Donbassz

Csütörtök este a „Zik” kijevi televízióban a deportálásokért felelős miniszterhelyettes Jurij Grimcsak büszkén igazolta mindazt, amiért Moszkva és az európai fogyasztók egyaránt kiváltanák a Maradék – Ukrajnán áthaladó gáztranzitot.

Grimcsak azzal igazolta az Északi Áramlat bővítésének jogosságát, hogy elhencegte az Európába vezető gázvezeték felrobbantására 2014–2015-ben szőtt ukrán QRMÁNYZATI terveket.

Talán a balrad.ru olvasói emlékeznek még rá, hogy hírt is adtunk anno a „Testvériség” gázvezeték kárpáti szakaszának fölrobbatnásáról.

„Azt gondolják, hogy nem voltak a gázrendszer felrobbantását célzó kormányzati tervek?!” – kérkedett Grimcsak, s hencegve mesélni kezdett. Arról, hogy „ez a vezeték tartja vissza Moszkvát a Donbassz bekebelezésétől, a háború kirobbanásától. Ezért aztán nem is csoda, hogy Oroszország és a Gazprom mindent megtesz egy Ukrajnát-elkerülő rendszer kiépítésére” – érttette meg akaratán kívül is Maradék-Ukrajna deportálás – ügyi főbiztosa az Északi Áramlat gázvezeték bővítését Nyugat – Európa népeivel.

A Donbasszra fenekedő „Grúz Légió” bejelentette, hogy kivonja magát a frontról. Rassizmus és fasiszta megkülönböztetésekmiatt. Mivelhogy a sebesültjeiket – van bőven – a kórházakban nem a kellő gondossággal ápolják az ukránok. Parancsnoki utasításra!

Lehet a dologban valami. Emlékezzünk rá, hogy a frontot otthagyva, Kakasvili MihoMajdanjához csatlakoztak Kijevben. Amint Vililefújta a lázadást, visszetértek Gorlovkához. Ott azonnal komoly csapást mért rájuk a DNR tüzérsége! Ez december 17-én történt.

A minap derült ki, hogy Vilit Grúziában három év börtönre ítélték, ami mögött Miho grúz – ukrán összeesküvést sejt, az ő személye ellen. Vélhető, hogy van is némi igaza. Elképzelhető, hogy fegyveres támogatóit pontosan őmiatta diszkriminálták/ják, és a Légió ezt megorrintotta. Így hát a grúz martalócok inkább megsértődtek, és visszavonulnak!

A frontokon „mindössze csak” hét donbasszi települést ért az utóbbi24 óra során latortüzérségi támadás. Három az LNR területét, négy a DNR területét érte. Sajnos van halálos áldozat is. Egy DNR katona Gorlovkánál elesett.

Hamarosan beköszönt a pravoszláv Karácsony. Vélhetleg ennek komoly szerepe van az ostromtevékenység csökkenésében. Ugyanakkor nem sok jóval kecsegtet a megsokszorozódott dróntevékenység. Kiváltképp az LNR frontvidékén van élénk ukrán légitevékenység.

Meg is örökíthették akár, amint az LNR vezetője Leonyid Paszecsnyik éppen frontszemlét tartott.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Nem szorosan tartozik Donbassz ügyéhez, de mivelhogy minden – mindennel összefügg(het), megemlítjük: Miho Kakasvilit három év börtönbüntetésre itélte egy grúz bíróság. Egy gyilkossági ügyben.

„A grúz bíróság ellenem szóló ítélete teljesen illegális, és ellentmond minden nemzetközi, nemzeti normának és józan észnek” – írta a Facebookon Döbrögi vajdánk országos nagy komája és Soros – iskolatársa.

Ráadásul Miho egy személye ellen szőtt grúz-ukrán összeesküvést orrol.

Moszkvában az orosz hatóságok a pélyaudvaron letartóztattak egy Oleg Nyegoda nevezetű ukrán állampolgárt. A jeles úr rokonaihoz érkezett ünneplésre. Volt vele viszont egy kis gond. Donbassz ellen whytézzkedett, mint derék valcmanista lator. Mégpedig igen buzgó módon. Olyannyira buzgó módon, hogy a donbasszi hatóságok látókörébe is bekerült buzgalma okán. Föl is figyeltek rá, és adatait továbbították orosz „illetékesekhez”. Ők aztán most intézkedtek.

A kijevi külügy azonnal riadót fújt! „Minden ukránnak aki Oroszországba utazik, csak az odaút biztos! A visszaút kérdéses!” – rémitgetik – persze hasztalan – az ünnepekre Oroszországba utazó alattvalókat Nyegoda esetével.

Kazbek Tajszajev az orosz Állami Duma FÁK – ügyek Bizottsága elnöke válaszul a hisztériakeltésre, elmondta: jelenleg Oroszország teületén több mint 4 millióukrán állampolgár tartózkodik. Van ez az EGY letartóztatás. Joggal. Az kijevi hisztéria a rendszer agóniájának jele.”

Az Orosz Föderációs Tanács Védelmi és Biztonsági Bizottságának első alelnöke, Franc Klincevics a kijevi junta kétségbeesett kísérletének nevezte a felhívást, amivel a rezsim szeretné meggátolni az ukránok tömeges utazását Oroszországba.

A diplomáciai csörték aztán ennyiek voltak Donbasszt, ill. Oroszoszágot és Maradék – Ukrajnát illetően.

Jobbára a vasárnap kezdődő pravoszláv Karácsony foglal most le mindenkit Donbasszban.

A DNR – területén a frontmenti falvak 1300 gyerkőce kapott ma karácsonyi – újévi ajándékcsomagot.

A Karácsony közeledte némiképp csitítólag hat a Donbasszt ostromló martalócsereglet harci kedvére is. Hiába na! – ők is többnyire pravoszláv vallásúak.

Persze azért így is akadnak bőven – tűzszünet lévén nagyon is sok – támadások a népköztársaságok ellen. Főként a Szvetlodarszk-ív, és a donyecki délvidék települései vannak zaklatva.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Közbeszólt az időjárás! Pedig Pavlo Klimkin kijevi külügyér nagyon szerette volna a helyszínen bemutatni az ő germán kollegájának Sigmar Gabrielnek a donbasszi szakadárok féktelen dúlását. Lássa saját szemeivel. De sajnos a köd…! Az közbeszólt. Klimkin pedig meggyőzte a vendéget, hogy jobb ha mégsem mennek most az oroszdúlás közelébe. Mert ebben a nagy ködben még rájuk rontana a fenevad.

A derék germán boldogan beleegyezett. Megélt közvetlen halálfélelem nélkül térhet vissza Berlinbe! Hirtelen jött szabadidejében pedig tájékoztatott néhány arrafelé őgyelgő zsurnalisztát. Elmondta nekik ismét, amit már tegnap kső délutáni kijevi sajtótájékoztatóján is fölmondott.

„Germánia és Gallia magáévá tette az amerikai-ukrán közös ötletet fegyveres ENSZ békefenntartók Donbasszba vezénylésére. Amely Ukrajna területi integritása megújításának nélkülözhetetlen feltétele!”

Világos beszéd! És őszinte beszéd.

Kirill Koktis orosz politikaielemző úgy véli, hogy a terv kiagyalói abban reménykednek: a márciusi oroszországi elnökválasztások közeledtével Vlagyimir Putyin „lágyítani fog”, és enged a nyugati nyomásnak ez ügyben.

A balrad.ru véleménye szerint ha az orosz államfőnek föltett szándéka elbukni az elnökválasztást, akkor „lágyít” a javaslatán. Bár a politikában minden lehetséges! – és annak az ellenkezője is! – „putyini puhulás” nem képzelhető el Donbassz ügyében. Kiváltképp nem akkor, amikor a Donbassz ügyével nagyon is SZIMPATIZÁLÓ KPRF-balodali közös jelölt Pavel Grugyinyin „sokkolóan közel liheg a nyakán”!

Donbassz ügyében egyébiránt az orosz diplomácia továbbra is csendes. Károm nappal a pravoszláv Karácsony kezdete előtt már…

A frontokon persze zajosabb az élet. De „mértékletes” az ostromtevékenység.

Tegnap délután Marinyka blokkposztjára akkor nyitottak géppuskatüzet a martalócok, amikor az átkelőhelyen civilek tartózkodtak. Meg EBESZ szemlélők is. A népek természetesen szétszaladtak. Egy marsrutka lett csak kilyukasztva szerencsére, de sebesülés, haléleset – szerencsére – nem történt. Az EBESZ pecsétes papírt adott ki a dologról.

Kominternovoban pedig egy PRG-vel lezúzták a martalócok egy boltocska tetejét.

A frontvonal teljes hosszán a népköztársasági mesterlövészektől rettegnek Valcman martalócai. Nem minden alap nélkül.

Ahol nem, ott – Andrej Marocsko LNR katonai szóvivő tudomása szerint – továbbra is egymást gyepálják az ATO – whytézzek. Ami a kezük ügyében van, azzal. Ez többnyire Kalasnyikov. A kijevi központ bőszen hallgat.

Marocsko azt is elmondta, hogy tegnap délután Nyizsnyejéhez friss latorerők érkeztek, a nekik való technikával. Köztük négy BTR is.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Ma és holnap Kijevben izgatja egymást Sigmar Gabriel germán, és Pavlo Klimkin valcmanista külügyér. A donbasszi – ukrán konfliktus központi témája lesz a randinak. Valamennyi rákapcsolt, köréje kerekített problémával együtt.

Hírek szerint megkisérelnek ismét kiötölni valami okosságot annak érdekében, hogy az ENSZ „békefenntartóinak” megszállása alá tudják vonni Donbasszt.

A program szerint el fognak látogatni a donbasszi frontvonalhoz is. A hírre a két népköztársaságot a hideglelés fogta el. Provokációtól tartanak.

Tegnap nagy diadallal bejelentették Kijevben, hogy egy csodálatos, új rakétarendszert sikerült kifejleszteni. Az 50-280 km hatótávolságú „Grom-2” – típust. Közzé is tettek róla egy videot. 1 perc húsz másodpercbe összefoglalva a hallatlan sikert.

De a műsorról készült egy pár másdperccel hosszabb video is. Majdnem ugyanaz! Csak…- mégsem teljesen.

Az LNR frontszakaszán az ukránok megszállta Dmitrovka faluba nyolc latortank érkezett tegnap délután. Mindössze hat kilométerre az érintkezési vonaltól vertek tanyát.

Sztarüj Ajdar falunál (LNR) részeg martalócok tévedtek saját aknáikra. Hárman voltak.

Popasznajánál két frissen érkezett 152-es kaliberű „Gvozgyika” önjáró latorlöveg csatlakozott a már régebben ott lévő hat másikhoz. Ezek még öt kilométerre sincsenek a frontvonaltól.

Ez a csörtetés sok jóval nem kecsegtet. Márcsak azért sem, mert január elseje óta napról – napra növekszik a latorostrom tevékenység mértéke. Elmondható, hogy azutóbbi 24 órában már minden második frontmenti donbasszi települést megkínáltak a martalócok, valami komolyabb tűzszerszámmal.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Miho Kakasvili IS küldött ám újévi köszöntőt! Mint a főnökök.

Híveit és követőit fölszólította, hogy legyenek résen, és amint ő jelet ad…- induljon a MihoMajdan! Mert az lesz Kijevben! -igérte Miho.

Egyúttal föl is szólította az általa elkergetendőket. Amíg hivatalukban vannak, tegyenek meg mindent Donbassz háború általi eltiprására. Megigérte azt is,hogy miután ő fog Kijev trónjára ülni, haladéktalanul intézkedni fog – ha addig még lesz Donbassz! – az akció fokozására.

„Az csak illúzió, hogy meg lehet állapodni Putyinnal. Ezt én személyesen megtapasztaltam. Putyinnal csak az erő nyelvén lehet szót érteni. Ha van erős hadseregünk, akkor fel tudjuk szabadítani földünket!” – adta tudtára az érdeklődőknek Soros egyik legjobb tanítványa, Döbrögink országos jó komája, (aki személyesen is kampányolt Kutaisziben Mihonak).

Bukott is akkorát Miho, hogy Grúziából menekülnie kellett. De Maradék-Ukrajnában is „üldözötté vált” Miho. Akit pedig a Dagadtpofájú McCain és Clinton nyőstényördög is Nobel-békedíjra jelölt.

Miho Kakasvili Donbassz eltaposására fölhívása vélhetőleg megértésre és nyitott fülekre talált a kijevi udvarban.

Csakis erre tudunk következtetni abból a körülményből, hogy újévi-karácsonyi tűzszünet ide – vagy oda, azért a Donbasszhoz települt valcmanista ordashad ostromolgatja Donbassz4. Még ha mérsékelt intenzitással is, de már „ismét szólnak a 152-es buffok”! Jaszinovatajára, Gorlovkára legalábbis ilyenekből IS lődöztek. Jaszinovatajában meg is sebesült egy civil, és egy népköztársasági katona.

Persze nem csak az említett két települést „tisztelte” meg figyelmével a martalócbanda. A két népköztársaság legalább ötven települését. A revolvertőla 152 – esig bedobtak minden kezük ügyében lévő alkalmatosságot.

Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy tették ezt „mértékletesen”! Ami sovány vigasz lehet a célterületen élő donbassziaknak!

Vélhetőleg így lesz ez még az elkövetkező egy hétben, hiszen hetedikén kezdődik a pravoszláv Karácsony.

Aztán majd ha abból kijózanodnak martalócék – majd elválik!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Valcman Nyalókakirály is elcsukladozta éjfélkor ünnepi köszöntőjét. Külön is üdvözölte a Krím és Donbassz népét. Tudatta velük, hogy ők Ukrajna népei, számukra Ukrajna a haza!

Majd latortüzérsége megszórta Donbasszt. Már csak hogy otthon érezzék magukat. Kiváltképp Zajcevo kapott szépen.

Ám ezzel együtt is visszafogott volt az ostromtevékenység. „Mindössze” 26 LNR/DNR településsel éreztették az „otthon melegét”. Nem mindet ágyúval vagy aknavetővel, de „üdvözölték” a valcmanista martalócok.

Nyalókakirály cinikus üzenetét „méltatta” Moszkvában Ruszlan Balbek, az Állami Duma Nemzetiségi Bizottsága helyettes elnöke: „Ez az őrült saját népének hidegvérű gyilkosa.”

A donyecki délvidéken, a Novazovszk-járás mélyén tegnap is trenírozott a DNR tüzérsége.

„üdvözlet a frontról. Valerija: Kívánunk békét, jólétet, egészséget, boldog új évet. Nálunk itt minden rendben.”

A balrad.ru kíván Donbassz védőinek és polgárainak békés, boldog, sikeres 2018 évet, erővel, jó egészséggel!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Kijevben vérig van sértődve az udvartartás. Az ok: az orosz államfő nem küldött újévi jókívánó üzenetet se Valcman Nyalókakirálynak, se Kirill pátriárkának. Igaz az említett jelességek se küldtek Oroszországba ilyen jellegű üzenetet, de hát azt nem kell tudnia a világnak. Amelynek csak azt KELL tudnia, hogy a Medve már nem csak goromba, hanem udvariatlan is! De nagyon.

Pezsdülőfélben a donbasszi frontszakasz.

Az LNR területét még nem ágyúzzák martalócék, csak géppuskázzák.

A DNR szakaszon már hangosabb és pörgősebb volt/van az élet.

Trudovszkát és Donyeck Petrovszkij kerületét gyújtógránátokkal bombázta tegnap délután Valcman latortüzérsége. Négy helyi civil sebesült meg súlyosan.

Ugyancsak tegnap délután a donyecki délvidéken, a Novoazovszk-járásban aknavetőzték meg Szosznovszkoje falut a martalócok.

Verhnyetrojeckből és Kamenykából visszalőttek a népköztársaságiak. Előbbi helyen egy latornak végleg csengettek. Utóbbin kettőnek van esélye, hogy tudják fogadni az újévi jókívánságokat.

Ma délelőtt Szpartak és a donyecki repülőtér került műsorra.

Donyeckben minden készen áll az óévbúcsúztatóra.

Ukrán alattvaló érdeklődik a Vodafonnál, hogy Donbassz területén miért nem működik a cég mobilhálózata. A Vodafon első válasza: CSAK UKRAJNA területén működik a hálózatuk. (Kvázi a Vodafon Donbasszt NEM TEKINTI Ukrajna részének!)

Később átszerkesztették a választ. „CSAK AZ UKRAJNA ELLENŐRZÉSE ALATT LÉVŐ TERÜLET”-re módosítva.

Nyalókakirály ma délelótt ellátogatott a kijevi Központi Katonai Kórházba. Pezsgőt is vitt az infúzióra kötött whytézzeinek!

Majd nagy garral bejelentette: intézkedett, hogy január 10-ln a minszki kapcsolattartók ismét üljenek össze, újyabb fogolycseréről megállapodni.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Kurt Volker amerikai főqrátor tegnap interjú adott az „Echo Moszkva” nevű rádiónak.

Pontosabban: üzent. Oroszországnak.

„Az USA és a Nyugat szankciói mind – mind külön történethez köthetők. Szankciókat LÉPTETTÜNK(!) életbe a Krím megszállása miatt. Külön SZANKCIONÁLJUK(!) Donbassz orosz megszállását. A Magnyickij-törvény értelmében is SZANKCIONÁLJUK(!) Oroszországot. A Minszk-2 megállapodás be nem tartása miatt is SZANKCIÓKAT VETETTÜNK (!) ki Oroszországra.

Úgy gondolom, hogy Oroszországra nagy terheket ró a donbasszi háború. Ez nagyon költséges Oroszország számára. De ez Oroszország választása!

MI AZT AKARJUK, hogy Oroszország változtassa meg elképzeléseit, VONULJON KI DONBASSZBÓL, ÉS HAGYJA EL A TÉRSÉGET! HA EZT MEGTESZI, AKKOR A SZANKCIÓK EGY RÉSZÉT VISSZAVONJUK!”

Magyarán: Oroszország némi júdáspénzecskéért árulja el Donbasszt, és engedje közvetlenül a nyugati határai teljes hosszán fölvonulni a NATO – latorszövetségi hadakat! (Bár az a 150 – 200 kilométer már tényleg nem jelent semmit! Csakhát az elv!)

Ne legyintsünk! Ezek a szankciók ártottak és ártanak Oroszországnak. Amelynek a helyzete azért a látszat ellenére nem könnyű, és még egy darabig nem lesz vidám. Donbassz ügye valóban sokba van anyagi értelemben. De sokba van Szíria is, meg Észak – Korea is! Oroszország pedig bármit is tesz, SZANKCIÓK MINDIG IS LESZNEK! Amíg egy független Oroszország létezik, addig lesznek nyugati szankciók! A dolgok nem Oroszországon múlnak.

Lehet – sőt kell is – így értelmezni Volker amerikai főqrátor nyilatkozatát! Ő átadta Amerika – a Nyugat – üzenetét!

Megkezdődött a „beetetés”! Mariupol térségében a valcmanista ordashad helikopterei masírozgatnak. Alacsony magasságban, vízi célok leküzdését gyakorolják. Hadd szokják a népköztársaságiak a helikopterek közelségét.

Amik „nem ártanak”! Mígnem alkalomadtán tesznek egy meredek fordulót, és…! A földön már fölvonultak a latorerők, és folyamatosan érkeznek.

A fronton is élénkülnek az események. Kiváltképp a Szvetlodarszk – ív eseményei voltak élénkek. Jaszinovataja IS kapott belőle ízelítót.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Heather Nauerth az amerikai külügy szóvivője tegnap előadta az USA – szirénénekét Donbasszról: „az Egyesült államok kész csatlakozni a Normand Qartett munkájához, és Oroszországgal, Németországgal, Franciaországgal, Ukrajnával összefogva a minszki megállapodás betartása érdekében hatékonyan cselekedni.”

Már – már elalélt a zsurnalisztanépség a szőke hölgy előadásától, amikor jött a lényeg: „KÖZÖSEN dolgozzuk ki az ENSZ békefenntartóinak ellenőrzési jogkörét a teljes érintett országrészre, beleértve a szakadárok által ellenőrzött országhatár fölött is.”

A népköztársaságok által a fogolycsere keretében szabadult ukrán whytézzek még egyáltalán nem biztos, hogy az év utolsó napját családjuk körében tölthetik. Vaszil Gricak SZBU – főnök rendelkezésére ugyanis Valcman titkosszolgálata alapos faggatásnak vetette alá magát. Nem – e beszervezte őket Moszkva! Meg még egy csomó dologra is kíváncsi a Cég.

Végetérni látszik a „jó világ” Donbassz frontmenti településein. Az egy hete tartó „túzszünet” egyre zajosabb. Eduard Baszurin szerint bár az ostromtevékenység mintegy a negyede a „megszokott normálisnak”, semmi ok az elégedett kézdörzsölésre. Osztja véleményét Gyenyisz Pusilin is, a DNR minszki főtárgyalója.

Pusilin szerint ha a dolgok így folytatódnak, akkor a pravoszláv karácsony után muszály lesz legalább egy kontakt videokonferenciát csinálni a témában. A pravoszláv karácsony január 7-8án lesz.

Márpedig a dolgok a rossz irányba fejlődnek. Gorlovkát, Zajcevot, Jelenovkát, Trudovszkát és Dokucsajevszket időnként meg-meg szórja a latortüzérség.

Trudovszkában civil sebesültje is van a tüzérségi terrornak.

Trudovszkába azért nem csak a latortüzérség „ajándékgránátjai” jutnak el. Gyed Maroz is eljutott. Bár őt nem Valcman küldte.

További rossz jel, hogy a valcmanista ordashad minden felé erősíti állásait, és újabb és újabb technikákat vonultat fel a frontok mentén.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Kijev egykori horvátországi nagykövete arról elmélkedett, hogy még van idő felkészülni Donbassz ellen. Levcsenko szerint bár aggasztó a Szíriából Oroszországba visszatért erő éles tapasztaltsága, egyelőre nem kell attól tartania Maradék-Ukrajnának, hogy a Medve Donbassz miatt marjon.

Az elnökválasztás és a rá következő futball VB. leköti Oroszországot- lamentált Levcsenko.

Arról hallgatott, hogy lassan négy esztendeje éppen egy Oroszországban megrendezett téli olimpiát használt ki a Nyugat Ukrajna kibelezésére. Ami pedig egyszer bevált…

A balrad.ru olvasói meglepődhettek azon tegnap, hogy míg itt azt olvashatták Donbasszról hogy a népköztársaságok beszámolói szerint valóban tűzszünet volt, addig a döbrögisztáni fősodratúak Kijev panaszaival voltak tele. Miszerint a „szakadárok” újfent megsértették a tűzszünetet, ukrán „katonákat” gyilkolásztak.

Ezen hírek egy jól összehangolt akció részei voltak. Zavarta is a donbasszi népköztársaságok illetékeseit a dolog. Hiszen részükről tűzszünetsértés nem volt, ugyanakkor elismerték, hogy kijevi részről sem. Mégis azt állítja Kijev, hogy igen. Amit videoval bizonyított az ATO – parancsnokság. Amely videon a „szakadárok” aknavető és tüzérségi támadásait ecsetelik az ATO – whytézzek.

De a bizonyítékokkal bukott ki a hazugság. A kijevi bizonyító videoval.

Íme két kép a bizonyító videoból:

Aki volt katona, annak nem kell magyarázni, hogy mik láthatók a képeken.

Aki nem volt katona, azok kedvéért: a videoból kimerevített képeken kézigránátok biztosítószegeinek húzógyűrűi láthatók. Kézigránátokat általában hajigálni szokás, és nem aknavetőből kilőni.

Ezek a hülyék KÉT KÉZIGRÁNÁTOT robantottak fel egyetlen helyen, és csak úgy oda ledobták a húzógyűrűket is! Aztán futás.

Ha a gyűrűket nem hagyják ott, még be is jöhetett volna az ármány.

Tegnap – mint tudjuk – lezajlott a fogolycsere. Csendben-rendben. Azóta kicsit módosult már a helyzet. Már nem igazán lehet beszélni csendes fegyvernyugvásról.

„Mérsékelt tempóban” újraindult Donbassz ostroma.

Ma délelőtt Marinyka és Krasznogorovka között a hoholhorda egy Mi-24-es helikopterét figyelték meg a népköztársaságiak. A forószárnyas mintegy 7-8 kilométerre közelítette meg a frontvonalat. Oda – vissza csatangolt vagy fél órán keresztül, majd távozott. A DNR illetékesei közlése szerint TESZTREPÜLÉST végezhetett a minszki paktum értelmében tiltott jószág. A jó látási viszonyokra való tekintettel aDNR védelmi rendszereit be semkellett kapcsolni. De nem is bántották, hiszen csak egy helikopter volt.

PROVOKÁCIÓNAK VISZONT NEM EGYSZERÚNEK SZÁMÍT!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com