
Holnap lesz tíz esztendeje annak, hogy kirobbant az orosz – grúz háború. 2008 augusztus 6 – án Szakácsvili grúz prezident parancsára csapatai Grad – vetőgépekkel, nehéztüzérséggel kezdték lőni a túlnyomórészt oroszok lakta „szakadár Dél-Oszétia” fővárosát, Csinvalit, majd tankokkal indítottak rohamot.

Az attaknak legalább kétezer orosz nemzetiségű civil halottja lett. Másnap Oroszország hadserege megkezdte a dél – oszétiai vérengzés fölszámolását. Nem egészen négy nap alatt rend is lett, és Dél – Oszétia azóta is független állam. A Nyugat szerint továbbra is „csak egy szakadár köztársaság Abháziával együtt”, ezért aztán „elismerére nem méltó.”
Tíz éve Grúzia mintegy „beszálló ajánlólevélnek” szánta Dél – Oszétia ostromát a NATO – kubba.
Ám a gyatyamadzag oldódásakor a NATO – latorszövetség – hiába vajdánk Nagy Barátjának és sorosista osztálytársának – Szakácsvilinek a „nyakkendőrágós könyörgése” – nem mert Grúzia katonai segítségére sietni.
Maradt azóta is a latorszövetségi tagságra való grúz ácsingózás, de a NATO a hitegetésen és biztatáson túl nem is foglalkozik érdemben – szerencsére – GEORGIA fölvételére.
Most a 2008 – as események 10 évfordulóján – az akkori orosz elnök Dmitrij Medvegyev jelenlegi miniszterelnökként óva intette a NATO – t Grúzia és Maradék – Ukrajna latorszövetségbe való integrálásától. Csúf dolgokat helyezve kilátásba arra az esetre, ha a dolog mégis megtörténne.
Ha pedig valaki még emlékszik a tíz évvel ezelőtt történtekre, könnyen fedezhet föl párhuzamosságokat a „szakadár Dél – Oszétia”, Abházia – Grúzia – Oroszország – NATO ötösfogat akkori, és a mostani szintén „szakadár LNR – DNR”, – Maradék-Ukrajna – Oroszország – NATO izmozás között. Annyi különbséggel, hogy „akkor” Oroszország odapörkölt.
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!










