰZSÜNET VAN! Leszámítva a hohololdali éjfél utáni helyenkénti vad üdvlövöldözést, ezidáig talán az ötödik esztendeje tartó háború legcsendesebb napjáról számolt be Danyil Bezszonov a DNR – ből.
A luganszki szakasz úgyszintén csendes!
Mindezek dacára retteg a hoholparancsnokság a fronton lévő neonáci bűnbandák miatt. Akik szülinapot ünnepelnek ma.
Kijev ugyanis a mai napot – Sztyepan Bandera náci nagyvezír szülinapját – hivatalos ünnepnappá nyilvánította. Aminek a követők nagyon örülnek, ám a megszállásuk alatt nyögő polgári lakosság nem!
A hoholfőparancsnokság pedig retteg, hogy az ünneplők és a megszálltak között balhé tör ki.
Ezért aztán Szergej Najev műveleti főnök Maradék-Ukrajna minden másutt nélkülözhető katonai rendészét a kényes helyekre csődítette.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Misa bácsi jelenti Kijev Főpályaudvarának elővárosi pályaudvaráról. (Mint Yp. Kelenföld, vagy Kőbánya – Kispest.)
A peronok kihaltak. Az első vágány – ahonnan hagyományosan a Moszkvába tartó vonatok INDULTAK – szintén üres és ROZSDÁS! AZON – ARRA vonat nem jár! Nem mintha más vágányról járna. Senki nem megy, senki nem jön.
Csak az „elektricskák – helyi vonatok” és utasaik jönnek – mennek.
Misa bácsi szomorú. „Bezzeg régen!” – sóhajt. Ami nem is volt olyan régen. Öt éve még nagy élet zajlott ott.
Ma Maradék – Ukrajnában eldurrant a választási kampány kezdetét jelző startpisztoly. Hivatalosan is kezdetét vette a… – Nagy Cirkusz.
Elsőként Igor Sevcsenko nevezett be az elnökségért folyó nemes viadalba. Az ügyvéd és volt ökológiai és természeti erőforrások minisztere ma már be is nyújtotta a Központi Választási Bizottsághoz a szükséges dokumentumokat.
Donbassz frontjain dübörög a leges… – legújabb tűzszünet. Ahogy az már a tűzszünetek kapcsán megszokott.
Szpartakban a még ott élő néhány helyi civil mártalán egyenesen ideges lenne, ha nem lőnének rájuk a valcmanisták. Most nyugodtan ücsörögneka pincéikben.
Danyil Bezszonov a DNR – katonai szóvivője idei utolsó tájékoztatóján a helyszínjelentés után elmondta: értesüléseik szerint a valcmanista ordashad 57. gépesített gyalogsági brigádja nem tartja magára nézvést kötelezőnek az éppen esedékes leges… – legújabb tűzszünet betartását.
Nem mintha a többi ostromló horda törné magát betartásilag! – de ezek a martalócok még kérkednek is vele.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Donbassz frontjain MÉG MINDIG KITART a leges…- legújabb tűzszünet. A két frontszakaszon megesett ÖSSZESEN HAT (2 az LNR, 4 a DNR szakaszon) valcmanista aknavetőzés szinte „jóleső figyelmeztetés” volt a civileknek: háború van, még ha évvége meg tűzszünet is van.
A frontvonalak fölött jószerével csak varjúkárogás és a latordrónok dunnyogása hallatszik. Utóbbiakból lassan több van, mint a köztudottan okos és rafinált varjakból.
Kijev most készülő orosz vegyitámadással hülyíti a világot. Az „UNIAN” ukrán hírügynökség szerint a „donbasszi szakadárok” arra készülnek, hogy… – és szinte szó szerint megismétlik Eduard Baszurin minapi bejelentését.
Vlagyimir Putyin orosz államfő vélhetőleg nagyon kevés állami vezetőt nem köszöntött az újév alkalmából. Hódító Valcman Nyalókakirály azon kevesek közé tartozik, akik nem kaptak dísztáviratot. Ebből pedig megint harag lesz!
Kijev amúgy is duzzog a tegnap bejelentett orosz ELLENSZANKCIÓK miatt. Nem is értik, hogy a medve miért…?
Az orosz szövetségi vámhatóságok adatai szerint a kölcsönös gazdasági korlátozások ellenére az előző évhez képest 25,6 százalékkal nőtt, és 12,9 milliárd dollárt tett ki a két ország közötti külkereskedelmi forgalom. EU ide – EU oda! – a Medve volt az idén is Maradék – Ukrajna legfontosabb gazdasági partnere.
Ha a Medve nem vásárol Ukrajnától? – kész, vége…
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az orosz KüM ma közleményében reagált arra, hogy tegnap Lápi Lotyó és üzlettársa Macron közös közleményben felszólította Oroszországot a Kercsi – szorosnál renitenskedő ukrán haditengerészek szabadon bocsátására.
A külügyminisztérium szánalomra méltónak nevezi a gall – germán ravaszdipáros által jegyzett közleménynek az a részét, amelyben Berlin és Párizs „ellentmondást nem tűrő hangon vádolja Oroszországot valamifajta emberi jogsértésekkel a Krím félszigeten, a feszültség növelésével az Azovi-tengeren és a Kercsi-szorosban, és elfogadhatatlan követeléseket fogalmaz meg.”
Az orosz külügyminisztérium egyúttal javasolja is Oroszország „partnereinek”, hogy hagyjanak már fel a kettős mércével. Oroszország olyamatos kioktatása helyett inkább fordítsanak nagyobb figyelmet kijevi bábszínházuk produkciójára. Ahol igazán szembeötlően és durván megsértik azokat az emberi és szabadságjogokat, amelyek érvényesítésére a Nyugat gondot fordít.
A külügyminisztérium emlékeztet arra is, hogy a kijevi rezsim hatóságai március óta fogva tartják a kalózmódszerekkel elfogott „Nord” halászhajó kapitányát, hajóját pedig teljesen törvénytelenül áruba bocsátották, valamint teljesen alaptalanul tartják fogva Herszon kikötőjében a „Mehanyik Pogogyin” nevű olajszállító hajót a legénységével együtt. És hát május óta sínylődik ukrán börtönben Kirill Visinszkij orosz újságíró, akinek egyetlen és kizárólagos bűne az, hogy végezte a munkáját.
Kijev ezen cselekményei miatt pedig eddig se Berlin se Párizs nem szólalt meg külön – külön sem, nemhogy közös közleményben a legmagasabb szinten!
Az orosz miniszterelnök Dmitrij Medvegyev pedig ma újabb orosz szankciókat jelentett beMaradék – Ukrajnával szemben.
Ez is fájó lesz Kijevnek, hiszen rengeteg ukrán portékát tiltólistára helyez.
Közel hatvan kilométer hosszan kerítést épített Oroszország a Krím félszigeten az ukrán határ mentén. A Perekop-szoros térségében létesített műtárgy elkészültét a határvédelemért is felelős orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) jelentette be.
Az építési munkálatok 2015-ben indultak. A védműbe beépítettek több száz, rejtett, illetve szemmel látható megfigyelési eszközt, a többi között térfigyelő- és hőkamerákat, és a vibrációkat nyomon követő szenzorokat is telepítettek.
A krími parlament szóvivője a kerítésépítés szükségességét imigyen indokolta: „az intézkedésre azért volt szükség, hogy megvédhessék a helyi lakosságot a kijevi kormánytól, amelytől bármi kitelik!” Hozzátette: a félsziget északi részén húzódó határkerítés jelentősen növeli a biztonság szintjét is. Azon túl pedig gátat vet a drog, fegyver, dohányáru és egyéb „vonzó üzleti” tevékenységnek is.
Donbasszban életbe lépett a leges…- legújabb tűzszünet.
Germánia kanzlerinája föl is hívta meghatottságában az orosz államfőt, és gratulált Vlagyimir Putyinnak az orosz közreműködéssel tető alá hozott megállapodáshoz. És a telefonba is kercsezett meg jajongott egy kicsit. A telefonos traccsról a kanzlerina hivatalának szóvivője, Ulrike Demmer számolt be a Twitteren.
A most véget ért „Iskolai…” 122 napja alatt a DNR területét a valcmanista ordashad 2322 alkalommal lőtte valamilyen nagyobb űrméretű tűzszerszámból.
Az LNR – ilyen jellegű mérleget nem tett még közzé.
A DNR – frontszakaszra is rátört a legújabb…! De tényleg! Csak Donyeck északi ívéről jelentettek ostromeseményt. Meg a Bahmutka – szakaszról. Meg a donyecki délvidékről. De csak innen – onnan! És ezidáig még csak egyetlen civil halott sincs. Ez tényleg tűzszünet!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Pavlo Klimkin mester, Valcman Nyalókakirály külügyére Medvevészt hirdetett ki a Politico hasábjain. Az egész világra. Terjedelmes írásban rémítgeti a nyugati államokat, hogy ha nen állnak az oroszok világbirodalmi terveinek útjába, akkor jajj nekik! Meg a demokráciának is. Meg mindennek ami jó!
Nézzék meg, hogy mit művel az a galád Putyin! Először csak egyik kezét tette szegény Ukrajnácska nyakára. De ma már két kézzel fojtogatja! Afelől pedig kétsége ne legyen senkinek, hogy a ‘zoroszok igenis be fognak avatkozni a tavaszi ukrajnai választásokba! Merazok olyanok!
Most az LNR leplezte le egy hoholoffenzíva készülődését. Amint arról Andrej Marocsko beszámolt, komplett műveleti térképekre és tervekre sikerült a hírszerzésnek szert tennie. Elhagyták a terveket az illetékesek.
Ezek szerint egy Popasznaja – Zolotoje térségébeől indítandó hoholtámadás terveiről van szó, aminek a célja a Popasznaja – Pervomajszk útvonal megkaparintása.
Így viszont kiderült a terv, és ezzel aztán füstbe is ment! De azért biztos ami biztos alapon, tréningezni kezdtek az LNR miíciái:
Ma videokonferenciázott a minszki paktum biztonsági és humanitárius alcsoportja. Borisz Grizlov az orosz főképviselő beszámolójából kiderül, hogy a humanitárius alcsoport nem könyvelhet el sikert. Fogolycseréről kellett volna megállapodni, de Kijev delegáltja nem a lényeggel foglalkozott, hanem a sajtónak pózolt.
A biztonsági alcsoport viszont tűzszünetben állapodott meg. Ez december 29 – én nulla óra nulla perctől fog életbe lépni.Hatalmas nyugalom vár tehát Donbassz népére, hiszen tűzszünet lesz a MOST IS „LÉTEZŐ” tűzszünetben. Márpedig akkor valaki donbasszi civil nem fogja megérni január elsejét! Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis a tűzszünetek mindig egy vagy több donbasszi civil lakos halálával kezdődtek.
A frontok helyzetében sem történt változás.
LNR:
Új fejlemény a Kijev – Donbassz konfliktusban, hogy Valcman tanácsnoka Jurij Birjukov a kijevi televízióban azzal dicsekedett, hogy martalócaik szinte a teljes „szürke zónát” elfoglalták.
Ami persze nem igaz, de a mese a sikerekről ott is nagyon kell. Minden igazságtartalomtól függetlenül azonban ezzel a dicsekvéssel pontosan azt igazolta Birjukov, hogy Kijev folyamatosan megsérti a minszki megállapodást.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Rövid idővel ezelőtt (ottani idő szerint 14 – órakor) Kijevben a „Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács – Hiénaalom” közös ülésén Valcman Nyalókakirály bejelentett a hadiállapot végét!
Mert ő így döntött! A helyzet alapos elemzése után. Ez nála elvi kérdés. Hiszen a ‘zoroszok nem rohanták le Maradék – Ukrajnát! Mer’ megijedtek! Az ő intézkedédeitől. És mivelhogy a nemmzetthy katasztrófát ily furfangosan sikerült megelőzni, a Medvét távol tartani, hát ő úgy döntött, hogy újfent szabaccság meg demokrácia tombojjék Maradék – Ukrajna szerte.
No meg a hadiállapot megszüntetésével együtt tovább bünteti Oroszországot. Új szankciókat foganatosít.
Amíg Valcman Kijevben a béke és demokrácia lantján játszott, a galád Putyin a világot terrorizálta éppen. Elment a Nemzeti Védelmi Központba, és kilőtt egy „Avantgard” rakétát. Az meg a hangnál is hússzor gyorsabban repülve meg sem állt Kamcsatkáig. Ott is a kurai tesztterepen elhelyezett célig. Hadd rettegjenek Kijevben!
Jurij Lucenko – Valcman főügyésze, az ukrán Polt Petya – közben arról trombitál, hogy készül már a ‘zorosz harmadik hullám, ami végképp bekebelezi Maradék – Ukrajnát! És szerencsés lesz a világ, ha csak Maradék – Ukrajnát! Mert ugye első hullámban a Krímet, másodikban Donbasszt kaparintotta meg a Medve. Most pedig elfoglalta az Azovi – tengert, és ez a jel arra, hogy vérszomjazik! Hamarosan tehát támad! – hozta a kijevi udvarra a frászt Lucenko.
Moszkvában Állami Duma Védelmi Bizottságának alelnöke Alekszandr Serin ma kijelentette: „Egyértelművé kell tennünk MINDENKISZÁMÁRA, hogy az LNR és a DNR elleni bármiféle támadás az Orosz Föderáció elleni támadás. Ezek a népköztársaságok ma az orosz világ élvonalában vannak. Ennélfogva Oroszország KÖTELES KIÁLLNI MELLETTÜK, ha Ukrajna megtámadná őket.”
Mivelhogy már december 26. este van, nagyjából megállapíthatjó: most elmaradt a 25 – re meghirdetett hoholoffenzíva. A donbassziak legfeljebb a náthától prüsszögnek – mert egyelőre legalábbis még – a vegyszeres hordókat sem gyújtották rájuk.
A frontokon továbbra is minden a megszokott. Annyi eltéréssel, hogy ünnepi ellátmányt kapnak a védők.
LNR:
A DNR frontszakaszon sincs érdemi változás:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!