Fasiszta-kapitalizmus és proletárdiktatúra – SaLa morzsái

Fasiszta-kapitalizmus és proletárdiktatúra

A fasizmus és a proletárdiktatúra az osztályuralomért harcol! A proletárdiktatúra a népi demokráciában a kapitalizmus önkényuralomra törekvése ellen harcol és biztosítja a népi demokrácia működését. A proletárdiktatúra a szocializmusban a dolgozók osztályérdekének a védelmében az ellenforradalomra törekvőkkel szemben diktatúra, a dolgozók szocialista demokráciájának, az emberi jogainak, a szocializmus építésének biztosítéka, a kapitalizmus elleni harc meghatározó ereje.

A fasizmus (fasiszta-kapitalizmus) ellen párja a proletárdiktatúrának, ami a dolgozó proletár bérrabszolga beszélőszerszámok osztályharca számára diktatúra. A kapitalizmus hanyatló kora a fasiszta-kapitalizmus, ami világméretű imperialista harc a bér-rabszolgák kizsákmányolásának a jogáért.

A fasiszta-kapitalizmus az kapitalista osztály önkényuralom, diktatúra, mert a dolgozó proletárok bérrabszolgák, a hatalomban az osztályérdekeikben nem vehetnek részt. A kapitalista jogállamban az emberiség többsége is csak beszélőszerszám, ennek megfelelő demokratikus és emberi jogokkal, a törvényhozásban a proletár bér-rabszolgák osztályérdekeit következetesen nem képviseli senki!

A fasizmus (fasiszta-kapitalizmus) az ember-állat gondolkodó állat korszaka, amely a kapitalizmus végéig tart. A kapitalizmusban az osztályuralom fenntartására elkerülhetetlen a kapitalista osztály önkényuralom, mert csak így lehet kifosztani a dolgozó proletár bér-rabszolga beszélőszerszámokat. Önkényuralom, mert a bér-rabszolgák következetes osztály érdekképviselői, a marxista-leninista kommunisták nem vesznek részt a többség érdekében a törvényhozásban.

A kapitalizmusban a működési módja, az erkölcse és az ehhez alakuló világnézete miatt szükségszerűen megvalósul a bér-rabszolgaság, ami nem érdeke a dolgozó proletároknak, ez kényszer. A kapitalista osztály önkényuralom feladata a kizsákmányolás, az élősködés biztosítása, a bér-rabszolgák osztályérdekeinek az elnyomása a diktatúra megfelelő formáival.

A proletárdiktatúra (a népi demokráciában és a szocializmusban) a gondolkodó emberré válás felé vezető út támasza. Gondolkodó emberré csak az osztály nélküli társadalomban a kommunizmusban válhat az ember-állat, ahol megszűnik a rabszolgaság minden formája, valódi demokrácia valósul meg. A fasiszta-kapitalizmus a gondolkodó emberré válás a kommunizmus ellen harcol, a kizsákmányolás, élősködés jogáért, de ezt csak erőszakkal teheti meg. A proletárdiktatúra a fasiszta-kapitalizmus erőszaka elleni erőszak, háború a fasizmus ellen.

A kapitalizmus rendszerválságban van, harcol a túléléséért, a fasiszta-kapitalizmus ennek a harcnak a megvalósítója, ami az emberiség pusztulására vezethet, ha nem képes meghaladni a kapitalizmust, ami a védelmében, hanyatlásában, rothadásában fasizmussá változott.

Fasizmus: … a legreakciósabb politikai irányzat a kapitalista országokban a kapitalizmus általános válságának időszakában; ,,a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legagresszívebb csoportjainak nyílt terrorista diktatúrája” (G. Dimitrov).“ – Filozófiai kislexikon

Proletárdiktatúra: a proletariátus államhatalma, amely a burzsoá államgépezet szétzúzása eredményeképpen jön létre. A proletárdiktatúra alkotja a szocialista forradalom fő tartalmát, ez győzelmének elengedhetetlen feltétele és legfőbb eredménye. Éppen ezért a proletárdiktatúráról szóló tanítás a marxi—lenini elmélet egyik legfontosabb része. A proletariátus arra használja fel hatalmát, hogy megtörje a kizsákmányolók ellenállását, megszilárdítsa a forradalom győzelmét, idejében elhárítsa a burzsoázia restaurációs kísérleteit, védekezzék a nemzetközi reakció agresszív cselekedetei ellen.“ – Filozófiai kislexikon

SaLa

Osztályuralom és osztályharc – SaLa morzsái

Osztályuralom és osztályharc

A gazdasági-politikai termelési modell, a társadalmi rendszer meghatározza az uralkodó és az elnyomott társadalmi osztályok számára a megvalósítható demokrácia és diktatúra jellegét. A kizsákmányoló osztálytársadalmakban mindig a kisebbség számára valósul meg érdemben a demokrácia és a túlnyomó többség számára legfeljebb csak a látszata lehetséges, így nem dönthetnek az osztályhatalom, a társadalmi rendszer kérdésében, a formájában, az osztályérdekeikben.

Az osztályuralom megvalósításához és fenntartásához az uralkodó társadalmi tudatot az uralkodó osztály érdekének megfelelően kell kialakítani, amit a felépítmény valósít meg. Így a kapitalizmusban a hatalom nélküli kizsákmányolt bér-rabszolgák szinte zokszó nélkül eltűrik kifosztásukat, csak az osztályharc segíthet az alacsonyabb rendű helyzetük javításában. A szocializmusban az osztályuralmat a dolgozók a képviselőiken keresztül gyakorolják, a domináns társadalmi tudat formája a tudományos világnézet, a szocialista demokrácia, a kollektív erkölcs és a kollektív népgazdaság.

Az osztálytársadalmakban osztályuralom valósul meg és osztályharc folyik, hol lappangva, hol nyíltan, még akkor is, ha az osztályok tagjai ezt nem ismerik fel, nem ismerik el. A kapitalizmusban a kapitalisták, a szocializmusban azonban a dolgozó nép osztályuralma valósul meg. A kapitalizmusban az osztályuralmat a fasiszta-kapitalizmus, a szocializmusban a proletárdiktatúra biztosítja.

Nem létezhet osztálytársadalom osztályuralom nélkül, mert a dolgozó és a kizsákmányoló (vagy a kizsákmányolásra törekvő) osztályok (emberek) között kibékíthetetlen, antagonisztikus ellentétek vannak, amit a diktatúra különböző formáival lehet csak elnyomni. Az osztálytársadalmakban a demokrácia nem mindenki számára egyformán érvényesül. A kapitalizmus a kizsákmányolók és élősködők érdekében szűkíti, formálissá teszi vagy megszünteti a demokráciát a dolgozó proletár bérrabszolga, beszélőszerszámok számára, amihez a diktatúra különböző formáit alkalmazza.

A kapitalizmusban az osztályuralom a kapitalista osztály önkényuralommal, a fasiszta-kapitalizmussal valósul meg, így a bér-rabszolgák érdekképviselői a törvényhozásban nem vesznek részt. A szocializmusban az osztályuralmat az összes dolgozó osztály érdekében a proletárdiktatúra valósítja meg, a kapitalizmusra törekvők a szocializmus számára bűnözők, így ezeket ki kell zárni a politikai és az államhatalomból. A polgári demokrácia az osztályellenségeinek a képviselőit a politikai hatomból nyíltan, törvényesen általában nem tudja kizárni, azonban a kommunistákat, a bér-rabszolgák következetes érdekképviselőit az alap és a felépítmény monopóliumával minden lehetséges módon távol tartják.

Demokrácia: legáltalánosabb értelemben olyan politikai rendszer, amelyben a hatalom forma szerint az egész nép kezében van, ténylegesen azonban valamely osztály diktatúrája érvényesül.“ – Marxista fogalomlexikon

Osztályharc: az összeegyeztethetetlen, ill. egymásnak ellentmondó érdekű osztályok között folyó harc. … Az osztályérdekek objektívek, az osztályok társadalmi helyzetéből, életkörülményeik összességéből erednek. … A kapitalizmus leegyszerűsítette és lemeztelenítette az osztály-ellentéteket azzal, hogy két nagy osztályt állított szembe egymással, a burzsoáziát és a proletariátust.“ – Filozófiai kislexikon

SaLa

Államhatalom – SaLa morzsái

Államhatalom

Az államhatalom olyan fogalom, amely az állam rendelkezésére álló hatalmi eszközöket jelenti. Ezek az eszközök lehetnek jogi, politikai, gazdasági vagy katonai jellegűek.

Az államhatalom az osztálytársadalmakban alapvetően az uralkodóosztály osztályérdekében működik! Az államhatalom alapvető célja az uralkodóosztály osztályérdekének a megvédése, az osztályellenség elnyomása, a képviselőik korlátozása, akár a megsemmisítése is, ha szükséges. Az osztálytársadalmakban a demokrácia alapvetően az uralkodó osztály(ok) érdekegyeztetési, érdek érvényesítési lehetősége, azonban a diktatúra különböző formái is az uralkodó osztály(ok) érdekét valósítja meg, amely alapvetően az osztályellenség elleni hatalmi eszköz!

A kapitalista államhatalom feladat a kapitalista kizsákmányolás érdekében a társadalmi forma védelme, a bér-rabszolgaság fenntartása, ennek érdekében azonban az emberi jogok törvényes megsértése valósul meg. A kapitalista gazdaság csak az emberi jogok megsértésével, a bér-rabszolgasággal működik. Ennek alapja a termelőeszközök magántulajdona, a szocializmus ezt töri meg. A kapitalizmus a kizsákmányolás érdekében az államhatalom támogatásával a társadalmi tudatot befolyásolja a felépítményével, a világnézetének az erkölcsének a monopóliumával.

A szocialista államhatalom a bér-rabszolgaság eltörlésével, a kollektivizmussal, a valódi, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenjogúságon alapuló szocialista demokrácia megvalósításával törvényesen védi az emberi- és a szabadságjogokat. A szocializmus védelmét a joguralommal a proletárdiktatúra támogatja, a társadalmi tudatot a felépítményével a tudományos világnézetre alakítja.

Alap és felépítmény: a társadalom alapja: a gazdasági szerkezet, a termelési viszonyok összessége., amit végső soron a termelőerők fejlődése határoz meg. A felépítmény: az alapnak megfelelő politikai, filozófiai, jogi, erkölcsi, művészi, vallási nézetek és ezeknek megfelelő intézmények, szervezetek összessége. Ezek közül döntő szerepe van az államhatalomnak. A fejlődés során az alapnak van elsődleges szerepe, ugyanakkor a felépítmény is aktív szerepet játszik a társadalom fejlődésében, visszahat az alapra, gyorsítja vagy akadályozza a fejlődést. Különösen fontos szerepe van a szocialista társadalom felépítményének, amely segíti a szocializmus gazdasági alapjainak lerakását.“ – Marxista fogalomlexikon

Állam: az uralkodó osztály politikai hatalmának legfőbb szerve, amelynek feladata az uralkodó osztály érdekeinek védelme, a fennálló termelési és társadalmi viszonyok fenntartása, a vele szemben álló társadalmi-politikai erők elnyomása, a társadalom ügyeinek az uralkodó osztály érdekeinek megfelelő intézése és irányítása, az uralkodó osztály érdekeinek védelme külső erőkkel szemben. Jellegét és céljait végső fokon a gazdasági rendszer határozza meg. Az állam az uralkodó osztály hatalmát különböző erőszakszervezetek és intézmények (hadsereg, rendőrség, büntetőszervek, hivatali apparátus) rendszerével biztosítja. Az állam történelmi kategória: a kibékíthetetlen osztályellentétek terméke és megnyilvánulása. A szocialista forradalom megsemmisíti a volt uralkodó osztály államhatalmát és megvalósítja az új típusú szocialista államot., amely a dolgozó többség hatalmát biztosítja. A szocialista állam nélkül nem lehetséges a szocializmus felépítése, az osztálykülönbségek teljes felszámolása, az osztály nélküli kommunista társadalom elérése. … A szocializmus megszilárdulása és fejlődése eredményeként az erőszakszervezetek fokozatosan elvesztik jelentőségüket, míg az állam, gazdasági-szervező és kulturális-nevelő funkciói még sokáig nélkülözhetetlen lesznek; az állam sok funkciója fokozatosan a társadalmi szervezetek kezébe megy át.“ – Marxista fogalomlexikon

SaLa

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com