Az orosz államfő megérkezett Franciaországba, és egyből Versaillesba is hajtott, ahol már fogadta is Emmanuelle Macron elnök.
A gall sajtó némelyike egyenesen az „Orosz Birodalom Cárjának” versaillesi bevonulásáról cikkezik.
Valcman Nyalókakirály a mellőzött komornyik sértettségével durmanckodik Kijevben. Maradék-Ukrajna ura egyenesen paródiának nevezte Vlagyimir Putyin franciaországi látogatását és fogadását. Vérig van sértődve, hogy Macron nem őt invitálta meg érdemei elismeréséül Vlagyimir Putyin előtt/helyett.
Most még a kutya sem fekszik jó helyen Nyalókakirály birtokán.
A nemzetközi ügyek szakértőjévé fölkent Alekszandr Potyehin nevű udvaronca fájdalmában fölhívta a Szabadság Rádiót (SZER) és annak tajtékozott.
„Ez a Macron-csapat nagyfokú szakmaiatlanságára bizonyíték. A józan és megcsúfolása Putyin meghívása Franciaországba, Nagy Péter orosz cár 300 évvel ezelőtti látogatására emlékezés ürügyén. Kiábrándító, hogy az ukrán nép hóhérára, a kegyetlen antiukrán aktivistára ilyen fényes külsőségek között emlékeznek. Számomra teljességgel érthetetlen ez a francia külügyi szakmaiatlanság!”-tajtékzott Potyehin a SZER-nek.
Az egész kijevi udvar letargiába van süllyedve. Már csak az hiányzik, hogy félárbócra eresszék az állami lobogót!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Koreai NDK ma hajnalban egy „Scud” típusú ballisztikus rakétát lőtt fel az ország keleti tengerparti városa Wonsan közeléből.
A rakéta mintegy 450 km vízszintesen értendő repülés után a Japán-tenger vizébe pottyant. Kárt semmiben nem okozott. Izgalmat annál inkább dél-koreai és japán illetékesek körében.
„Természetesen elítéljük a rakétareptetést, aggaszt bennünket a helyzet” –nyilatkozta Vlagyimir Tyitov Oroszország külügyminiszter-helyettese Moszkvában újságíróknak. „Ezzel egy időben arra hívjuk fel együttműködő partnereinket, hogy nyilvánítsanak önmérsékletet, egyebek között a régióban kifejtett katonai aktivitás kérdésben”-mondta amúgy nem földúlt lelkiállapotban.
A jelek szerint Trumpot se igen rendítette meg a hír.
„Észak-Korea nagy tiszteletlenséget követ el szomszédjával, Kínával szemben, de Kína erősen próbálkozik!” – fejtette ki a dologról véleményét. Természetesen a Twitteren.
Kína pedig vélhetőleg az erős próbálkozásba belefeledkezve még nem is nyilatkozott. Eddig legalábbis nem.
A KNDK megrendszabályozására Dél-Korea partjaihoz menesztett amerikai „Carl Winson” repülőgép-hordozó pedig-amint azt bejelentették-a héten visszaindul San Diego kikötőjébe. Amerikába. Helyet cserél a ripacs „Ronald Reagan” nevét viselő kollégájával.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Egy évvel hosszabbította meg az Európai Unió a szíriai rezsimmel szemben elrendelt szankciókat.
Az Európai Unió szankciós rendszere mindaddig érvényben lesz a szíriai kormánnyal szemben, amíg nem hagy fel a polgári lakosság elleni erőszakkal!-közölték ma Brüsszelben.
Raqqaban tegnap 10 civil halt bele az amerikai légierő fellángolt buzgalmába. 25 megsebesült.
Úgy fest a dolog, hogy Aleppo tartomány keleti fertálya latormentes övezet lett. Ma reggel már csak Masknah északi negyedében makacskodik párszáz terrorista. Sok idejük már nem lehet hátra.
Deir ez-Zor környékének délnyugati sivatagos részén kisérelt meg tegnap ellentámadást a kalifátusista horda. Ismét jöttek az orosz és szír légierő gépei. A kormányerők dombokra települt tüzérsége pedig irtóvadászatot rendezett. Délnyugat felől pedig közeleg a szír kormányhadsereg. Aggódnak a martalócok.
Délkelet-Homsz Al-Swayda tartományának Jordániával és Irakkal határos vidékeien az amerikaiak drónokról leszórt röplapokkal figyelmeztetik a szír kormányerőket: arrafelé az általuk apanázsolt bűnbandák tanyááznak. Ne menjenek már a közelükbe, mert félelmet keltenek. A röpcédulákon kérik a szír hadsereget, hogy álljanak le. De nem állnak le!
Abból pedig gondja fog származni a „szabad szír” hordának, ha ijedtükben átcsatangolnak Irakba. A bagdadi kormány már jelezte, hogy ezt rossz ötletnek tartaná, amit nem fog jó szemmel nézni.
Bagdad a Deir ez-Zor útirányt javasolja. De arrafelé meg az ISIS van. Harapásra készen, hiszen sarokba van szorítva.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
„Nagyobb fenyegetést jelent a világ biztonságára Vlagyimir Putyin orosz elnök, mint az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet” – jelentette ki hétfőn Sydney-ben McCain hiéna, a rémkalifátus egyik nemzőatyja.
Hogy milyen világot ért a dolog alatt? Valószínűsíthetően a NEKI(k) TETSZŐT! Amiatt meg jóérzésű ember nem ejt könnyet.
A dagadtpofájúétól eltérő véleményük lehet az ausztráloknak. Akik özönlenek a Malumbibi városában életre hívott „Dustyeszky-énekkar” előadásaira.
A kórusról tudnivaló, hogy kizárólag orosz népdalokat és szovjet „katonanótákat” ad elő, amelyek a publikumnak fölöttébb tetszenek.
Meglehet, hogy a közönségnek viszont kevésbé tetszik az ISIS-kórus virnyogása, ami a dagadtpofájú amerikai hiéna füleinek oly kedves.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Trump adminisztráció a tavaly év végén befagyott, Ukrajnával kapcsolatos orosz-amerikai tárgyalások felújításának lehetőségén agyal. A The Washington Post úgy tudja, hogy T. Rex küügyér már meg is pendítette a témát az orosz diplomácia vezetőjének, Szergej Lavrovnak. Sőt, Tillerson már meghatalmazott kinevezlsét fontolgatja, Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki szárnysegéd partnerének.
A hír fölöttébb gyanús Moszkva számára, hiszen tombol Amerikában az elnökválasztásba való „orosz beavatkozás” vizsgálódása, és hát Washington épp most lengetett be újabb szankciókat Oroszország ellen. Mi több: a NATO-amelynek hirtelen az élére pattant Trump bohóc-éppen most szólította föl Oroszországot, hogy haladéktalanul vonja ki fegyveres erőit Abháziából és Dél-Oszétiából.
Ma Franciaország elnökéhez hivatalos az orosz államfő. Vlagyimir Putyin látogatásának apropoját a két ország 300 esztendővel ezelőtti diplomáciai kapcsolatfelvétele adja. Az orosz elnök és Macron francia államfő közösen tekintik meg az erre az alkalomra Versaillesben, az egykori királyi kastélyban nyílt Nagy Péter orosz cár emlékére rendezett kiállítást.
A műélvezkedésen túl alighanem fognak váltani néhány szót az ukrán-donbasszi válságról is, mint a „Normandiai Négyek” formáció résztvevói.
A ‘zoroszok által áthatolhatatlan erődöt kell építeni a valcmani birodalom keleti határaira! Csakis így lehet megvédeni Maradék-Ukrajnát ÉS A NYUGATI CIVILIZÁCIÓT a fenyegető veszedelemtől!-adta ki Turcsinov Hiéna a verdiktet Kijevbe. (Számunkra is ismerős lehet valahonnan ez az érvrendszer.)
Donbassz frontjain pedig a helyzet változatlan. Minden a megszokott „rend” szerint zajlik.
Annak viszont semmi jele, hogy a latorhad megkezdené a múlt héten Sztanyica Luganszka térségében végrehajtandó „lágyítást”! Viszont kilátásba helyezték az igéret visszavonását.
A donyecki frontszakaszon most is-mint általában-élénkebb az élet, mint a luganszkin.
Kiváltképp Gorlovka-Zajcevo szenvedte meg a valcmanista latortüzérség buzgalmát.
Krasznogorovka iskoláját is rendesen szétlőtték. A gond ezzel az, hogy Krasznogorovka hoholmegszállás alatt van. Éppen ezért Kijev most rettenetesen jajong a „szakadárok álnok támadása” miatt. Csakhogy ismét árnyékra vetődtek Kijevben. Krasznogorovka ugyanis harminc kilométernél valamivel messzebb van Donyecktől nyugatra. Az rendben van, hogy a „szakadároknak vannak olyan lövegeik amik elhordanak olyan távolra, de azok a lövegek viszont NEM A FRONTVONALON VANNAK! Hanem attól legalább tíz kilométerre keletre. Úgy meg már 40 kilométer a távolság Krasznogorovkától. Olyan löveg meg-NINCS! Ám ha van, akkor azt már rakétának hívják. Az meg nem csak egy iskolaépületet tépáz meg, hanem…
Alapos a gyanú, hogy újabb Avgyejevka „sztorival” próbálkozik Kijev.
A donyecki délvidéknek is kijutott az „örömből”, bár MÉG MINDIG „csendesebb a vidék, mint általában.
Életkép ostrom után. Kominternovoban tegnap egész nap lángoltak a gázvezetékek.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Merkel: nem támaszkodhatunk többé Trump Amerikájára
„Európának a saját kezébe kell vennie a sorsát”-mondta egy vasárnapi bajorországi kampányrendezvényen Angela Merkel német kancellár.
A kormányzó jobbközép CDU elnöke a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport előző nap zárult csúcstalálkozójára utalt, amikor azt mondta, egyre inkább véget ér az a korszak, amelyben Németország és az Európai Unió teljes mértékben támaszkodhatott partnereire.
Meg kell őrizni a barátságot az Egyesült Államokkal és az EU-ból távozni készülő Nagy-Britanniával és Oroszországgal is, „de tudnunk kell, hogy nekünk kell megharcolnunk a saját sorsunkért”, mondta.
Az már szombaton érzékelhető volt, hogy Merkel fölöttébb elégedetlen azzal, ami a világ hét iparilag legfejlettebb országának szicíliai csúcstalálkozóján történt a párizsi klímaegyezmény alkalmazásáról szóló vitában.
„A klímakérdéséről folytatott vita egésze nagyon nehezen zajlott, hogy ne mondjam, nagyon nem kielégítően”– foglalta össze az eseményeket a német kormányfő, és hozzátette, Washington teljesen elszigetelődött ebben a vitában, elutasítva azt, hogy elkötelezze magát a 2015-ös párizsi klímamegállapodás végrehajtása mellett.
Nem tudni, hogy az Egyesült Államok részese marad-e a párizsi megállapodásnak vagy sem. Trump elnök egy Twitter-bejegyzésben közölte, hogy a jövő héten hozza meg döntését arról, hogy kormánya támogatja-e a klímaváltozás elleni harcban kulcsfontosságú szerepet játszó párizsi megállapodást.
(24.hu)
Bal-Rad komm: Klímatémában teljességgel járatlanként vélhetjük úgy, hogy Trump bohóc TALÁN ezzel a világ számára MOST nem a legkardinálisabb problémával hozta tudomására Germánia Lotyójának: NEM MINDENBEN SZÁMÍTHAT AZ USA-RA!
Trump bohóc elsősorban-legalábbis most-bizniszmenként gazdasági/gazdaságossági szempontok alapján foglalkozik Európával. Kevésbé ideológiai, de inkább praktikus üzleti megfontolások mentén.
Trump üzenete ÁTTÉTELES jelzés az EU-nak és legerősebb emberének, a kanzlerinának: közvetlen gazdasági haszna az USA-nak az EU gazdasági sikereiből ezidáig nemigen volt, ám Nyugat-Európa katonai megszállása sokba került/sokba van. Illő lenne belenyúlni a bukszába!
A kanzlerina is értheti az üzenet lényegét, hiszen máris az Oroszországhoz fűződő baráti kapcsolatok megőrzésének fontosságáról hüppög! Aligha véletlenül!
Mindezzel együtt is alapos lehet a gyanúnk, hogy Trump csak zsarolja európai szövetségeseit.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonálgatós hangulatban van az utóbbi napokban.
Kardigan ankarai maffiafőnökkel-többek között-arról beszélt telefonon, hogy talán jó ötlet lenne egy állandó közös katonai bázist létrehozni Észak-Szíriában.
Iráni kollégájával is beszélt telefonon. Újfent gratulált Hassan Rouhaninak az újraválasztásához, és kitárgyalták a szíriai helyzetet.
A Kreml sajtószolgálata eléggé szűkszavúan számolt be a telefonos tárgyalásokról.
Szíria külügyminisztériuma könyörgő levelet küldött az ENSZ BT-nek. Esdekelve kérik a testületet, hogy hasson oda az USA-nak. Ilyen szorgalommal amivel a civileket gyilkolja az amerikai légierő Északkelet-Szíriában, már kiirthatták volna a teljes rémkalifátust a világon.
A levél már javában úton volt, amikor az amerikai buzgalom ismét rátört az ISIS-re. Ezúttal a Raqqától mintegy hét kilométerre fekvő Ratleh Al Qasr nevű településre. Húsz helyi civil ott helyben belehalt, 27 került kórházba. Úgy vélik, hogy a halottak száma még növekedni fog. Arról nem szól a hír, hogy martalóc patkolt-e el a légicsapás miatt.
Oroszországban prioritás az Egyesült Államokkal való konstruktív párbeszéd. De sok minden függ attól, hogy az USA miként viszonyul a Szíriai konfliktushoz, illetve a nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépéshez-nyilatkozta tegnap Igor Levityin az orosz államfő szárnysegédje tegnap Lettországban, a Balti Fórumon.
Az amerikai hadügy közleménye szerint a szíriai Hasaka tartományban tegnapelőtt meghalt egy 22 éves amerikai katona, bizonyos Etienne Murphy Loganvilya, Georgiai illetőségű. Az általa vezetett jármű felborult, és…
Homsz és Aleppo tartományok keleti, délkeleti fertályain a szír kormányerők könyörtelenül pusztítják a rémkalifátus martalóchordáit.
Homsz délkeleti részén az orosz helikopterek is kivették alaposan a részüket a Nagy Kalifátusista Vadászatból.
Kelet-Aleppo tartományban ma estére prognosztizálják az utolsó kalifátusista latorerősség Maskanak kézre kerítését. A kormánycsapatok már tegnap estig elfoglalták a város vasútállomását is. A martalócok pedig nem nagy harci kedvet tanúsítanak.
Hama kormányzóság keleti vidékén, Uqayrbat-tartománybéli ISIS fellegvár-városának vidékét hinti tegnap reggel óta az orosz-szír légipáros. Az ISIS álmoskönyvei szerint ez semmi jót nem jelent számukra. Úgy meg végképp nem, hogy ma reggel idegesítő hírt kaptak. Közelükbe érkezett a szír hadsereg 5. hadteste, és egy orosz tengerészgyalogos alakulat.
Néhány martalócnak nyilván a mostani lesz az utolsó Ramadan. Életükben.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A teljes légvédelmet kijátszotta – Egy német pilóta landolt Moszkvában, a Vörös téren
Harminc éve, 1987. május 28-án világszenzációt keltett, hogy a 19 éves nyugatnémet Mathias Rust kisrepülőgépével akadálytalanul repült be a szovjet légtérbe, majd Moszkva szívében, a Vörös tér mellett szállt le.
Azzal, hogy kijátszotta a sebezhetetlennek hitt szovjet légvédelmet, majd a kommunizmus fellegvárának tartott Kreml közelében landolt, a szovjet hadsereg reputációján ejtett sebet, amit a reformokat meghirdető Mihail Gorbacsov alapos tisztogatásra használt fel a konzervatív tábornoki karban. Maga Rust a kalandot egy év börtönnel úszta meg.
A Schleswig-Holstein tartománybeli Wedel városkában élő Rust mindössze ötven óra repülési gyakorlattal rendelkezett, amikor 1987. május 13-án kéthetes észak-európai repülőútra indult. A mai napig nem derült ki, hogy már akkor szándékában állt-e a moszkvai kitérő, amikor kibérelte a Cessna 172-es kisgépet, mindenesetre nem kis bátorságra vagy őrültségre vallott, hogy nekivágott a hosszú útnak. Indulás előtt kiszedett néhány ülést a gépből, hogy azokat tartalék üzemanyagtartályokra cserélje. A felszállást követően a Feröer-szigetek felé vette az irányt, majd Izland felé folytatta útját.
Reykjavíkban pihent néhány napot, többek között ellátogatott abba az épületbe is, ahol fél évvel korábban Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára és Ronald Reagan amerikai elnök második csúcstalálkozóját tartotta. A tárgyalások eredménytelenül zárultak, a nukleáris fegyverek korlátozásáról nem született megállapodás. Vélhetően ez az élmény vezetett Rust végső elhatározásához, repülésével – ahogy később megfogalmazta – azt akarta elérni, hogy valamiféle „képzeletbeli híd” jöjjön létre Kelet és Nyugat között, csökkenjen a hidegháborús felek közti feszültség és gyanakvás.
A visszaút Norvégián, Svédországon és Finnországon át vezetett. Május 28-án Helsinkiben feltankolt, majd délben felszállt, a légi irányításnak azt jelentette, hogy Stockholm felé indul. Útját azonban keleti irányban folytatta, és kikapcsolta kommunikációs berendezéseit, nem sokkal később mélyrepülésbe kezdett és eltűnt a finn légi irányítás radarernyőiről. Felkutatására mozgósították a mentőegységeket, még a parti őrség egyik hajóját is, mert azt hitték, hogy a tengerbe zuhant. A mentőakció költségeit később kiszámlázták neki.
Délután fél háromkor, miután Észtország fölött berepült a szovjet légtérbe, gépe megjelent a szovjet légvédelem radarjain. A barát-ellenség azonosító (IFF) rendszer nem ismerte fel, ezért potenciális ellenségként jelölték meg. Több föld-levegő rakétával befogták, a légvédelmet készültségbe helyezték, de a tűzparancsot nem adták ki. Két vadászgépet is felküldtek, ezek egyike befogta, de szovjet gyártmányú Jak-12 futárgépnek vélte. A gépek visszafordultak, Rust pedig folytatta útját, egyes feltételezések szerint le is szállt, hogy ruhát cseréljen.
A radarokon több alkalommal észlelték, de a véletlenek összjátéka mindig megmentette. Az egyik alkalommal egy előző napi baleset nyomai után kutató kisgéppel tévesztették össze, másszor a körzetben éppen légi gyakorlat folyt, és minden repülő tárgyat barátinak minősítettek, megint máskor az előírásokat figyelmen kívül hagyó gyakorlógépnek nézték. Este hét órakor ért Moszkva fölé, de szerencséje ekkor sem hagyta el: a főváros légtérellenőrző rendszerében rövid üzemzavar támadt, a seremetyevói repülőtér forgalmát leállították, ezért egészen a belvárosig jutott.
Rust először azt tervezte, hogy a Kreml falain belül teszi le gépét, de attól tartott, akkor azonnal letartóztatják és örökre eltűnik. A gyalogosoktól zsúfolt Vörös téren nem tudott leszállni, végül néhány kör után a tér déli oldalához közeli Bolsoj Moszkvoreckij hídon (amelyről javítás miatt aznapra eltávolították a trolibuszok felső vezetékét) landolt, majd a Vaszilij Blazsennij-székesegyház mellett, a tér közvetlen közelében állt meg. (A Vörös teret később a moszkvai népnyelv Seremetyevó 3-ként emlegette.) A járókelők filmforgatásra gyanakodtak, amikor pedig szóba elegyedtek a pilótával, s ő azt mondta, hogy Németországból jött, mindenki a szocialista NDK-ra gondolt…
Az autogramokat osztogató Rustot csak két óra múlva tartóztatták le, pere 1987 szeptemberében kezdődött.
Garázdaságért, a légi közlekedés szabályainak megszegésért és a Szovjetunió államhatárának megsértése miatt négy év munkatáborra ítélték. A hírhedt moszkvai lefortovói börtönből 1988. augusztus 8-án szabadult, a szovjet hatóságok a közép-hatótávolságú ballisztikus rakéták leszereléséről szóló INF-szerződés aláírása után, a Nyugatnak tett gesztusként adtak neki amnesztiát.
Az eset sokkolta a Moszkva biztonságában teljes mértékben hívő szovjet közvéleményt, a sajtóban számos bíráló cikk jelent meg. Mihail Gorbacsov szovjet vezető a légvédelem totális kudarcát használta fel arra, hogy megszabaduljon a reformjait, a glasznoszty és a peresztrojka véghezvitelét akadályozó tábornokoktól. Több száz magas rangú, a szovjet légvédelemért felelős katonatisztet váltott le, Szergej Szokolov marsallt, honvédelmi minisztert nyugállományba helyezték.
Rust hatalmas médiafelhajtás közepette tért haza, sztoriját százezer márkáért adta el a Stern magazinnak. A pszichikailag labilis fiatalember nem sokkal később azzal hívta fel magára ismét a figyelmet, hogy megkéselt egy nőt, aki visszautasította közeledését, ezért másfél évre immár német börtönbe zárták.
Élete később sem jött egyenesbe, többször került összeütközésbe a törvénnyel. A szovjet rendszert nevetségessé tevő akciója számos vicc és városi legenda forrásául szolgált, Rustot pedig nagy kalandjának kerek évfordulóin újra és újra meginterjúvolja a sajtó.
(blikk)
Bal-Rad komm: Bizony NAGY STORY volt ez!
Egy 19 éves német srác KÉT HÉTRE KIBÉRELT EGY REPÜLŐGÉPET! Aztán uccu neki!
Reykjavíkban ihletet kapott, és elindult Moszkvába. A kisgéppel. Persze itt-ott megállt, mielőtt nekivágott a végcélnak.
Szerencse fia! Felelőtlenség, hanyagság, és VÉLETLENEK garmadája segítette. Aztán célt ért.
„…Az eset sokkolta a Moszkva biztonságában teljes mértékben hívő szovjet közvéleményt, a sajtóban számos bíráló cikk jelent meg. Mihail Gorbacsov szovjet vezető a légvédelem totális kudarcát használta fel arra, hogy megszabaduljon a reformjait, a glasznoszty és a peresztrojka véghezvitelét akadályozó tábornokoktól. Több száz magas rangú, a szovjet légvédelemért felelős katonatisztet váltott le, Szergej Szokolov marsallt, honvédelmi minisztert nyugállományba helyezték…”
-NAGY STORY volt ez! Igazi népmese! (Bár NÉHÁNYAN MÁR AKKOR gyanakodtak! A-szerintük-túl sok véletlen okán.)
-És a Szovjetunió négy és fél évvel később megszűnt!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Moszkvában az Obrucsevszkij kerület 1100. számú általános iskolájában az idei tanévzáró ünnepség keretében tegnap bemutatták a „Donbassz gyermekei” című szoborkompozíciót.
Gyenyisz Szelezsnyov bronzból készült alkotása a bemutató után már útra is kelt Donyeckbe, ahol a „Donyeck Aréne” futballstadion melletti Komszomol parkban kerül végleges helyére. Mégpedig június elsején, a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából.
Andrej Klimos az Orosz Föderáció Szövetségi Tanácsa Nemzetközi Bizottsága alelnöke a G7-ek szankciósdi fenyegetését egy marginalizálódó szervezet Amerikához dörgölődzéseként értékelte tegnap. Ez az állásfoglalás „egy rituálé” mindösszesen, amivel Trumpnak igyekeztek most hízelegni. Gyakorlatilag semmi jelentősége nincs, ilyesmiket havonta szoktak kinyilatkozni.
Az Állami Duma Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnökhelyettese sem lát „veszélyeket” a dörgedelemben. Alekszej Csepa kevés híján mazochizmusnak nevezte a szankciósdit, amit a kiötlői sem élveznek. Önmagukat korbácsolják, és jajgatnak a fájdalomtól.
A Luganszki Népköztársaság katonai szóvivője Andrej Marocsko tegnap közleményben „tette helyre” a 23-án keltezett kijevi hírt. Miszerint a Szvetlodarszk-íven a hoholerők áttörtek Debalcevo irányába.
Marocsko közleménye szerint-röviden és tömören-„ez egy hülyeség!”
„Nem egyéb, mint Kijev információs hadviselésének egy újabb akciója. Szeretnének pozitív híreket tolni a kudarcok elkendőzése érdekében. Így kívánják elterelni a figyelmet a a dezertálásokról, az egyre növekvő nem harci veszteségeikről, a rémisztő mértékű katonai fegyelemsértésekről és bűncselekményekről. Hazugság az egész!”-fogalmazott Marocsko.
Andrej Petrenyko a kijevi hadügy Tbilisziben ma egy konferencián arról beszélt, hogy az idei esztendő folyamán a Donbassz elleni ármánykodásaik során eddi 98 martalócuk veszett oda, és valamivel több mint 800 sebesült meg. (Megjegyezzük, hogy februárban az uglegorszki áttörési kisérletük során legalább kétszer ennyi volt a halottaik száma.)
A kijevi ordashad továbbra is mérsékelt intenzitással ostromolja Donbasszt. Ez persze sovány vigasz azoknak, ahová a kevesebb latorgránát valamelyike éppen becsapódik.
Kominternovoban ismét áram és gáz nélkül maradt minden. Egy „szerencsés” találat minden szolgáltatást megszüntetett.
Donyeckben Zaharcsenko a háború kitörésének évfordulóján demonstratív látogatást tett a legforróbb helyeken.
Ám talán a leglényegesebb mégis egy üzemlátogatás volt, a donyecki „Elektrotechnikai üzemben”!
Valcman Nyalókakirály is a front közelében ólálkodik. Tegnapelőtt rakétabandériumot nézett meg, tegnap pedig Mariupolban hőbörgött-jó szokása szerint alaposan benyakalva.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az itáliai Taorminában a „Hét Nagy” (G7) csúcstalálkozóján megszületett a döntés Oroszország megrendszabályozásának további szükségességéről.
Nyilatkozatukba belevették, hogy készen állnak további szankciók bevezetésére-a meglévők szigorítása mellett-Oroszország ellen. Amennyiben a Medve nem ad szabad kezet Valcman Nyalókakirálynak és rezsimjének Donbassz ellen.
Ha ez megtörténik, és a Krímet is odaveti Oroszország szabad prédául Kijevnek és felbujtóinak, akkor máris hajlandóak lesznek megfontolni az enyhítést.
Az Európai Unió legdinamikusabban fejlődő országa-Döbrögisztán-távol maradt a taorminai csúcstól. Azért CSAK G7 a társaság!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!