Vona álságos döbbenete

„Nyugdíjas polgárháborút” vizionál Vona Gábor

A Jobbik elnöke „az aljas orbánizmus játékszereivé vált” nyugdíjasokról.

„Szimbolikus jelenet zajlott le Tusványoson ma. A közönség sorai között Orbán Viktor beszéde alatt füttyögve tiltakozott egy lány, ami szerintem sem volt túl szerencsés formája a tiltakozásnak, de megesik az ilyen. Ami utána jött, az volt a döbbenetes” – teszi szóvá a tegnapi elhíresült incidenst Vona Gábor. A Jobbik elnöke Facebook-posztjában hangsúlyozza ugyan, hogy „őszinte szeretettel üdvözlöm azt a sok-sok nyugdíjas honfitársamat, aki képes a politika manipulációjától függetleníteni magát”, de úgy érzi, nem hagyhatja szó nélkül, ami a rendezvényen történt.

„Az ott álló viktoriánus nyugdíjasokon eluralkodott a lincshangulat. Ajánlom az Index videójának 40. másodperénél a jelenletet, amikor egy szerencsétlen szandis papa sunyin megtapossa a földön fekvő nőt. ‘Csak egy sorosbérenc!’ – gondolhatta. Azonnal eszembe jutott két ide kapcsolódó emlék a videót nézve. Az egyik a nemzeti ünnepeink, ahol most már rendszeres esemény, hogy hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul és hörgik fel a XX. század minden traumáját. A másik emlék a múlt heti dunaújvárosi utcai fórumom a piac mellett. Szép számú érdeklődővel sikerült beszélgetnem, de szinte kétpercenként káromkodva szavalta el a TV2 hazugságait egy-egy arra tévedt fideszes nyugdíjas. Húzták maguk mögött a kis bevásárló kosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt.”

Vona Gábor bejegyzésében még egyszer nyomatékosítja, hogy „Minden tiszteletem a szüleink és a nagyszüleink generációjáé. Az én szüleim is nyugdíjasok”, de megállapítja: ezek az idős emberek „az aljas orbánizmus játékszereivé váltak. Történelmi traumáikra, érzelmeikre játszik a kormányfő, azokat nem feloldva, hanem felszítva manipulálja a nyugdíjasokat.”

„Hová tart ez az ország? Nézzünk már körül egy pillanatra, párthovatartozástól függetlenül! Itt nem a fiatalok radikalizálódnak, mint máshol a világban. Nem! A magyar fiatalok elmenekülnek innen. Az itthon maradt szüleik, nagyszüleik pedig egymást eszik keserű lélekkel, a megegyezés és a közös országépítés reménytelenségével” – írja posztjában a Jobbik elnöke, némileg elfeledve és feledtetve, hogy pártja rendezényei, megnyilvánulásai még nem is olyan régen éppen hogy a társadalom radikalizálódását célozták.
(HVG)

Bal-Rad komm: „…szinte kétpercenként káromkodva szavalta el a TV2 hazugságait egy-egy arra tévedt fideszes nyugdíjas. Húzták maguk mögött a kis bevásárló kosarukat…”

-Nos MOST MÉG VAN MIBŐL a kosárkába rakni!-de már nem sokáig. Bár ha már nem lesz nyögdíj, akkor már ország sem lesz!

EZEKNEK A NYUGDÍJASOKNAK EGYETLEN TÖRTÉNELMI TRAUMÁJUK VAN! A RENDSZERVÁLTÁS!

Ezek az öregek a szocializmus korszakában szocializálódtak! Akkor, amikor a politikusnak még lehetett hinni! BENNÜK EZ MARADT MEG, ÉS EZZEL PÁROSUL AZ AKKORA-AMEKKORA NYUGDÍJ NYÚJTOTTA KISZÁMÍTHATÓSÁG!

ŐK CSAK EBBEN A KÉT DOLOGBAN HISZNEK! Holott…-NAGYOT FORDULT „AZÓTA” A VILÁG!

Ez a világ már „nem AZ A világ”! A Kádár Jánoson szocializálódott mai nyugdíjasok a televíziókban Döbrögit látják. A rádiókban Döbrögit hallják! Az újságokban Döbrögiről hallanak.

MEG A CSODÁS BERUHÁZÁSOKRÓL!

Ám ha valaki megkérdezi a VOLT MUNKAHELYÉVEL MI LETT?

„ELLOPTÁK A KOMONISTÁK!”-vágják rá gondolkodás nélkül. A rendszerváltás után ellopott országra gondolva!

De hogy így gondolják, abban MINDEN ÁLELLENZÉKI POLITIKAI BŰNBANDA benne van! A Jobbik is!

A nyugdíjasokban Döbrögi fölfedezte a demencia jelentette lehetőséget! Ezek a nyugdíjasok akkor is köpködnek ám, ha Habonyárpi nevét hallják! Pedig hát…!

Nyilvánvaló, hogy ők-a nyugdíjasok-a legkönnyebben manipulálható réteg!

DÖBRÖGI CSAK FÖLFEDEZTE EZT A LEHETŐSÉGET!

Mi lehet tenni?

BEBIZONYÍTANI, HOGY EGY KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZŐ FOSZTOGATJA AZ ORSZÁGOT! TÉNYEKKEL, BIZONYÍTÉKOKKAL!

Nem pedig a dagonyában boldogan henteregni, és visítani néha, hogy több makkot akarok!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Jajj nekünk!

Fontos hír érkezett Döbrögi felől

Vendéget fogadott ma Döbrögisztán vajdája! Fontos és illusztris vendéget. Még meg is ebédeltette! MUNKAEBÉDEN! Vasárnap!

Gondolhatjuk…!

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke volt a VASÁRNAPI MUNKAEBÉDEN vendégül látott előkelőség!

A hírt Havasiberci, Döbrögi sajtóajtónállója közölte Döbrögisztán népével.

Az MUNKAEBÉDET követően Döbrögi ejtőzött a Várban, közben Bachot hallgatott!

Pénteken a rádiós igehirdetésében jelezte: BÁRMIT KÉPES MEGCSINÁLTATNI!

Ő KIGONDOLJA!-MI KINYÖGJÜK!

(„Ha kritizálják?-MEGHOSSZABBÍTJUK…!”)

Cudar idők elé nézünk! Thomas Bach elégedett volt!

Jöhet a téli olimpia!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Félidőben

Seszták szerint „nincs jelentős eltérés” a négyszeres áron megrendezett vizes vb eredetileg tervezett és végleges költségei között

A vb lebonyolításával megbízott fejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt részletesen az eddig nagy sikerként elkönyvelt vizes torna tapasztalatairól.

Seszták Miklós azt mondta, hogy a szervezőbizottság „legnagyobb büszkesége” a Duna Aréna és a Dagály-projekt, amik azért készülhettek el, mert elnyertük a rendezés jogát. Arról is beszélt, hogy direkt nem 12 ezres arénát építettek, mert egy 6500 férőhelyes csarnokot később kisebb költséggel lehet üzemeltetni.
„Csak egy gombnyomás, és az 50 méteres medencéből 25 méteres lesz” – mondta Seszták, reagálva azokra a felvetésekre, hogy a rövidpályás vb elnyerése újabb költségeket róhat a szövetség és az ország nyakába.

Seszták ezek után visszatért a torna költségvetésére: szerinte „nem szabad összekeverni” a bizottsági és fejlesztési költségeket. A 84 milliárd forintnyi fejlesztési beruházás a vb után is gazdagítja az országot, használhatják majd magyarok és turisták is. A miniszter említett néhány tipikusan szervezőbizottsági költséget is, mint az ideiglenes lelátók felállítása vagy a sportolók elszállásolása és ellátása.

A 2013-ban tervezett, „bekerülési költségként megállapított összeget” összevetve a mostanival „nincs jelentős eltérés”, pár milliárd forint, amelynek egyik oka a biztonság, a másik a közvetítés minőségének javulása – zárta rövidre a torna bekerülési költségét ért kritikákat a fejlesztési miniszter.

Korábban Gyárfás Tamás volt szövetségi elnök 25 milliárdos, Seszták pedig 40 milliárdos büdzséről beszélt. Ehhez képest mindenképp minőségi ugrásnak látszik, hogy a számláló végül 130 milliárd forint magasságában állt meg, amihez hozzáadódott a tévés közvetítésekre és a világbajnokság területén kiépített wifihálózat kiépítésére kiutalt 30 milliárd forint. Ezt a szövetség és a bizottság megkerülésével fizetik ki.
(444)

Bal-Rad komm: „…A 2013-ban tervezett, „bekerülési költségként megállapított összeget” összevetve a mostanival „nincs jelentős eltérés”, pár milliárd forint, amelynek egyik oka…”

-Hát az ok az bizony egyszerű! A lopási vágy! Viszont nagyon érdekes, hogy az amerikaiak IGENCSAK DRÁGÁLLOTTÁK A KOSZT-KVÁRTÉLY ÁRÁT, és…

Pedig Seszták mit is mond? „…vagy a sportolók elszállásolása és ellátása…” Ami – ugye – megintcsak bele van számolva a rendezési költségekbe!

De végülis teljesen mindegy hogy mennyibe került! Irdatlan pénzbe került! Netto 130 milliárd forintba!

13684 forintba HATÁRON BELÜLI állampolgáronként! 9,5 millió döbrögisztáni állampolgárral számolva!

És mlg csak a félidejénél tartunk! Messze még a vége!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Parasztvakítás a sokadik hatványon!

Kínai gyógyászatra szórja a pénzt a qrmány

Jelentős kormányzati támogatás felhasználásával bővül a Semmelweis Egyetem infrastruktúrája, a beruházás pedig egy hagyományos kínai orvoslási részleg kialakítását is magában foglalja. De miért költünk ilyesmire pénzt?

„A tradicionális kínai medicina hatásossága nem igazolt, az alapelvei és működési mechanizmusai értelmezhetetlenek. A magyar egészségügy katasztrofális helyzetében erre költeni milliárdokat olyan, mintha a süllyedő Titanicon a fedélzet takarításával töltenék az időt a matrózok” – írja az Index egy néhány héttel korábban megjelent hírre reagálva, miszerint a kormány egyetért azzal, hogy a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara hagyományos kínai orvoslási részleget alakítson ki új épületében, mi több, 1,357 milliárd forint többletforrással támogatja a fejlesztést.

A portál hozzáteszi, hogy a kormányzati kommunikációval ellentétben az összesen több mint 2 milliárd forintot kitevő beruházásnak valójában csak töredéke jut a kínai gyógyászatra. A Semmelweis Egyetem úgy tájékoztatta az Index szerkesztőségét, hogy az összegből egy 4000 négyzetméteres épületszárny épül, amelynek hat emeletéből öt az Egészségtudományi Kar képzéseinek ad otthont, a hatodik szinten pedig a Heilongjiang kínai orvosi egyetem kihelyezett képzése zajlik majd.

Tradicionális, de áltudományos orvoslás

A modern orvostudomány Kínában sem ismeretlen, azonban hogy ezzel párhuzamosan mind a mai napig virágzik a csíre és meridiánokra épülő kínai orvoslás, jelentős részben Mao Ce-Tungnak köszönhető. Az egykori kommunista vezér a hagyományos kínai orvoslással igyekezett ugyanis feledtetni az ötvenes években, hogy több százmillió vidéki kínai számára sem orvos, sem gyógyszer, azaz semmiféle tudományosan elfogadott egészségügyi ellátás nem volt elérhető. Így aztán földművesek százezreit képezték ki alapszinten a gyógyítás 3000 évvel korábbi technológiájából.

A „mezítlábas orvosok” ugyanakkor nem voltak különösebben sikeresek, amit jól mutat, hogy a 60-as években a születéskor várható élettartam 36 év volt az ázsiai országban. Mára viszont, amikor a nyugati orvoslás és a hagyományos gyógyítás kéz a kézben jár Kínában, a mutató elérte a 76,1 évet. Tradíciók ide vagy oda, a statisztikai adatok tehát nem igazolják a hagyományos kínai orvoslás hatékonyságát. Ennek megfelelően megítélése a világban is változó: valójában inkább csak megtűrt, mintsem elismert tudományról van szó.

Az Index információi szerint annak oka, hogy a kínai medicinát mégis oktatják a Semmelweis Egyetemen csupán annyi, hogy fizetős képzésként igény mutatkozott rá. Idén nyáron összesen 17-en kaptak ilyen diplomát az intézményben. A portál azt is hozzáteszi, hogy a kormányzati kommunikáció hátterében vélhetően a keleti nyitás stratégiája tükröződik vissza.
(hazipatika)

Bal-Rad komm: „…az ötvenes években, hogy több százmillió vidéki kínai számára sem orvos, sem gyógyszer, azaz semmiféle tudományosan elfogadott egészségügyi ellátás nem volt elérhető. Így aztán földművesek százezreit képezték ki alapszinten a gyógyítás 3000 évvel korábbi technológiájából…”

-Az ötvenes évek Kínája egy rémisztő háborún volt túl. És hát az azt megelőző korszak sem az ország modernizációjáról volt híres, dacára a kínai kultúra fejlettségének.

Döbrögisztánban már odáig jutott a közegészségügy,hogy a qrmány kétségbeesetten igyekszik rózsaszínre pingálni a feketeséget. Kuruzslókat és sarlatánokat képeszne inkább. Ráadásul a tanoncok fizetik a kuruzslóképzés díját!

VISZONT JÓL HANGZIK A MÁR-MÁR MESÉKBE ÉS BABONÁKBA MENEKÜLŐ AGYMOSOTT MAGYAROKNAK, HOGY A „HAGYOMÁNYOS KÍNAI ORVOSTUDOMÁNY MŰVELŐI” IS BESZÁLLNAK A KÖZNÉPEK „GYÓGYÍTÁSÁBA”!

Közeleg az időszak, amikor ISMÉT „gyógyító szerepkörben” bukkannak majd fel a borbélyok meg a kovácsok. De várhatóan fölvirrad a javasasszonyok, csontkovácsok, füvesemberek, sámánok, főzetcsinálók, tépéskészítők, békászok ideje is. Meg az imádkozóké!

Magyarok százezerszám vadásszák-kutatják majd erdők-mezők füveit, bogyóit, gyökereit. TERMÉSZETESEN A BIRTOKOS PÉNZÉRT ADOTT ENGEDÉLYÉVEL!

Beindulhat a „csináld magad mozgalom” is! Előbb csak egyszerűbb műtéteket végeznek magukon a népek sk. vagy a rokon-szomszéd-jóbarát közreműködésével. Aztán majd fejlődik a praxis!

Fáj a hasad? Szúrj egy tűt a szemedbe, és már el is felejted a hasfájást!

DÖBRÖGISZTÁN ERŐS, BÜSZKE EURÓPAI ORSZÁG! KI IS VAN PLAKÁTOLVA!

Parasztvakítás a sokadik hatványon!

Ide jutottunk rendszerváltóink és kifosztóink akaratából! A MI ASSZISZTÁLÁSUNKKAL!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ingyen van!-de pénzbe kerül!

Megszokottá vált a Bal-Rad. Valamilyen szinten. Meg merjük kockáztatni, hogy pár tízezer embernek legalábbis. Közöttük nyilvánvalóan vannak jónéhányan, akik fogcsikorgatva olvassák, és mielőbbi pusztulását kívánják. Reményeink szerint vannak olyanok is, akik jóindulattal viseltetnek a nem éppen irodalmi stílusú és nyelvezetű hírbloghoz. Az őszinteséghez, tárgyilagossághoz.

A balrad.ru nem saját kútfőből meríti a fő tartalmakat. Copy paste működik, amit aztán szájíze szerint magyarázattal lát el. Akadnak azért szép számban, akik egyetértenek stílussal-tartalommal.

MI AZ Ő JÓINDULATUKRA APELLÁLUNK!

Merthogy ISMÉT CSAK kunyerálunk! Sajnos! Nem örömmel!

Nem kívánjuk részletezni sanyarú anyagi helyzetét a balrad.ru-nak. Néhányan ismerik. De azt talán kevesen tudják az olvasók közül, hogy pénzbe van. Nem is kevésbe!-a nincsből. Adományokra lenne igen nagy szükség!

Az Önök!-olvasók-anyagi segítségére.

Szégyen ez a kuncsorgás, de hát a kényszer nagy úr. A közvetlen támogatási lehetőség az ott van minden egyes cikk alatt. Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on. Az élő Pay-Pal adományozási lehetőség a főoldal jobb fölső sarkában található.

PayPal - The safer, easier way to pay online!

Vagy közvetlen postai úton is:

Molnár Erzsébet 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

Ha azok azolvasók, akik ebben a pillanatban olvassák a balrad.ru-t, és HAVONTA CSAK EGY KÁVÉ ÁRÁT (500 forint) szánnák a Bal-Rad támogatására, már…!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk! Van viszont PÉNZBE NEM KERÜLŐ, KÖZVETETT TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉG! (Bár tudjuk, ez fölöttébb idegesítő.)

A reklámok! Az oldalon felbukkanó reklámok.

De ezek a reklámok csak akkor jelentenek pénzt, ha megnézi őket az olvasó. Ahhoz pedig rájuk kell kattintani, és legalább tizenöt-húsz másodpercig végigszenvedni őket.

Ha a Bal-Rad olvasói (akik kedvelik az oldalt!) csak naponta háromszor megtennék hogy rákattintanak a reklámokra, az már-meglehet-komoly segítség lenne! Összesen tán ha egy percet rabolna el naponta egy-egy ilyen segélyakció egy-egy olvasótól. Lehet persze hogy többet. Tán öt percet is! Naponta.

Ugyanakkor – amint látják olvasóink – a balrad.ru főoldalán van bőven hely reklámoknak. Pontosabban LENNE HELY REKLÁMOKNAK, HA AKADNÁNAK VALAKIK, AKIK reklámoztatnának.

Ugyanakkor bevállalnánk orosz-magyar, magyar-orosz fordítást is, illetve vegyék figyelembe: 2018 januártól az EU befejezi a szankciósdit Oroszország ellen! Nekünk pedig – a balrad.ru-nak – vannak kapcsolataink Oroszország és Belorusszia-szerte.

HA BÁRKIKET ÉRDEKELNE BÁRMELY LEHETŐSÉG, JELEZZE ITT: balrad13@gmail.com

Ám ha Önök-olvasók-úgy vélik, hogy megér Önöknek napi maximum öt perc bosszankodást a Bal-Rad megsegítése, hát kérjük: TEGYÉK MEG! Azzal is tudnak segíteni, ha a Facebookon és a közösségi médiák felületein megosztják a balrad.ru tartalmait.

Merthogy a Facebookon, Twitteren is ott van a balrad.ru. Ha felhívnák ismerőseik, barátaik figyelmét a megosztásra, és a reklámra kattintás soha nem tapasztalt érzésére…

Az lenne a tiszteletteljes kérés, hogy tegyék meg, és segítsék a Bal-Rad működését!

KÖSZÖNJÜK:

2014 11. 27

A Bal-Rad megkapta az első pénzadományt. Feladója Bé Bé 373 “kódnevű” adományozónk, aki ÖTEZER forintot küldött postai levélküldeményként, elsőbbségi levélben. Nagyon szépen köszönjük!

De a levélbe azért mellékelt mást is. Egy rövidke üzenetet:

“Sok sikert a működésükhöz! – EGY NAGYMAMA”

Ez nagyon szívhez szóló volt! Erőt – egészséget kívánunk NAGYMAMÁNAK, és szeretteinek!

A Bal-Rad hálásan köszöni adományát!

Megérkezett “Vitorla 100” adománya is! Köszönet Vitorlának, és jó egészséget!

2014 11.28.

Ma megkaptuk Baba 972, és Bolsevik 940 olvasóink adományát is. Hálásan köszönjük!

2014 12. 01.

Ma EB Laci 195 adományátutalása érkezett meg! Köszönjük Laci!2014 12. 07.

Megkaptuk “Ardarik” adományát is. Köszönet érte!

2014 12. 10.

Ma kaptuk meg “P” adományát, és

“ZLS – 179” nicknevű támogatónkét is, jókívánságaival együtt! Hálásan köszönjük mindkettejüknek!

2014 12. 17.

“ZLS – 179” – től ma ismét kaptunk adomány! Nagyon szépen köszönjük!

2015 01. 05.

Nagy Martina 2000forintos adományát megkaptuk! Köszönjük szépen!

2015 01. 13.

Ma Ko… Tamás tízezer forintos banki átutalását kaptuk meg! Hálásan köszönjük! Isten fizesse meg!

2015 01. 18.

Ma délelőtt EGY Bal-Rad OLVASÓ személyesen kereste fel Nagy Józsefet, és tízezer forintot adományozott portálunknak, elismerését kifejezve, nevét titkolva. Adományát hálásan megköszönjük, mint ahogyan az elismerő szavait is.

2015 01. 22.

Ma kaptuk meg “Lila Akác 339” levélben küldött 1000 ft-os adományát. Hálásan köszönjük! (Módszere-a borítékban levélpapírba tett kis összegű adomány-kiváló)

2015 01. 23

Megkaptuk ma ismét ZLS-179 levélben küldött 2500 ft-os adományát, és jókívánságait. Nagyon szépen köszönjük mindkettőt! Erőt!-egészséget!

2015 01. 27.

Ma megérkezett “Fecso Péter” tízezer forintos adománya, banki átutalással. Nagyon szépen köszönjük!

2015 01. 29.

Ma kaptuk meg Dr. T.M. tízezer forintos adományát, postai utalványon. Hálásan köszönjük!(Adományozónk teljes nevét “biztonsági okokból” nem tüntetjük fel. Egy Hölgyről van egyébként szó.)

István Turzó 100 euros banki átutalással érkezett adományát is megkaptuk. Nagyon hálásak vagyunk érte! Köszönjük!

Vrancsik Mihály 1000 forintos átutalva küldött adománya is megérkezett! Nagyon szépen köszönjük!

2015 01. 30.

Ma délután “Ismeretlen Orvos” nevű olvasónk személyesen adta át 5000 forintos adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2015 02. 02.

Ma postai levélküldeményben kaptuk meg “Lila Akác 339” 1000 forintos adományát. Hálás szívvel köszönjük!

2015 02.03.

“F Cs O” monogrammú szolnoki olvasónk 5000 forintos támogatását ma megkaptuk. Nagyon szépen köszönjük!

2015 02. 10.

Sz. Mária szentendrei olvasónk 1500 forintos adománya postai levélben megérkezett. Nagyon szépen köszönjük!

T. István 5,00Euro és 1000 forintos adományát is ma kaptuk kézhez, szintén postai levélben. Hálásan köszönjük!

Ardarik 1000 forintos adományáért, amit személyesen adott át Józsi bácsinak, szintén köszönjük szépen!

2015 02. 11.

Ma kaptuk meg “Pilot 66” jókívánságait, és 50000 forintos adományáról a banki értesítést. A jókívánságai jól esnek, nagyvonalú adománya pedig igazán jól jön. Hálásan köszönjük!

2015 02. 16.

Ma kézbesítette a posta “

Mintegy utolsó mentsvárként ma megérkezett “Cs S” monogrammú kedves olvasónk 20000 forintos adományát, amit postai csekken küldött! (Az utolsó pillanatban érkezett ez a segítség!) Nagyon szépen köszönjük!

2015 03. 05.

Ma megkaptuk Bátaszékről T E kétezer forintos adományát, piros postai utalványon. Köszönjük szépen.

2015 03. 07.

Megköszönjük “agyorkos” fórumtársunk ma átadott ötezer forintos támogatását. Hálásak vagyunk érte.

2015 03. 18.

Ma hozta a posta “Zls-179” -immáron nyugodt szívvel mondhatjuk-RENDSZERES ADOMÁNYOZÓNK “apanázsos borítékját”, benne az 1500 forintos adománnyal! Nagyon szépen köszönjük! 2015 03. 24. Megkaptuk ma Tóth Pál M..ny…-i olvasón adományát, amit igen leleményesen egy üdvözlőkártyába tett, és úgy rakta postai borítékba. Nagyon szépen köszönjük az adományt! 2015 03. 26. Ma hozta a posta M.M. Budapesten feladott, “Слава России” jeligés adományát! Hálásan köszönjük!2015 03. 28. Ma F.Nándi budapesti olvasónk “kézből-kézbe” adományát kaptuk meg. Köszönjük Nándi! 2015 03. 30. Ma délelőtt hozta a posta piros postai utalványon a Baló Radomér nevű szolnoki adományozónk által küldött támogatás összegét. (Még most is nevetek a találó feladó elnevezésen.) Kedves Baló Radomér! Nagyon szépen köszönjük az adományt! Külön köszönet a humoros feladónévvel szerzett derűs percekért! 2015 04. 03. Ma kaptuk meg-vélhetően Svájcból-szép “fideszsárga” borítékban névtelenségbe burkolózó olvasónk adományát, és húsvéti jókívánságait. Az adományt és a jókívánságokat is hálásan köszönjük, és Kellemes Ünnepeket kívánunk olvasónknak. 2015 04. 13. “VALAKI lusta” Szegeden adott fel adományt a Bal-Rad részére. Azért “Lusta”, mert még csak egy jelzést sem firkantott, hogy “név szerint” megköszönhessük az adományát. Amit pedig valóban nagyon szépen köszönünk! (Legalább egy e-mailben jelezhette volna!) Na de sebaj!-Isten tartsa meg jó szokásában! 2015 04. 14. Ma hozta a posta “Zls 179” immáron menetrendszerű adományát! Nagyon szépen köszönjük! 2015 04. 26. Ma a kora délutáni órákban “János”-Budapestről-személyesen adta át “közvetítőnknek” a Bal-Rad-nak szánt adományát. Nagyon szépen köszönjük. 2015 04. 28. Értesítjük a korábban a karcagi számlára adományokat utaló adományozókat, hogy a számla felszabadult, és az összegekhez a Bal-Rad hozzájutott! Köszönjük adományozóinknak a támogatást!2015 05. 04. Ma kézbesítette a posta Svájcban élő, Klára keresztnevű nevű olvasónk adományát. Kedves Klára! Nagyon szépen köszönjük! 2015 05. 12. Ma reggel hozta a postás V. Istvánnak a bogácsi postahivatalban feladott adományát. Hálásan köszönjük István. 2015 05. 20. Sz. Pál Budapesten feladott adományát megkaptuk. Vele együtt a “70-Летие Победи” üdvözlő üzenetet is! Köszönjük Pál!2015 05. 28. Még a tegnapi napon megkaptuk “Caporal” nicknevű olvasónk adományát. De mivelhogy a Bal-Rad tegnap “szomszédolt” Kárpátalján, csak a mai napon tudjuk közzétenni. Nagyon szépen köszönjük “Caporal”. Ma hozta a postás “Lila Akác” adományát Dombegyházáról. Hálásan köszönjük az adományt. Svájcból Klára adománya megérkezett. Óriási köszönönet és hála Klárinak az adományért2015 05. 29. Ma meghozta a posta “Zls 179” menetrendszerű adományát. Köszönjük István! 2015 06. 04. Meghozta a posta “B121”-jelzésű, K.P monogrammú olvasónk Rákospalotán feladott adományát. Nagyon szépen köszönjük! 2015. 06. 09. Ma megkaptuk A.J. Budapesten feladott adományát, és üzenetét : “Крым: Навеки Россия!” (Válaszunk: Так правда!) Adományát hálásan köszönjük! 2015 06. 10. Megérkezett Cs. S. Budapestről küldött adománya! Hálás köszönet érte! 2015 06. 17. Ma futár érkezett a furgonjával, és lihegve szóla: SZÁMÍTÓGÉPET HOZTAM! “B.B.” olvasónk adománya érkezett! Nagyon szépen köszönjük! 2015 06. 17. Szintén ma kézbesítette a posta “Zls-179” immáron menetrendszerűen (gondoljuk nyugdíjából lecsípett) adományát. Hálásan köszönjük István! 2015 06. 18. A mai napon megkaptuk Kis L. J. piros postai csekken küldött adományát, amit hálás szívvel köszönünk! 2015 06. 19. Ma kaptuk meg “Lila Akác”

postai borítékban küldött adományát! Hálásan köszönjük! 2015 06. 22. Meghoza ma délelőtt a posta “G.I.”-monogrammú olvasónk adományát, amelyet a bogácsi postahivatalban adott fe. Hálás köszönetünk! 2015 06. 24. Megkaptuk ma “Klára” adományát Svájcból! Hááát…! NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK! 2015 07. 05. Ma kora délután Budapestről “János és felesége” személyesen vitték el adományukat. Megkaptuk. Nagyon hálásan köszönjük! 2015 07. 07. Ma meghozta a posta “Zls-179” menetrendszerű adományát. Köszönjük szépen! 2015 07. 16. Kovács Pál budapesti olvasónk adományát ma hozta a postás. Hálás szívvel köszönjük!

2015 07. 21.

Ma hozta a posta “Мир-Миру” Budapesten feladott adományát. Nagyon szépen köszönjük!

Ugyancsak ma kaptuk meg Klára adományát a svájci Alpokból. Nagyon hálásak vagyunk érte. Köszönjük!

2015 08. 13.

Ma kaptuk meg “Zls-179” postai borítékban küldött, már “menetrend-szerinti” adományát! Köszönjük szépen!

2015. 08. 14.

Meghozta ma a posta “Griff” noszvaji postahivatalban feladott adományát. Hálásan köszönjük, és köszönjük az üdvözletet is!

2015 08. 18.

Dombegyházáról … Mihály nevű olvasónk postai borítékban küldött adományát meghozta a posta. Nagyon szépen köszönjük!

2014 09. 16.

Ma hozta a posta “Zls 179” adományát. Hálásam köszönjük!

“2015 10. 29.

Ma megkaptuk “Zls 179” újabb adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2015 12. 12.

Ma megérkezett “Zls 179” menetrendszerű adománya! Hálásan köszönjük!

2015 12. 17.

Ma megkaptuk “B 121”-olvasónk Bp.-Rálospalotán feladott adományát. Nagyon szépen köszönjük!

Megérkezett Svájcból “Klári” adománya! Hálás szívvel köszönjük!

2015 12. 30.

Megkaptuk “Zls 179” küldeményét. Nagyon szépen köszönjük!

2016 01. 06.

Ma újabb adomány érkezett “Zls 179”-en keresztül Kati nénitől, aki 44 esztendeig tanított falujában. Isten éltesse Kati nénit! Adományát hálás szívvel köszönjük.

—————————————————-

Ugyancsak ma kaptuk meg BP mezőkövesdi olvasónk adományát és üdvözlőkártyáját is. Nagyon szépen köszönjük!

2016 01. 19.

Megkaptuk “P” Komló I. postahivatalban feladott adományát és sorait. Hálásan köszönjük!

2016 01. 20.

Meghozta a postás “Zls-179” adományát! Hálásan köszönjük.

2016 02. 02.

Megkaptuk ismét “Zls-179” adományát. Hálasak vagyunk érte.

2016 02. 04.

“NI” Rákospalotán feladott adománya megérkezett. Hálás szívvel köszönjük!

2016 02. 15.

Meghozta a postás “Zls-179” adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 02. 23.

Megkaptuk “Kati néni” és “Zls-179” adományát! Hálás szívvel köszönjük!

2016 02. 25.

Megkaptuk mak Klári adományát Svájcból. Hálásan köszönjük!

2016. 03. 16.

Megkaptuk “Mister Sertés” Tapolcán feladott adományát! “Mr Pig”!

Nagyon szépen köszönjük!

2016 03. 22.

Ma kaptuk meg “Nem Tom” Magyarnádorfán feladott adományát! Hálásan köszönjük!

2016 03. 23.

“Zls-179” adományaát ma hozta a posta. Nagyon szépen köszönjük!

2016 03. 30.

A Bal-Rad megkapta Klári adományát Svájcból! Hálásan köszönjük!

2016 04. 25

Meghozta a posta “Zls-179” adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 05. 12.

Ma megkaptuk a “P….oc” Kft adományát Budapestről. Hálásan köszönjük!

2016 május 11.-én jutottunk hozzá a Pay-Pal rendszeren keresztül a Bal-Rad-ot támogató adományozóink listájához. Adományaikat ezúton is hálás szívvel köszönjük.

Alább: (Néhányuk nevét inkognitójuk megőrzése érdekében lerövidítettük)

Leonyid Fofanov 2016 05. 08.
Dr. Ben…Jánosné 2016 04. 14.
Leonyid Fofanov 2016 03. 18.

Vultr Holdings LLC 2016 02. 29.
Leonyid Fofanov 2016 02.24.
Dr. Ben…Jánosné 2016 01.23.
Toth Dr Rob…Joz.. 2016 01. 04.
Leonyid Fofanov 2015 12. 19.
Kar… Pé… 2015 12. 13.
Leonyid Fofanov 2015 11. 24.
Dr. Ben…Jánosné 2015 11. 18.
Ger…Hern…2015 11. 16

2016 05. 19.

Ma hozta a posta “Zls-179” és Kati néni adományát. Mindkettejüknek hálás köszönetünk!

2016 06. 13.

Meghozta a postás Sz. Sándor Lajos rózsaszín utalványon küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 06. 15.

Megérkezett Klári adománya Svájcból. Hálás szívvel köszönjük!

2016 06. 21.

Megkaptuk ma “Zls-179” adományát! Köszönjük szépen István!

2016 06. 22.

Ma hozta a hozta N. Péter borítékos adományát, amit Rákospalotán adott fel. Hálásan köszönjük!

2016 06. 23.

“Csak Medve” adományát ma megkaptuk! Köszönjük szépen Vali, a mellékelt “útravalóval” együtt! Ha “nagyjaink is” forgatnának ilyesmit néhanapján-talán élhetőbb lenne ez az ország!

2016 07. 04.

Ma kézbesítette a posta K. Mihály ceglédi olvasónk adományát. Hálásan köszönjük! A cím ismeretében Erőt! Egészséget!

2016 07. 15.

Ma kézbesítette a posta Dr. H. K. B.-csabán feladott adományát! Hálásan köszönjük!

2016 07. 21.

Megkaptuk Maglódról S. L. postai borítékban küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 07. 22.

Megérkezett “Zls-179” menetrendszerű adomány! Köszönjük István!

2016 07. 25.

Ma megkaptuk M. János Budapest 1184 piros postai utalványon küldött adományát. (János korábban személyesen hozta, de családi okok miatt…) Köszönjük az adományt János!

2016 07. 27.

Kati néni D.e.-házán feladott adományát ma megkaptuk. Hálásan köszönjük Kati néni!

2016 08. 04.

Ma kézbesítette K. Szilv. pécsi olvasónk piros utalványon küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 08. 05.

Megkaptuk a mai napon “Egy hűséges olvasójuk…Csepelről” kisérőszöveggel olvasónk postai borítékban küldött adományát! Hálásan köszönjük! (Sajnos a nevet nem tudtuk kiolvasni.)

2016 08. 11.

Ma kaptuk meg Szed… Sá… Lajos nevű olvasónk piros utalványon küldött adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2016 08. 17.

Megkaptuk Klári adományát Svájcból. Hálásan köszönjük!

2016 08. 17.

Meghozta a posta “Zls-179” adományát is. Köszönjük szépen István!

2016 08. 24.

Ma ismét kaptunk “zls-179”-től adományt. Nagyon hálásak vagyunk!

2016 09. 06.

Che Guevara adományát ma hozta a posta Őriszentpéterről. Köszönjük elvtárs!

2016 09. 16.

Megkaptuk ma “Zls-179”-től a menetrend szertinti adományt! Köszönjük István!

2016 09. 23.

Ma ISMÉT “Zls-179” adományát hozta a postás! Hálásan köszönjük!

2016 10.04.

“Sertés Úr” adományát Ólacskábó, a Kutrica-utcából megkaptuk. (A postás jót nevetett! ) Hálásan köszönjük.

2016 10. 04.

Klári adománya Svájcból megérkezett! Hálás szívvel köszönjük neki!

2016 10. 12.

Ma hozta a postás “Zls-179” és “Kati-néni” adományát. Mindkettejüknek hálás köszönetünk!

2016 10.25.

“Zls-179” adománya megérkezett. Hálásan köszönjük István!

2016 11. 03.

Ma hozta a posta “Zls-179” és “Kati néni” adományát. Nagyon szépen köszönjük.

2016 04. 04.

Ma kaptuk meg “DD” adományát és levelét. Mindkettőt köszönjük. A leveledben írt problémának utánafutok-de könnyen lehet, hogy tévedsz!

2016 12. 06.

Ma hozta a postás Matos J adományát. Hálásan köszönjük!

2015 12. 12-13.

Mindkét napon kaptunk “Zls 179”-től adományt! Köszönjük István!

2016 12. 19.

Ma hozta a postás “nemtom” adományát és karácsonyi üdvözletét. Nagyon szépen köszönjük!

2016 12. 27.

Ma kaptuk meg “Zls-179” adományát! Hálásan köszönjük István!

2017 01. 04.

Megkaptuk Klári adományát Svájcból. Nagyon szépen köszönjük!

2017 01. 19.

Ma hozta a posta K. Mihály ceglédi olvasónk adományát! Hálásan köszönjük!

2017 02. 13.

Ma érkezett meg “Zls-179” újabb adománya. Köszönjük István!

2017 02. 21.

Ma hozta a posta “Sala” borítékos adományát. Nagyon szépen köszönjük!

2017 04. 04.

Szigetvári postai bélyegzővel ellátott borítékban, üdvözlőkártyába bújtatott adományt kaptunk ma. Jókívánsággal. Mindkettőt hálásan köszönjük.

2017 14. 05.

Ma meghozta a postás “Zls-179” adományát! Köszönjük szépen István! (A pilotkát meg csak nézegetem és röhögök. Mert minden nap látok olyan fényképet,ahol katonanők fején van ilyen.)

2017 04. 13.

Ma kaptuk meg “barba” adományát Svédországból. Nagyon szépen köszönjük István!

2017 05. 15.

Ma hozta a posta G. Gábor Debrecenben feladott borítékos adományát és jókívánságait. Az adományt hálásan köszönjük, és hasonló jókat kívánunk!

2017 05. 22.

Ma kaptuk meg “Zls-179” adományát. Köszönjük szépen!

2017. 06. 16.

“Zls-179” ismét küldött adományt a Bal-Rad számára. Köszönjük István!

A mai napon, 2017 07. 27.-én adományt kapott a balrad.ru.

Postai borítékben, feladó-szignó nélkül, egy német nyelven írt szöveget tartalmazó papírba hajtogatva. Budapesten adták postára. Köszönjük az anonimitás mögé rejtőző adományozónak!

2017 06. 29.

Megkaptuk postán a személyét felfedni nem kívánó olvasónk adományát, amit Budapesten adott postára. Köszönjük! (Amit tettünk, nem ezért tettük!)

2017 07. 18.

Ma futott be „Zls-179” menetrendszerű adománya! Köszönjük István! Reméljük, hamarosan teljessé tudjuk tenni a „kollekciót”!

A jelszó: mocskosfidesz

Kitiltották a presszóból Döbrögit

„Ha esetleg arra járna, jó ha tudja a miniszterelnök: nem éppen a legszívesebben látott vendég egy zalai presszóban. Legalábbis ezt jelzi a kocsma bejáratáról készült fotó, amely a közösségi oldalakon is pörögni kezdett az elmúlt napokban.

Bátran betérhetsz, ha nem hozol kutyát magaddal, ha nem vagy Orbán Viktor, továbbá a kormánypárt, netán az adóhatóság tagja – adja egyértelmű piktogramokkal a vendégek értésére az italárak mellé helyezett, bátor matrica. A hely ingyen internetes kapcsolatot – wifit – is nyújt, amihez a stílszerű jelszó: mocskosfidesz. „Az életükből egyiküket sem tudják ugyan teljesen kitiltani, ők mégis megtalálták a tiltakozás sajátos módját” – írta olvasónk, aki felhívta figyelmünket a fényképre.

A presszó Facebook-oldalán látható fotók tanúsága szerint a benti dekoráció is meglehetősen kormányellenes érzésekről árulkodik. A legendás reggae-zenész Bob Marley portréjától a kommunista forradalmár Che Guevara képéig sorakoznak a híres lázadók.

Természetesen igyekeztünk megszólaltatni a kocsma tulajdonosát, érte-e a helyet bármilyen atrocitás, amióta kitették a matricát, és hogy mennyire szűri a vendégeket egy ilyen gúnyos húzás, de próbálkozásaink ellenére nem tudtunk kapcsolatba lépni vele.A zalai város központjában, gyakorlatilag a legfrekventáltabb kereszteződésében álló sörözőt egyébként nem nehéz messziről észrevenni, a napernyőkkel borított széles terasz miatt a nyári estéken is sokan kortyolgatják kint a sörüket.”

-tudósított ÉPPEN EGY ESZTENDEJE a Bors.

Vajon működik még ez a derék műintézmény?

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Döbrögi csicskái

Döbrögisztán csíkszeredai konzulja sajtósának a férje volt az, aki a hajánál fogva rántott le a földre egy nőt, aki Döbrögi posványosi tajtékzása alatt sípolni merészelt.

„Ha a fotós nem érzi át a helyzetet, nem éli bele magát az esküvő forgatagába, nem szereti, csak ott van, mert egy kiegészítő pénzforrásnak tekinti a munkáját, akkor az a végeredményen is látszani fog. Ha ezt valaki nem gondolja komolyan, nem érzi hivatásának, hogy a pár legszebb napját megörökítse tudása szerint a maximumot kiadva magából, akkor ebben a szakmában nem sok keresnivalója van.”

Ezzel a szép hitvallással hirdeti szolgáltatásait az a férfi, aki a hvg.hu stábjának szeme láttára rántott le a földre a hajánál fogva egy nőt Tusnádfürdőn. Lapunknak többen is beazonosították a férfit, akinek megnevezésétől azonban eltekintünk. Próbáltuk utolérni az oldalán megadott romániai és magyarországi telefonszámokon, hogy beszéljen arról, mi motiválta a nő lerángatásakor, ám nem sikerült elérnünk. A Facebookon küldött üzenetünkre ugyancsak nem válaszolt.

szombaton késő este két mondatban saját oldalán, a Borbáth Áron – wedding stories oldalon próbált megbánást tanúsítani:

„Ami ma történt, tudom, elfogadhatatlan! Elnézést kérek, nem így kellett volna eljárnom!” – írja a HVG.

-Hát rendesen beleélte magát a konzuli sajtós férje a szituba!-az már biztos. Belegondolt, hogy ha bukna a vajda, akkor bizony neki tényleg csak a lakodalmi fotózkodásból kéne megélnie. Vagy a Csíki Havasok erdőségeiben, irtástisztogatásból.

Persze ezzel együtt is: a nyugdíj jelentette viszonylagos szociális biztonság fedezékéből kirontó vénséges Döbrögi-imádók nem a posványosi hordaösszejövetelen bizonyították már be tettrekészségüket a vajda védelmében!

NINCS IS ADDIG BAJ, AMÍG AZ UTCÁKRA KÉPESEK MÁSZNI DÖBRÖGI DICSŐÍTÉSÉRE!

Ha pedig már nem képesek rá, a MÁSIK DÖBRÖGISTA MAFFIA-A FLÓRI-FÉLE-megkezdi a takarítást!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Pindroch nem a levegőbe dumált…

Döbrögi mai halandzsája közben egy nő kétszer belefújt a sípjába. EGY YOUDAPESTEN ÉLŐ, LÖVÉTEI (ERDÉLYI MAGYAR) NŐ!

Több sem kellett a a Döbrögi-imádó székelymagyaroknak! A hajánál fogva a földre rántották, majd egy biztonsági ember a kezét hátracsavarva kilökdöste.

A lövétei nő annyit mondott, hogy Döbrögi korlátlan közpénzből mondja az agresszív horda propagandát.

Egy Döbrögi fan azt tajtékozta, hogy drogos kurva! Erre a lövétei nő Döbrögi felé mutatott, és azt válaszolta, titeket drogoznak épp szép szavakkal.

A nő végül elment, a biztonságiak megbeszélték, hogy nem engedik vissza.

HÁT MENNYIVEL KÜLÖNBEK „EZEK”, MINT A RÉMKALIFÁTUS PRIBÉKJEI? VAGY MINT A MUSZLIM VALLÁSI FANATIKUSOK!

„EZEK” TÉNYLEG ÖLNEK IS DÖBRÖGIÉRT HA KELL!

(Esetleg már megvan az új „székelyhadosztály” is?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Amit Döbrögi idehaza nem mer megcsinálni!

A ma megejtett posványosi igehirdetése közben Döbrögi olyan orbitális dolgokat hazudozott össze, hogy azt épelméjű ember elviselni nem képes!

Szerinte az ő vajdasága – Döbrögisztán – erős ország! Ráadásul GAZDASÁGILAG ERŐS ország! Már itt le kellett volna hogy szakadjon fejére a székelycsillag meg hold. De hogy a hazugságával szembesíthessék is, még azt is fölsorolta, hogy mik is az ismérvei egy erős országnak.

„Erős nemzet és erős ország nem más pénzén él, ez az első. A költségvetés nem szállhat el, erős ország nem lehet devizacsapdában.”

ÉS AHELYETT HOGY LEKÖPDÖSTÉK VOLNA!-MEGTAPSOLTÁK! (De hát honnan is tudhatnák az igazságot a messzi Székelyföldön? ) Honnan tudhatnák, hogy Döbrögisztán qrmányát az uniós júdáspénzek tartják életben! Hogy ezt csapolja a horda! Honnan is tudhatnák, hogy ezek a júdáspénzek a Magyar Népköztársaság vagyonáért kifizetett lízingdíjat jelentik. Honnan is tudhatnák, hogy az ország külső – DOLLÁRBAN NYILVÁNTARTOTT – államadóssága a rendszerváltás óta minimum HATSZOROSÁRA NŐTT! Úgy, hogy közben az állami vagyon szinte teljesen eltűnt! Mint a 63 tonna aranyunkból 60 tonna! EGY SOHA VISSZA NEM FIZETHETŐ ADÓSSÁG NYOMJA DÖBRÖGISZTÁNT!

(Hozzátesszük: a helyzet nem csupán Döbrögiék sara!)

„Egy erős országnak van gazdasági teljesítménye, Magyarországon a gazdasági növekedés kétszerese az EU átlagnak. A stratégiai ágazatokban a médiaszektorban is egyértelmű nemzet többség van, állam 1000 milliárdot költött arra, hogy visszavásároljon korábban oktalanul privatizált cégeket.”

Ezekre már csuklani sem tudunk! MI LEGALÁBBIS NEM! Hogy Székelyföldön elhiszik ezeket az ordas nagy hazugságokat? Hát messziről jött ember szédíti őket! Aligha véletlen, hogy a határainkon belül ez a bűnöző nem mer az emberekelé állni! Nem meri szemtől-szembe mondani senkinek a hatalmas hülyeségeit, mert menten beégetné a legsuttyóbb melós is! Határainkon belül is CSAK A DÖBRÖGISTA LAKÁJMÉDIA közvetíti a hazugságait!

„Kritikus pont a demográfia. Amelyik ország arra sem képes, hogy biológiailag fenntartsa magát, az eltűnik. Hogy mit tehet a kormány?”

Ls elkezdte ecsetelgetni a „családtámogatásokat”! Amik ugye annyira hatékonyak, hogy egyre kevesebb MAGYAR GYERMEK születik! Hogy özönlenek EL a magyarok Döbrögisztánból, mert családot eltartzani a döbrögisztáni fizetésekből…!

A családtámogatásra szánt pénzekről szólva büszkén emlegette, hogy „azt bizony a multiktól veszik el, különadókkal.”

-Arról egy kukkot sem szólt, hogy VAN MIBŐL „elvenni”, hiszen mesés adókedvezményeket élveznek a multik! Nem úgy a nyomorúságos magyar vállalkozások! Amelyek között persze akad néhány KITŰNŐ „MAGYAR” VÁLLALKOZÁS IS! Simicska, Lőrinc Koma, Garancsi Kötélbarát, és sorolhatnánk. Az okokat is! – de azokat a székelymagyarok úgysem hinnék!

„A vajda szerint a munkaerőhiányra nem válasz a migráció. Aki a gazdasági bajait migránsokkal akarja megoldani, az olyan, mintha tengervizet inna a hajótörött, ami csak ront a helyzeten.”

-Mondta ezt akkor, amikor az általa gardírozott bűnbanda ukrán, szerb, moldáv vendégmunkások importjában gondolkodik. (Persze tudjuk jól, hogy Döbrögi mit ért migráncs kifejezés alatt!)

Persze mondott még egy csomó marhaságot, de mi csak a hazugságait vettük elő!

A lelkes székelymagyar rajongói tömeg pedig ha fölajánlotta volna nekik Döbrögi a vajdaságimunkavállalás lehetőségét, menten otthagyta volna a pulpitus előtti teret!

Merthogy annyira azért nem tájékozatlanok ők a döbrögisztáni helyzetről!

DE MERT HINNI AKARNAK DÖBRÖGINEK, HÁT HISZIK A SZAVAIT! (Mint egymillió határainkon belüli, zömmel nyugdíjas!)

Annyira persze nem, hogy a hívó szavait teljesítenék! Inkább csak regisztrálnak! (Valami leesik azért is!) És lassan már szavazni sem kell, csak regisztrálni! A voksolás gondját is leveszi Döbrögi a vállukról!

Az eredményét meg a miénkre pakolja!

De ez már a székelymagyarokat nem érdekli!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

AKÁR ÖLNI IS KÉPESEK DÖBRÖGIÉRT!

Jobb esetben csak megütik, aki kifütyüli Döbrögit.

Verekedős székelymagyarokra figyelmeztet Kancsal Maca újságja, a Figyelő.

„Nagyon nem jó ötlet a székelyek vendégszeretével játszani” – figyelmeztet a Döbrögi valagnyaló Pindroch Tamás Kancsal Maca újságjának online kiadásában arra az értesülésre reagálva, hogy néhány vajdaságbéli magyar kifütyülni készül Döbrögi vajdát. Az ő igehirdetése alatt. Posványoson!

A döbrögista nyalonc és kitartott – publicistaként van az udvarban számon tartva – szerint a székelyek, akik egyenesen imádják Döbrögit, a füttyögő döbrögisztáni magyarokat alaposan helybenhagynák, ha ilyesmire mernének vetemedni!

„A rosszabb esetre ne is gondoljunk, nehogy sírás legyen a vége” – hinti el intelmeit a kitartott!

Tehát ha jól értelmezzük Pindroch nyalonc „figyelmeztetését” – a székelymagyarok AKÁR ÖLNI IS KÉPESEK DÖBRÖGIÉRT!  A „Köldökzsinór-pogrom” – akarom mondani program – keretében!

Azok, akik amúgy a télen a román korrupció ellen tüntettek!

Amúgy jó hogy Pindroch FIGYELMEZTET! Vajon a székelymagyarokat is figyelmezteti?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com