Donbassz

Petro Valcman kijevi Nyalókakirály is ott tobzódik Davosban. Hatalmas reményekkel kelt oda útra, hiszen várakozásai szerint Trump bohóc fogadta volna őt. Tegnapra tervezte a prérik bikája színe elé jutást. Ezt be is harangozta külügyminisztériuma.

Trump nem ért rá. Így aztán T. Rex foglalkozott egy tíz percnyit Valcmannal. Gyorsan rátukmálta A „General Electric” néhány villanymozdonyát. Nyalókakirály boldog volt az ajánlattól. Egész Maradék-Ukrajna népe láthatja majd az amerikai barátság szimbólumait.

Aztán Petro Valcman kétoldalú tárgyalásokat folytatott Ruanda elnökével. Mindketten hallatlanul örültek, hogy a háromezres tömegben akadt valaki, aki…

Negyedik alkalommal tárgyaltak Donbasszról tegnap Dubajban Vlagyiszlav Szurkov és Kurt Valker.

 

Az „Interfax” orosz hírügynökség jelentése szerint a fő téma Donbassz reintegrálásának kijevitörvény volt. A tárgyalófelek maximálisan egyetértettek abban, hogy semmiben nem értenek egyet. Ugyanakkor Vlagyiszlav Szurkov szerint az új amerikai javaslatok között van néhány épkézláb elgondolás is, amiken Moszkva el fog tűnődni.

Pedig már tegnap tudható volt a „The Wall Street Journal” cikkéből, hogy amerikai diplomaták jelezték: amennyiben Oroszország nem enged, újabb nyugati szankciók jönnek.

Képtalálat a következőre: „санкции сша”

Oroszország nem engedett. A világ legbékeszeretőbb országa – az USA – máris bejelentette: SZIGORÍT! További 21 orosz és donbasszi állampolgárságú személlyel szemben rendeltek el amerikai beutazási tilalmat. Valcmannal madarat lehetett volna fogatni a szigorítások hallatán!

Franc Klincevics a SZOVFED VBT elnöke a hírre csak mosolygott, és vállat vont! „Nem érdekes! Hogy az USA mit dönt? – az rájuk tartozik! Ők az Oroszországgal szembeni globális konfrontáció mellett döntöttek. Mi tudomásul vettük, és ezután is tudomásul vesszük!” – mondta Klincevics.

Az orosz KüM hasonló szellemű nyilatkozatot adott ki a legújabb szankciósdi kapcsán.

Dmitrij Rogozin kimondottan örül a nyugati szankciósdinak.

„Így legalább csak magunkra vagyunk utalva. A fejlesztéseinket saját erőből fölpörgetjük, és a hadiipar újdonsgaiból olyan polgári hasznosíthatóságú újdonságok tucatjaival állunk elő, hogy csak na!” – nyilatkozta a Gazeta.ru portálnak Rogozin.

Donbassz frontjain a helyzet változatlan.

Az LNR – ből örömmel jelentik, hogy már második napja NEM ÁGYÚZTA a valcmanista latortüzérség a népköztársaság területét.

Ilyen „idilli” állapotról a DNR nem tud beszámolni. Bár kétségtelen, hogy arrafelé is lanyhult a latorhad ostromkedve.

Szórványos ágyúzgatások-aknavetőzgetések voltak/vannak, de ezek távolról sem hasonlítanak a daliás időkre.

Mindössze a „Juzsnodonbasszkaja” vízművet lövik a valcmanisták. Viszont azt állandóan. Úgyhogy ebben sincs változás.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz

Tegnap este a „Moszkva-Donyeck-Luganszk telehíd” című tévéműsorban jelentette be Jelena Suskina az ukránokáltal Donbassz népe ellen elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekményekkelfoglalkozó bizottság vezetője: az Európai Emberi Jogok Bírósága befogadott 332 ügyet, amit eddig eléje terjesztettek. Ezek 2015-ös rémtettek anyagai.

Siskina elmondta, hogy 2014 – óta több mint 1500 esetről készítettek ezidáig feljegyzéseket.

 

Moszkva kész rugalmasan kezelni az amerikai-ukrán ötletet ENSZ – békefenntartók Donbasszba vezényléséről, de nem tekinti semmiképpen sem elfogadhatónak a donbasszi – orosz határ ENSZ – megszállását.- írja mai tudósításában az Izvesztyija.

Az ezzel kapcsolatos orosz állásfoglalást és az amerikai terveket ma vitatja meg Dubajban Vitalij Szurkov és Kurt Valker.

Tegnap déltől ma délig az LNR területét NEM érte semmiféle latortámadás.

Vernyetrojeckoje (DNR) mellett tegnap délután a DNR három katonája esett el valcmanista aknevetőtámadásban.

A DNR frontszakasza – főként a délvidéken – már jóval hangosabb mint a luganszki, de még így is csendesebb, mint az utóbbi időkben.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz

A Deutsche Wellenek adott interjójában fedte fel Oroszország Ukrajnára törő gonosz szándékait Kurt Valker az USA kijevi Főqrátora.

„Oroszország egy hozzá hűséges kijevi szolgakormányt akart létrehozni, de a dolog fordítva sült el. A kisérlet tragédiával zárult. Több mint tízezer ember meghalt, több mint egymillió elmenekült. Ám Oroszország nem érte, nem is fogja elérni célját.

Nem akarja Oroszország elfoglalni Ukrajna teljes területét. Politikai céljai vannak. Destabilizálni az országot, hogy tudja befolyásolni Kijev politikáját, és hogy éket verjen a Nyugat és Ukrajna közé.”

Valker szerint Donbasszban nem polgárháború van.

„Ez egy hibrid háború, amely Oroszország Ukrajnába való betolakodásával kezdődött.”

Valker Főqrátor természetesen meg sem említette a négy évvel ezelőtti Majdan kirobbantásában oroszlánrészt vállalt USA szerepét, és a szemét dolgokat. Úgy tesz, mintha Janukovicsot Oroszország döntötte volna meg, és az USA kimentette szegény-ártatlan ukrán szüzet az erőszakos orosz fenevad – a Medve – karmai közül.

Mr. Valker nem tett említést a dnyepropetrovszki rendőri állomány új esküvői szokásáról. Pedig Maradék-Ukrajna szerte híre van.

Хмільовський

 

(A DW riportere a három éve Moszkvában qrvafuttató bandák leszámolása során lelőtt Borisz Nyemcov lánya. Zsannával vitatták meg TERMÉSZETES OBJEKTIVITÁSSAL az orosz-ukrán-donbasszi viszonyt.)

Kurt Valker ilyen nyilatkozat után találkozik Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki megbízottal. Donbasszról tárgyalni.

Az ENSZ emberjogi missziójának vezetőjét ma Donyeckbe várta Darja Morozova, a DNR emberjogi ombudsmanja. Fiona Fraser orvosi igazolást küldött maga helyett. Nem is csoda, hogy egy ilyen Valker interjú után jobbnak látta beteget jelenteni.

Élesedik is a fronthelyzet. Az LNR szakaszon a Bahmutka-térségben tegnap délután óta folyamatosak a harcok.

A donyecki délvidéken Leninszkojeban egy DNR katona tegnap este elesett. Két társa megsebesült.

Szahankában ugyanezidőtájt négy lakóházat ágyúztak le a valcmanisták.

Ma délutáni hírek szerint Gorlovkánál a martalóchan eseveszett aknamentesítésbe kezdett a szürke zóna hohololdalán. Megfigyelők szerint ez előjele valaminek.

A DNR hírszerzése Mariupol környékéről a hohol légvédelem „élesítéséről” kapott értesüléseket.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz

Mint arról korábban a balrad.ru beszámolt, holnap (dec. 25-én) Dubajban fog találkozni Vlagyiszlav Szurkov az orosz elnök Donbassz referense, és Kurt Valker amerikai Kijev-főfelügyelő. Donbassz ügyében. Az nem mondható, hogy az amerikai fölkészületlenül menne a rendira. Tegnap először Muzsenko ukrán vezérkari főnök tájékoztatta a Főqrátort a dolgok állásáról.

A hadihelyzetről való tájékozódás után Valcman Nyalókakirály jelentését hallgatta meg. Aki fölvilágosította, hogy „a’ zoroszok vaútak!” – ls hogy minden baj ami létezik, a’ zoroszok miatt van, meg lesz! De majd Donbassz visszakaparintásával megoldódnak a bajok! Ha az ENSZ kéksisakosai már a donbasszi-orosz határon fognak nyüzsögni. Ezekben nagyon-nagy volt a felek közti egyetértés. Meg abban is, hogy Moszkva azzal bizonyíthatja békés szándékát, hogy jóváhagyja ezen agyrémüket. Egyelőre! (A végső bizonyosság az lesz, ha az utolsó orosz is a Kurili-szigetek legdélibb darabkáján fog ácsorogni a gödör szélén!)

Valker látogatásának volt ám egy kézzelfogható eredménye is! Tűzszünet képében. A kijevi ATO-központban ez úgy adták közre, hogy a „szakadárok most a látogatás ideje alatt jófijúgnak akarnak látszani!”

Csakhogy Valker ma már elhagyta Maradék-Ukrajnát. Főként Dokucsajevszk bánja. Biztos a „szadárok” lövik.

Tegnap délután Mariupolban Alexander Hug EBESZ misszióvezető sajtótájékoztatón közölte: úgy látja, hogy minden készen áll a háborúra! A felek fölsorakoztak, már csak a jel hiányzik.

A DNR „délvidéken” magyar részvevőkkel a harckocsizók és tüzérek között, befejeződött a népköztársaságiak egyik igen komoly hadgyakorlata. Ennek végeztével az erők ÁLLÁSAIKBA vonultak.

Donyeck Lenin-kerületében ma délelőtt egy ismeretlen eredetű – vélhetőleg pokolgép – robbanása súlyosan megsebzett egy helyi civilt.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz

Márciusban az EBESZ donbasszi missziójának megbízatási ideje lejár. A küldetésről a szervezet 57 tagállama egyhangúlag döntött Maradék-Ukrajna kérésére, 2014 márciusában.

A mandátum meghosszabbításához szintén teljes összhang szükségeltetik! – nyilatkozta tegnap Mariupolban Alexander Hug misszióvezető.

A héten ismét randizik – Dubaiban – Vlagyiszlav Szurkov az orosz elnök Donbassz referense, és Kurt Valker amerikai Kijev-főfelügyelő. A The Wall Street Journalnak erről nyilatkozó amerikai illetékes szerint az USA, Kanada és Németország nagyon szeretnék feléleszteni a 2015-ös Minsz-2 megállapodást, megtűzve egy jó kis ENSZ-békemisszióval Donbassz egész területére. Beleértve az orosz határokat is.

A nyilatkozó amerikai illetékes szerint ha az elgondolásaikat Oroszország nem teszi a magáévá, szigorítani fog a Nyugat a szankciósdin. Ez az illetékes ugyanakkor azt is elárulta a WST-nek, hogy Donbassz kapcsán az USA csak tesztelni akarja Oroszország „hajlékonyságát” a fegyverzetmegállapodási tárgyalások és a Szíria vonatkozásában való alkudozásokra tekintettel IS!

Szergej Lavrov reagált is az amerikai-kanadai-germán-ukrán békefenntartósdi ötletre.

„Amennyiben Kijev MARADÉKTALANUL TELJESÍTI az általa is aláírt minszki megállapodásból rá háruló feladatait, akkor Oroszország beleegyezik a kéksisakosok Donbasszba vezényléséhez. Addig viszont semmiképp sem! Oroszország ITT HÚZTA MEG A VÖRÖS VONALAT, amit tudomásul kell vennie MINDENKINEK!”

A Szurkov-Volker randival párhuzamosan Bakuban is lesz egy orosz – amerikai megbeszélés. Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök, és Curtis Scaparotti NATO főparancsnok között.

Az ENSZ bejelentette, hogy befejezi Donbassz humanitárius „segélyezését”. Amire amúgy Donbasszban nagyon nem emlékeznek hogy lett volna, de tudomásul vették. Viszont csütörtökön Donyeckbe érkezik a világszervezet emberjogi képviselője Fiona Frser, hogy a valcmanista hadifoglyok szabadon bocsájtásáról ötleteljen.

A vasárnapi jelenovkai buszos terrort az EBESZ jelentés CÉLZOTTNAK ÉS SZÁNDÉKOSNAK nevezi. Fényképfelvételekkel dokumentálva a buszon látható golyónyomokat. Kijevben „bármilyen eredetű robbanóeszköz múködése hatásaként” beszélnek a történtekrő, hozzátéve: „a szeparatisták lőttek”. A tények egyáltalán nem számítanak.

A frontokon éledezik az LNR ostroma is. Főként az északi szakaszon. Az utóbbi 24 órában hat LNR települést ágyúztak-aknavetőztek a valcmanisták.

A DNR szakasz mindig is zajosabb volt. Most is az.

Donyeck Volvo Center kerülete is megkapta ma délelőtt az idei első adagot. 122-es aknavetőkből.

Dokucsajevszki „tűzszüneti csendélet” tegnap délután. A felvétel készítője félmunkát végzett. Oka volt rá. Ötödmagával sebesült meg a következő latorgránáttól.

Donyeckben Krisztina el sem tudja képzelni, hogy „olyan Ukrajnában” éljen, mint a jelenlegi. Krisztina 14 éves. Már „szagolt lőporfüstöt”.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz

A DNR elnöke tegnap kiment a jelenovkai incidens helyszínére, ahol a valcmanisták rálőttek egy civil buszra.

„Ez a (reintegrációs) törvény egyenes következménye. Ezek nem eltévedt golyók voltak. Kifejezetten nekik szánták.”

Újságírói kérdésre, hogy mit vár a kijevi rezsimtől? – Alekszandr Zaharcsenko a következőt válaszolta: „Várjuk a háborút! Mindez a háború kezdetére utal!”

Aztán tegnap délután – pedig vasárnap délután volt – kezdtek is sűrűsödni az események a frontokon. Azóta is zajlanak. Északtól-délig.

A Bahmutka – szakaszon kitörtek a harcok. A Szvetlodarszk – ívben CSAK fölerősödtek.

Újra latortüzérségi támadások érték Gorlovkát, Jaszinovataját, Szpartakot, és a donyecki repteret.

A latortüzérség kora este óta ostromolja ismét a „Juzsnodonbasszkaja” vízművet.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz (Frissítve!)

Hétvége van. A nemzetközi diplomácia Donbassz ügyében igencsak csendes. Az USA kormánya pénzhiány miatt nem üzemel, Moszkvának momentán másfelé IS kell figyelnie. Donyeckben és Luganszkban pedig már elmondták amit eddig el akartak mondani.

Egyedüli érdekesség, hogy Valcman külügyére megmorogta a Trump-Nazarbajev tervet. Pavlo Klimkin szerint marhaság az elgondolás, hogy Asztanába költöztessék át Minszkből az ukrán-donbasszi konfliktus vízgereblyéző helyszínét.

Minszk – Belorusszia viszonylagos semlegessége és földrajzi közelsége okán – jó helyszín a kontaktcsoport randijainak. Az eredményesség meg különben sem a helyszínen múlik – vélekedett Klimkin. Magáévá téve egyúttal Vlagyimir Makej belorusz külügyminiszter e tárgykörben kifejtett vélekedését.

„Hivatalosan” tűzszünet van még mindig a donbasszi frontokon. A kérdés csupán az, hogy meddig? Mind az EBESZ, mind pedig a DLNR – aggodalmaskodnak a valcmanista erőkoncentráció, és a nyomában növekvő feszültség miatt.

Az ostromtevékenység ha nem is a hanyagolható, de a még elviselhető kategóriába sorolható. A „hagyományosnak” mondható helyszínek kivételével vészjósló csend jellemzi a frontállapotokat.

A legkirívóbb esmény Sirokino térségében történt. Ennek során egy DNR katona valcmanista aknavetőtámadásban elesett, egy másik súlyosan megsebesült és fogságba került.

FRISSÍTÉS 2018 01. 21. 13:30

Donbasszi idő szerint ma kora délután a DNR – illetőségi területén fekvő Jelenovkánál a valcmanisták kézifegyverekből tüzet nyitottak egy a szürke zónában haladó menetrendszerinti autóbuszra. A busz már elhagyta a hohol áteresztőpontot, és a népköztársaságiak irányába tartott, amikor elkezdték lőni.

A busz egyik civil utasa azonnal belehalt, egy másikat súlyos sebesüléssel szállítottak kórházba.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz

Maradék – Ukrajna „szervei” tudják díjazni, ha valakik szovjet szimbólumokat meg György-szalagot virít. Mint pl. az alábbi videon látható beloruszok is.

Kaptak is olyan büntetést, hogy hazamenetelre alig maradt pénzük!

Nurszultan Nazarbajev kazah elnök New Yorkban az ENSZ BT. ülésén vett részt. Az ülést követően Trump bohóccal beszélgetett. Megállapították, hogy Minszk alkalmatlan hely a donbasszi- ukrán tárgyalások helyszínének. Valami más ország fővárosa alkalmasabb lenne rá! – szerintük. Nazarbajev megjegyezte, hogy eredetileg Asztana lett volna a helyszín, de valami oknál fogva a mindössze pár száz kilométerre lévő belorusz főváros mellett döntöttek a felek.

Úgyhogy Trump és Nazarbajev megállapították: a helyszín az oka a minszki paktum kudarcának. Egyet is értettek abban, hogy a minszki tárgyalásokat abba kéne hagyni.

Nazarbajev sietve leszögezte azt is, hogy Kazahsztán támogatja az ENSZ – kéksisakosainak Donbasszba vezénylését, az amerikai elképzelések mentén.

Tegnap Moszkvában a SZOVFED BT. az orosz államfő jelenlétében megvitatta a „Donbassz reintegrációja” nevet viselő kijevi agyrémgyűjteményt. Az ülésről kiadott – meglehetősen visszafogott hangvételű – kommüniké szerint a törvény negatívan befolyásolhatja a régió helyzetének rendezését.

Ugyanakkor Kijevben a Rada „Ellenzéki Blokk” nevű csoportja indítványt nyújtott be a reintegrációs törvény eltörlése érdekében. Most még van a törvény szentesítéséig valamivel több mint két hét,hiszen pihenőre vonultak február 6-ig a Rada gépviselői. Valcman legkorábban csak akkor fogja tudni aláírni.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a Nyugat presztízskérdést csinál a törvényből. Hallgatnak inkább, és nem merik bírálni. Attól tartanak, hogy hogy ha bírálnák, akkor beismernék a minszki paktum látványos kijevi fölrúgását, amihez ők asszisztáltak. Lavrov reméli, hogy Kijev patrónusai (Németország, Franciaország és az USA) a maguk „zárt körében” meg fogják tudni értetni Kijevvel: ezzel a törvénnyel jogi értelemben anullálja is a minszki megállapodást, és háborúba sodródnak.

Ugyanakkor Szergej Lavrov kifejtette, hogy Oroszország továbbra is a minszki megállapodások érvényesítéséért fog dolgozni.

A SZOVFED elnöke (az ukrán származású Valentyina Matvijenko, akinek szülei a balrad.ru todomása szerint ma is a Rovno – közeli Sepetovkában élnek) „ez a törvény egy háborús törvény. A békés, tárgyalásos megoldásnak még a lehetőségét is kizárja. Ez egy hatalmas hiba! Az az út amit ez a törvény kijelöl, az a semmibe vezet.”

Washingtonban az amerikai kormány „segélyügynöksége” az USAID máris közzétette projektjét, DONBASSZ GAZDASÁGÁNAK MEGSEGÍTÉSÉRŐL! Amerikai vállalkozók számára. Külön kitérve arra, hogy a vállalkozóknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, mert „jelentős károkat” kell majd helyreállítaniuk a visszatérítést követően.

A másik forgatókönyv szerint ha a konfliktus befagyna, akkor a projektet újra fogja gondolni az USAID!

Összességében véve megállapítható, hogy – és ezt ki kell mondani! – a reintegrációs törvény megszületése aligha csak Kijev műve, és aligha csak Donbasszról szól. A balrad.ru szerint megkezdődött Oroszország „sarokba szorítása”. Vélhetőleg még az orosz elnökválasztások előtt vissza akarják kaparintani Donbasszt, abban reménykedve, hogy az orosz vezetés hajlandó beáldozni a régiót. Ami – ha megtörténne – legfeljebb lélegzetvételnyi szünetet adna Oroszországnak, de megoldást nem jelent.

Donbassz frontjain egyébként „mérsékelt” ostromtevékenység zajlik.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

Donbassz

„Oroszország agresszor állam! Donbassz orosz szeparatisták által megszállt ukrán terület, amit vissze kell szerezni!”

Így szavazott ma a kijevi Rada 280 gépviselője a 450 – ből. Második olvasatban.

Amennyiben pedig Valcman Nyalókakirály a projektnek alákarmolja a nevét, törvény válik belőle. Attól a pillanattól kezdve pedig „daszvidányija minszkij dagavor”!

A törvény pedig feladatául rója minden alattvalónak, hogy akár élete árán is, de mindent meg kell tennie Donbassz „reintegrálása” érdekében. Ha a sors úgy rendeli!

Donyeckben Alekszandr Zaharcsenko úgy vélekedett, hogy a „reintegrációs törvény” áterőszakolásával Kijev megteremtette a jogi alapját egy háborúnak.

Valamivel a kijevi Rada szavazása előtt Oroszország minszki fődelegáltja Borisz Grizlov arról beszélt, hogy Moszkva négy prioritást határozott meg a minszki tárgyalások menetében.

1. A politikai alcsoport munkájának hatékonyabbá tételét.

2. A „tűzveszély” csökkentése, és a biztonság növelése a frontokon és azok közelében.

3. Donbassz gazdasági és közlekedési blokádja feloldásának gyorsítása.

4. A fogolycsere kiteljesítése a konfliktusban részt vevők között.

Grizlov erről a RIA Novosztyinak beszélt.

Ám ha Valcman „szentesíti” a törvényt…!

Ma délelőtt Peszkiben három lator az életével fizetett. Dokucsajevszknél és a Szvetlodrszk-ívben zajló összecsapásokban öt másik súlyosan megsebesült.

Marinykánál egy legendás lembergi jobbszektoros, a „Speaker” került tegnap délután puskavégre. Nagy majdanovci volt, életét pedig Donbassz „reintegrációjának” szentelte.

Amúgy pedig tegnaphoz képest „fokozódott a helyzet” Donbassz frontjain.

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

„Donbassz és a Krím továbbra is szerves részei Ukrajnának. Ideiglenes megszállásuk már nem tart sokáig. Mindent megteszünk anak érdekében, hogy mielőbb visszatérjenek.” – hőbörögte tegnap a „reintegrációs törvény” kitárgyalása után Valcman Nyalókakirály. Kijevben.

https://www.facebook.com/taras.hreskov/videos/1659726634093626/

A Rada előtt amúgy kb. húsz elégedetlen banderista hazaffy sérült meg tegnap. Ők már nem akarnak várni a „hazatérítéssel”.

Furcsa és meglepú dolgot is produkált tegnap a Rada. A 340 gépviselő közül mindössze 76 szavazott úgy, hogya DNR és az LNR „terrorista szakadárok!” Dacára annak,hogy már három és fél esztendeje „terrorista – ellenes műveletek” címszó alatt gyilkolják Donbassz népét. Okszana Korcsinyszka a törvény egyik „társszerzője” nem is győz emiatt a „hallatlan felelőtlenség” miatt nyivákolni.

A „reintegrációs törvény” újbóli előcibálását Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes nagyon veszélyes játéknak itélte. Ezzel Kijev a minszki megállapodás teljes fölrúgását készíti elő. Ráadásula nemzetközi közvéleményt is manipulálni kívánja vele a kijevi rezsim, mert a törvény neve is azt sugallja, hogy szinte nincs is probléma, és hamis reményeket táplál! – véli Karaszin.

Az USA kijevi nagykövete Marie Yovanovich bejelentette: a visszatérítéshez szükséges eszköztárat (értsd: fegyvereket) a világ legbékeszeretőbb állama – az USA – abszolúte ingyenesen juttatja Maradék – Ukrajna részére. Legyen az bármi!

A kijevi ATO -központ mai tájékoztatója szerint a tegnapi nap során két whytézz kinyúlt, öt másik súlyosan megsebesült „harci küldetés” során, Luganszk irányába.

A dolog azért furcsa, mert az LNR jelentése szerint „hihetetlen csend” volt az utóbbi 24 órában az LNR frontszakaszon.

A DNR fronton korántsem panaszkodnak a csend miatt. (Bár az utóbbi napokban is voltak zajosabb napok.)

Dokucsajevszk és környéke (DNR délvidék) igencsak lármás. Arrafelé nagyöblű túzszerszámok is szólnak.

Északon, a Szvetlodarszk-ívben is élénk az élet.

Aggodni mégsem a hadihelyzet miatt van oka a donbasszi népköztársaságok állami és politikai vezetésének. A Maradék-Ukrajnában terjedő kanyarójárvány, és a martalóchadat tizedelő diftéria szerintük most a legnagyobb veszély. Ezektől jobban féltik Donbassz lakosságát, mint a hoholfegyverektől.

Oroszország már készíti a vakcinaszállítmányokat Donbassz számára.

A banderista „Donbassz” latorzászlóalj zaporozsjei illetőségű martalóca legalább őszinte. Csak a pénzért jött donbassziakat gyilkolni.

„A lányom veseműtétjére kell a pénz! Egyedüli családeltartóként csak így tudom megkeresni a rávalót. Hazaszeretet…? Ugyan már…!”

Most Novoluganszk közelében, a Szvetlodarszk-ívben öl a lánya veséjéért, vagy ő pusztul el. Mint vállalkozó. De amúgy „jó kis kikapcsolódás ez az egyhangú városi élet monotóniájából is. Lazítás.”

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com