IRÁNY BERLIN!

A Breszt-Tereszpol fehérorosz-lengyel határátkelőn az „Éjszakai Farkasok”-immár hagyományosan-a nagyapáik Nagy Honvédő Háború során megjárt útvonalukon átléték az EU-s határt.

Irány Berlin!

https://www.facebook.com/100014148996177/videos/232678483880450/

Szíria

Az orosz HM tegnap este közleményben tudatta: Szíriában tegnap feladata teljesítése közben elesett Alekszej Bucselnyikov tüzéralezredes, katonai tanácsadó. Egy orvlövész lőtte le.

A Germánia Ribanczával tegnap lefolytatott szocsi tárgyalásain Vlagyimir Putyin a leghatározottabbak kiállt Oroszország eddig is képviselt álláspontja mellett a szíriai Khan Shaykhunban közel egy hónapja megesett „vegyitámadás” kapcsán. Az orosz államfő kihangsúlyozta az alapos, teljeskörű és elfogulatlan nemzetközi vizsgálat fontosságát, mint Oroszország ELVÁRÁSÁT!

Vlagyimir Putyin egyúttal kihangsúlyozta, hogy Oroszország a leghatározottabban elítéli a vegyi és bakteriológia fegyverek alkalmazásának minden formáját.

Az orosz államfő ma Szocsiban fogadja Törökország szultánaspiránsát. Kardigannal főként Szíriá dolgairól fognak főként beszélgetni. Az ankarai Keresztapa tegnap óta fölöttébb földúlt lelkiállapotban leledzik, hiszen terveivel igencsak ellenkező dolgok estek meg Afrinban és attól keletre. Hadserege kurd területekre vonulásának útjába álltak az orosz és amerikai békefenntartók. Ez pedig akadály Kardigan közel-keleti kalifátusteremtő birodalmi vágyainak útjában. Vajon előcigánykodik-e valami ötlettel ma? Meglátjuk. Vagy nem! Mindenesetre elindulása előtt agyba-főbe dicsérte az orosz-török együttműködést Szíriában. Még Szíria területi integritása megőrzésének fontosságát is kiemelte.

Mindenesetre Kardigan törekvéseitől függetlenül is, de zajlanak az események Szíriában. Sok helyen ráadásul az ankarai maffia kedvenceinek és támogatottjainak kárára.

Palmürától keleti-éstzakkeleti irányba ismét beindult a kormányerők offenzívája a rémkalifátus pribékhordáinak teljes megsemmisítése céljából.

A tegnap Tartusból és Latakiából érkezett friss erőkkel már ma kora hajnalban-közép-európai idő szerint még éjfél előtt-nekimentek a kalifátusistáknak. Deir-ez-Zor irányába lódultak meg. Jelenleg Al-Sühne ostromával bíbelődnek.

Raqqa és Tabqa környékén a kurdok-bár becsülettel ostromolgatják ami előttük van-sokra nem jutnak. Valami komolyabb, hatékony segítség szükségeltetne nekik a jobb eredményekhez.

A „Faylaq Al-Rahman” bűnbanda latorvezére ma reggelre otthagyta pribékhordáját a kelet-ghutai katlanban. Abu Muhammad Al-Kurdi egyszerűen nem vágyott még a Paradicsomba. Megszökött. Egy ellenbandánál, a „Jais al-Islam” hordánál lelt menedéket. A két martalócbanda eddig sem szívlelte egymást különösebben, de most izzanak a szenvedélyek!-hullanak a pribékek.

Ráadásul a szír kormányhadsereg ma reggel Damaszkusz keleti elővárosában, Al-Kabababan éppen arrafelé indított meg egy nagyszabású akciót.

Asztanában ma reggel megkezdődött a szíriai „megbékélési” konferencia negyedik fordulója.

Donbassz

Donbassz ügyében a Kommerszant orosz újság szerint a tegnapi orosz-német csúcson az álláspontok a korábbinál is összebékíthetetlenebbekké váltak. A lap helyszíni tudósítása szerint érzékelhető volt, ahogyan az orosz államfő és a kanzlerina között a „szakadék percről percre szélesedett”.

Ráadádul a germán lotyó előhozakodott azzal a követeléssel, hogy a kijevi junta ordashada ellenőrizhesse még az orosz-donbasszi határokat is, és majd csak azt követően lehetne választásokat tartani Donbasszban.

Mindössze annyiban volt „donbasszilag” egyetértés, hogy a szerintük sem működő minszki megállapodásnak nincs alternatívája, és hogy a „Normandiai Négyek” formációnak továbbra is komoly feladata-szerepe van/lesz.

Mivelhogy a Putyin-Trump telefonos megbeszélésnek nem volt kardinális témája Donbassz, ezügyben előremozdulás-ha a Nyugaton múlik-nem várható! Kérdés, hogy mi fog történni a következő „esedékes nagy lehetőség”, a hamburgi G20-csúcsig? Az meg még több mint két hónap múlva lesz.

Most mindenestre a következő „nagy feladatra” készülnek Oroszországban is, és Donbasszban is. A „Győzelem Napja” 72. évfordulójának méltó megünneplésére.

Tegnap Luganszkban Eleonora Forentsa, az Európai Parlament olasz képviselője bejelentette: következő jelenése során az EP-ben föl fogja vetni-javaslólag-a Luganszki Népköztársaság hivatalos elismerését. Már a hír hallatán fuldokolni kezdett a dühtől a kijevi udvar.

Amíg Szocsiban bősz vízgereblyézés zajlott, a donbasszi frontokon érzékelhetően sűrűsödtek az események.

A donyecki frontszakasz szinte minden telepölését ágyúzta-lőtte valamivel a valcmanista latorhad. Leginkább az északi-donyecki-íven szaporodtak meg az ostromjelenségek. Sőt, tegnap Uglegorszk környékén megpróbálták Valcman martalócai áttörni a népköztársaságiak vonalait.

Zajcevoban újabb négy hát-lakás vát ma reggelre romhalmazzá.

Ismét áll a donyecki szivattyútelep. Tegnap délután kezdődött az ostroma, és kitartott egész hajnalig.

Jaszinovataja ma reggeltől áll ostrom alatt.

Donbassz is az ogyesszai pogrom áldozataira emlékezett tegnap.

Lugansz:

Donyeck:

Ogyesszában a helyszínen emlékeztek:

Megemlékezés volt Moszkvában is:

Ma ismét szórakoztató napja lesz Putyinnak

Kardigan szultán nem telefonálgat, hanem farokfölvágva vágtázik Szocsiba, hogy személyesen beszélhesse ki vágyait Vlagyimir Putyinnak. Legutóbb márciusban volt erre alkalma. Akkor egészen Moszkváig kellett neki repülnie. Ezúttal fele annyit kell.

A szíriai rendezésről és a haditechnikai együttműködésről lesz ma szó a Fekete-tenger parti orosz városban. Az ankarai maffia feje megkívánt néhány szgyelano v RF cuccot, és szívesen beruházna egy orosz Sz-400-as légvédelmi komlexumba. Az amerikai drágább is meg tán nincs is olyan jó.

Oroszországnak meg éppen van raktáron néhány ilyen ketyere.

Kardigan ugyanakkor ki kívánja könyörögni a török áruk oroszországi embargójának megszüntetését, de legalább további enyhítését. Kiváltképpen a mezőgazdasági terményeket illetően.

Talán könnyebb napja lesz ma az orosz államfőnek mint volt tegnap, amikor Germánia Ribanczának a csecsenföldi buzik miatti sirámait is végig kellett hallgatnia.

Forró drót

Ahogyan azt a Fehér Ház tudatta, Trump tegnap telefonon felhívta az orosz államfőt.

Germánia Ribancza fölszálló repülőgépének kipufogófüstje még el sem oszlott a szocsi reptér betonja fölött, már csörgött is az orosz elnök telefonja. Trump volt az.

Megbeszélték, hogy az orosz és az amerikai külügyminiszter közötti együttműködést intenzívebbé kell tenni a szíriai tűzszünet megerősítése érdekében.

Vlagyimir Putyin az Észak-Korea elleni amerikai csörtetés kapcsán figyelmeztette Trumpot: kicsit fogjon már vissza a tempóból.

Véglegesítették abbéli szándékukat is, hogy a G20-csoport júliusi hamburgi csúcstalálkozóján egymás tenyerébe is csaphatnak majd egy külön megbeszélésen is.

Szocsi

Szocsiban megtörtént az, amire két éve nem volt példa:

A megbeszéléseken áttekintették a nemzetközi helyzetet, különös tekintettel a terrorizmus elleni világméretű harc állását, valamint a szíriai és az ukrajnai eseményeket. Meg üzleti-gazdasági témákat.

Donbassz kapcsán az orosz államfő EGYÉRTELMŰVÉ TETTE: a háború Donbasszban a három évvel ezelőtti kijevi puccs következménye! Donbasszt az alkotmányellenesen hatalmat birtokló kijevi junta taszította el magától.

A dátum apropóján Vlagyimir Putyin emlékeztetett a sajtótájékoztatón az ogyesszai pogromra, amelynek kitervelőit és kivitelezőit a mai napig sehol-semmilyen bíróság nem vonta felelősségre! Majd a Germán Ribancz felé fordulva EMLÉKEZTETETT, HOGY EZT IS MEG KÉNE TENNI!

Hogy mik vannak?!

Bejelentették: Lemond a cseh kormány

Bohuslav Sobotka szociáldemokrata cseh miniszterelnök kedden bejelentette, hogy még a héten benyújtja kormánya lemondását.

Döntését Sobotka azzal indokolta, hogy nem tudja tovább vállalni kormányában Andrej Babis kormányfőhelyettest, pénzügyminisztert, a koalíciós partnerpárt ANO elnökét, akit adócsalással vádolnak és Sobotka szerint a gyanút mindeddig nem tudta eloszlatni.

A legegyszerűbb megoldás, a miniszter menesztése azért nem lenne jó megoldás, mert ez lehetővé tenné Babis számára, hogy a mártír szerepében tetszelegjen, ami fél évvel a parlamenti választás előtt árthatna a többi pártnak – magyarázta Sobotka, aki egyben a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke is. Babis megmaradása a kormányfőhelyettesi és pénzügyminiszteri tisztségében azonban számomra elfogadhatatlan. Miután a pénzügyminiszter vagyoni ügyeit a neki alárendelt adóhivatal vizsgálja, nincs semmi biztosíték arra, hogy objektív eredmény szülessen – tette hozzá.

„Kész vagyok benyújtani a köztársasági elnöknek lemondásomat, feltételezem, hogy még e héten. Szeretnék ezzel szabad kezet adni a koalíciós pártoknak, hogy tárgyalhassanak a kialakult helyzet megoldásáról” – jelentette ki Bohuslav Sobotka, aki három éve áll a hárompárti cseh koalíciós kormány élén.

Úgy vélte: amennyiben a CSSD, az ANO és a kereszténydemokraták (KDU-CSL) megegyeznének a kormánykoalíció folytatásában, meg kellene oldani a pénzügyminiszter személyének kérdését. Andrej Babis hivatalban maradása ellentétben van az összeférhetetlenségi törvénnyel – mutatott rá a kormányfő.

Sobotka előrehozott parlamenti választást sem tart kizártnak. Milos Zeman cseh államfő október 20-21-re írta ki a képviselőházi választást. A felmérések szerint a választás nagy esélyese az ANO, amelynek támogatottsága meghaladja a 30 százalékot, míg a szociáldemokratáké tartósan tíz százalékkal alacsonyabb.
(atv)

Bal-Rad komm: Őrület amit művelnek ezek a csehek! Tákolmányosítani kell a dolgokat!-és már nincs is korrupció! Örök kormányzás van, meg nyugi van!

Ez a Sobotka nemhogy felhívná Döbrögit. Tanácsért! Persze OTT a vajda nem tudná garantálni a kétharmadot!-ami ugye mindennek az alapja! A csehek nem olyan hülyék mint…

Szíria

A ma közép-európai idő szerint kora esti Putyin-Trump telefonos megbeszélés központi témája-vélhetőleg-a szíriai helyzet lesz. Még egyelőre semmit nem tudni, hogy valaki áll-e elő valamiféle újdonsággal. Az orosz elszántság ismert, az amerikaiak ravaszkodása-esetleges cselvetése-várható. Az USA minden nap előáll egy-egy ötlettel. Attól függően, hogy Trump Bohóc éppen hogy aludt, mit álmodott.

Holnap reggel meglehet többet tudunk meg Trump legújabb álmáról.

Tegnap a világ civilizáltabb részein majálisoztak a diplomaták is. Úgyhogy mára semmi nem kavart be a „normális szíriai harctéri ügymenetbe”!

Azaz: hullottak az ilyen-olyan pribékek százszám. Vagy egymás „jóindulatából, vagy a szír hadseregnek köszönhetően, vagy az orosz-szír légipáros szorgalma által.

Hama tartomány északi fertályán újabb „áldást” kaptak a martalóchordák. „«спецназа из СССР» Szpecnaz a Szovjetunióból” elnevezésű speciális latorvadász alakulatot. Tegnapi első akciónapjuk eléggé megkuszálta a bűnbandák egyedeinek amúgy is viharvert idegeit. Bárhová bújtak, a „Turan” harccsoport szpecnazosai küldték rájuk a véget! Legkevesebb 15 pribék került a terítékjükre.

Erős a gyanúnk, hogy mind az orosz, mind az amerikai elnök számíthat a közeljövőben Kardigan telefonhívására. Eléggé fölzaklathatta a hír az ankarai maffia fejének lelkiválágát, miszerint összeértek tegnap az orosz és amerikai csapatok a szír-török határ mentén, hogy elejét vegyék Kardigan birodalomépítési vágyainak. De most elsősorban a közvetlen török-kurd összecsapások kiújulásának.

A Deir ez-Zor közeli Al-Rusafa településen ma reggel emírt bukott a végelgyengülés határára került ISIS. Hassaan „Abdel-Hamid Al-Malaa Ali (más néven Abu Yousif Al-Ansari) komoly vezérlator volt, a vidéken a legmagasabb rangú latoregyed. Deir ez-Zor kinevezett emírje. Volt.

Palmüra környékére ma reggel mintegy nyolcszáz kormánykatona érkezett. Minden jel szerint offenzíva indul hamarosan Al-Sukhanah kézre kerítéséért. Ez a város uralja a Deir ez-Zor-Palmüra útvonalat.

VALAMI KÉSZÜL Idlibben. Seraqab nevű faluban. Oda ugyanis váratlanul megérkezett a „Fehér sisakosok” egy népes társulata, és az Al Jazeera televízió forgatócsoportja. Minden jel arra utal, hogy valahol a közelben „vegyifegyver” incidens fog bekövetkezni. Vagy a’ zoroszok, vagy a szír kormányerők részéről.

Erősíti a gyanút, hogy:

1. Nikki Hayli amerikai ENSZ BT-főképviselő a minap tárgyalt a „sisakosok” főnökével, Raed Saleh főlatorral.

2. Az Idlib város kórházaiból egy gyűjtőbe összehordott gyerekhullák közül hirtelen eltűnt tegnap délelőtt 23 holttest. Ez az információ akkor látott napvilágot, amikor a „sisakosok” megjelentek.

3. Tegnap a Vörös-tengeren zajló amerikai „Eagle Salute” elnevezésű hadgyakorlatba becsatlakozott a „Trakstan” nevű rakétahordozó. Ez a hajó volt az, amely a korábbi „vegyitámadást” megtorolta a rakétáival.

Minden készen áll az előadásra?

Donbassz

Ma Szocsiban látja vendégül az orosz államfő a germánok kanczlerináját. Germánia Ribancza közel két esztendeje nem tette a lábát orosz földre. Legutóbb 2015 május 10-én vizitált, akkor Moszkvában fogadta őt Vlagyimir Putyin.

Ma állítólag a G20 csúcs (Hamburgban lesz) előkészítése ürügyén lopja az orosz elnök drága idejét.

Ogyesszában ma kora délután a világ sok országábólérkezett antifasiszták részvételével megemlékezést tartanak a három évvel ezelőtti fasiszta pogrom áldozatainak tiszteletére.

Luganszkban is megvolt tegnap a Luganszki Népköztársaság központi május elsejei ünnepsége. A rendezvényen TÖBB MINT HÚSZ ORSZÁG DELEGÁCIÓJA vett részt. Őket és a népköztársaság lakóit Igor Plotnyickij elnök köszöntötte.

A DNR donyecki ünnepségéről tegnap már beszámoltunk. De arról akkor még nem, hogy közben azért a DNR 18 települését ágyúzta a valcmanista latortüzérség.

Hosszú lenne felsorolni a listát! Nem is vállalkozunk rá. Csak a legdurvább dolgokat említjük meg.

Jaszinovataja, Gorlovka-Zajcevo és Donyeck-nyugat.

Trudovszka-bányatelep 103 számú iskoláját telibe lőtték egy 152-es gránáttal. Egy 1979-es születésű helyi lakó belehalt, egy másik súlyosan megsebesült.

A délvidéken viszonylagos csend volt. Ott igazán ma reggeltől lendült bele a valcmanista latortüzérség. Dokucsajevszk és Kominternovo most a legostromoltabb.

Maradék-Ukrajnában is ünnepeltek tegnap. Néhol már a Szép Új Világ stílusában.

Csernyigov egyik iskolájában így:

A „fellépő” művésznő hát…! Az apukák talán nem bánták.

2014 május 2.-Ogyessza!

Nehéz azt szavakba foglalni még három esztendővel a tragédia után is, hogy mi is történt 2014 május 2.-án Ogyesszában.

Nem állhatunk túlságosan messze az igazságtól, ha megkockáztatjuk a kijelentést: a második világháború utáni Európa legvadabb cionfasiszta pogromja zajlott le a városban.

Az ’56-os pesti, majd a 2014-es kijevi Majdant követően!

Ma három éve Ogyesszában a felajzott fasiszta csőcselék elől a Szakszervezeti Szövetség Székházába bemenekült-többnyire oroszajkú-aktivistákra a horda rágyújtotta az épületet.

2016 március 22.-én Genfben, az ENSZ-palotában, az ENSZ égisze alatt nemzetközi konferenciát rendeztek az ogyesszai vérengzésről.

A nyugati képviselők számára döbbenetes volt a felfedezés. Sosem hallottak még erről: el sem tudták képzelni (mi sem), hogy ilyesmi a XXI. században lehetséges.

A terem végén ülő ukránok bekiabálásokkal, zaj keltésével próbálták megzavarni a szemtanúk által elmondott vallomásokat. A rendezőség azonban rájuk szólt: ez nem a Legfelsőbb Rada (az ukrán parlament, a világ legbunyósabb parlamentjének) ülése, és nem is a dzsungel. A rendezőség egyben behívta a biztonsági őrséget.

Mikola Azarov-Ukrajna UTOLSÓ TÖRVÉNYES miniszterelnöke-az események második évfordulóján egészen döbbenetes számot közölt az odesszai vérengzés áldozatainak számáról.

“Alekszandr Ivakin ogyesszai történész a kutatásai során megállapította, hogy 2014 május 2.-án a Parubij-Turcsinov-Valcman-Kolomojszkij latorkvartett szervezte pogrom során 397 embert gyilkoltak meg! Ez a szám pedig tízszerese a Kijev által eddig beismerteknek!”-nyilatkozta 2016 május 2.-án Azarov.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com