Donbassz

Tegnap a donbasszi konfliktusról tárgyaló háromoldalú kapcsolattartó csoport videokonferenciázott. Ennek során teljes és átfogó tűzszünetről állapodott meg Donbasszban! Ez már legalább a „tucadik” ilyen. A kijevi elnöki hivatal sajtószolgálata szerint az új tűzszünet július 27-én nulla órakor lép hatályba.

„A teljes és átfogó tűzszünet betartásának rendszere, ha azt a másik fél betartja, a minszki megállapodások végrehajtásának alapvető előfeltétele, és megnyitja az utat e megállapodások egyéb rendelkezéseinek végrehajtására” – írják közleményükben.

A közlemény megállapodást „áttörésnek” nevezi, ami „az ukrán küldöttség hatékony munkájának köszönhetően, a berlini és párizsi partnerek támogatását is elnyerte.”

A leges – leges – legújabb tűzszüneti egyezség nyomán Zelenszkijék máris a „Normandiai négyek” csúcstalálkozó mielőbbi összejövetelének szükségességét emlegetik.

MINTHA VALAMI OKNÁL FOGVA A KIJEVI FŐBOHÓCNAK AZ VOLNA A LEGFONTOSABB, HOGY MIELŐBB TÁRGYALHASSON VLAGYIMIR PUTYINNAL – SEMLEGES TERÜLETEN!

Szóval hétfőtől béke – barátság – szeretet tör rá a donbasszi front közel 450 kilométerének minden centijére. Persze addig még van egy kevéske, martalóckodásra fordítható ideje Kijev ordashadának. Úgy fest, ki is használják.

Az LNR – es Znamenykát viszonylag hosszú ideje nem macerálták. Tegnap este beújítottak latorék. Egy népi milicista meg is sebesült.

A DNR – front északi szakaszán is hetvenkedtek ma. Zajcevo, Trudovszka, Sirokaja Balka és Alekszandrovka volt a programjukon latoréknak. Akik zsoldlistájáról ma két nevet húztak le a népköztársaságiak.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Donbassz híreit ma sem a diplomáciai aktivitásról szólók uralják. A diplomaták és politikusok ma egyéb más dolgokkal vannak elfoglalva.

A frontesemények sem sűrűn fordultak elő ma ezidáig, ahol igen, ott viszont keményen zajlottak. Igaz, ilyesmikről hírek csak a DNR északi frontszakaszáról, Gorlovka környékéről érkeztek.

Zajcevot ma reggel érte latortámadás. A rövid ideig tartó ostrom során megsérült az északi vízvezeték…

…megsemmisült egy lakóház, és két lator. Ők a népköztársaágiak azonnali válaszcsapása nyomán.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

A kijevi Rada július 15 – i döntését a soron következő ukrajnai helyhatósági választások megrendezéséről (a Donbaszra vonatkozó kitételekkel együtt), egyre többen úgy értékelik: Kijev EGYOLDALÚAN FÖLMONDTA A MINSZKI MEGÁLLAPODÁST!

Politikai szakmai körökben beindult a talágatás: Hogyan viselkedjen Oroszország az új helyzetben?

Tájékoztassa az ENSZ Biztonsági Tanácsát arról, hogy Ukrajna egyoldalúan kilép a minszki megállapodásokból, és nyilatkozzon: Oroszországnak mint a rendezés folyamatát garantáló országnak arra a jogáról, hogy a donbasszi konfliktus súlyosbodása esetén a béke érvényesítésére irányuló műveletet hajtson végre.

Vannak még ötletek itt: rusvesna.su

Amely „ötleteléssel” egybevág ez: „…восстановление СССР в новой современной инкарнации – главная задача Путина, его образ будущего, ради которого он своих сроков считать не будет. Выход к польской и румынской границе много вопросов решит…” Erről bővebben itt: balrad.ru

Mindeközben Kijevben Zelenszkij bohóc Kijevben már a „Normandiai négyek” újabb csúcstalálkozójáról beszélt, ami – szerinte – a közeljövőben esedékes lesz!

Ugyanakkor Donbassz latorostroma – még ha lanyha intenzitással is, és aránytalanul nagy martalócegyed veszteségekkel – de tovább zajlik.

Ma is átadtak egy latorhullát Marinykánál a DNR – hatóságai a Gazdának.

Az ukrán fegyveres erők elpusztult különleges csoportja: a DPR-hadsereg zsoldosok holttestét küld Ukrajnába (FOTÓK) |  Orosz tavasz
Néhány kilométerrel északabbra pedig újabbak haraptak fűbe, ugyancsak Gorlovka térségében. HA minden igaz, azokkal már nincs gondjuk a népköztársaságiaknak, mert övéikhez közel múltak ki!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Miután a múlt héten kiderült, hogy Kijev ordashadának soraiban több NATO – latorszövetségi tagállam hazzaffyjai is fűbe haraptak a DNR ostromlása során, a hohol hadvezetés úgy döntött, hogy ezeket a zsoldosokat vissza kell vonni az első vonalakból.

„Avégből hogy elejét lehessen venni az abból adódó botrányoknak, hogy az ukrán fegyveres erők donbasszi konfliktusban részt vevő egységeinek soraiban külföldi állampolgárok vannak jelen, Vlagyimir Kravcsenko tábornok, az Egyesített Műveleti Erők főparancsnoka utasításba adta, hogy az első vonalakból vonjanak ki minden külföldi állampolgárt” – tartalmazza az értesülést az LNR Népi Milíciájának tegnap este kiadott közleménye.

A diplomácia még hételeji állapotban leledzik, a donbasszi frontokon is „mértékletes” – ám arányaiban komoly martalócveszteségekkel járó – latorostrom zajlik.Jelentősebb hoholprovokáció(k)ról – EZIDÁIG – ma nem érkezett hír.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője pénteken kijelentette: a Kremlt nyugtalanítják az ukrán vezetésnek azok a próbálkozásai, hogy teljességgel vessék el a minszki megállapodásokat. Megnevezte a béke megteremtésének a legfőbb feltételét a Donbasszban

Mint a Kreml hivatalos szóvivője elmondta, Kijev nem hajlandó a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság képviselőivel való párbeszédre. A Donbassz lakossága véleményének figyelembe vétele nélkül lehetetlenség békességre jutni a Donbasszban.

De-facto még csak gondolni sem lehet a helyzet rendezésére az egyoldalúan kikiáltott népköztársaságok képviselőinek a részvétele nélkül. Kijev viszont elzárkózik az ilyen kontaktusoktól – fejtegette Peszkov az újságíróknak.

Az elnök szóvivője azzal kapcsolatban is nyugtalanságának adott hangot, hogy Kijev a minszki megállapodásokból történő kivonulással próbálkozik. És míg Kijev korábban egyszerűen nem volt hajlandó teljesíteni vállalt kötelezettségeit, ma leplezetlenül a konfliktus békés rendezését célzó terv bojkottjára szólít föl. Még a „normandiai négyek” tavaly decemberi találkozója sem hozott előrelépést. Peszkov hangsúlyozta, hogy a „Minszk-2”-ből történő kivonulás is lényegesen „visszavet mindannyiunkat”.

Emlékeztetőül: a második minszki megállapodást 2015-ben kötötték meg. E megállapodás előirányozza a tűzszünetet, a haditechnika hátrébb vonását, a «mindenkit mindenkire» elv alapján megvalósuló fogolycserét, különleges státusz biztosítását a Donbassznak és ott helyi választások megtartását. E pontok közül az ukrán fél egyetlen egyet sem teljesített.                                          (hu.news-front.info)

A fronthelyzetről:

Ma reggel Kijev latorjai aknavetőzgették a DNR – frontszakasz északi részén a Gorlovka környéki Golmovszkij és Dolomitnoje falvakat. A népköztársaságiak gyors és hatásos válaszban részesítették őket. (Be is fejezték gyorsan a hetvenkedést!)

A mögöttünk hagyott héten meglehetősen méretes buktába ugrottak bele azon a környéken a martalócerők. Bár az alábbi video egy tegnapelőtti esetet rögzít, amint egy fűbe harapott észt lator hullájára rábukkannak az evakuátorok, (a felvételt a kinyúlt martaló testkamerája készítette) még ma is zajlott a begyűjtés.

A nagy melegben órák alatt zavaróan kezdenek bűzleni a tetemek. Elég csak a szag után menni, és rájuk bukkannak a NÉPKÖZTÁRSASÁGIAK! Merthogy a hoholok ugyan nem kutakodnak utánuk. Csak a már bezsákolt tetemeket hajlandóak átvenni.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

„Kijevnek a minszki megállapodások végrehajtásának megtagadása elvetheti a donbasszi probléma békés rendezésének kilátásait” – nyilatkozta ma Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője.

Észt hazzaffyjak is segítik ukrán testvéreiket Donbasszban a „orosz megszállók és terroristák” elleni szent harcban.

De van olyan is, hogy a dolog balul üt ki.

Mikola Ilin így járt.

Az aknára futott észt Mikola és a hasonló módon pórul járt amerikai Sean Fuller tetemét tegnap a DNR illetékesei átadták foglalkoztatóiknak.

Pontosan ma hat esztendeje annak, hogy Donbassz fölött lelőtték a maláj légitársaság utasszállító repülőgépét.

Vlagyimir Kornyilov elmondta, hogy az Egyesült Államok miért rejtegeti már hat éve az MH17-es gépnek a Donbassz fölött történt lelövéséről készült felvételeket

Vlagyimir Kornyilov elmondta, hogy az Egyesült Államok miért rejtegeti már hat éve az MH17-es gépnek a Donbassz fölött történt lelövéséről készült felvételeket

Vlagyimir Kornyilov politológus, a „Vesztyi FM” rádióállomás adásában kifejtette: azok a műholdfelvételek, amelyekkel Washington 2014-ben még kérkedett, de azután nem mutatott meg senkinek, alighanem részletes információkkal szolgálnak az MH17-es járatszámon közlekedő maláj Boeingnek a Donbassz fölötti átrepüléséről.

A szakértő megjegyezte: az ukrán légierőnek a 2014-es eseményben játszott szerepét homály fedi. Ez az amerikai katonai-politikai vezetés tetteinek tudható be, amelyik elrejti ezeket a felvételeket a Hágában folyó nemzetközi nyomozás elől.

 A vád képviselőinek ideges reakciójából látom: nagyon felizgatták őket a védőügyvédeknek azok a kijelentései, akik így szóltak a vád képviselőihez: „hát kérjék el akkor még egyszer Amerikától azokat a híres-nevezetes műholdfelvételeket, amelyek állítólag megvannak az Egyesült Államoknál, és amelyek állítólag leleplezik a DNR népfelkelőit – mondta a szakértő.

Kornyilov véleménye szerint a holland ügyészség nem is akarta bekérni ezeket az adatokat az USA-tól, mivel Washington „igen kényes adatoknak tartja” ezt az információt.

A politológus hangsúlyozta: bebizonyítandó a népfelkelők, vagy Oroszország bűnét, Washington azonmód közzétehette volna a birtokában lévő tényeket és műholdfelvételeket – ha éppen nem lettek volna rajtuk más, a fentieknek ellentmondó adatok. Ám közeledik a szerencsétlenség hatodik évfordulója, de az USA továbbra is rejtegeti ezeket a felvételeket.

„Úgy gondolom, ezeken a felvételeken jók kivehetők az ukrán harci repülőgépek. Amelyekkel kapcsolatban szemtanúk sokasága állította, hogy abban a kérdéses időben ezek a gépek ott voltak a levegőben” – tette hozzá a szakértő.                         (hu.news-front.info)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

A kijevi Rada tegnap úgy döntött, hogy Maradék – Ukrajna szerte október 25 – én rendezik meg az éppen esedékes helyhatósági választásokat.

Az „ideiglenesen megszállt Donbasszban” – objektív okok miatt – nem tűzték ki az időpontot, de megjegyezték, hogy annak is eljön az ideje!

Mindezek ellenére politikai szakértők úgy vélik, hogy Kijev a maga részéről felmondta a minszki megállapodást.

Ugyancsak a tegnapi napon Merkel kanzlerina telefonon fölhívta Vlagyimir Putyint. A csevely LEGFONTOSABB TÉMÁJA Donbassz ügye volt!

A Kreml sajtószolgálata tájékoztatójából az derül ki, hogy a felek EGYÉRTELMŰEN ELÍTÉLTÉK KIJEV MAGATARTÁSÁT, és megállapodtak: A MINSZKI PAKTUMNAK NINCS ALTERNATÍVÁJA! A probléma megoldása csakis annak keretében oldható meg!

ÚGY TŰNIK TEHÁT, HOGY „A KOCKA EL VAN VETVE”!

A Donyeck nyugati peremén fekvő Trudovszkát ma délután megaknavetőzték Kijev martalócai. A faluban két helyi civil súlyosan megsebesült. Válasz volt, annak eredménye még nem ismert.

Valamivel később Donyeck Petrovszkij kerületének egyik iskolaépületére lőttek ki aknavetőgránátot. Az épület alaposan „megromosodot”!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

„Németország az EU soros elnökségének ideje alatt figyelmet fog fordítani az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok kiépítésére” – nyilatkozta Heiko Maas germán külügyér az Európai Parlament Külügyi Bizottságának ülésén.

Maas külön is kitért a Donbasszal foglalkozó „Norandiai négyek” formáció ténykedésére. Azt eredményesnek nevezte, viszont szívta a fogát a legutóbbi párizsi csúcson született határozatok lassú végrehajtása miatt. Nem sok jóval kecsegtet azon kijelentése, hogy az Oroszország – EU viszony rendezését „a kelet – ukrajnai helyzet megoldásához” kötötte.

Az EU és a NATO bűn – és latorszövetség szája – ízének alighanem legmegfelelőbb donbasszi megoldás érdekében Kijev ordashada mostanság egyre többet tesz! És egyre nagyobbakat veszít!

Bár a luganszki frontszakaszon eléggé visszafogottak nemmzetthessék, a donyecki fronton merészül óvatlanabbak.

Egy AFU különleges csoport önpusztítása Gorlovka közelében: szakadt holttest és csendes géppuska - részletek (18+ FOTÓ) |  Orosz tavasz

Gorlovkától – Kominternovoig (ha nem is nagy vehemenciával) duhajkodtak.

Egyedülálló AFU kategóriájú önorvoslati adatok Gorlovka közelében: szakma holttest és csendes géppuska - részletek (18+ FOTÓ) |  Orosz tavasz

Nyolc nemmzetthess whytézz többé már nem tesz ilyet.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Tisztul a donbasszi képlet! Dmitrij Kuleba ukrán külügyér ma Kijevben bejelentette: Ukrajna nem hajlandó a minszki megállapodásban rögzített különleges jogállás megadására a két donbasszi népköztársaság részére. „Ez Ukrajna számára elfogadhatatlan!” – röffentette. (Az mit sem számít, hogy az ENSZ BT határozatban szentesítette a Kijev által is aláírt Minszk 2.0 megállapodást, kötelezettséget vállalva – többek között – a donbasszi népköztársaságok különleges státuszának az ukrán alkotmányban való rögzítésére.)

Az Oroszországi Föderáció különleges képviselője, Azamat Kulmukhametov az Oroszország és Ukrajna viszonyának rendezésével foglalkozó kapcsolattartó csoport helyettes vezetője nem boldog Kuleba megnyilatkozásától! – de reménykedik.

Kulmukhametov kifejezte reményét, hogy Kijevben végül csak elkezdik lelkiismeretesen végrehajtani a minszki intézkedéscsomagot teljes egészében és sorrendjében.

A „sem a háború, sem a béke” helyzetének konzerválása nem felel meg az ukrán nép érdekeinek, ideértve Donbasszt és Oroszországot is – fejtette ki a RIA Novosztynak nyilatkozva.

Donbassz frontjain pedig a helyzet változatlan. „Óvatos” latorostrom, azonnali népköztársasági válaszok, méretes latorveszteségek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

ÉRZÉSÜNK SZERINT! – fordulópontjához közelítHET az orosz – ukrán konfliktus. MINTHA Moszkva már kezdené unni a meddő vitát! Legalábbis erre enged következtetni az a hír, miszerint Vlagyimir Putyin orosz államfő ma este megnyilvánul a „Rosszija1” televíziós csatornán a témában. A Krím és Donbassz kapcsán.

Oroszország elnöke szerint a két ország kapcsolatainak megromlásában – elvileg – a Krím hazatérése nem játszik szerepet.

(Úgy gondoljuk, érdemes megjegyezni: az orosz elnök általában nem szokott „csiripcsup” dolgok kapcsán megszólalni. Ha pedig valamit szóvá tesz, annak „van alja”. Ha ő valami kapcsán szól, azt megelőzte/követi valami!)

Szergej Lavrov a minap már kmoly rosszallással beszélt Kijev minszki megállapodásokkal kapcsolatos elvtelen magatartásáról. Most pedig a Kreml sajtószolgálatának vezetője, Dmitrij Peszkov aggodalmaskodott ugyanazok miatt.

Aggodalmát fejezte ki, hogy mi történhet akkor, ha Kijev kifarol a minszki paktumból: (Sanszos a doog! B-R)

„Rendkívül nehéz lenne új bázist kialakítani Donbassz helyzetének negoldására, ha Kijev úgy dönt, hogy kilép a minszki megállapodásból” – nyilatkozta a téma kapcsán Peszkov.

MEGLÁTJUK!

A donbasszi fronthelyzet nem éppen megnyugtató! Főképp nem a DNR – szakaszon.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com