Donbassz

Oliver Stone amerikai filmrendezőnek Vlagyimir Putyin elárulta, hogy Oroszország mikor fogja lezárni a Luganszki Népköztársasággal és a Donyecki Népköztársasággal közös határát: „Majd ha Kijev teljesíteni fogja a Minsz-2 megállapodás rá vonatkozó rendelkezéseit!”

Donbasszban minden a „megszokott életritmus” szerint…

Az LNR illetőségi területén fekvő Metaliszt faluban tegnap megemlékeztek a három esztendeje június 17-én ott meggyilkolt két orosz televíziós újságíróra.

Igor Korneljuk és Anton Volosiny voltak Nagyja Szavcsenko kijevi „hősnő” áldozatai.

A két újságírót haláluk után kitüntették. Nagyja Szavcsenko most azt forgatja a fejében, hogy Maradék-Ukrajna elnöke akar lenni.

Tegnap az LNR éppen tucatnyi települését ostromolta a valcmani ordashad.

Sztaraja Laszpa. Szerencsére CSAK a kutya veszett tegnap oda.

A donyecki frontszakasz hagyományosan nyüzsgőbb. Ma is az. A sorból Jaszinovataja kiugróan „jól teljesít!” Tegnap dél óta viseli a folyamatos ostromot.

Ezidáig civil áldozatokról, sebesültekről nem kaptunk hírt.

Van viszont egy emlékeztető film. „A város, amely tegnap meghalt” Lehet Luganszk, lehet Donyeck. Vagy Pervomajszk vagy Gorlovka.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Moszkvában az ott tárgyaló laoszi külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter elmondta: nem 100 százalék, hogy a rémkalifátus feje valóban kitikkdtadt a május végi orosz légicsapásban.” Az orosz diplomácia vezetője „hallott a hírről, látott is fényképeket a légicsapásról, de Al-Baghdadi hulláját nem látta.”

A sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre válaszolva még aggályait fejezte ki amiatt, hogy az USA valójában fedezi Szíriában az an-Nuszra bandát. Ami ugye-mint tudjuk jól-valójában egy kalifátusista franchise alvállalkozói martalóchorda.

A török szultán Kardigan pedig megpróbál az asztanai tárgyalások farvizén tovább álmodni a Nagy Ottomán Birodalom létrehozásáról. Tegnap Ankarában Iránnal riogatta az USA-t és Szaud-Arábiát, mondván, hogy az Aszad elnököt támogatja, míg Törökország a nyugati koalíció pátyoltjait. De ezt Asztanában is meg kéne támogatni diplomáciai eszközökkel. Arra kapacitálta az amerikaiakat és a szaudiakat, hogy ők is vegyenek részt az asztanai tárgyalásokon, erősítve az Aszad-ellenes frontot.

Aminek egybentartása nem igen tűnik kivitelezhetőnek. Tegnap ugyanis eszkalálódott a helyzet Idlib tartományban. Az ankarai maffia kegyeltjei, a Katar által támogatott iszlamista bűnbandák, és a szaudiak által abrakolt martalóchordák csak egy dologban értenek egyet: a fő ellenségük Aszad elnök és a damaszkuszi kormány. Illetve még abban, hogy helyes dolog félni az orosz légierőtől. Ám mivelhogy deeszkalációs zónába esnek, sem az orosz-szír légipáros, sem pedig a szír kormányhadsereg nem zaklatja őket. Ennél fogva nyugodtan egymásnak ugorhattak. Ölik is egymást derekasan. Mindenki lő mindenkire. Még a sajátjaikat is lövik. Biztosak benne,hogy ellenséget öltek.

A tegnapi összecsapások legnagyobb áldozata a a törökök által futtatott „szabad szírek” bűnbanda tüzérüdvöskéje, Muhammad Ali Suliman volt. Valakik átvágták a lövésekkel előbb megsebzett híresség torkát. 28 cimboráját csak simán lelődözték. Az elkövetők. Akikről persze semmit sem tudni.

Daraaban a hadsereg 48 órás csendet írt elő a a városban egymást mészárló bűnbandáknak. Ennyi időt kaptak, hogy békésen rendezzék egymással a vitás ügyeiket. A csendrendelet helyi idő szerint ma délben lépett életbe.

Raqqaban a kurdok már az utolsó „simításokat végzik”! Tegnap a város al-Sabahia negyedéből verték ki a kalifátusista pribékeket. Bár a martalócok keményen küzdenek az életükért, sok esélyük nincs a túlélésre.

Kelet-Homsz tartományban gördül tovább a kormányerők offenzívája Deir ez-Zor felé. Ma délelőtt a Jabal Tadmuriyah hegyet is elszerezték a kalifátusistáktől, így aztán elég messzire és hó pontosan tudnak lőni.

Deir ez-Zornál minden változatlan. Ketyeg a daráló, fogynak a pribékek.

Ma reggel az orosz légierő a Palmyra-Sukhnah-Tabaqa útvonalon csapott le egy méretes kalifátusista olajkonvojra.

Hama tartomány keleti végeire egy óriáskonvoj érkezett ma. Közel ezer kormánykatona csatlakozott a már ott állomásozókhoz. Ez pedig-szakértók állítják-az álmoskönyvek szerint egy hamarosan induló új offenzívát jelent. Ami nem jó hír a rémkalifátusisták számára.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Kijevben tegnap az Ukrán Politikai Elemző és Menedzselő Intézet igazgatója próbálta megfejteni Turcsinv hiéna utóbbi napokon véghezvitt üzeneteinek lényegét.

Ruszlan Bortnyik igazgató szerint ez azt jelentheti, hogy az ATO-t EGÉSZ UKRAJNA TERÜLETÉRE ki kívánja terjeszteni az őrült és vérszomjas Turcsinov. Aki nem mellesleg a Nemzetbiztonsági Tanács titkára. Értsd: főnöke. Pontosabban arról lenne szó, hogy törvényileg megszüntetnék az ATO-t (ami most a Donbassz elleni AntiTerrorista Operáció jelentése) és lenne helyette a TAU! Ami egész Ukrajna területén működne. Rendkívüli állapottal, Statáriummal, meg egyéb kellékekkel.

CSAK VÁLASZTÁSOK NE LEGYENEK!

Az Oliver Stone amerikai újságíró-rendező által az orosz államfővel készült interjúsorozat csütörtökön az USA-ban levetített utolsó epizódjában Vlagyimir Putyin kifejti: a donbaszi konfliktus nem oldható meg fegyverekkel. „Kizárólag tárgyalásos úton lehet elképzelni a magoldást. Ezt viszont a Nyugat meg kell hogy értesse Kijevvel”-mondta az interjúban Vlagyimir Putyin.

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy AMIKOR Vlagyimir Putyin ezeket mondta Oliver Stonenak…!-AZÓTA már sok víz lefolyt Volgán, Donon, Dnyperen!

ÉS JÓNÉHÁNYAN MEGHALTAK DONBASSZBAN! Nem természetes halállal.

Az orosz külügyminisztérium nem hagyta kommentár nélkül Grojsznam kijevi miniszterelnök „horvát szisztéma” nevű ötletelését Donbassz reintegrálásának új kapcsán.

Röviden így: „Nem megfelelő, nem célravezető!”

Még rövidebben: Hülyeség.

Tegnap „hődított” a Luganszki Népi Milícia. Területeket hódított. A Popasznaja-járásban, Zolotoje és Katyerinovka térségében. A demoralizált hoholhordák által megüresedett foglaltak el harc nélkül területeket és üres harci állásokat.

Persze korántsem ilyen könnyű a helyzet mindenfelé. A latortüzérség-amely nem igazán szembesül ténykedése „eredményeivel”-igen jó morális hangulatban volt tegnap is (és ma is!)

Scsasztyéból megaknavetőzték valcmanisták a Népi Milicia egyik autóját. Sebesülés nem történt, de az autó legalább két gumiját le kell cserélni.

A donyecki frontszakasz sem a csendessége okán van megemlítve.

Nyikisino iskolaépülete a tegnap reggeli latortüzérségi őrjöngés után:

Ma reggel a Jaszinovataja-Makejevka-Gorlovka-Zajvevo lőirány a „menő” martalócéknál.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Újabb fenevad nyúlt ki tegnap

Az európai szocializmus újabb bedöntője, a „német egység megteremtője” Helmut Kohl adta ki a páráját tegnap.

Az NSZK 1982-1998 közötti kancellárja 87 évesen, Ludwigshafenben ágyban, párnák közt szusszantotta ki a lelkét, börtönpriccs helyett.

A tavaly Döbrögi vajda által kitüntetett germán gonosztevő kimúlása miatti őszinte fájdalmában vonyít most Európa minden politikai banditája.

A Közép-és Kelet-Európa népeit nyomorba döntő „keresztény”demokrata fenevad lelke soha ne találjon megnyugvásra.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

„Oroszország középtávon fel kívánja fejleszteni a szíriai fegyveres erők harcképességét, ami lehetővé tenné, hogy az orosz erőket a bázisaikra vonják vissza Szíriában” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Mint mondta, az orosz légierő szükség esetén ekkor is támogatást nyújtana a szíriai kormánycsapatoknak. Moszkva célja az, hogy megkezdődjön a politikai rendezés folyamata, amelybe az összes érintett felet be kell vonni.

Tegnap az orosz HM közleménybe jelentett be, hogy május 28-án légicsapást mértek a Raqqa déli részén tanácskozó rémkalifátus vezérkarára. Az akció során végeztek legalább 30 középszintű harctéri martalócparancsnokkal, és kb. 300 közpribékkel. A jelentés külön megemlíti, hogy a likvidált személyek között volt
Abu al-Hadzsi al-Miszri, Raqqa emírje, Ibrahim an-Naef al-Hadzs emír, a Raqqától As-Suhna városáig terjedő terület főnöke, valamint Szulejmán as-Sauah, a rémkalifátus rendőrfőnöke is.

No meg a kalifa, Abu Bakr al-Bagdadi is kinyúlt a csapás során.

Szakértők úgy vélik, hogy a rémkalifátus Moszul és Raqqa elbukását követően új főváros után néz. Ez a hely pedig a Deir ez-Zor tartomány déli részén fekvő El-Mayadin városa. Az átköltözés már javában zajlik. A kurdok ostromolta Raqqát minden jeles latorszemélyiség elhagyta már, Raqqaban csak az aljapribékek maradtak. Azoknak meg a napjaik is meg vannak számlálva.

De úgy általában véve is egész Szíria területén harangoznak a Daeshnek. Égen földön.

Ma reggelre Arak városából is kiüldözték a szír kormányerők az utolsó kalifátusistát is. Már csak az utolsó latorvár Al-Sukhnah van útjukban Deir ez-Zor felé.

Ahol a martalócok már nem nagy lelkesedéssel rohamozgatnák az ostromlott kormánycsapatokat, hiszen kisérleteik egytől-egyig kudarcot vallanak. Már részeredményeik sincsenek, csak rémisztő veszteségeik.

A szír kormányerők a jelek szerint nem nagyon törik magukat Raqqaért. Inkább a város környéke izgatja őket. Nyugati irányba terjeszkednek. Figyelmük a Waheb olajmezőkre koncentrálódott ma már.

Daraanál is beleunt a kormányhadsereg az állandó latorhőbörgésbe. Van ott a városban több tucatnyi mindenféle pribékhorda, amelyek eddig egymást gyilkolászták unalmukban. Most leköti őket az orosz-szír légipáros.

Aleppo tartomány északnyugati részén, Afrin környékén pedig az ankarai maffia kegyeltjei-az Ahrar al-Sham és a Hay’at Tahrir Al-Sham bűnbandák támadják a kurdokat. Természetesen a török tüzérség hathatós támogatásával.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

A TASZSZ tegnapi késő esti tudósítása szerint Sarah Huckabee Sanders Trump bohóc sajtósának helyettese még nem tudott arról, hogy a Gazda hétfőn fogadná Valcman Nyalókakirályt Washingtonban.

Kijevben pedig már tényként közölték a szenzációs hírt, miszerint Nyalókakirály ráálhat hétfőn a szőnyeg szélére a Fehér Házban.

Sanders azt mondta, hogy még nincs időpont kijelölve.

Heather Nauert a washingtoni külügy szóvivője pedig ugyancsak tegnap fejtegette T. Rex minisztériumának vélekedését a donbasszi-ukrán konfliktusról.

„Továbbra is elkötelezettek vagyunk a minszki megállapodás mellett. De nem igazán vagyunk az abban foglaltak végrehajtásának ütemével megelégedve. Nagyon aggaszt bennünket a donbasszi erőszak. Mi készek vagyunk támogatni bármilyen formációt a válság megoldására, HA AZ A MINSZKI MEGÁLLAPODÁS VÉGREHAJTÁSÁT CÉLOZZA!

Nem tudok arról, hogy az Egyesült Államok új elképzelésekkel állt volna elő a válság rendezését illetően4″-mondta Nauert.

Groszman miniszterelnök pedig vázolta a valcmani birodalom Donbassz „reintegrációjának” qrmányzati elképzelését. „Horvát mintára”. Ami köszönő viszonyban sincs a minszki megállapodással. Viszont a terv lényege-Horvátország esetében a szerbek Szerbiába áttelepíttettek-az oroszok pedig Oroszországba Donbasszból. Ezt jelenti kijevi olvasatban Donbassz reintegrációja. Ami törvényjavaslat formájában már a jövő héten benyújtásra kerül a Rada elé! Kijevben!

Hogy a donbassziak mit szólnak hozzá? Hát az a kijevi udvart nem érdekli! NEKIK MEGVAN A MAGUK TERVE, és ez a lényeg!

A tegnapi „Prjamaja Linyija” adásában egy kijevi lakos feltette a kérdést az orosz államfőnek: „Miért hagytak el bennünket? Ukrajnában nem mindenki támogatója Banderának!”

Vlagyimir Putyin hálás volt a kérdésért. Válaszában elmondta, hogy „Oroszországnak semmiféle szándéka Ukrajna belpolitikai folyamatait befolyásolni.”

A „belpolitikai folyamatok” pedig zajlanak!

Roman 63 éves volt. Megjárta Afganisztánt. Sztaromihajlovkában élt, hadirokkantként. Mikor jöttek a latorgránátok, Anasztasziját a feleségét leküldte a pincébe. Ő-mint mondta-nem fél. Tegnap sem félt. Hiba volt. Holnap temetik.

Donyeck „Tocsmash” nevű üzemét tankokból ágyúzták a valcmanisták.

A Petrovszkij kerület. „Élménybeszámoló” latortüzérségi ostrom után.

Ma délelőtt ugyanebben a kerületben egy iskolába csapódott be egy latorgránát. Értesüléseink szerint legalább egy embert meghalt, három pedig súlyosan megsebesült.

Nagyjából ez a jellemző Donbassz Maradék-Ukrajnával közös határának teljes hosszán.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Robbantásos merénylet Kelet-Kínában!

Egy óvoda bejáratánál robbant egy bomba Kelet-Kínában, Fensjan városában ma délután.

A jelentések szerint hét ember a helyszínen meghalt.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Szíria

Felhívást tett közzé a Daesh: arra buzdítja őrült híveit, hogy a ramadán még hátralévő ideje alatt még több, a manchesteri és a londoni terrortámadásra hasonlító merényletet hajtsanak végre. Azt is megjelölték, hol csapjanak le: Európában, az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban, Ausztráliában, Irakban, Szíriában, Iránban és a Fülöp-szigeteken.

-És milyen érdekes? A terrorizmus támogatásával Katart vádoló arábiai és afrikai országokat kihagyták.

De amúgy alakulgat már Arábia családi belviszályának a rendezése. Katar 12 milliárd dollár (több mint 3200 milliárd forint) értékben vásárol F-15-ös vadászrepülőket az Egyesült Államoktól, az erről szóló szerződést James Mattis amerikai hadügyér, és katari kollégája, Hálid al-Attijah tegnap kötötte meg. Amerika már nem is haragszik olyan nagyon.

Staffan de Mistura ENSZ főmegbízott elégedettségét fejezte ki Osloban a szíriai deeszkalizációs zónák létrejötte miatt. (Kedvenceik ott viszonylag biztonságban vannak a szír hadseregtől, és az orosz légierő sem különösebben cseszteti őket. Úgyhogy ráérnek egymással bíbelődni! Meg is teszik!)

Mistura megerősítette, hogy Asztanában július elején újabb tárgyalási forduló lesz.

Javában zajlik viszont a rémkalifátus irtása. Raqqatól délnyugati irányba teljesen kitakarította a hordákat a szír hadsereg a Thawrah és a Sfayeh olajmezőkről a Salamiyah-Raqqa főút mentén.

Palmürától keleti irányba is latormentes LENNE minden terület, ha Arak városát már kére keríthette volna a szír hadsereg. De ez még nem történt meg! Megy a harc Arak körül.

Deir ez-Zor körül zajlik a szokásos tusakodás. A rémkalifátus tolja a darálóba az alapanyagot!-a szír hadsereg meg az orosz-szír légipáros pedig hajtja a darálót.

Mondják, hogy a városban a sátánisták által ostromlott kormánycsapatokra leginkább sárkányveszély leselkedik.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Donbassz

Kijevben felröppent a hír tegnap, hogy Valcman Nyalókakirály a jövő héten Trump bohóc színe elé járulhat Washingtonban.

A kijevi külügy végülis megerősítette a hírt hivatalosan is, de konkrét időpontot nem közölt. Mindössze annyit, hogy gőzerővel folynak a kihallgatás előkészületei.

Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes tegnap a RIA Novoszty hírügynökségnek adott nyilatkozatában kifejtette: „Oroszország elvi álláspontja, hogy a délkelet-ukrajnai válságot a donbasszi népköztársaságok képviselői nélkül a tárgyalásokon nem lehet megoldani.”

Karaszin ezzel mintegy válaszolt Tillerson amerikai külügyér ugyancsak tegnap és ugyancsak a RIA Novosztynak adott nyilatkozatára, amelyben T. Rex CSAK orosz-ukrán tágyalásokban látja a válság megoldását.

Gyenyisz Pusilin a DNR Népi Tanácsának (parlament) elnöke, DNR minszki főtárgyaló tegnap újságírók előtt igen borúlátóan nyilatkozott a tárgyalásos rendezés lehetőségét illetően. Pusilin már egy június elsejei nyilatkozatában fölvetette a háború „szezonális súlyosbodásának” augusztusi lehetőségét. Ez sajnos bejönni látszik, hiszen a feszültség napról-napra nő. (Hogy mi fog történni a jó egy hónap múlva esedékes Putyin-Trump csúcstalálkozón ill. azt követően?-„lövése sincs” senkinek! Csodát viszont nevárjunk.)

Pusilin szerint a nemzetközi közvéleménynek kéne nagyobb nyomást kifejteni Kijevre, hogy Minszkben tanúsítson nagyobb konstruktivitást. Ám ha minden marad a régiben, „újból teljeskörűvé fog válni az ellenségeskedés!” Magyarán: kiújul a háború.

Alekszander Zaharcsenko tegnap „elejtett” egy mondatot. A DNR hadereje képes visszaverni bármiféle ukrán támadást.

Kijevben Zorjan Skirjak Avakov belügyér fő-fő tanácsadója ma délelőtt bejelentette: „kétségünk nincs afelől, hogy Donbasszt fel fogjuk szabadítani, és utána tisztogatni fogunk.” Dátumot nem közölt.

Tegnap viszont az LNR légvédelmi egységei a létezésük óta eddigi legnagyobb „készségfejlesztési hadgyakorlatát” kezdte meg.

Turcsinov hiéna pedig azzal rémisztgette a kijevi udvar, hogy Oroszország a valcmani uradalom határai mentén (főként a Belgorod, Voronyezs és Rosztov-területeken) rakéta-csapásmérő erők rettenetes tömegeit vonultatja föl. Ráadásul a belorussziai katonai infrastruktúra teljes egészében a’ zorosz hadsereget szolgálja. Mindezek tetejébe a Kreml megrendezi szeptemberben a „Zapad-2017” komlex hadgyakorlatot is-beleértve Belorusszia területét is-ami összes körülményt figyelembe véve annyit jelent Turcsinov hiéna olvasatában, hogy Oroszország a valcmani birtokra készül rárontani.

Donbassz körül tehát izzik a diplomáciai légkör. Sajnos nem csak a diplomáciai.

Mondhatni, hogy a valcmanista latortüzérség éjjel-nappal a „fülétől a farkáig” ostromolja Donbassz általa elérhető településeit.

Van belőlük jó néhány.

Donyecki nyár esti „csendélet” az Azotnüj kerületben, tegnap. Kilenc súlyosan sebesült helyi civillel, és rombadőlt, kiégett otthonokkal:

Dokucsajevszkben katasztrófa-közeli állapot állott be a vezetékes vízszolgáltatás hiánya, illetve a város határában lévő szennyvíztisztót ért latortüzérségi találatok miatt.

Krutaja Balka falu. Minden nap, folyamatosan…

Megérkezett Donbasszba Oroszországból a 66. gumkonvoj. Már távoztak is az üres teherautók.

Oroszul értők számára:

Magyar idő szerint ma 11 órakor kezdődött az „Egyenes vonal Vlagyimir Putyinnal”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Kifosztás elől a kifosztásba!

Segini-Medika. Ukrán lengyel határátkelő. A „bezviza” rendszer első napja. Bár a kezdeti eufórikus átrohanás lendülete alábbhagyott, még mindig tömegek özönlenek az uniós Lengyelországba.

Sokan már aggódnak lengyelföldön. VISSZAFELÉ csak minden századik Valcman-alattvaló érkezik.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com