Trump bohóc fülébe is eljutott Észak-Korea legutóbbi csínytételének híre. Twitterezett is egy jóízűt:
„Észak-Korea lator állam, amelynek a magatartása immár fenyegetést és a zavar forrását jelenti Kína számára is, amely segíteni kíván ugyan, de ez egyelőre kevés sikerrel járt”.
– Értjük ugye? A KNDK a lator állam! De mindegy is!
Amerika bohóca aztán úgy döntött, hogy összetrombitálja az USA Nemzetbiztonsági Tanács nevű hiénafalkáját.
Zsurnaliszták faggatták a tervei felől. „Majd meglátjuk!”-horkantotta.
Kínát olyan nagyon nem idegesítette föl az esemény. Bár méricskélik a sugárzást a határvidéken, de nem találnak mérni valót.
Trump bohóccal ellentétben valószínűleg tudja már Vlagyimir Putyin és Xi Jin Ping, hogy mit fognak cselekedni. Mai pekingi találkozójukon elhatározták, hogy szorosan együtt fognak működni a Trumpot annyira idegesítő kérdés kezelésében.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Mohammad Javad Zarif iráni külügyminiszter szerint Szíriában oly mértékben javult a katonai helyzet, hogy mostmár a háborút követő politikai rendezést kell forszírozni. A szíriai emberekre bízva országuk jövőjének eldöntését.
Deir ez-Zortól délnyugati irányba nagyon nyomul előre ma délelőtt is a szír kormányerők offenzívája. Al-Mavared és Al Maya városkák környékén hullanak a rémkalifátus pribékjei rendesen.
A tegnap délutáni állapotok szerint a kormányerők még 30 kilométerre voltak a várostól. Ma délben – ke-idő szerint – már csak 18 kilométerre.
Tény és való, hogy az orosz légierő rettenetes pusztítást vitt/visz végbe a martalócbanda állományában.
Ezzel egyidejűleg is újabb és újabb területek kerülnek a szír hadsereg kezére a Jordán határ mentén.
Nagy a rémkalifátusista ajvék az amerikaiak által a sivatagba kergetett konvoj miatt. Ájuldoznak ott az átforrósodott buszokban. A gyerekeikre, asszonyaikra meg véneikre hivatkozva (akik mind velük vannak) követelnek humánus bánásmódot.
A szír hadsereg Damaszkusz keleti Jobar és Ayn Tarna külvárosaibanindított ma hajnalban komoly támadást a Faylaq Al-Rahman és a Hay’at Tahrir al-Sham bűnbandák ellen.
Érdekesen alakul a helyzer Raqqaban. Azazhogy sehogyan sem alakul. Az SDF nagyon szüszifuszi módra harcol a kalifátusista horda ellen. Márpedig ha így alakulnak a dolgok, akkor Deir ez-Zor után Raqqat is a szír kormányerőknek kell…?
Márpedig azt se az amerikaiak, se a kurdok, se a törökök nem szeretnék! És a szír kormány is mintha nem nagyon venné a szívére, hogy Raqqa nem kerül vissza Damaszkusz fennhatósága alá.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Vlagyimir Putyin orosz államfő megérkezett Pekingbe, a BRICS-államok csúcsértekezletére.
Még a mai napon fog találkozni Xi Jin Pinggel, a Kínai Népköztársaság elnökével. Minden valószínűség szerint szót fognak ejteni a Koreai-félsziget atomügyeiról is.
Oroszország vezetője tervei szerint sürgetni akarja BRICS kollégáit arra, hogy vállaljanak részt a szír kérdés rendezésében, és az ország háború utáni helyreállításában.
Ezen túlmenően a BRICS országok Üzleti Tanácsa ülésén szorgalmazni fogja a növekvő protekcionizmus, az egyoldaló szankciósdik elleni közös fellépést, valamint az IMF reformjának fegyorsítását.
Közben az orosz KüM is nyilatkozatot tett közzé ma délelőtt az észak-koreai kísérleti robbantás után.
A nyilatkozatban Oroszország minden érintett felet arra szólít fel, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.
Az orosz külügyminisztérium azon a véleményen van, hogy ez az egyetlen eszköz a Koreai-félszigeten kialakult válság rendezésére.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Egyre nagyobb a népszerűsége a kijevi udvarban a Krím szigetté varázsolásához. Egy árok megásásával. Így akarván egy hajózható, színtisztán ukrán tulajdonú csatornával összekötni az Azovi-és a Fekete-tengert. Meg szigetté csinálni a félszigetet. (A’ zoroszok meg – ha már annyira belelendültek a hidászkodásba, majd csináljanak fölötte hidakat!)
Már neve is van a leendő műtárgynak: Porosenko- ukránosan Parasenka – csatorna. (Ugyan a mi Jó Lőrinc Kománk pályázik-e a kivitelezésre.)
Szenya Jacenyjuk anno kerítéssel védte volna Maradék-Ukrajnát a Medvétől. De néhány tucat kilométer megbarkácsolása után a beruházás leállt. Elfogyott a pénz! Magyarán: ellopták!
Bezzeg a Medve gőzerővel építi a Kercsi-hidat! Amit Szergej Rjazanyszkij orosz űrhajós ilyennek látott tegnap az ISS (Nemzetközi Űrállomás) kabinjából:
Baszurin nagyapó tegnap kedvére való dolgokat is cselekedhetett. Gorlovkában kisiskolásoknak osztogathatott ajándékokat a Moszkvából az iskolakezdésre küldött segélyszállítmányból.
A háromunokás Eduard Baszurin két kézzel kap minden ilyen lehetőség után.
„Bízhatunk” abban, hogy mire beindul a tanév Donbassz iskoláiban is, addigra minden visszatér a „normális” kerékvágásba Donbasszban. A jelek legalábbis erre utalnak.
Aki nem értene oroszul: frontmenti helységnévfelsorás a videokon. Nem hiányos. Mind fel van sorolva. Mint amelyeket támadott a valcmanista latorhad.
Különösen nagy éjszakai élet zajlott Sztaromihajlovka, Szpartak, Donyeck Volvo Center kerülete és a reoülőtér területén. De igaz ez az állítás Trudovszkára, Gorlovkára és Zajcevora is. A Szvetlodarszk-íven is egész éjjel lövöldözés zajlott. Akárcsak a Bahmutka-szakaszon. Pervomajszk mára virradóan is kapott latortüzérségi gránátokat. Akárcsak Kalinovo.
Avgyejevka népköztársasági katonái is hallottak valamiféle „Iskolai tűzszünet” – féléről. A rádióból. Amúgy olyan nincs is!
A donyecki délvidék szintén egész éjszakás kalandokat élhetett meg. Kiváltképp Dokucsajevszk, Leninszkoje, Szahanka és Kominternovo lakói.
Ma reggel az e-környéki Bezimennoje tűzszüneti ellenőreinek orosz megfigyelőposztja kapott néhány aknavetőgránátot a martalócoktól.
Sztanyica Luganszka közvetlen közelében egy 54 éves asszony halt bele ma délelőtt a valcmanisták aknavetőzésébe.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
A Fehér Ház honlapjának HIVATALOS PETÍCIÓS OLDALÁN augusztus 20-án kezdtek aláírásokat gyűjteni Soros hiéna terroristává nyilvánításáért. Az aláírók az USA államrendje elleni fölforgatás és lázadás szervezésével vádolják a vén gazembert.
Ma reggelre 71 ezer aláírás gyűlt össze. Ha szeptember 19-én éjfélig összejön százezer név, akkor Trump bohócnak valamit kell kezdenie a dologgal. Aligha kétséges, hogy összejön a szükséges mennyiség, és akkor…!
Na akkor Trump bohóc színt kell hogy valljon! Ne legyen illúziója senkinek!
Nem fogja elmeszelni a kivénhedt akasztófavirágot! Viszont tiszta víz kerül a pohárba!
Volt már korábban is egy hasonló kezdeményezés az USA-ban a Hiéna ellen, de az elvérzett az aláírások alacsony száma miatt. Akkor még hatvanezer sem jött össze azelőírt egy hónap alatt.
Az USA-ban az adminisztráció legalább bevállalja az ügyet! Nemúgy, mint Döbrögisztán, ahol a NER és a vezérerő kikiáltja elsőszámú közellenségnek Sorost, a háttérben pedig fényesre nyalja a Nagy Tanító ülepét!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Oroszország állandó ENSZ-képviselője Vaszilij Nyebenzja New Yorkban kijelentette: a háború végeztével Oroszország átadja a terepet a civileknek Szíriában. Döntsenek ők maguk országuk jövőjéről. A politikai rendezésben vagyunk érdekeltek! – közölte.
Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin „szárnysegédje” pedig arról tájékoztatott,hogy az orosz államfő a BRICS-csúcson arra kéri fel arészvevú állam és kormányfőket, hogy szálljanak be aszíriai rendezési folyamatba. Ugyanakkor az egész Közel-Kelet és Észak-Afrika problémáinak rendezésében való részvételre is szeretné őket rábeszélni.
Akerbat városát tegnap késő délután megkaparintotta a szír kormányhadsereg a rémkalifátustól. A pribékek nehéz napokon vannak túl. Tennivalójuk több nincs. Elnyúltak hát a puha homokon.
Nem a tegerparti fövenyen napoznak, hanem a sivatagi homokon aszalódnak. Ők is letették a lantot. És még sokan mások közülük.
Jelentések arról szólnak, hogy az „Akerbat-katlan” még a szír hadseregáltal el nem foglalt területei tele vannak félőrülten bolyongó, rettegő martalócokkal.
Deir ez-Zor ostromlói is kezdik mostmár érezni a bőrükön az igazi ostrom csípéseit. Az orosz légierő tegnap délután igazán nem spórolt a bombákkal és rakétákkal. Ma reggel pedig újrakezdte. De immár egészen közel a városhoz.
Raqqaban az amerikaiak közlése szerint talán annyira mégsem rózsás,mintahogyan azt az SDF lefestette. Állítólag van haladás, de alig-alig.
Az amerikaiak által befenyített kalifátusista konvoj valahol a sivatagban barangol. Sehol sem látják őket szívesen. Illetve ahol igen, oda meg nem tudnak eljutni. Első körben Abu-Kamal lett volna az úticél, de attól eltérítették őket.
Fél éve már, hogy a szír hadsereg legkiválóbbjaiból összeválogattak egy cspeciális feladatokra bevethető különleges egységet. „Mindig jó ha van egy ilyen a háznál!”-felkiáltással. Hát úgy tűnik, hogy elérkezett a feladat ideje. Idlib latorrezervátum martalócai lettek kijelölve feladatul. Nagyon úgy fest tehát, hogy megkezdődik az ottani rendrakás is.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Aggasztó mértékű latorerő-koncentrációról számolt be a DNR katonai felderítése. A frontvonal teljes hosszán komoly támadó fegyverzetet halmozott fel a valcmanista ordashad.
Önjáró nehéztüzérség, tankok, Mi-24-es támadó helikopterek, mindenféle vontatott tüzérségi eszközök és páncélozott csapatszállító járművek. 2014 ősze óta nem látott mértékű erőösszpontosítás.
Földrajzi koordináták: 48.712887, 37.626573
Nagyon is komolyan veendők tehát Valcman iskolaév indító szavai: „a donbasszi gyerekek a pincékben fognak ücsörögni!”
Pedig hát…
Az alábbi video első szereplője a Trudovszkában élő hatéves Szása arra a kérdésre, hogy mit kívánna az aranyhaltól?-ímigyen válaszol: BÉKÉT, ÉS ISKOLÁBA SZERETNE JÁRNI!
Eljött tehát szeptember elseje, az új iskolaév kezdete Donbasszban is. És hát ugye ZAJLIK az „Iskolai tűzszünet”.
A zajlásról Luganszktól Kominternovoig tudának mesélni a helyiek. Az EBESZ nem annyira!
Kiváltképpen a pervomajszkiak, akik az utóbbi 24 óra során két ostromban is részesülhettek. A tegnap délutáni még szerintük is”komoly volt”!
Ugyanakkor hozzá kell tenni: CSENDESEBB A HELYZET MOST a „megszokottnál”!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!
Az amerikai kormány csütörtökön szólította fel Oroszországot, hogy zárja be főkonzulátusát a kaliforniai San Franciscóban, valamint a Washingtonban és New Yorkban működő konzuli hivatalainak egy-egy irodáját is. Az amerikai döntés – amelyet Heather Nauert külügyi szóvivő jelentett be és Rex Tillerson külügyminiszter telefonon is közölt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval – „válaszként” született az orosz kormány korábbi intézkedésére.
AMI VÁLASZINTÉZKEDÉS VOLT MÉG AZ OBAMAKI ADMINISZTRÁCIÓ ÁLTAL FOGANATOSÍTOTT TAVALYI – VISSZA NEM VONT – OROSZ DIPLOMÁCIAI INGATLANOK BLOKÁDJÁRA, ÉS OROSZ DIPLOMATÁK KIUTASÍTÁSÁRA.
Moszkva júliusban elrendelte az Egyesült Államok oroszországi diplomáciai képviseletei létszámának csökkentését. Az Egyesült Államoknak szeptember 1-jéig kell 755 fővel csökkentenie nagykövetségének és konzuli képviseleteinek létszámát.
Heather Nauert a Fehér Ház szóvivője az orosz VÁLASZINTÉZKEDÉST “jogtalannak és kártékonynak” nevezve csütörtökön közölte, hogy Washington végre hajtotta a létszámcsökkentést. Ekkor jelentette be a világ elsőszámú latorhatalma – az USA – a két ország közti diplomáciai feszültség „csökkentését szolgáló” egyéb intézkedéseket! Többek között az orosz konzulátusok bezárását!
Sarah Sanders Trump bohóc szóvivője közölte, hogy a döntést maga Trump bohóc hozta meg!
Moszkvában a Duma Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnöke Leonyid Szluckij a legújabb amerikai döntést diplomáciai bohózatnak nevezte. Ami egyébként Oroszország új washingtoni nagykövetének, Anatolij Antonovnak az érkezéséhez volt időzítve.
Leonyid Szluckij értékelése szerint az amerikai intézkedés a „diplomáciai háború forró szakaszba lépését jelenti.”
Az új orosz nagykövet hangsúlyozta, hogy nem lesz elhamarkodott orosz válasz. „Megértjük az okokat. De nyugodtan és szakszerűen kell eljárnunk. MONDJÁK LENINISTA MÓDON: NEM KELL HISZTIZNI!”
Az Orosz Föderációs Tanács Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnöke Konsztantyi Kaszacsjov az USA-ban élő orosz állampolgárok helyzetének szándékos amerikai nehezítéseként értékelte a legújabb Trump – cirkuszt.
Marija Zaharova külügyi szóvivő korábban közölte: az amerikai hírszerzés szeptember 2-án át akarja kutatni a San Franciscóban lévő főkonzulátus épületét, ideértve a diplomáciai mentességgel rendelkező munkatársaknak a képviselet területén lévő lakásait is. Hozzátette: ebből az okból az amerikai hatóságok felszólították őket és családjaikat, hogy 10-12 órára hagyják el az épületet.
Zaharova hangsúlyozta: Oroszország fenntartja magának a jogot a válaszintézkedésekre.
Tegnap a san Franciskoi orosz főkonzulátust figyelők azt észlelték, hogy az épület egyik kéménye füstöl. Már hajlamosak voltak azt föltételezni. hogy a’ zoroszok magukra gyűjtották bánatukban az épületet.
Marija Zaharova megnyugtatta az aggódókat, hogy nem erról van szó. Távozás előtt a személyzet rendet rak maga után. Takarítanak, és elégetik a szemetet a kandallóban.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Molnár Erzsébet
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!