Donbassz ügyében a diplomácia teljesen megdermedt. Semmi „életjel”.
Bezzeg a frontokon „nagy élet zajlik”
Andrej Marocsko LNR szóvivő tájékoztatóján elhangzott, hogy tegnap késő délután a népköztársaság „hegyvidéki részén” – az pedig az LNR északi – északkeleti tája – egy tucatnyi latorból álló banda próbált meg behatolni az LNR területére.
Marocsko kihangsúlyozta, hogy az önvédelmisek nem nyitottak tüzet. Mégis pusztulat lett a kísérlet vége. Legalább öt halott – két latortetem még mindig a tetthelyen – lett a hoholbanda pontatlan aknatérképének eredménye.
Ma ilyesmi eddig nem történt, csak a szokásos:
Donyeckij faluban lett „ereménye is” a latorostromnak. Szerencsére csak sebesülés.
A DNR – szakaszon szintén a szokásos…
Danyil Bezszonov tájékoztatása szerint ma a donyecki délvidéken egy DNR védő elesett.
Az EBESZ jelentést írt arról a rendkívüli esetről, hogy a DNR légterében február 15-én északkeleti – délnyugati haladási irányban orosz hadászati bombázógépet észleltek. Négy hajtóműves szerkezetről van szó, amit TU-95M, vagy TU-142 lehetett.
Helyiek is észlelték! Meglepődtek, mertmár ötödik éve nem láttak repülőgépet maguk fölött, de nem rettegtek valahogy:
Meglepő tájékoztatóval szolgált ma Danyil Bezszonov.
A Donyecket északnyugati irányból ostromló 54. Gépesített hoholbrigád 42 zászlóaljában eddig ismeretlen okból lövöldözést „rendeztek”. Ebbe két martalóc belepusztult. Kicsinálójuk valószínűleg az a Melnyicsenko nevű hadnagy lehetett, aki a történtek után nekiindult – vélhetőleg dezertálási szándékkal – a szürke zónán keresztül a DNR – es Vodjanoje felé.
Övéi Misancsuk brigádparancsnok utasítására drónt küldtek a felderítésére, majd miután felfedezték, aknavetővel levadászták.
Melnyicsenko hullája még mindig ott hever a zónában.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!



