10
Az emberré váláshoz a szocializmus vezet!
Tehát mint mindennek a kapitalizmusnak is van hasznos és káros tulajdonsága, oldala, ami nézőpont kérdése. A jobb világhoz, az emberré váláshoz az emberiség számára a hasznos, emberséges tulajdonságoknak kell felülkerekedniük. Ami hasznos és emberséges az emberiségnek az a szocializmus értékeiben nyilvánul meg, ez a politikai-gazdasági-társadalmi egyenlőségen alapuló demokrácia, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség”, az emberi jogok, a polgári demokratikus szabadságjogok, az emberi méltóság, a munka szerinti elosztás, a társadalom szükségletei szerinti tervgazdálkodás, stb.. De erre csak a szocializmus modell alkalmas. A kapitalizmusban a termelőerők gyorsan fejlődtek, de szélsőségesen megosztott és embertelen fasizmussá fejlődött társadalmi forma.
„A polgári humanizmus klasszikus képviselői, a XVIII. századi felvilágosítók, akik a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavát hirdették és az embereknek azt a jogát, hogy akadálytalanul kifejlesszék „természetes adottságaikat”. A polgári humanizmus azonban még legjobb megnyilvánulásaiban is korlátozott, mert nem érinti a dolgozók anyagi életfeltételeit, mellőzi tényleges szabadságuk kérdését, a magántulajdonra és az individualizmusra alapozza a humanista eszményeket. Ezért a burzsoázia álláspontjáról megoldhatatlan ellentmondás támad a humanizmus jelszavai és a jelszavaknak a tőkés társadalomban való tényleges megvalósítása között.” – Filozófiai kislexikon
A kapitalizmus a fasizmus nélkül már nem működőképes!
A kapitalista monopóliumok nemzeti és nemzetközi méretű harca, a tőkések és proletárok osztályharca megköveteli a tőkés államhatalom, a kapitalizmus védelmét és harcát is. A szocializmus lehetősége és szükségszerűsége érik a kapitalizmus méhében. Ezért kapitalizmus működési módja miatt szükségszerűen a hatalomból az osztályellenfeleket ki kell zárnia (Két dudás nem fér meg egy csárdában). Így az alsóbbrendű beszélőszerszámok következetes osztályérdek képviselőit nem engedi a hatalomhoz.
(A szocializmus pedig a kapitalizmus híveit zárja ki a hatalom minden formájából. Átmeneti forma a kapitalizmusból a szocializmusba a népi demokrácia, ahol polgári demokrácia és a szocialista demokrácia „együtt létezhet”, de csak a marxista-leninista kommunista párt dominanciájával.)
Ennek megfelelően a totális kapitalista gazdasági-politikai hatalom érdekében a nemzet határain belül létre kell hozni a kapitalizmus védelmében a proletárok osztályharca ellen a totális hatalmat, a kapitalista osztály-önkényuralmat. Azonban a nemzet határain kívül lévő tőkés vetélytársak legyőzéséhez, és a gyarmatok megszerzéséhez, megtartásához szükséges gazdasági-katonai hatalmat is meg kell teremtenie. A fasizmus erre való, ezért szükségképpen különböző formája jött létre, alkalmazkodva a körülményekhez, világuralomra tört és jutott.
Ma a fasizmus uralkodik a földön.
Az olasz fasizmus: A fasizmus először Olaszországban jutott hatalomra. Az 1919-ben alakult fasciokból létrejött olasz fasiszta párt 1922-ben magához ragadta a hatalmat, 1926-ra pedig teljesen kiépítette totális diktatúráját. Az olasz fasiszta állam elnyomta a munkásosztály szervezeteit, és létrehozta a korporációk rendszerét (amelynek alapján korporatív államnak, is nevezték), agresszív külpolitikájával pedig háborús kalandokon (pl. olasz—abesszin háború) keresztül egy nagy olasz földközi-tengeri birodalom létrehozására törekedett.
A német nemzetiszocializmus: A fasizmus jellemző vonásai a legnyíltabban és legvisszataszítóbban Németországban mutatkoztak meg, ahol 1933-ban a „Nemzetiszocialista Német Munkás Párt” jutott uralomra a német és a külföldi monopoltőke segítségével. A hitleri uralom nyílt terrorista diktatúrája rendszerré tette a munkásmozgalom és minden haladó irányzat kegyetlen elnyomását, a koncentrációs táborokba való tömeges deportálást és az emberirtást, az azt igazoló felsőbbrendű (árja) és az alsóbbrendű (szlávok, zsidók stb.) fajokról szóló elmélet propagandáját, a féktelen militarizmust és sovinizmust, a kíméletlen agresszív külpolitikát, amely a világ újrafelosztásáért, idegen területek meghódításáért az olasz fasizmussal szövetkezve kirobbantotta a második világháborút.
Az USA a mosolygó fasizmus népirtó bombázásai – Korea és Kína (Korean War): 1950-53, Guatemala: 1954, Indonesia: 1958, Cuba: 1959-1961, Guatemala: 1960, Congo: 1964, Laos: 1964-73, Vietnam: 1961-73, Cambodia: 1969-70, Guatemala: 1967-69, Grenada: 1983, Libanon (both Lebanese and Syrian targets): 1983, 1984, Libya: 1986, El Salvador 1980s, Nicaragua: 1980s, Iran: 1987, Panama: 1989, Iraq (Persian Gulf War): 1991, Kuwait: 1991, Somalia: 1993, Bosnia: 1994, 1995, Sudan: 1998, Afganistan: 1998, Yugoslavia: 1999, Yemen: 2002, Iraq (US/UK on regular basis): 1991-2003, Iraq: 2003-2015, Afganistan: 2001-2015, Pakistan: 2007-2015, Somalia: 2007-8, 2011, Yemen: 2009, 2011, Libya: 2011, 2015, Syria: 2014-2015 – Ez közel 20 millió kiirtott ember, ez népirtás.
(idézet: Filozófiai kislexikon (1980))
A fasizmus (ol. fascio — eredetileg vesszőnyaláb, politikai jelentése szövetség) a legreakciósabb politikai irányzat a kapitalista országokban a kapitalizmus általános válságának időszakában; „a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legagresszívebb csoportjainak nyílt terrorista diktatúrája” (G. Dimitrov). Uralomra jutása azt jelzi, hogy a burzsoázia már nem tudta osztályuralmát a hagyományos parlamentáris módszerekkel fenntartani.
Az első világháború után a burzsoázia és a proletariátus közötti osztályharc kiéleződésének, a nagyarányú forradalmi fellendülésnek, a kommunista mozgalom előretörésének körülményei között alakult ki egyes országokban. A fasiszta pártok és szervezetek az imperialista burzsoázia legagresszívebb köreinek képviselőiként, a monopoltőke támogatását élvezve, a néptömegekben élő szociális elégedetlenséget, a burzsoá parlamentarizmusból való kiábrándultságot kihasználva, demagóg antikapitalista, sokszor álforradalmi jelszavakat hangoztattak, hogy maguknak tömegbázist szerezzenek. Az államhatalmat megragadva, azt korlátlanul az imperialista körök érdekei szerint gyakorolták.
A fasiszta diktatúra felszámolta belpolitikájában az alapvető polgári demokratikus szabadságjogokat, elnyomta a munkásmozgalmat és minden haladó demokratikus irányzatot, agresszív külpolitikájával pedig hódító háborúkat készített elő és robbantott ki.
Politikájának megvalósításában ideológiailag a tudományellenes, embertelen fajelméletre és a geopolitikára (élettérelmélet), valamint a sovinizmus és antiszemitizmus uszító propagandájára támaszkodott. Szociális demagógiája főként a deklasszálódott rétegekre és a kispolgárságra gyakorolt hatást.
A fasiszta diktatúrában uralomra jutott fasiszta párt vezetői a politikai és katonai hatalom birtokában militarizálták az államapparátust és a társadalom egész életét, és létrehozták az un. „totális” államot, amely teljes mértékben a monopoltőke szolgálatában állt. A nyugati polgári demokráciáknak a fasiszta hatalmak sorozatos agresszióit lehetővé tevő benemavatkozási és megbékéltetési politikája egészen a második világháború kitöréséig azon a törekvésen alapult, hogy a fasiszta agressziót a szocialista Szovjetunió ellen irányítsák.
A fasizmus elsősorban ott tudott uralomra jutni, ahol a munkásosztály erői megoszlottak, s emiatt a demokratikus erők nem tudták egységesen útját állni előretörésének. A fasizmus veszélyének ellenhatásaként kialakult az antifasiszta mozgalom a haladó erők részvételével, élükön a kommunistákkal. Egyes országokban a munkásosztály erői a harmincas években egységfrontba tömörültek, amelyre támaszkodva népfront jött létre (pl. Franciaországban, Spanyolországban stb.).
A fasizmus először Olaszországban jutott hatalomra. Az 1919-ben alakult fasciokból létrejött olasz fasiszta párt 1922-ben magához ragadta a hatalmat, 1926-ra pedig teljesen kiépítette totális diktatúráját. Az olasz fasiszta állam elnyomta a munkásosztály szervezeteit, és létrehozta a korporációk rendszerét (amelynek alapján korporatív államnak, is nevezték), agresszív külpolitikájával pedig háborús kalandokon (pl. olasz—abesszin háború) keresztül egy nagy olasz földközi-tengeri birodalom létrehozására törekedett. —
A fasizmus jellemző vonásai a legnyíltabban és legvisszataszítóbban Németországban mutatkoztak meg, ahol 1933-ban a „Nemzetiszocialista Német Munkás Párt” jutott uralomra a német és a külföldi monopoltőke segítségével. A hitleri uralom nyílt terrorista diktatúrája rendszerré tette a munkásmozgalom és minden haladó irányzat kegyetlen elnyomását, a koncentrációs táborokba való tömeges deportálást és az emberirtást, az azt igazoló felsőbbrendű (árja) és az alsóbbrendű (szlávok, zsidók stb.) fajokról szóló elmélet propagandáját, a féktelen militarizmust és sovinizmust, a kíméletlen agresszív külpolitikát, amely a világ újrafelosztásáért, idegen területek meghódításáért az olasz fasizmussal szövetkezve kirobbantotta a második világháborút.
A két világháború között más országokban is uralomra jutottak különböző jellegű fasiszta rendszerek, többségűkben katonai fasiszta diktatúra formájában, így pl. Spanyolországban és Japánban; Magyarországon már a Tanácsköztársaság leverése után megindult a fasizálódás. A kommunista párt törvényen kívül helyezése, a munkásmozgalom és a haladó erők ellen irányuló fehérterror, militarista és soviniszta alakulatok (ÉME, MOVE) szervezése, faji üldözés (numerus clausus), a demokratikus szabadságjogok korlátozása, soviniszta propaganda és revíziós törekvések a fasiszta Horthy-rendszer legfőbb jellemvonásai közé tartoztak.
A totális fasizmus bevezetésére irányuló tendenciák az 1930-as évek elejétől a gazdasági világválság és az annak nyomán jelentkező forradalmi tömegmozgalmak hatására, valamint az olasz, majd még inkább a német fasizmus befolyására egyre jobban kibontakoztak. Magyarország német megszállásával (1944. márc. 19.) a fasiszta diktatúra teljesen nyílt formát öltött (az ellenzéki pártok betiltása, deportálások stb.), amely 1944. okt. 15. után a hitlerista fegyveres erőkre támaszkodó nyilaskeresztesek véres terroruralmába torkollott. A magyarországi fasizmus 25 éves uralmának a felszabadító Vörös Hadsereg győzelmes előretörése vetett véget. A Szovjetunió és a többi antifasiszta hatalom győzelme a második világháborúban a fasiszta „tengelyhatalmak” felett megtörte a nemzetközi fasizmus és a reakció fő erőit.
A háború után azonban egyes imperialista államokban a legagresszívebb monopolista körök támogatásával újból aktivizálódtak a — sokszor új módszerekkel és jelszavakkal fellépő — fasiszta elemek (pl. az NSZK-ban, majd Franciaországban).
A fasizmus súlyos veszélyt jelent a békére és a nemzetközi biztonságra, ezért ismét fontos feladat, hogy a haladó erők összefogjanak ellene.
Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!