Szíria

1915 és 1922 között becslések szerint min. egymillió, az örmények szerint viszont másfél millió örmény közvetlen vagy közvetett legyilkolását vitte véghez Törökország.

Minden esztendő április 24.-én tartja a világ az örmény holokauszt emléknapját.

Ez alkalomból Trump bohóc Washingtonban az örmények törökök általi lemészárlásának 102. évfordulójára emlékezett. Nem használta ugyan a népirtás kifejezést írásában-mert írásról van szó-az ankarai maffia külügyi keresztapuja máris lila ábrázattal hörög a dolog miatt, és saját fájdalmait-sérelmeit emlegeti. Amit Trump meg sem említett.

T.Rex KÉRÉSSEL fordult Oroszországhoz! Némi köntörfalazás után-miszerint a nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépésből Szíriában is szeretné kivenni részét a világ elsőszámú latorállamának-az USA-légiere-Oroszország legyen szíves és ismét léptesse életbe a memorandumot, amit az amerikai rakétatámadás után függesztett fel. Azóta ugyanis amerikai repülőgépek nem mernek/tudnak Szíria belső területei fölé berepülni! Pedig égnek a vágytól, hogy harcolhassanak a martalócok ellen.

Az tudható, hogy a kérelem vétele után Szergej Lavrov kijelentette: „az orosz légierő és légvédelem minden intézkedést megtett az orosz katonai személyzet megvédelmezése érdekében Szíria szerte. A memorandum visszaállítása ügyében amúgy is rossz helyre telefonált az amerikai partner. Az orosz HM az illetékes.” Ezügyben tehát Szerjózsa drusza-a Sojgu-kell hogy legyen a címzett.

Megfigyelők az amerikai kérést azzal hozzák összefüggésbe, hogy katasztrofális szintre csökkent a brigantihordák mindenféle készlete. Az amerikai buzgalom vélhetőleg ennek enyhítését célozná.

Oroszország ezidáig nem nyilatkozott: széna-vagy szalma?-lesz a döntés az amerikai rimánkodásra.

Márpedig ha valaki Szíria fölött repkedhet mostanság, annak a jelek szerint nyert ügye van.

Hama tartományban a kormányerők kisöpörték a dzsihadista bűnbandákat minden eddigi „nyereségükből”, és visszaállt a fél évvel ezelőtti állapot. Innentől kezdve a kormánycsapatok offenzívája már újabb területnyereséget eredményeznek Damaszkusz számára.

A török légierő mára virradóan 25 géppel támadta a kurdokat Szíria északkeleti és Irak északnyugati-ún. kurdisztáni-térségében.

Izrael korábbi hadügyére-Moshe Ya’alon-véletlenül elismerte a Times of Israel című újságnak, hogy az ISIS bocsánatot kért Izraeltől amiatt, mert „baráti tüzet” lőttek a Golan-fennsíkon izraeli állásokra.

Donbassz

Vasárnap, amikor T. Rex fölcsörgette Valcmant Kijevben az EBESZ-autó tragédiája után érdeklődve, Nyalókakirály még semmit nem tidott a Prisiv-Szokolnyik között történtekről.

Megtudván a „kiváló hírt”, azonnal előrántotta régi óhaját: „kéksisakosokat” Donbaszba de azonnal! Oroszok nem lehetnek közöttük!

Hogy T. Rex mit válaszolt a valcmani vágyálomra?-azt nem tudjuk. Nyalókakirálynak nagyon kedvezőt biztosan nem mondott, mert ha mondott volna…-akkor tegnap a Fehér Ház valószínűleg nemáll elő az óhajával.

Eszerint Washington azt óhajtja, hogy az esetet az EBESZ, a Luganszki Népköztársaság és Kijev közösen vizsgálják ki! Az amerikai kívánalmat Shon Spayser a Trump-lak szóvivője közölte. Az amerikai kívánalom pedig nem hozott derűs hangulatot a kijevi udvarnak! Kiváltképpen nem azt követően, hogy Dmitrij Peszkov Kreml-sajtófőnök véleménye is befutott: „Erről a javaslatról a DNR-LNR hatóságaival kell egyeztetnie Kijevnek”-közölte a Kreml sajtószolgálatának vezetője.

A tetthelyen egyébként együtt serénykedő-nyomozó EBESZ és luganszki hatóságok tegnap újabb két beélesített „RDG-5”-típusú harckocsiaknát találtak, és rábukkantak egy VSZU (ukrán katonai) lesállást, abban szintén kettő darab „TM-62” telepítendő aknát a kellékeivel együtt. És mivelhogy a „leletek” és az esemény a szürke zóna ukrán térfelén voltak, az EBESZ rábólintott a megállapításra. Az ukránok LEHETNEK a tettesek. Ezt bizonyítja több olyan tárgyi bizonyíték is, ami tanúsítja: a robbanás előtt alig valamivel a közelben tanyázó ukrán 8. speciális célú ezred martalócai tartózkodtak az útra kitűnő rálátással biró lesállásban. Ezekről Andrej Marocsko, az LNR Népi Milícia szóvivője számolt be.

Tegnap az ugyancsak luganszki település Fascsovka egyik erdei útján történt „aknárafutásos” eset. Erdei munkások traktora hajtott rá egy ukrán telepítésű aknára. Három munkás halt bele az esetbe.

A frontokon a megszokott a helyzet. Gorlovka-Zajcevo latortüzérségi ostrom alatt állt mára virradóan is. Donyeck Kujbisev kerületében egy DNR-katona elesett a latrgránát becsapódásakor, kettő másik súlyosan megsebesült.

Avgyejevkában az éjszaka ismét közvetlen harcérintkezés volt. A ciriburi közel három órán keresztül tartott.

A donyecki délvidék a szokásos ostromokat szenvedi-tűri.

A luganszki fertály csendesebb.

Kijev tegnap „leoltotta” a villanyt Luganszkban. Azaz: megszüntette az áramellátást. Az áramszünet alig három órán keresztül tartott. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a hálózatot összekössék az oroszországi rendszerrel.

A Donyecki Népköztársaság fegyveres erői tegnap már javában gyúrtak a Győzelem Napja 72. megünneplésére. Donyeck mellett gyakorolták a parádé mozzanatait. Információink szerint három magyarral a soraik közt.

Szíria

A Moszkvában vendégeskedő EU-s kül-és biztonságpolitikai főbiztosának Szergej Lavrov elmondta: Oroszország a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) átlátható vizsgálatát követel az e hó eleji Szíriában történt szaringáz-támadással kapcsolatban.

Federica Mogherini ezzel egyetértésben jelentette ki, hogy „az Európai Unió álláspontja is úgy foglalható össze, hogy az OPCW-nek teljesen átlátható, nyílt és alapos vizsgálatot kell lefolytatnia.”

Mindenesetre ÉRDEKES BRÜSSZELI FORDULATNAK tekinthető Mogherini megnyilatkozása.

Vészharangot kongat Ajman az-Zavahri az al-Kaida bűnbanda vezére. Elhúzódó szíriai dzsihadra, és gerillaharcra készíti föl martalócait egy hangüzenetben. No meg összefogásra és kitartásra, mert az „isteni uralmat” anélkül nem lehet megteremteni Szíriában!

Nem is csoda hogy az önjelölt kalifa borúsan ítéli meg hordái állapotát. Az amerikai rakétaattakot rajtuk veri le az orosz légirő, amely idlibi pribékjeit úgy megritkította a rivális bandáktól kapott információk alapján, hogy élő-eleven an-nuszrás banditát már szinte csak lasszóval lehet fogni. És egyre több helyen döntenek úgy a martalócok, hogy ők ugyan még nem akarnak a Paradicsomba költözni. Inkább megadják magukat a szír kormányerőknek.

Hama tartományban is katasztrofális a bűnbandák vesztesége. Nemcsak egyedekben és technikában. A területveszteség az ami rettenetesen fájdalmasan érinti őket, hiszen a közlekedési vonalaikat bukták. Így a „friss hús” nem tud eljutni sehová.

Homsz tartományban a rémkalifátusnak reszeltek. Az „Isis Vadász” egység rettenetes irtást vitt véghez tegnap is a pribékhordában.

Deir ez-Zornál is fokozza a szír kormányhadsereg a nyomást az ISIS-falkára. Kapja a bűnbanda égből-földről az „áldást”!

Raqqa és Tabqa környékén-kiváltképp a „szabad szírek”-komolyan beledőltek a kalifátusisták késébe.

Donbassz

„A kelet-ukrajnai orosz műveletek” továbbra is akadályt jelentenek az orosz-amerikai kapcsolatok javításában – biztosította T. Rex amerikai külügyér Valcman Nyalókakirályt tegnapi telefonos értekezésükön. Szinte még el sem ült tegnap az EBESZ-autója fölrobbanásának zaja, amikor T. Rex már csörgette is Valcmant. Nyalókakirály akkor még nem is hallott az esetről. De rögtön rávágta: a’ zoroszok vaútak!

A Szokolnyiki-Prisiv között megtörtént bajról már tegnap este a kijevi lakájtelevízióban áradozott Markijan Lubkivszkij volt SZBU-szóvivő. „Ez egy nagyszerű lehetőség a számunkra, hogy a javunkra fordítsuk a közvélemény szimpátiáját.”

A Kijevbe akkreditált EU-képviselet vezetője-bizonyos Hugues Mingarelli-mai nyilatkozatában kifejtette: az EU nem kíván részt venni az EBESZ-megfigyelő halálának körülményeit vizsgálgató bizottság munkájában.

Ma már Federica Mogherini is Moszkvában tollászkodott. Az EU-nevű bűnszövetség külügyi biztosát Szergej Lavrov fogadta. Mogherini csak annyit közölt előzetesen, hogy „az EU-s szankciók nem tarthatók fenn örök időkig Oroszország ellen.”

Az orosz külügyminiszter kifejtette: NEM RAJTUNK MÚLIK, DE NEM IS RAJTUNK MÚLOTT…

Zajcevo-ez a szerencsétlen sorsú falu-tegnap ismét rengeteg aknavetőtalálatot kapott.

A donbasszi frontokon a helyzet ugyanaz, mint volt az elmúlt napokban. Latortüzérségi ostrom itt-ott, martalóccsörtetés az egész fronton.

Alekszandr Zaharcsenko a tegnap az „Izvesztyija”-ban megjelent interjűban kifejtette: „Nem tartja elképzelhetőnek, hogy Ukrajna és a Donbassz valaha is egy országot alkosson a jövőben. Ez a vonat már elment!”-mondta Zaharcsenko.

Nyomoz az EBESZ!

Nagy vonalakban már isztázódni látszik a tegnap Szokolnyiki és Prisiv között pórul járt EBESZ-autó esete.

A jármű a „szürke” zónában haladva, eddig ismeretlen okból letért az útról, és egy harckocsiaknára futott.

Három sebesültet Luganszkba szállítottak kórházba.

Az EBESZ konvoj másik két autójának személyzete meglepő állítást tett. Szerintük ukrán fenyegetés (egy „DRG”) miatt ijedhetett meg a sofőr, és tért le hirtelen az útról.

Csak Döbrögi veszíthet a gall elnökválasztáson

Francia elnökválasztás: Macron és Le Pen masírozott be a második körbe

A francia elnökválasztás első fordulójában a szavazatok legalább ötven százalékát kellett volna begyűjtenie a győztesnek. Mivel ez nem sikerült senkinek, a tizenegy jelöltből a két legtöbb voksot kapó jutott be a május 7-i második körbe.

Az előzetes közvélemény-kutatások szerint Marine Le Pen és Emmanuel Macron volt a legesélyesebb a továbbjutásra, de Jean-Luc Mélenchon és Francois Fillon is beleszólhatott volna kettejük versenyébe.

A voksolás a legtöbb helyszínen hét órakor ér véget, de nagyobb városokban nyolcig tartottak nyitva a hivatalok..

Az első exit pollok arról szóltak, hogy Emmanuel Macron és Marine Le Pen egyaránt a szavazatok 23 százalékát gyűjtötte be, így ők lehetnek ott a következő fordulóban, ami később igaznak is bizonyult.

Le Pen szerint Franciaország túlélése forog kockán és azt ígérte, megválasztása esetén megszabadítja a francia népet az arrogáns elittől. A Nemzeti Front elnöke történelmi eredményről beszélt. Érdekesség, hogy Jean-Marie Le Pen 2002-ben 4,8 millió szavazattal lépett tovább, most lánya, Marine Le Pen a becslések szerint 7,7 millió voksot gyűjtött be.

Macron később mondott beszédet. Elmondta, egy év alatt megváltoztatták a francia politika képét. Az En Marche! jelöltje egységre szólított fel és megígérte, hogy az ország hangja lesz Európában, a hazafiak elnöke akar lenni.

A lényegi kérdések eldőltek, május 7-én tehát a szociáldemokrata és a szélsőjobboldali jelölt közt dőlhet el a csata. Ez Macronnak kedvez, mert Le Pen elutasítottsága sokkal magasabb.
(Forrás: 24.hu)

Bal-Rad komm: A galliai elnökválasztás VÉGSŐ eredménye Döbrögisztánba is óhatatlanul be fog gyűrűzni. Amennyiben Le Pen győzne, vajdánk saját diadalát látná benne igazolni. Bár Le Pen elnökké választása talán szívünknek kedvesebb lenne!-Döbrögi miatt több gonddal mint örömmel járna. Eddig sem kicsi pökhendisége az egeket nyaldosná!

Macron győzelme esetén az EU-ha úgy tetszik sorosista-vezérkara föllégezhetne, hiszen az atlantizmust támogató elnöke lenne Galliának. Ebben az esetben egy komoly gondtól szabadulnának meg, és nekiláthatnának Döbrögi szarvai letörésének. Hiszen elmúlt a veszély. Ez persze Döbröginek nagyon rossz lenne!-de nekünk sem lesz jobb! Úgyhogy…

Mindenestre az uniós vezérkar és a germán politikai elit máris gratulált Macronnak.

Talán ebből kell NEKÜNK kiindulnunk.

„Putyin árnyékában”

Marine Le Pen-ő a mai galliai elnökválasztások egyik jeköltje és nagy esélyese-már szavazott Hénin-Beaumont (az észak-franciaországi Pas-de-Calais megye) városában. Jóval dél előtt túltette magát az elnökválasztási procedúrán.

De micsoda szavazóhelységben?! Ami egy iskolában van berendezve.

„Putyin jelöltje”-ahogyan ellenfelei nevezik-stílusosan, egy a diákok által oroszosra dekorált teremben dobta be az urnába a voksát.

EBESZ-megfigyelő halála Donbasszban

A Szlavjanoszerbszk járásban-Luganszki Népköztársaság-Szokolnyiki és Prisiv falvak közötti úton az EBESZ egyik megfigyelőautóját a Luganszki Népi Milícia sajtószolálatának közleménye szerint latortüzérségi gránát találta el.

A gépkocsit vezető német nemzetiségű EBESZ tisztviselő a helyszínen meghalt.

A helyszín közelében tartózkodó LNR minszki főtárgyaló-Vlagyiszlav Gyejnyego- tájékoztatása szerint az LNR nyomozóhatóságai is az eset helyszínének közelében tartózkodnak, de a folyamatos latortüzérségi ágyúzás miatt csak a mentőegységek közelíthették meg az eset közvetlen helyszínét. Gyejnyego tájékoztatása szerint a hohololdal akadályozza a vizsgálatok megkezdését.

Más jelentések szerint az EBESZ-autója harckocsiaknára futott, de ennek ellentmond Gyejnyego helyzetismertetője.

Szíria

Hétvége lévén, a diplomaták által nem zavarva zajlik Szíriában a háború.

Az orosz légierő Idlib, Hama, Északnyugat-Aleppo-tartomány, és Deir ez-Zor fölött portyázott. Homsz fölé is odatévedtek. Alant nem fogadta őket ováció, csak a szokásos „allahuzás”. Az talán Allahnak tetsző dolog, viszont kevés védelmet nyújt a repülőgépekkel szemben.

Hama-tartomány északi részén ma hajnalban összeomlott a dzsihadista martalócok védelme. Öt újabb latorvezér végezte dicstelen módon földi pályafutását. Pribékjeik futnak ki merre lát! Legalább félezres a futóvadlövés terítéke.

Az izraeli légierő tegnap este ismét átrakétázott szír területre. A Golán-fennsíkon lévő Al-Quneitra-kormányzóság Al-Maqrousah nevű települése mellett találtak maguknak célt. A szír hadsereg éppen támadásra készülődő Fouj Al-Joulan (Golani Ezred) nevű alakulatát. Három szír katona halt meg. Az izraeliek ismét saját légtérből akcióztak.

A szír vezérkar intelmet juttatott el a zsidó államhoz: ebből baj lesz!

Donbassz

„A franciaországi elnökválasztás eredménye mindenképpen változást fog hozni a minszki folyamat végrehajtása ügyében”-jelentette ki tegnap Donyeckben Alekszandr Zaharcsenko.

„Legyen bárki az elnök Franciaországban, az új lesz! Mindenképpen változást jelent, hogy nem fogja cipelni a személyes érintettség nyűgét, ami Francois Hollande működését jellemezte, aki személyesen is részese és inspirátora volt a kijevi Majdannak. Még ha a globális elit jelöltje lesz is az elnökválasztás nyertese, nem hagyhatja figyelmen kívül azt a tényt, hogy a minszki megállapodáson ott van Kijev meghatalmazottjának aláírása. Amit-ha tetszik-ha nem-föl kell rónia Kijevnek! Aláírtátok, vállaltátok-hát tessék teljesíteni!”

Persze az új gall elnök-legyen az bárki is-Elysée palotába beköltüzéséig még sok víz fog lefolyni a Szajnán, és nem kevés vér Donbassz frontjain! És semmi garancia arra, hogy Kijev meghatódna bármiféle párizsi elnökváltástól. Kiváltképp hogy a szálakat valójában egy régi-új Gazda mozgatja. A tengeren túlról.

Donbasszban bár tombol a legeslegeslegeslegújabb…-civil áldozatokról szólnak a hírek. Zajcevoban, Gorlovkában, és Donyeck északi herületeiben tegnap déltől ma reggelig kilenc civil sebesült meg súlyosan a latortüzérség ostromától.

A nyugat-donyecki szivattyútelep tegnap dél óta ismét áll. Nem sztrájk miatt, hanem a latortámadások „eredménye” okán.

Dokucsajevszk ma reggel nyolc óra óta van folyamatos latortüzérségi ostrom alatt. Reggel óta nyolc lakást-házat lőttek rommá.

Már az LNR frontvidéke viszonylagos békessége is kezd a múltba veszni.

A Luganszki Népköztársaságban tegnap a múlt hőseire emlékeztek.

Szcsasztyje, Dnyepropetrovszk és Mariupol kötszer-gyógyszerkészletét a martalóchad csordultig töltötte. Ez pedig az álmoskönyvek és a népköztársaságiak felderítése szerint nem sok békével kecsegtet.

Balakleja még mindig küszködik az egy hónapja történt robbanás következményeivel. A környék termőföldjein semmiféle munkát elvégezni nem lehet, a „termés” miatt!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com