Donbassz

Valcman Nyalókakirály ma Csernyigovban haknizott. Az eljövetelére összeterelt népek meg ájuldoztak elfele.

Donbassz frontjain a helyzet változatlan. „Tűzszünet” van, a rá jellemző ostromintenzitással. „Mindenkinek egy keveset!” – fölkiáltással ostromolja Donbasszt a valmanista martalóchad.

Tegnap este az LNR – es Zselobok térségében egy tízfős valcmanista banda bepróbálkozott. De rossz volt a térképük. Három latoregyed emiatt kinyúlt.

A latortetemek evakuálásával bíbelődő LNR védőkre viszont aknavetőtüzet lőttek. Két LNR védő elesett.

A DNR szakaszon a Jaszinovataja szomszédságában lévő Vasziljevka falu már hetek óta latorcélpont. Elsősorban is a faluban lévő szivattyútelep miatt. Aztán a lakóházakra is rá – rá pottyan egy – egy kósza latorgránát.

A DNR területén húzódó Amvrozijevka – Kvasino vasútvonal pályabejárója gyanús tárgyat talált az 1197 – es kilométernél. Riasztotta akiket kellett. Gyanúja beigazolódott. Egy elég komoly bomba volt a lelet.

Vízgereblyézés lesz holnap Minszkben. De – állítólag – fogolycserében fognak megállapodni a felek.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Még februárban a müncheni biztonsági fórumon ajánlgatta Pence amerikai albohóc, hogy Germánia és Gallia közösen küldjenek hadihajókat a Kercsi – szorosba. Merkel kanzlerina akkor megigérte, hogy fontolóra veszi a dolgot.

Ám nem történt semmi! Azazhogy a háttérben igen. Merthogy a kanzlerina és az amerikai ötlet iránt rajongó és Ursula von der Leyen germán hadügyér között komoly cicaharc dúlt a témában.
Egy izraeli politikai elemző, bizonyos Solomon Mann megkaparintotta és közkinccsé tette a két nyősténysárkány közti vita anyagát, pontosabban ahogyan a kanzlerina „megtépte” Ursulát.

„Mit képzelsz te? Úgy viselkedsz mint egy gyerek! Én ismerem Putyint. Az még azt is figyeli, hogy valaki szemetel a szorosban. Odaküldenéd a hajóinkat? És ha úgy járnak mint az ukránok? Akkor mint mondasz Németországnak? Miért kell a német érdekeket az amerikaiaké mögé sorolnod?”

Mint tudott, Pence javaslata nem valósult meg. VISZONT…

A német World Economy magazin orosz főszerkesztője Alekszandr Szosznovszkij (az eredeti tudósításban más helyütt – vélhetőleg hiba gyanánt – Szokolovszkij) a fenti „cicaharchoz” kapcsolódó más témát is megemlít. Jelesül: Sosznovszkij nem zárta ki, hogy az Egyesült Államok részese lehetett a malajziai Boeing rejtélyes eltűnésében 2014 márciusában. Elmondása szerint néhány nappal ezelőtt több német hír arról számolt be, hogy a repülőgép az Egyesült Államok és Malajzia által abban az időben zajló manőverek zónájába keveredett, és a mai napig nem került elő.

„Sőt! Valami hasonló amerikai – ukrán akció okozt az MH17 járat lelövését is Donbassz felett” – hangsúlyozta. Vélekedése szerint ezek a hírek a nyugati médiákban először nyíltan közölték, hogy az Egyesült Államok közvetlen szerepet játszott ezekben a szörnyű tragédiákban.

Maradék – Ukrajnában lassan célegyenesbe ferdül az „elnökválasztás”. Március 15 – én,pontosan a magyarok nemzeti ünnepének napján Kárpátalján haknizik Valcman. Az ürügyet Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 80. évfordulója szolgáltatja. Evégből pénteken Huszton csinálnak fölfordulást, amelynek főhőse Nyalókakirály lesz. Sok jóval nem kecsegtet aValcmanjárás. Mármint a kárpátaljai magyarokra nézvést. Merthogy 70 évvel ezelőtt, 1939. március 15-én Horthy magyar honvédsége bevonult Kárpátaljára az első bécsi döntéssel Magyarország javára odaítélt részére, majd később kicsit tovább is. Úgyhogy Valcmanéknak éppen van okuk az emlékezésre! FOGNAK IS!

Donbassz frontjain is olyan tűzszünetesen zajlik az élet:

A DNR délvidéken persze jóval zajosabban zajlik az a frontélet, de az „elviselhetőség” keretein belül. Bár a szerencsétlen sorsú Szahanka lakói biztos nem osztják az ebbéli vélekedést. Nekik ma is kiadós gránátzáporban volt részük.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Gázos Kapelman Julcsa ma ismét beigérte a hites – és vetélytárs Valcmannak, hogy ha ő lészen Maradék – Ukrajna császárnője, Nyalókakirály börtönben fog kornyadozni! (Erre kb. annyi az esély, mintha balrad admin fogadná szent esküvel: ő maga sk. fordítja rá a csukotkai láger zárának kulcsát a magyarok kifosztóira! Pedig így járnának jobban a bűnözők!)

Elég komoly létszámú zsurnalisztatömeg, meg forgatócsoport verődött ma össze Kijevből kirendelve a DNR déli frontszakaszára. Eddig pontosan tucatnyi hírügynökség emberei vertek tanyát, VALAMI ÉRDEKESSÉGRE várva.

Danyil Bezszonov a közelgő ukrajnai „elnökválasztásnak” tudja be ezt a nagy sajtóérdeklődést.

Donbassz frontjain az ostromtevékenység tegnap ill. az elmúlt 24 órában „mérsékelt” intenzitású volt. Ez nem azt jelenti hogy kevesebb települést lőttek a valcmanisták, csak csupán kevesebb gránátot szántak a célterületekre.

Elvégre tűzszünet van!

Az LNR – ből egy civil sebesüléséről kaptunk hírt. A HÁZA KÖZELÉBEN bóklászva egyszer csak bumm…! A kórházban elmondta, hogy naponta többször is serte – pertél arrafelé, de soha semmi gyanúsat nem látott. Szerinte akna nem lehetett. Szerencsére a sebesülése sem súlyos.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Az alábbi videofelvételek nem Donbasszban készültek, latortüzérségi csapások után. Nyugat – Ukrajnában.

Lemberg – régióban, és a régió fővárosában. „Időjárás” volt mára virradóan. Emberemlékezet óta nem tapasztalt viharral. Jelentések szerint egy 12 éves kislány meghalt. Rádőlt egy fa.

„A Kelet biztonsága hibrid háborúban” című kijevi fórumon egy ukrán politológus, bizonyos Igor Szemivolosz kijelentette: Kijev föl kell hogy mondja a Minszk – 2 megállapodást. Meg kell hogy tagadja Donbassz különleges státusának a megadását, mert az „EGY ÁLLAM! – KÉT POLITIKAI RENDSZER” lenne! Ez pedig ITT nem működhet! Ez Ukrajnának mint önálló államnak a megszűnését jelentené! – közölte.

Valcman ordashada pedig szemmel láthatóan a gyakorlatban akarja kivitelezni Szemivolosz logikáját. Tűzszünet ide – vagy oda! – zajlik Donbassz ostroma.

Tegnap este elégalaposan meggránátozták a valcmaniszták Gorlovkát. Ma pedig a donyecki délvidéki szakaszt.

Eduard Baszurin ma déli helyzetjelentésében elmondta, hogy ma reggel elesett a DNR egy védője. Helyszínt nem közölt.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Tombol a „Tavaszi Tűzszünet” Donbassz frontjain.

Az LNR – es Marjevkát 120 milliméteres aknavetőkkel lőtték a valcmanisták.

Persze nem Marjevka volt az egyetlen ostromlott település.

Ma hétvége van, és tűzszünet. Ezzel együtt is föl lehet(ne) sorolni a DNR valamennyi frontmenti települését, mint ostromlottat.

Egyszóval: VAN DEKLARÁLT tűzszünet, csak mégsincs!

Csötörtökön halt meg Valcman 21 esztendős whytézze a Munkácsi 128 – asok közül, a donyecki délvidéki fronton.

Egykori élőhelyén, a Lemberg – régióbeli Novojavorszkban tegnap már el is temették…- VOLNA, ha ő feküdt volna a koporsóban.

De a koporsóban nem Bogdan Szloboda feküdt, hanem egymásik whytézz! (Valaki más, akiről nem is tett említést a kijevi központ.) A szülők nagy zokogás közben rájöttek: Ő NEM A BOGDAN!

A tévedés kiderült, az ismeretlen halottat elvitték, a pap a temetési ceremóniát böcsülettel végigcsinálta, csak éppen temetés nem volt. Majd ha előkerül Bogdan holtteste, akkor szép csendben elássák.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Levelet kapnak Maradék-Ukrajna választópolgárai. Feladója Gázos Kapelman Julcsa, belsőség – és gáznagykereskedő, Rada gépviselő, pártelnök és elnökaspiráns.

Julcsa vélhetőleg meríthetett a döbrögisztáni eljárási rendből. Ami a levélben való választópolgári tájékoztatást illeti.

Levele egy általa aláírt igérvény. (Ő vállalásnak mondja.) Ebben leírja, hogy ha és amennyiben őt teszik meg a választók elnökké, akkor bizony HELYREÁLLÍTJA UKRAJNA TERÜLETI EGYSÉGÉT, béke, barátság, jólét, szeretet, és szerelem. Örök élet, ingyen sör, stb. (Hozzáteszi, hogy nem két hét alatt, mert ilyesmit felelős politikus nem igérhet.)

Ám ha mégsem így történnének a dolgok, akkor bizony ő lemond! Az elnökségről.

Az rendben van, hogy két hét alatt nem, de egyéb időintervallum viszont nincs megjelölve Julcsa igérvényében.

Egy másik elnökaspiráns föladta a küzdelmet. Egy Szergej Krivonosz nevű katonaféle alak bejelentette visszalépését, Valcman Nyalókakirály javára! Személye amúgy is súlytalan volt a nemes versengésben.

Donbassz frontjain a helyzet olyannyira feszült, hogy az orosz KüM szóvivője Marija Zaharova fölszólította az EBESZ – t: kissé jobban oda kéne figyelniük a latorerők egyre komolyabb koncentrálására, és legalább szóvá kéne tenni az ebben rejlő veszélyeket.

Amennyiben mai videokonferenciájukon a minszki felek meg tudnak állapodni, úgy a Nemzetközi Nőnap alkalmából kitör a „Tavaszi Fegyverszünet” a donbasszi frontokon.

Gorlovkától északi irányba Russzkij Kraj faluban két helyi civil súlyosan megsebesült a mára virradó éjszaka megtörtént latoraknavetőzésben.

Ma délelőtt Dolomitnojét érte súlyos latortüzérségi támadás. Hat lakóház pusztult bele.

A donyecki délvidék sem járt jobban. Ma délután Szahanka és Leninszkoje kerültek célkeresztbe.

Az utóbbi 24 órában Kijev kilenc martalóc bebukásáról adott hírt. Három hulla, hat foltozandó.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Teljes politikai – diplomáciai szélcsend volt a mai napon Donbasszt illetően.

A frontokon is „csupán” a megszokott mértékű ostromténykedés volt. Bár viszonylag hosszú ideje nem történt olyan, mint ami ma megesett: Donyeck „Kijev” kerületét IS lőtték a valcmanisták. Nem is minden eredmény nélkül, de szerencsére „CSAK” épületkárokat okoztak.

Ugyanez volt az egész frontszakaszra a jellemző.

Közben Donyeckben Gyenyisz Pusilin elnök a közelgő Nemzetközi Nőnap alkalmából (8-án lesz hivatalosan) a DNR női védelmezőit fogadta és köszöntötte őket.

Az LNR frontszakaszon is a szokásos a helyzet:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Lassan célegyenesbe ferdül az ukrán választási kampány.

Gázos Kapelman Julcsa választási stábja belelendült ismét. Viktor Nyebozsenko kampányfőnök szerint az USA elengedte Valcman kezét, aki a bukás peremén az orosz államfőnél könyörgött – titokban persze – telefonon.

Segítségért Vlagyimir Putyinnál, amit ha megkap és elnök maradhat, a minszki paktum betartásával fog meghálálni.

Addig is – amíg a kért és remélt putyini segítséget meg nem kapja – valamivel le kell foglalnia a Donbassz ellen küldött ordashadát! Nehogy elmacskásodjanak latorwhytézzeji.

A DNR frontszakaszon is szorgoskodtak a valcmanista martalócok.

Kijev jelezte: az utóbbi 24 órában hattal rövidült a zsoldlistája. Ugyanennyi latoregyed összefércelésre lett szállítva.

Azt hozzá kell tenni az igazság kedvéért, hogy a mai nap viszonylag csendes volt Donbassz frontjain. Eddig legalábbis. (Magyar idő szerint du. 16:40 – ig.)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

A Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet figyelmeztette Ukrajnát: ha a dolgok így mennek tovább, lőttek az Európai Unió országaival való vízummentességnek.

Sőt! Kijev elveszítheti a Nemzetközi Valutaalap (IMF) „támogatását”, ha az ország nem oldja meg a korrupcióellenes jogszabályokkal kapcsolatos problémákat. A Transparency International vezetője, Delia Ferreira Rubio hangsúlyozta, hogy ha Kijev nem intézkedik, az negatív hatással lesz az ország gazdasági fejlődésére. (Maradék – Ukrajnában a gazdaságnak mintegy 70 százaléka MÉG MINDIG NEMZETI TULAJDONBAN VAN! Ellentétben Döbrögisztánnal.)

A Transparency International ugyanakkor sürgette a jogállamiság helyreállítását az országban, valamint az illegális gazdagodással „vádolt” ukrán tisztviselők (értsd: TOLVAJ POLITIKUSOK) büntetőjogi felelősségre vonását.

Ismereteink szerint ezidáig Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök nem sűrűn foglalkozott Ukrajnával, Donbasszal, krízissel. Most a ritka esetek egyike következett be.

A bolgár „Trud” című újságnak adott intejújában aggódott a hóvégi ukrajnai választások miatt. Szerinte okkal-joggal lehet gyanakodni, hogy Valcmanék nem minden esetben játszanak tisztességesen, és még csalásokat is el tud képzelni. Gyanakvásra okot adó a helyzet Medvegyev szerint. Sőt! Neheztel Kijevre amiatt, hogy megsérti nemzetközi kötelezettségeit is azzal, hogy nem akarja engedélyezni orosz választási megfigyelők jelenlétét a választásokon.

Donbassz frontjain új is „munkahét” kezdődött. Mindjárt halottakkal.

A DNR délvidéki Szahanka egyik 60 éves civil férfilakójára ma ráaknavetőzték házát a valcmanisták. A szerencsétlen ember szörnyethalt.

Kominternovonál egy DNR védő elesett, egy másik megsebesült.

Sirokinonál öt lator pusztult el. Az őket szállító teherautó „aknára futott”. Nyolc martalóc foltozásra kórházba került.

A DNR frontszakasz egyéb részein is ugyanez a helyzet, Gorlovkától – Dokucsajevszkig.

Az LNR fronton is szorgos hét kezdődött.

Szimpátiánk ide – vagy oda, be kell látni: a DNR ezúttal komoly árnyékravetődős akcióba keveredett. Egy kampányfilmjük – „A milícia” – főszereplője, a hősnő, egy tankparancsnok – dezertált.

Szvetlana Drjuk azzal az ürüggyel, hogy Rosztovba kell mennie kórházi kezelésre, hirtelen Kijevben bukkant fel. Rendesen áztatta is a népköztársaságiakat, arról biztosítva mindenkit, hogy még visszatér Donbasszba! Ukrán harcosként.

Komolyabb probléma, hogy a „művésznő” tud egyet s’ mást! Amikről szívesen énekelget is. Úgyhogy most ő Kijev „sztárja”!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Donyeckben közzétették a DNR külpolitikai prioritásait, és a legfőbb célkitűzéseket.

ENSZ – tagség, FÁK – tagság, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (CSTO) csatlakozás. Béke és barátság Kijevvel. Mindezek a kölcsönös bizalom és tisztelet alapján.

Amíg ezek a célkitűzések…- no addig nem kevés víz fog lefolyni a SzeverszkijDonyecen, és nem kevés tűz fog még hullani Donbasszra Kijev felől.

Meg még néhány a mostanihoz hasonló vészhelyzetet kell kihirdetni, mint Jaszinovataja agglomerációs övezetére. Verhnyetrojeckoje és Krasznyij Partizán falvakra, ahol a tegnapi latorostrom következtében a gáz – és elektomos hálózat olyan mérvű károsodást szenvedett, hogy belátható időn belül kijavítani a bajokat nem lehet.

A DNR délvidéki Kominternovo sem járt jobban:

Mind az LNR, mind a DNR frontszakaszon zajlik Donbassz latorostroma. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ma olyan „vasárnapi hangulatban”.

Az LNR – nél panaszkodott az EBESZ, hogy drónjaik elektronikus zavarás miatt nem igazán működnek. A népköztársaságiak fölvilágosították őket, hogy őket nem zavarja a dolog, nekik megvan az ellenszer. Miután a szervezet erről meggyőződött, meg arról is hogy nem az LNR a ludas a dologban, megkérték a népköztársaságiakat, hogy nyújtsanak már némi technikai segítséget.

Most ezirányban zajlanak az egyeztetések.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com