Goebbels Napló

1941

(idézet: Goebbels Napló – Ormos Mária)

2

1941. június 22.

Tegnap: közepes erejű bombázások északnyugaton. Súlyosabb támadás érte a kieli Holtenau repülőteret. Észak-Afrikában csekélyek a veszteségeink. Először mindig eltúlozzák. Londonban beismerték, hogy májusban kb. 500 000 tonnát süllyesztettünk el. És motyognak valamit 100 000 tonna áprilisi veszteségről is. Ehhez jön újabb 56 000 tonna egy konvojból. Tehát újra nőnek az eredményeink. Ismét akkora a tengeralattjáró-flottánk, hogy ez már nyom a latban. És a helyzet július végén még javulni fog. Martin beszámol az utolsó előkészületekről. A támadás éjjel 3 óra 30-kor kezdődik. Még nem tudom pontosan, hogy a Führer szózatát akkor azonnal, vagy csak reggel 7 órakor kell-e beolvasni a rádióban. Mindjárt az első napon figyelmeztetni akarunk a rádióban az orosz ejtőernyősök lehetséges szabotázsakcióira. Egyik ügynökünk titkos jelentésében nyomatékosan felhívja a figyelmet a tervezett kísérletek veszélyére. Egyébként az oroszkérdés minden más közéleti témát háttérbe szorít. A nemzetközi közvéleményt illetően azonban még teljes a sötétség. Rövidesen segítünk majd ezen. Roosevelt ellenünk intézett sértő nyilatkozata elvész az általános lármában: nem jól választotta meg az időpontot. Megbeszéltem Glasmeierrel és Diewergével az éjszakai rádióprogramot. Most már be kellett avatnom őket. Az adók egyelőre változatlanul sugároznak. Új szignálokat próbáltunk ki. A Horst-Wessel-Lied-ből is. Mégis a Liszt-szignál a legjobb. Majd a Führer dönti el. Hunke beszámol olaszországi útjáról. Meglehetősen vigasztalan képet fest. Mindenütt hiányzik a szervezés, a rendszeresség. Nincs jegyrendszer, nincs elegendő ennivaló, viszont mérhetetlen az étvágy a sok hódításra. Lehetőleg mi harcoljunk, és az övék legyen a zsákmány. Igazán kedves. A fasizmus még nem lett úrrá saját belső válságán. Testileg-lelkileg beteg. Szétrágta a korrupció. Pavolinit elhozattam Tempelhofról. Igen szívélyesen üdvözöl. Kedves, rendes fickó, nyilván lojális is, de nem állt a sor elején, amikor az észt osztogatták. Mindjárt hosszabb megbeszélést tartottunk Alfieri részvételével, többek között a kulturális, propaganda- és sajtó-együttműködésről. Rögzítettük az alapelveket. A részleteket majd a munkatársaink tisztázzák. Az együttműködés terjedjen ki a két minisztérium minden részlegére. Rövid megbeszélés Leander¹³ Leander, Zarah, svéd származású színésznő.* asszonnyal új, modern háborús filmjéről. Nyomasztó hőség. Dietrich reggelit ad Pavolini tiszteletére az Adlonban. Alfieri közben panaszkodik, milyen nehézségeket okoz neki Ribbentrop. Cianóval együtt. Ez a két „államférfi” megkeseríti az életünket. Hála istennek, nem kell eltűrnünk. Délután az olaszok vendégségben nálunk, kint Schwanenwerderben… Nyomasztó atmoszféra. Most már az egész világ a tisztító viharra vár. A vendégek fogadása. … hangulat. Alfieri beszámol, hogy az olaszok a törökökkel is szerződést kötnek. Pavolini igen rendes. Nagyon rokonszenves egyéniség. A vendégek az ő kívánságára megnézik az Elfújta a szél című amerikai filmet, ami nagy hatással van rájuk. Én közben telefonálok. A vihar lassan kitör. Kellemes társaság, de nem vagyok elég nyugodt, hogy kellően figyeljek rájuk. Megbeszélés Pavolinivel. Közös munkaterületünkről. Igen nyomatékosan beszélek az olasz sajtópolitikáról. Belátja eddigi hibáikat, különösen a katonai titkok könnyelmű kezelése tekintetében. A kultúrpolitika terén nagy terveink vannak. Csak a külügyminisztérium beszél mindig bele. Ribbentrop levelet írt nekem, hogy nem köthetek egyezményeket Pavolinivel. Papírkosár! Hadamovsky érkezik a Führertől. A szignálásokat némileg módosítanunk kell. A Führer és én majd megállapodunk a proklamáció időpontjában. A vendégek végignézik a filmet. Iderendeltem a munkatársaimat, hogy legalább ők kéznél legyenek. Telefon a Führertől. Angolosan távozom és a birodalmi kancelláriára hajtatok. Galland 69. légi győzelme, kiugrott az égő gépből, tölgyfalombok a kardokkal. Vagány fickó. Délután ismét huszonnyolc angol gépet lőttünk le. A Führer rövid sétakocsikázásra indul. Halálfáradtnak tűnik, amikor visszaérkezik. Rögtön a helyzet megbeszélése. Új felhívást diktált a néphez, amely túltesz a katonákhoz intézett proklamáción is. Néhány kisebb változtatást javaslok. A Führer csodálatos, részletesen elemzi a helyzetet. 3 óra 30-kor kezdődik a támadás. 160 teljes hadosztály. 3000 km hosszú támadási szakasz. Kiterjedt… Minden rendben. A világtörténelem legnagyobb támadása. Minél inkább közeleg a döntő pillanat, a Führer annál inkább felszabadul a nyomás alól. Nála ez mindig így van. A szó szoros értelmében felenged. A fáradtsága teljesen eltűnik. Három órán keresztül sétálunk fel-alá a szalonban. Újra lehetőségem nyílik, hogy a lelke mélyébe lássak. Számunkra nincs más út, mint a támadás. Ezt a rákos daganatot ki kell égetni. Sztálin meg fog bukni. Gyekanoszov¹⁴ Gyekanoszov [Dekanoszov], Vlagyimir, szovjet diplomata, 1940-41-ben berlini követ.* Berlinben ismét tiltakozott repülőink határsértései miatt. Kitérő válasz! A Ducét vasárnap tájékoztatjuk. Nagy vonalakban ez már megtörtént utolsó találkozásunkkor, a Brenneren. Most ismertetjük harcunk irányvonalát. Céljaink egyértelműek és világosak. Elsősorban azt az érvet hangsúlyozni, hogy Oroszország magatartásának kétértelműsége eddig megakadályozta az Angliára vonatkozó döntést is. A Führer igen sokra becsüli a béke híveit Angliában. Különben nem kísérné ilyen következetes agyonhallgatás a Hess-ügyet. Hessről a Führer csak elítélően beszél. Ha nem lenne bolond, agyon kellene lőni. A pártnak, de különösen a Wehrmachtnak őrületes károkat okozott. Soha többé nem térhet vissza a közéletbe. Az ügy igen negatív visszhangot váltott ki a katonák között is. Ezzel kapcsolatban ismertetem a Führerrel Brendt tájékoztatóját Észak-Afrikáról. A Führernek pontos képe van az eseményekről. Hosszas latolgatás után megállapodunk, hogy a proklamációt 5 óra 30-kor olvassák fel a rádióban. Ekkor tudja meg az ellenség, és ekkor tudja meg a nép és a világ is. A Führer sem becsüli sokra Alfieri szellemi képességeit. Viszont feltétlen híve Németországnak, ezért maradjon. Megerősítem a véleményét. Pavoliniről pontos beszámolót kér. Tájékoztatom éles bírálatomról a sajtókérdésben, amivel teljesen egyetért. Kipróbáljuk az új szignálokat. Egy egész óra. Végül maradunk az én javaslatomnál, hozzáadva egy rövid részletet a Horst-Wessel-Liedből. A Führer nagyra értékeli munkánkat ezen a területen. Ezzel befejeződnek az előkészületek. Múlt év júliusától ezen dolgozott, és most eljött az idő.¹⁵ Eszerint Hitler már 1940 júliusában eldöntötte a keleti hadjáratot, amihez képest más irányú lépései a félrevezetést szolgálták.* Minden lehetségest megtettünk. A többi már a hadiszerencsén múlik. Beszámolok még a Führernek Auler prof. rákkutatásáról és eredményeiről. Ez nagyon érdekli. Aztán a búcsú. Éjjel fél három van. A Führer igen komoly. Szeretne még néhány órát aludni. Ez a legjobb, amit tehet. Átmegyek az irodámba. Még teljes a sötétség. Tájékoztatom a munkatársaimat. Hihetetlen elképedés. A legtöbben már kitalálták a fél, vagy az egész igazságot. Azonnal lázas munka kezdődik. Mozgósítjuk a sajtót, a rádiót, a híradót. Minden tökéletesen megy, mint a karikacsapás. Áttanulmányozom az utolsó távirati jelentéseket. Csupa ostobaság. Majd az ágyúink megcáfolják őket. Ettől kezdve egy szót sem nyilatkozom. Az orosz rádióadások tanulmányozása. Lesz még néhány elintéznivalónk. 3 óra 30 perc. Megszólalnak az ágyúk. Isten áldja a fegyvereinket! Kint a Wilhelmplatz csendes és üres. Berlin alszik, a birodalom alszik. Fél órám van, de nem tudok aludni. Nyugtalanul fel-alá járok a szobában. Érzem a történelem leheletét. Nagy, csodálatos kor, amelyben új birodalom születik. Fájdalmak árán ugyan, de a fény felé tör. Megszólal az új szignál. Hatalmas, zúgó, méltóságteljes. Minden adóba beolvasom a Führer proklamációját a német néphez. Számomra is felemelő pillanat. Sok hét és hónap feszültsége gördül le rólunk. Teljesen felszabadultnak érzem magam. Elintézem még, ami sürgős. Aztán haza, Schwanenwerderbe. A nap már fölkelt, s szépen ragyog az égen. A kertben csicseregnek a madarak. Belezuhanok az ágyba. Két órát alszom; mély, egészséges álom.

1941. június 23.

Tegnap: nyomasztóan fülledt idő. Csapatainknak nehéz lesz a harc. Molotov beszél: vad szitkozódás, hivatkozás a hazaszeretetre, érzelgős panaszok, de kiérződik a félelem: „Győzni fogunk” – mondja. Szegény feje! Anglia még ellentmondásos. Túlságosan nagy a meglepetés. Nincs világos elképzelés. Az Egyesült Államokban egyelőre csak szenzáció. Antonescu költői felhívást intéz a néphez és a hadsereghez. Finnország még nem mozdul. Magyarországon igen határozott antibolsevista állásfoglalás mellettünk. Olaszország hadat üzen Oroszországnak. Nagyon tisztességes. Egész Európában antibolsevista hullám. A Führer döntése a lehető legnagyobb szenzáció. Légitámadásunk hatalmas méretű. Kilencszáz zuhanóbombázó és kétszáz vadászgép. Orosz városok, köztük Kijev… és repülőterek a cél. Az egész 3000 km-es frontszakaszon megindult a támadás. Mindenütt átkelünk a kisebb folyókon. Erős bombatámadás Southampton ellen. Angol légitámadások a Rajna- és a Ruhr-vidéken, látható eredmény nélkül. Délben Alfierinél… Ribbentrop magához kérette, s közölte vele, hogy Pavolini látogatása nemkívánatos. Ez már … a teteje. Erről legközelebb be kell számolnom a Führernek. Pavolinivel megbeszéltük a filmkérdéseket: elsősorban a híradók és a játékfilmek rendszeres cseréje. Teljes egyetértés. Kívánatos a nagyobb méretű újságírócsere is. Délutánra már világossá válik a lélektani helyzet. A Führer kiáltványát az egész világon szó szerint ismertetik. London egyelőre kijelenti, hogy Hitler őrült, és Napóleon példájára utal, amit Molotov is megtett. Ezzel még vitába kell szállnunk. Vannak Angliában józanabb hangok is; rámutatnak, mit veszít Anglia, ha elfoglaljuk Ukrajnát. Az USA szitkozódásra szorítkozik. Ez köztudottan nem fáj. Ha győzünk, nekünk lesz igazunk. Japán még nem foglalt állást. Az oroszok rengeteg repülőgépet vesztettek. A Tilsit elleni támadás során a hetvenhárom harci repülőgép közül huszonkettőt lelőttünk. A hadművelet tervszerűen halad. Egy semleges megfigyelő nyilatkozata Londonban: csaknem valamennyi bombázott városban nagyon súlyos károk. A hangulat azonban még változatlan. Erős szociális és antiplutokrata áramlatok. Churchill továbbra is igen népszerű. Egyelőre nem érezhető, hogy megrendülne a helyzete.¹⁶ Sőt, megszilárdult, mert Nagy-Britanniának most már volt háborús partnere, a Szovjetunió, míg Németország ismét kétfrontos háborút indított.* Egész délután megfeszített erővel dolgozom. Miután felolvastam a Führer kiáltványát, Ribbentropnak is bele kellett kotyognia. A hiúság ördöge! Az orosz felvonulás… a francia, 1870-ben. Ugyanabba a katasztrófába sodródnak. Az orosz ellenállás egyelőre gyenge. Légierejük mindjárt az elején szörnyű veszteségeket szenvedett: kétszáz gépet lelőttünk, kétszázat a földön semmisítettünk meg, kétszáz megsérült. Ez már jelentős veszteség. Rövidesen győzni fogunk. Rövidesen győznünk kell. A nép kissé lehangolódott. A nép ugyan békét akar, de nem vereség árán, és minden új hadszíntér gondot és fájdalmat okoz neki. A spanyol sajtó mindent belead. A svéd is. Európában afféle keresztesháború-hangulat. Ezt jól kihasználhatjuk. De nem szabad túlzottan hangsúlyozni, hogy „a kereszténységért” tesszük. Ez már a képmutatás teteje lenne. Antonescu a saját testvérét nevezte ki helyettesének. Ez ugyan nem szép dolog, de nekünk semmi közünk hozzá. Londonban változatlan bizonytalanság. Túlságosan nagy volt a sokk. Kora este szűk körű fogadás Pavolini tiszteletére Lankéban. Kellemes vendégek. Nincs nyugalmam, hogy csak velük foglalkozzam. Majd’ minden percben új hírek. Jobbára igen örvendetesek. Az orosz légierő vesztesége már ezer gép. Ez már olyan, mint egy természeti csapás. Bresztet elfoglaltuk. Valamennyi mára kitűzött célunkat elértük. Eddig semmiféle zavaró körülmény. Igazán nyugodtak lehetünk. A szovjethatalom úgy omlik össze, mint a kártyavár. Churchill beszéde. Féktelen szitkok a Führer ellen. A beszéd lényege, hogy London és Moszkva összefog ellenünk.¹⁷ Június 22-én este tartott nagy rádióbeszédében Churchill valóban azt fejtette ki, hogy a náci veszéllyel szemben elhalványulnak azok az ellentétek, amelyek Angliát a szovjetekkel szembeállították, noha a bolsevik rendszer megítélésén ez nem változtat.* Pavolini látogatása igen kellemesen folyt. Szép és izgalmas este. A jelenlétében készítjük a filmhíradót. Ő és az emberei csak úgy bámulnak. Ismét nagyon késő lesz. Az alvás ezekben a napokban luxus számunkra.

1941. június 30.

Tegnap: a rendkívüli közlemények napja. Összesen tizenkettő, az elsőt 11 órakor olvassuk be. Az egész világ a rádión csügg. Teljes légi fölény. Elfoglaltuk Grodnót, Breszt-Litovszkot, Vilnát, Kovnót, Dünaburgot. Byalisztoktól keletre bekerítettünk két orosz hadsereget. A kitörés lehetetlen. Elfoglaltuk Minszket. Az oroszok 2233 harckocsit és 4107 repülőgépet vesztettek. Ennyit közlünk a néppel. Több már túlzás lenne. A végén már érezhető némi fáradtság a hallgatók körében. A hatás nem az, amit reméltünk. A nép túlságosan belelát hírszerkesztési technikánkba. Az ő szempontjukból meglehetősen vastagon tálaltuk a dolgokat. Én időben, de hasztalanul figyelmeztettem erre. A hatás ennek ellenére fantasztikus. Elsősorban külföldön. Az Egyesült Államokból mást sem hallani, mint mérhetetlen csodálkozást. Ismét dicsőségünk csúcsára hágtunk. A katonai helyzet: a román fronton nincs változás. Az orosz előretörés Tulcsin felé csődöt mondott. Az érintett hadseregcsoport Lemberg felé nyomul. Jól vezetett, erős ellenséges ellentámadások. Hatalmas zsákmány. Foglyok áradata. A byalisztoki katlant szorosan lezártuk. Páncélos erőink elfoglalták Minszket. Ettől északra az oroszok erőltetett ütemű visszavonulása. Eddig minden tökéletesen sikerül. Az éjszaka nem voltak angol berepülések. Mi Hullt bombáztuk. Már három titkos adónk sugároz Oroszország számára. Irányvonaluk: az első trockista, a második szeparatista, a harmadik orosz nemzeti. Mindegyik élesen a Sztálin-rezsim ellen. Beleadunk apait-anyait, a nyugati hadszíntereken jól bevált módszerekkel dolgozunk. A hivatalos adókon igen élesen, a bolsevik mentalitáshoz alkalmazkodva támadjuk Moszkvát. Az orosz hadijelentések napról napra ostobábbak. Bizonyára zsidók fogalmazzák. Egyes esetekkel foglalkoznak, bután és szűklátókörűén, mintha a „Vörös Zászló” vezércikkét olvasnánk. Ezekkel természetesen könnyedén elbánunk. Mintegy ötvenmillió röpcédulát készítettünk a Vörös Hadsereg számára, légierőnk szórta le. Moszkva elkoboztatja a rádiókészülékeket, ami bizonyítja, hogy propagandánk hatásos. Gőzerővel folytatjuk a munkát. Sokan nem adják le a készüléküket, s az ilyen izgatott időkben minden jelentésünk szélsebesen terjed. Moszkva azzal vádol bennünket, hogy vissza akarjuk állítani a cári uralmat. Ezt a hazugságot hamar visszaverjük. Az USA-ban növekvő válság. Roosevelt két szék között. A be nem avatkozás hívei egyre inkább felülkerekednek. Londonban is vészes repedések az ellenség táborában. Az antibolsevizmus gyökerei mélyre nyúlnak. Most érik be korábbi propagandánk vetése. Egész Európa megmozdult. Spanyolországban már ötvenezer önkéntes jelentkezett. Ez keresztesháború, mondják külföldön. Mi is ezt a kifejezést használjuk a külföld számára, bár a mi szempontunkból ez nem egészen helytálló. A katonai helyzetet külföldön, még ellenségeink sorában is, kedvezőbbnek ítélik, mint amilyen valójában. A Wehrmachtról a legfantasztikusabb teljesítményeket is feltételezik. Állandóan visszafogom a túlzásokat. Elkészült az új dal Oroszországról. […] Délután fél háromkor sugározzuk először; hatalmas lelkesedéssel fogadják az egész országban. A nemzet egész vasárnap hallatlan feszültségben él. Sikerül néhány óra alatt kiküszöbölni a sok rendkívüli közlemény okozta enyhe csömört, ezután érvényesül a büszkeség és a lelkesedés. A sajtó is hozzáadja a magáét lekerekített kommentárjaival. Csodálatos vasárnap, az esőn is átsüt a győzelem fénysugara. Befejezem cikkemet a sajtópolitikáról. Ennek most nagyobb jelentősége van, mint bármikor. […] Rigát elfoglaltuk. Hatalmas harckocsiütközet Lucknál. A moszkvai jelentés kissé halk lett. Az új dal mindenütt sikert arat. Nagy sláger lesz belőle. Késő éjjelig dolgozom, de ismét örömömet lelem benne.

1941. július 9.

Tegnap: […] Déli 12 tájt leszállunk egy Rastenburg melletti repülőtéren. Perzselő hőség. Nagyon kellemetlen szúnyograjok mindenütt. A Mazuri-tóhátság központjában vagyunk. Félórás autóút, aztán beérünk a főhadiszállásra. Á főhadiszállás inkább nyaralóhelyre, mint a német hadvezetés központjára emlékeztet. Imponáló, ahogy a Führer meg tudja oldani, hogy munkahelyeit a háború kellős közepén is bizonyos nyugalom jellemezze. Ez a nyugalom teszi lehetővé számára, hogy összeszedetten és szigorú pontossággal dolgozzék; ideges légkörű központokban kapkodóak a döntések is. […] Aztán jön a Führer is a katonai megbeszélésekről. Meglepően jól néz ki, optimizmust és állhatatosságot sugároz. Előbb röviden vázolja a hadihelyzetet, amely megítélése szerint a vártnál is kedvezőbb. Nyomós bizonyítékai vannak rá, hogy a bolsevisták haderejének kétharmada máris megsemmisült vagy nagyon súlyos vereséget szenvedett. Megsemmisítettnek tekinthető a bolsevista légierő és páncélos csapatok öthatoda is. A főtámadást tehát, amit a bolsevikok a birodalom ellen akartak indítani, teljes egészében visszavertük. Veszteségeink mérsékeltek. […] Nem kétséges többé, hogy az oroszok egész támadóerejüket nyugati határaikra összpontosították, ami halálos veszélyt jelentett volna számunkra, ha a háború folyamán esetleg válságos helyzetbe kerülünk. Ez ellen vonultattunk fel mintegy 220 hadosztályt. Ha felszámoljuk a bolsevizmust, keleten elég lesz 50 hadosztályt állomásoztatnunk, amivel teljes mértékben pacifikálhatjuk az általunk megszállt területet. […] A háború megindítása a bolsevizmus ellen helyes módon ment végbe. Az elkövetkező napokban és hetekben most a legszélesebb fronton kell folytatni ezt a háborút. Az a lényeg, hogy lejárassuk a bolsevistákat saját népük és a világ közvéleménye előtt is. Ennek a felvilágosító kampánynak lehetővé kell tennie, hogy a szükséges mértékben saját népünk is megismerje a keleti hadjáratot. A külföldet illetően az a cél, hogy lehetőleg tovább mélyítse azt az egyre jobban látható szakadékot, ami főként az USA, de részint Anglia közvéleményében is mutatkozik. A Führer szent haragot érez a bolsevista vezető klikkel szemben, amelynek az volt a szándéka, hogy lerohanja Németországot, illetve Európát, és a birodalom meggyengítésével még az utolsó pillanatban megvalósítsa 1917 óta dédelgetett tervét, a kontinens bolsevizálását. […] További propagandánkat illetően a Führer úgy rendelkezik, hogy nagyobb erővel kell folytatni az antibolsevista harcot. A német népet ma ismét kifejezetten antibolsevista hangulat jellemzi. Népünkre hatással volt a Kreml irányában folytatott megbékélési politika. Sőt, a propagandisztikus és lélektani szempontból teljesen előkészítetlen támadás a Szovjetunió ellen néhány órára, vagy talán két napra is bizonyos sokkhatást váltott ki a német nép körében. Ennek azonban az az oka, hogy erre a verzióra nem készíthettük fel a népet. Nem tehettük, mert azt akartuk, hogy a támadás katonailag teljesen váratlanul érje a bolsevikokat. […] A nép széles rétegei most már látják, hogy a harc a bolsevizmussal szükségszerű volt, hogy a Führer ezúttal is a kedvező pillanatban hozta meg a helyes döntést, hogy a háború keleten győzelmesen megvívható, és hogy csak azt követően lesz mód arra, hogy a német támadóerő teljes súlyát nyugatra, illetve Angliára összpontosítsuk. A Führer ismételten hangsúlyozza, hogy az addigi katonai tapasztalatok fényében a legkedvezőbb időpontban indult a keleti hadjárat. A mai német hadvezetés ennyiben eltér a birodalom első világháborús hadvezetésétől. 1914. augusztus 1-jéig szépen megvárták, hogy létrejöjjön az ellenséges koalíció, és csak aztán kezdték a harcot. A mi hadvezetésünknek az a célja, hogy egyenként kapja pengevégre az ellenfeleket és így lépésről lépésre küzdje le az ellenséges tábort. Még mindig a preventív háború a legbiztonságosabb és a legenyhébb, ha tisztában vagyunk vele, hogy az ellenfél az első kedvező alkalommal mindenképpen támadni fog. És a bolsevistákkal kapcsolatban ez a helyzet. Most a megsemmisítésükre kell törni. Szó sem lehet béketárgyalásokról a Kreml bolsevista uraival, van elég tartalékunk is, hogy bírjuk erővel ezt a gigantikus konfliktust. A bolsevizmusnak írmagja sem maradhat. A Führernek az a szándéka, hogy az olyan városokat mint Moszkva és Pétervár, letörölteti a föld színéről. Szükséges is ez. Mert, ha már részekre akarjuk szabdalni Oroszországot, akkor nem lehet vallási, politikai vagy gazdasági központja ennek az óriásbirodalomnak. Nyilvánvaló, hogy Churchill úr mit akar ebben a konfliktusban. […] Azt hiszi, hogy a keleti hadjárat révén lélegzetvételnyi időhöz juthat. […] Legyen igaza – mindazonáltal a keleti hadjárat szükséges volt, és időpontját helyesen választottuk meg. Ma már tökéletesen egyetértenek ezzel a katonák is, akik eleinte némi tartózkodást tanúsítottak az akcióval szemben. A német Wehrmachtban ma már nincs olyan vezető, aki ne lenne hálás a Führernek, amiért magára vállalta a keleti hadjárat felelősségét, és a helyes időpontban csapott le, nem várva meg, hogy az ellenség rátörjön a birodalomra. […] Ha az elkövetkező napokban, hetekben sikeresen folynak a hadműveletek, nagyjából a Volgáig jutunk el, de ha katonailag indokolt lesz, előrenyomulunk az Urálig is. A többi orosz terület pacifikálását, amennyiben valahol még katonai ellenállás mutatkozik, különleges expedíciókkal oldjuk meg. Mindenesetre, nem fogjuk tűrni, hogy Oroszország általunk meg nem szállt területein bárhol is hadiipari vagy katonai központ jöjjön létre […] Végeredményben a háborút keleten lényegében megnyertük, egész sor nehéz csatát kell még megvívnunk, a bolsevizmus hadereje azonban már nem tudja kiheverni az eddigi vereségeket. […]

1941. július 10.

Tegnap: […] Moszkva megpróbál sztrájkra uszítani a hátországunkban; természetesen reménytelen a vállalkozás. Nem akad senki, aki akár csak meghallgatná az efféle szólamokat. Folytatjuk a bolsevisták rémtetteinek feltárását. Ennek persze megvan az a hátulütője, hogy a német lakosság széles körei egyre inkább nyugtalankodnak a német hadifoglyokkal szemben várható bolsevista bánásmód miatt. Az ilyen típusú propagandát tehát valamelyest adagolnunk kell. Jobban kidomborítandók a Wehrmacht súlyos tisztveszteségei a keleti hadjáratban. […] Összességében bizonyos fokú merevedés tapasztalható propaganda-hadjáratunk irányításában. Ez azonban elkerülhetetlen, és ha ily módon is segíthetjük a hadműveletek folytatását, akkor ezt is el kell viselni. Majd ha végre újra katonai sikerekről számolhatunk be, abban a pillanatban korrigálhatunk. Egyébként minden regiszteren játszunk, a legjobb erőkkel védekezünk s gondoskodunk róla, hogy a megszerzett terepet ne veszítsük el. A Duce rendkívül szívélyes levelet írt a Führernek. Főként azt hangsúlyozza, milyen nagy boldogság számára, hogy ismét követhető az antibolsevista vonal. Fasiszta körökben ugyanis a birodalom és a Szovjetunió időleges közeledése nem váltott ki örömet. Annál lelkesítőbb viszont az új vonal. Tökéletes együvé tartozás jellemzi a Führer és a Duce kapcsolatát. A Szovjetunió elleni támadás elleplezését a legnagyobb mértékben elősegítette az a tény, hogy a Führer, nem sokkal támadásunk előtt közöltette az olaszokkal: az a szándéka, hogy július első felében néhány ultimátumszerű kérdést intéz Moszkvához a keleti problémák tisztázása végett. Alfieri útján ezt rögtön jelentették Rómának, ahol természetesen kiszivárgott és nagyon hamar a bolsevisták tudomására jutott. A Kreml azt hitte, hogy legalább július elejéig biztonságban van, és így a német csapás teljesen váratlanul érte. […]

1941. július 14.

Tegnap: […] A délután folyamán London és Moszkva közzéteszi Anglia és a Szovjetunió szerződését, ami azonnal hatályba lép, nem szorul ratifikálásra sem. A szerződés szerint Anglia és a Szovjetunió együtt menetel, vagyis – mint Eden úr mondta – az eddigi „munkatársak” most szövetségesek lettek. Azt ígérik, hogy a háborút a végső győzelemig vívják és semmiféle különbékét vagy akár csak külön fegyverszünetet nem kötnek. Jó lehetőség ez számunkra, hogy rámutassunk a kapitalizmus és a bolsevizmus testvéri mivoltára. Az oroszországi leninista körökben nem arat nagy tetszést ez a nyilatkozat. Politikailag és katonailag alig van átütő jelentősége. A jelenlegi erőviszonyokon nem változtat, és ha Anglia azt hiszi, hogy kétfrontos háborút idézhet elő, akkor emlékeztetni kell rá, hogy a kétfrontos háború nem papirosízű, plátói kinyilatkoztatások ügye, hanem a katonai erőé. A katonai erő viszont, legalábbis az európai harcot illetően, kizárólag a mi oldalunkon van. […]

1941. július 27.

Tegnap. […] Délben Münchenben megnyitom az 1941-es nagy német képzőművészeti kiállítást. Megnyitóbeszédem általános tetszést arat. Amikor megtekintem a kiállítást, megállapítom, hogy a művek színvonala jelentősen emelkedett. Egész sor alkotás tanúskodik arról, hogy ismét vannak eredeti tehetségű képzőművészeink. A „képeslevelezőlap-stílus” szinte teljesen eltűnt. A szobrászok közül Breker, Klimsch és Thorak alkotott kiemelkedő műveket. Hála istennek Breker és Klimsch két monumentális művét én rendeltem meg, ezek tulajdonát tehát időben biztosítottam magamnak. A festmények között is vannak igen jelentős művek. Szó sincs arról, hogy a háború miatt visszaesett a színvonal. Épp ellenkezőleg, az a benyomásom, hogy a háború ezen a téren is nagyobb teljesítményekre ösztönöz. A Führer helyesen döntött, hogy a kiállításokat a háború alatt is folytatni kell. Így nem következik be törés a fejlődésben, a képzőművészek fórumhoz jutnak, ahol dolgozhatnak és bizonyíthatják tehetségüket. Ezáltal több százezer német még ezekben a nehéz időkben is eljuthat a fantázia világába, a jelenből a derűsebb és szebb jövőbe. […]

1941. augusztus 19.

Tegnap. […] Kora délelőtt a Führer főhadiszállására repülök. Schaub velem jön, s röviden beszámol az ottani helyzetről. A Führer az elmúlt napokban sajnos gyengélkedett. Vérhas kínozta. Ehhez hozzájárult, hogy erősen igénybe vette az előző négy hét sok izgalma és idegi megterhelése. Most már javul az állapota. Érthető, hogy az elmúlt hetek katonai eseményei igen felizgatták. Ez mindnyájunk számára nehéz időszak volt. Hála istennek, már úrrá lettünk a legsúlyosabb következményeken. Ribbentrop is épp ezt az időpontot választotta, hogy megnehezítse a Führer életét. Hiába, ő nem régi nemzetiszocialista, egyáltalán nincs tekintettel a Führerre. Nem számítottunk ilyen súlyos katonai nehézségekre. Az elmúlt négy hét kifejezetten nehéz időszak volt.¹⁸ A nagy német előnyomulás ellenére a keleti háború már első szakaszában sem a német elképzelés szerint alakult. Egyrészt jóval nagyobb volt az ellenállás, következésképpen a német veszteség is, mint várták, másrészt a Vörös Hadsereg viszonylag sikeresen lebonyolította a mozgósítást, ami további súlyos harcokat ígért a szovjethatalom gyors összeomlása helyett.* Az árapály ősi törvényei alapján azonban most ismét áradásnak kell következnie. […] Déltájban van az első, hosszabb megbeszélésem a Führerrel. Nagyon kedves hozzám, de sajnos kissé kimerültnek és betegesnek látszik. Ennek valószínűleg a vérhas az oka,¹⁹ Hitler nem szenvedett vérhasban. Csaknem állandó gyomor- és bélpanaszai minden valószínűség szerint idegi pszichés eredetűek voltak.* és bizonyára az is, hogy az elmúlt hetek nagyon megviselték. Ezt igazán nem lehet csodálni. Az ő vállán ma egy egész földrész felelőssége nyugszik. Bizonyára soha nem volt még ember, akinek olyan terhet kellett hordania, mint neki ezekben a napokban és hetekben. Nem csoda, hogy ez a megterhelés egy idő után az ő lelkierejét is kikezdi. Azt mondja, most már jó úton van, hogy testileg-lelkileg összeszedje magát. A legfontosabb most az, hogy igen gyorsan katonai eredményeket érjünk el, akkor az öröm és a megelégedés… a Führert hamarosan rendbe hozza. Módom nyílt arra, hogy a Führerrel minden bel-, kül- és katonapolitikai kérdést megbeszéljek. Ennek során… annyi probléma került napirendre, hogy ezeknek még a felvázolása is alig lehetséges. A Führer életkedve és munkaintenzitása a régi. Szinte érthetetlen, hogyan sikerült rugalmasságát ezekben a nehéz hetekben ennyire megőriznie. Ötvenkét éves korában úgy dolgozik és úgy töri magát, mint egy fiatal ember – ez nemcsak szinte elképzelhetetlen lelkierőről, hanem hallatlan fizikai teljesítményről is tanúskodik. Közülünk senki sem lett volna képes ilyen teljesítményre. Részletesen érdeklődik a berlini helyzetről s a lakosság hangulatáról. Nyílt, kendőzetlen jelentést teszek, nem hallgatom el, hogy az elmúlt hetek némileg kritikusak voltak, de most már magunk mögött tudhatjuk a legnehezebbet. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy katonai szempontok miatt nem tudtunk világos tájékoztatást adni a népnek a keleti eseményekről. Ezt a hiányosságot az utolsó rendkívüli közleményekkel részben már kiküszöböltük. A Führer is szenvedett attól, hogy hallgatni kényszerült. Annál örvendetesebbek lesznek a nép számára a közeljövő eredményei, melyeket remélhetőleg – a Führer szerint néhány napon belül – nyilvánosságra hozhatunk. Az egyéb tényezők, melyek rontották a közhangulatot, nagyrészt maguktól megoldódtak, mint a burgonya- meg a zsírhiány és hasonlók. Ezeket nem szabad eltúlozni. A berlini boszorkánykonyhában a lakosság túlságosan is hajlamos arra, hogy a gondokat dramatizálja, főleg azért, mert ott erős az értelmiségi körök hatása, melyeknek természetes tulajdonsága, hogy tragikusabban fogják fel a helyzetet, mint amilyen valójában. A nép természeténél fogva nagyon konzervatív. […] A Führer részletesen elemzi a katonai helyzetet. Az elmúlt hetekben olykor igen kritikus volt. Nyilvánvalóan alábecsültük a szovjetek ütőerejét, mindenekelőtt a szovjet hadsereg felszereltségét. Még megközelítően sem volt világos képünk arról, mi áll a bolsevikok rendelkezésére. Ez volt az oka a helyzet téves megítélésének. A Führer például ötezerre becsülte a szovjet harckocsik számát, holott valójában húszezer páncélosuk volt. Úgy gondoltuk, mintegy tízezer repülőgépük van, holott több mint húszezer volt, bár nagy részük elavult típus, nem alkalmas frontszolgálatra, de mégiscsak repülőgépek, és kritikus helyzetekben valahogy mégis bevetésre kerültek. Talán jó is volt, hogy nem rendelkeztünk pontos képpel a bolsevikok erejéről. Akkor esetleg visszariadtunk volna attól, hogy megoldjuk a Kelet és a bolsevizmus esedékessé vált kérdését. A Führer ugyan kijelentette, hogy ez semmiképp sem befolyásolta volna, de bizonyára sokkal nehezebben tudott volna dönteni, és hónapokon keresztül sokkal nagyobb gondjai lettek volna. Ha a Führert ennyire megterhelte, hogy tévesen becsültük fel a bolsevisták erejét…, s ez ennyire nyomasztotta az idegeit, mi lett volna akkor, ha teljességében ismerjük és tisztán látjuk a valóságos veszélyt!²⁰ Hitler a továbbiakban is szisztematikusan lebecsülte a szovjet lehetőségeket és a rendelkezésre álló emberi, anyagi potenciált, és nem hitt azoknak a főtiszteknek, akik a keleti hadjárat idején kezdtek a valóságnak megfelelő becslésekre és következtetésekre jutni.* A Führer reméli, hogy délen végrehajthatjuk a végleges, döntő áttörést. Antonescu fogadkozik, hogy a következő napokban elfoglalja Ogyesszát; akkor birtokunkba kerül egész Nyugat-Ukrajna. Nagyon jelentős ipari és hadfelszerelési készletekhez jutottunk. A front középső szakaszán az utolsó harckocsiáttörések némi levegőhöz juttattak bennünket, északon pedig remélhetjük – talán gyorsabban, mint ahogy most gondoljuk -, hogy döntő csapást mérünk az ellenségre. A Führer elsősorban nem a területi nyereségekből, városok elfoglalásából indul ki. Lehetőleg minél kevesebb német életet akar feláldozni. Ezért az a terve, hogy Pétervárt és Kijevet nem fegyveres erővel vesszük be, hanem kiéheztetjük. Ha Pétervárt körülzártuk, úgy tervezi, hogy a város ellátását a légierő és a tüzérség meg fogja akadályozni. A városból valószínűleg alig marad valami. Ez a legcélszerűbb megoldás. Ahol több millió ember zsúfolódik össze, ott meglehetős káoszra lehet számítani. De hát a bolsevikok akarták. Bombázóink először a vízműveket, az elektromos hálózatot és a gázműveket támadják majd. […] Ha sikerül a páncélos fegyvernem – amely már ismét ütőképes – eddigi előretörését folytatni, remélhető, hogy a tél beállta előtt magunk mögött hagyhatjuk Moszkvát. Akkor pedig gyakorlatilag megsemmisítettük a bolsevista haderő ütőképességét. A bolsevikoknak azonban még az Urálban is van egy … központjuk: ez azonban nem jelentős. Természetesen valamikor ezt is el kell foglalnunk. Ehhez talán elegendő lesz a légierő bevetése. Nem kétséges, hogy a bolsevisták súlyos vereséget szenvedtek. A Führer becslése szerint mintegy hárommillió halottjuk van. A világháborús számok alapján pontos statisztikai elemzést ad, ami rendkívül meggyőző. A mi veszteségeink viszont viszonylag jelentéktelenek. Jellemző, hogy igen kicsiny az eltűntek száma Eddig 1 400 000 bolsevikot ejtettünk foglyul. A Führert nagyon bántja, hogy a Szovjetunióból jött korábbi jelentések alapján ennyire alábecsülte a bolsevikok erejét. Különösen az ellenség harckocsijai számának és légierejének alábecslése okozott jelentős gondot katonai akcióink során. Ez nagyon elkeserítette a Führert. Súlyos válságot élt át. Az okok teljesen világosak. Beépített embereink és kémeink alig juthattak el a Szovjetunió belsejébe. Így nem lehetett világos képük. A bolsevikok arra játszottak, hogy becsapjanak bennünket. Semmiféle adatunk nem volt egy egész sor fegyverük, különösen nehézfegyvereik számáról. Franciaországban más volt a helyzet, ott nagyjából mindent tudtunk, ezért semmiféle meglepetés nem érhetett bennünket. A Führer még egyszer hangsúlyozza előnyös volt – legalábbis mai szemszögből, amikor ismét támadásba lendültünk -, hogy annak idején nem tudtuk pontosan, mi vár ránk. Különben ki tudja, hogyan alakultak volna a dolgok! A Führer szerint elképzelhető, hogy eljön a pillanat, amikor Sztálin békét kér. […] Megkérdezem, hogy ebben az esetben mit fog tenni, mire a Führer azt válaszolja, hogy elfogadja a fegyverletételt, de természetesen csak jelentős területi biztosítékokkal, s a bolsevik hadsereg teljes felszámolásával. Hogy mi lesz ezek után a bolsevizmussal, az a mi szempontunkból érdektelen. A bolsevizmus a Vörös Hadsereg nélkül nem jelent veszélyt számunkra. Ha mindenekelőtt visszavetjük az ázsiai Oroszország területére, akkor fejlődjék úgy, ahogy akar, ennek számunkra már alig van jelentősége. Most mindenesetre az a legfőbb cél, hogy a keleti hadjárat a tél beköszöntéig – ami valószínűleg október közepe – terveinknek megfelelően, s a további katonai akciók szempontjából kedvezően alakuljon. Természetesen később meg kell majd semmisítenünk az Urál mögötti szovjet központokat, köztük Omszkot is. Hogy erre hogyan kerül sor, azon most nem kell törnünk a fejünket. […] A Nyugat miatt a Führernek nem fáj a feje. Invázió teljesen kizárt. […] A Führer meg van győződve, hogy Japán megtámadja a Szovjetuniót.²¹ Ez nem következett be, az európai háború befejezése után amerikai-szovjet megegyezés alapján a Szovjetunió támadta meg Japánt.* Véleménye szerint ez nem attól függ, hogy mikor érjük el Moszkvát, hanem hogy mikor lesz vége az esős évszaknak, ami rövidesen bekövetkezik. Az angolokkal folytatott légi harcnak a Führer nem tulajdonít különösebb jelentőséget. Bár az angol éjszakai bombatámadások okozhatnak anyagi károkat s emberveszteséget, katonailag ezek jelentéktelenek. Emellett légvédelmünk napról napra olyan mértékben fejlődik, hogy belátható időn belül az angoloknak körülbelül ugyanannyi lesz a veszteségük, mint amennyi kárt okoznak nekünk. […] A Führer kifejti: véleménye szerint előfordulhat, hogy egyik napról a másikra hirtelen beköszönt a béke. Mi innen semmiképp sem tudjuk megítélni az angol belpolitikai helyzetet. Az nyilvánvaló, hogy az angol birodalom minden eresztékében recseg. Amikor megszereztük a hatalmat, nálunk is valami hasonló történt. Mi német alapossággal és objektivitással mindig túlbecsültük az ellenséget, kivéve egyszer, a bolsevikok esetében. Annak idején, 1933 januárjában is azt hittük, hogy távolabb vagyunk a hatalomtól, mint bármikor. Négy héttel később a Führer volt a birodalmi kancellár. Talán most is valami hasonló játszódik le. Egy szép nap talán Churchill bukása is bekövetkezik. Már nem képes megfelelőképp cselekedni. Keze-lába meg van kötve. Ha most megkísérli propagandával aláásni a német népet, tökéletes kudarcot vall. Anglia helyzete több mint elkeserítő. Ez csak azért nem feltűnő, mert Churchill hallatlanul nagyzol. Az Egyesült Államok még nem érett a háborúra. Rooseveltnek ugyan érdeke, hogy minél jobban elnyújtsa a háborút, de sem kedve, sem hatalma nincs, hogy beavatkozzék. Nyilván nehézséget okoz számára az is, hogy együttműködjék a bolsevizmussal. Az Egyesült Államok nagykapitalista körei s főleg a Wall Street ellenzi ezt. Félnek és joggal, hogy ebben az esetben lassan megfertőződne az amerikai közvélemény. Az együttműködés a bolsevistákkal mindig gondot okoz a nem bolsevistáknak. A bolsevizmus veszélyét egyáltalán nem lehet túlbecsülni. […] Beszélgetünk a zsidókérdésről is. A Führer meg van győződve, hogy igaza volt, amikor annak idején a birodalmi gyűlésen megjósolta: ha a zsidóságnak sikerül egy újabb világháborút kiprovokálnia, azzal a saját vesztét okozza. Ez ezekben a hetekben és hónapokban, kísérteties bizonyossággal, egyre nyilvánvalóbb lesz. Keleten a zsidóknak ki kell fizetniük a számlát; Németországban részben már megfizették, és a jövőben még inkább fizetniük kell. Az utolsó menedékük Észak-Amerika, de előbb-utóbb ott is fizetniük kell. A zsidóság idegen test a kultúrnemzetekben, s tevékenysége az elmúlt három évtizedben olyan pusztító volt, hogy a népek reakciója teljesen érthető, szükségszerű, szinte azt is mondhatnánk, hogy megfelel a természeti törvényeknek. Mindenesetre a zsidóknak a jövő világában nem sok okuk lesz a nevetésre.²² Hitler 1939-tól kezdve rendszeresen hangoztatta, hogy a konfliktust nem a náci Németország, hanem a világzsidóság provokálta ki, és többször nyilvános beszédében is bejelentette, hogy a zsidók ezért fizetni fognak 1941 augusztusában ez már nem fenyegetés volt, hanem valóság, az Endlosung végrehajtása a Szovjetunió elfoglalt övezeteiben és a keleti koncentrációs táborokban már elkezdődött.* Európában már ma is afféle egységfront jött létre a zsidósággal szemben. Ez már az egész európai sajtóban megfigyelhető, amely nemcsak a kérdésben, hanem sok másban is egységes. Nyilván ez is az oka, hogy olyan könnyen és viszonylag gyorsan semlegesíthettük a nyolcpontos nyilatkozatban lévő veszélyes robbanóanyagot.²³ Az 1941. augusztus 14-én kibocsátott angol-amerikai Atlanti Karta 8 pontjáról van szó.* Gyakorlatilag az egész kontinens közvéleménye a mi pártunkon van. Churchillnek nem fog sikerülni ezen rést ütni. Ami a zsidókérdést illeti, ma már megállapíthatjuk, hogy pl. egy olyan ember mint Antonescu sokkal radikálisabb eszközöket alkalmaz, mint mi. Én nem nyugszom, és nem hagyom abba a munkát, amíg nem vontuk le mi is a végső konzekvenciákat a zsidósággal kapcsolatban. […]

1941. szeptember 16.

Tegnap:[…] Utasítom a sajtóosztályt, gyűjtse össze a keleti hadjáratra vonatkozó túlzóan optimista főparancsnoksági jelentéseket. Az összeállítás rendkívül meggyőző. Ebből nem nehéz megállapítani, hogy a német nép hangulatának ingadozása a keleti hadjárat során nagyrészt az optimista -, hogy ne mondjam, illúziókat keltő jelentésekre vezethető vissza. Ezt meg lehet indokolni azzal, hogy a jelentések nagyrészt külpolitikai célokat szolgáltak, azonban valamennyire figyelembe kellett volna venni a belpolitikai helyzetet is. Mindenesetre semmiképp sem lett volna szabad úgy ábrázolni a helyzetet, hogy a bolsevista ellenállást lényegében felmorzsoltuk, s most már csak katonai expedíciókról van szó. Nagyrészt ez is visszavezethető arra, hogy épp a bolsevisták erejét egészen hibásan becsültük fel, és hogy a hamis becslésekből hibás következtetéseket vontunk le. Ezt a hibát mindmáig nem küszöböltük ki. Én a magam részéről minden erőmmel azon vagyok, hogy a többi hadjárathoz hasonlóan, most is reálisabban ábrázoljuk a hadműveleteket. Sajnos a Führertől értesítést kapok, hogy a jelen pillanatban nem tarthat Berlinben beszédet. Ebben nagyrészt a katonai helyzet akadályozza, másrészt merényletektől is tartani kell. Nemrég derítették fel Romániában az előkészületeket, hogy félreállítsák Antonescut. Mindenképp fennáll a lehetőség, hogy az ellenség teljes… a végén erre a megfontolásra jut. Ez természetesen katasztrófa lenne, s egy ilyen katasztrófának a leghalványabb lehetőségéért sem vállalhatja senki a felelősséget. Én a legkevésbé! Ezért lemondok arról, hogy sürgessem a Führert, s hagyom, hogy az események a maguk rendje szerint alakuljanak. A következő napokban ismét a Führer főhadiszállására kell utaznom, hogy megbeszéljük a folyó ügyeket, s az általános helyzetet. Beszámolok majd arról, hogy a közeljövőben beszédet kívánok mondani valamennyi rádióadóban. A főhadiszálláson egyébként jó a helyzet. A Führer a legújabb katonai sikerek hatására kiváló hangulatban van, teljesen nyugodt és optimista a jövőt illetően. Este megnézem az új filmhíradót, zenei aláfestéssel. Hála új irányelveimnek, ismét kitűnő. Később beszélek a Führerrel, aki ugyancsak most látta a híradót, s nagyon elégedett. […]

1941. szeptember 24.

Tegnap: […] Repülővel a Führer főhadiszállására. Lammers miniszter is velem jön. Így módom nyílik, hogy megbeszéljek vele egy sor vitás kérdést. Igen elégedetlen a külügyminisztériummal és a miniszterrel. Ribbentrop a Führer bizalmát is nagymértékben elveszítette. Számos esetben nagyon ügyetlenül járt el. A keleti kérdésekbe is megpróbált beavatkozni, de a Führer ezt határozottan visszautasította. Franciaországi politikája sem bizonyult eredményesnek. Az ilyen ingatag alapokra épülő együttműködésnek végül is kudarcot kellett vallania. Ebben a kérdésben is szükséges, hogy a Führer maga vegye kezébe a dolgok irányítását. […] Dél felé érkezünk a főhadiszállásra. Az idő csodálatos, s azonnal jó hírekkel fogadnak. A körülzárt katlanban 380 000 foglyot ejtettünk – mesés szám! A feltételezések szerint a katlanban félmillió katona van. Ez a Szovjetunió számára súlyos – ha nem végzetes – csapás. […] A Führer főhadiszállásán számos előkelőség. Neurath és Frank van itt Prágából. Heydrich,²⁴ Heydrich, Reinhard, 1931-től SS-tiszt, 1932-től az SD vezetője, 1941-42-ben birodalmi protektor Cseh- és Morvaországban. Merénylet következtében hal meg.* Backe, Himmler s még egy sor jelentős állami párt- és katonai vezető. Prágában meglehetősen kritikussá vált a helyzet, s a Führer most úgy döntött, hogy energikusan be kell avatkozni. Minthogy Neurath ezt nem tudja végrehajtani, elhatározta, hogy a helyzet tisztázására Heydrichet vezényli oda. Neurath ezzel némileg háttérbe szorul, és ebben a végsőkig kiélezett helyzetben valószínűleg pozíciójának elvesztésével kell számolnia. Ilyen kritikus pillanatokban erős emberek kezébe kell adni a kormánykereket. Az erős embereknek pedig szilárd, tévedhetetlen kézre van szükségük; nem engedhetik meg, hogy szentimentális okok eltávolítsák őket eredeti céljuktól. A nemzet jelenleg, a szó szoros értelmében, a létéért küzd. Ezért semmire sem lehetünk tekintettel, csakis a német népre. Az a véleményem, hogy az elfoglalt protektorátusokban és kormányzóságokban el kell koboznunk a rádiókészülékeket. A lakosság szinte kizárólag az angol adókat hallgatja. Ezek napról napra lázítják, ami jelentős veszedelmet jelent hadvezetésünk számára. Ellenpropagandánk hatástalan, mert meg sem hallgatják. Ha másképp nem lehetünk úrrá a helyzeten, végül is el kell koboznunk a készülékeket. Ezeket egyébként is jól hasznosíthatjuk csapataink számára. Heydrichhel megbeszéltem biztonsági szolgálatunk néhány kérdését. Sikerült a megszállt Franciaországban néhány jelentős emigránst kézre keríteni, mint Breitscheidet, Hilferdinget és Klotzot.²⁵ Breitscheid, Rudolf, szociáldemokrata politikus, 1926-30-ban a német népszövetségi delegáció tagja 1944-ben Buchenwaldban meghalt. Hilferding, Rudolf, szociáldemokrata politikus, a Gestapo 1941-ben meggyilkolta. Klotz, Helmut, baloldali újságíró, ismeretlen időpontban és helyen meggyilkolták.* Klotz cégéres disznó; harcunk során sok nehézséget okozott, s az elmúlt években is egyértelmű hazaáruló tevékenységet folytatott külföldön. Ezért az életével fog fizetni. Hilferding időközben meghalt egy táborban. Breitscheid meglepően karakánul viselkedik. […] A zsidókérdéssel kapcsolatosan is van néhány fontos megbeszélnivalóm Heydrichhel. A berlini zsidóknak elvesszük a kedvét, hogy elrejtsék új „jelvényüket”;²⁶ A sárga csillagról van szó, amelynek viselését 1941 január 9-én rendelték el.* egyébként is az a véleményem, hogy a zsidókat, amilyen gyorsan csak lehet, ki kell telepíteni Berlinből. Erre akkor kerülhet sor, amikor keleten a katonai kérdéseket már tisztáztuk. A végén valamennyit… bolsevisták által létesített… szállítsák. […] Ezután bőven van időm, hogy a Führerrel négyszemközt megbeszéljük a helyzetet. […] El lehet képzelni, mit szenvedett az elmúlt hetekben. A jelenlegi hadműveletek kigondolója egyedül ő volt. A terveket és a végrehajtást nagyrészt a vezérkar szakemberei ellenére kellett keresztülerőszakolnia – még Brauchitsch ellenére is! Rákényszerült, hogy nézeteit részletes emlékeztetőben fogalmazza meg, s így győzze meg a tábornokokat operatív intézkedései helyességéről. Ez tulajdonképpen szomorú jele annak, mennyire hiányzik a merészség hadvezetőségünk gondolatmenetéből. Most – miután sikerre vezettek – természetesen mindenki meg van győződve a Führer döntéseinek helyességéről.²⁷ Arról a hetekig tartó vitáról van szó, amelynek során Hitler visszautasította a hadsereg vezetőinek arra irányuló javaslatát, hogy a hadműveletek súlypontját a Moszkva elleni műveletekre helyezzék. Ez végül – Goebbels beállításával ellenkezően – átmeneti sikerek után azt eredményezte, hogy a túl késői Moszkva elleni felvonulás kudarcba fulladt.* Ez ma már persze nem nehéz; nehéz a sikert előre látni, könnyű a már elért eredményeket elismerni. A Führernek az a véleménye, hogy a Kijevtől keletre lévő katlant néhány napon belül föl lehet számolni. Akkor jó ütemben folytatódhat az előnyomulás a többi frontszakaszon. A gátat áttörtük. Az elkövetkezendő három-négy hétben jelentős győzelmekre számíthatunk. A Führer szerint körülbelül október 15-ig várhatunk súlyos harcokat; úgy véli, addigra megfutamítjuk a bolsevikokat. A Führer rendkívül nyíltan, minden nehézséget megemlítve számol be arról, mi történt eddig, s mit tervez az elkövetkezendő hetekben. A következő támadás Harkov ellen irányul. Úgy véli, néhány nap alatt elérhetjük ezt a fontos ipari központot. Aztán tovább nyomulunk Sztálingrádig és a Donig. Ha elfoglaltuk ezt az iparvidéket, a bolsevikokat lényegében elvágtuk szénbányáiktól és hadiiparuktól. Így lehetetlenné válik a tervszerű hadvezetés. Leningrádot a Führer változatlanul nem akarja megtámadni. A város megrohamozása túlságosan sok felesleges véráldozatot követelne, s nem is felelne meg operatív intézkedései magasabb szempontjainak. Ennek a városnak el kell tűnnie a föld színéről. Ha elfoglalnánk, nem tudnánk élelmezni az oda összezsúfolt ötmillió lakost. Honnan lenne ehhez élelmiszerünk és szállítóeszközünk? A bolsevizmus ebben a városban született, s ebben a városban fogjuk szétzúzni. Számunkra tehát feltétlenül kedvező, ha Leningrád még egy ideig kitart. Így utcáról utcára, kerületről kerületre lerombolhatjuk, s ha birtokunkba kerül, felrobbantjuk, ami megmarad belőle, és a földdel tesszük egyenlővé.²⁸ Más források szerint Hitler ugyanezt a sorsot szánta Moszkvának.* Szemünk láttára bontakozik itt ki a világtörténelem legnagyobb várostragédiája. A bolsevizmus éhségben, vérben és könnyek közt született, s éhségben, vérben és könnyek közt fog elpusztulni. Ez a történelem könyörtelen, de igazságos bosszúja. Politikailag is hallatlan jelentősége van a jövő szempontjából. Ezt a várost föl kell szántani. Az ázsiai szlávok ezt tekintették a kapunak, amelyen keresztül bejuthatnak Európába. Ezt a kaput be kell zárnunk. Az ázsiai szellemet ismét Ázsia legeldugottabb csücskébe kell száműznünk. Amíg ezt nem hajtjuk végre, Európa kulturális és gazdasági léte nem lesz biztonságban. Valami hasonló fog történni Moszkva eleste után is. Moszkva az iparvidék után következik. Csapataink annyira felkészültek a város körülzárására, hogy ezt a hadműveletet is végrehajthatjuk október 15-ig. Egyébként mindent, ami szükséges, megtettünk a hadsereg keleti átteleltetése érdekében.²⁹ A Wehrmacht nem csak a Moszkva elleni támadást nem tudta sikerrel befejezni, de hamarosan kiderült, hogy az eredeti, mintegy 5 hónapos hadviselésre irányuló prognózis miatt a hadsereg „átteleltetése” érdekében szinte semmi sem történt.* Hihetetlen mennyiségben építünk barakkokat, ahol katonáink fedél alatt pihenhetnek. A Führer reméli, hogy amint elérte következő céljait, egész hadosztályokat szerelhet majd le. Azután csak Sztálinon és a bolsevista vezetésen múlik, hogy mi történik. Sztálin talán megadja magát, talán a megfelelő időpontban arra szólítja fel a plutokratákat, hogy nagyobb mértékben segítsék, s ha ezt nem kapja meg, lehet, hogy megpróbál különbékét kötni. A Führer természetesen el fogja fogadni az ajánlatot. Akkor már vége a bolsevizmus katonai erejének, akkor már nem jelent veszélyt; visszaűzzük Ázsiába. A bolsevik vezetők imperialista becsvágyuktól űzve talán majd új, nem európai célpontokat keresnek; ez már számunkra érdektelen. […] Ha a bolsevizmust legyőzzük, Anglia végképp elveszíti utolsó lehetőségét, hogy az európai kontinensből csatateret csináljon. Hogy London ezt milyen pontosan látja, kiderül az elmúlt napok sajtójelentéseiből. Minden reményüket a bolsevikok segítségébe vetették. Most, hogy a bolsevizmus összeomlik, eltűnnek utolsó esélyeik a győzelemre. Az a benyomásom, hogy a bolsevizmus veresége még nagyobb erkölcsi válságot okoz majd Londonban, mint Franciaország tavalyi összeomlása. A Führernek arról is vannak értesülései, hogy Churchill jelenleg igen rossz egészségi állapotban van. Ez igazán érthető. Végül is öregember, és az elmúlt két év kemény idegi megterhelése bizonyára nagyon megviselhette. Tengeralattjáróink, hál’ istennek, ugyancsak feladták neki a leckét. A Führer szerint a tengeralattjáró-háborúnak az elkövetkező hetekben különösen jó esélyei vannak. Az éjszakák egyre hosszabbak lesznek, a flotta az elkövetkező hetekben újabb negyven tengeralattjáróval bővül, s ha sikerül a konvojok közelébe jutni, borzalmas sebeket ejtünk Anglián. Nem igaz, hogy az angolok új tengeralattjáró-elhárító eszközöket gyártottak. Az elmúlt hónapok csekély eredményei kizárólag a hosszú nappalokra és rövid éjszakákra vezethetők vissza. Ez most már hétről hétre a javunkra változik. A Führer szerint a bolsevikok már elveszítették a Krím-félszigetet. Ha elérjük a Kaukázust, akkor Sztálin, normális mércével mérve, elveszett. Többé nem kaphat jelentősebb mennyiségű angol hadianyagot. Az utánpótlási útvonal olyan költséges és bonyolult, hogy erről alig érdemes beszélni. Vlagyivosztokon keresztül szállítani – ezt könnyebb mondani, mint végrehajtani. És még Vlagyivosztokból is több ezer kilométer, amíg a hadianyagot vasúton eljuttatják a frontra. Természetesen Japánra is megfelelő hatást gyakorol, hogy a Szovjetunió ilyen sanyarú helyzetben van. A Führer reméli, hogy Tokió mégis beavatkozik; hogy mikor, azt jelenleg még lehetetlen megmondani, de ha az ellenség reménytelen helyzetbe kerül, akkor bizonyára Japán sem mulasztja el, hogy részt követeljen a zsákmányból.³⁰ Valóban nem mulasztotta el, de nem a Szovjetuniót, hanem az Egyesült Államokat támadta meg 1941. december 7-én, bevonva így a világ legerősebb gazdasági hatalmát a küzdelembe.* […] A Führernek az a véleménye, hogy a zsidókat lassanként el kell távolítani egész Németországból. Először Berlinből, Bécsből és Prágából. Berlin legyen az első. Remélem, hogy még ebben az évben sikerül a berlini zsidók nagy részét elszállítani keletre. […]³¹ A nagyarányú zsidó „kitelepítések” és egyúttal az SD un Einsatzgruppenjei által végrehajtott tömeggyilkosságok a Szovjetunió megszállt területein 1941 júliusában kezdődtek. Október 31-ig egyedül a német birodalmi területről mintegy félmillió zsidót szállítottak koncentrációs táborokba. Az akció az 1942 január 20-án tartott ún. Wannsee-konferencia után teljesedett ki, midőn Heydrich ismertette az érintett hivatalos személyekkel az Endlosung elhatározását. A meggyilkolt, mintegy 4,2-5,7 millió zsidó legnagyobb részét a „megsemmisítő táborok” gázkamráiban gyilkolták meg. [Oswicziem, Maidanek, Treblinka, Sobibor, Chelmno].* Két óra hosszat tárgyaltam a Führerrel. A búcsúzás igen szívélyes. Az ajtó előtt már számos úr várakozik, akit a Führer magához rendelt. Viszontlátásra Berlinben, a jövő héten beszél a Sportpalastban! A búcsúzásnál nyomatékosan kéri, hogy a következő télen a propagandaminisztérium több munkatársát mentsem fel a frontszolgálat alól. A mi munkánk nemcsak fontos a háború szempontjából, hanem döntő is. Szabad kezet ad; neki csak a vitás… azzal a megkötéssel, hogyha az ő személyéről van szó, azt bizonyos értelemben cenzúrázni kell. A Führerrel eltöltött délután igen eredményes és kellemes volt. Most már újra van áttekintésem arról, ami van, arról, ami lesz, s legfőképp teljesen feltöltődtem optimizmussal és tettvággyal. 5 órakor startolunk a repülőtérről. Csodálatos őszi, vasárnapi idő. Este 8 óra felé érkezünk meg Berlin-Tempelhofra.

1941. október 11.

Tegnap: […] A közhangulat dr. Dietrich nyilatkozatai és a főparancsnokság legújabb rendkívüli jelentései nyomán egyre inkább pozitívvá válik, már-már illúziók jellemzik. A nép képtelen különbséget tenni a „döntő ütközet” és a „háború befejezése” között; mindenki azt képzeli, hogy Keleten a hadműveletek lényegében már befejeződtek. Erről természetesen szó sincs. Mindent meg kell tennünk, hogy a lakosság ne ringassa magát illúziókban, és hogy megértessük a néppel: más a háború sorsát eldönteni, és a háborút befejezni. Példaként utalunk az 1866-os porosz-osztrák háborúra, s az 1870-1871-es német-francia háborúra. A döntő ütközetet akkor is megvívták már Königgrätznél és Sedannál, ám a háború folytatódott. Kissé keserves és körülményes munka ez, amire egyáltalán nem lett volna szükség, ha nem kezdtünk volna el idő előtt hencegni. Sajnos csak későn jelentették nekem, különben bizonyára megakadályoztam volna. Egyébként az optimista hangulat ellen rendkívül nehéz védekezni. Ha a lakosságon eluralkodik a derűlátás, akkor az óvatosságra intő szót vagy ünneprontásnak, vagy kiábrándításnak tartják. Ismét érintkezésbe lépek Jodl tábornokkal. Ő is kissé megrémült, hogy a hangulat így alakult. Erre azonban korábban kellett volna gondolni. Kijelenti, hogy ha nem következik be valamiféle csoda, az is lehetséges, hogy még egész télen harcolnunk kell. Akkor viszont egyáltalán nem célszerű a népben azt a hitet kelteni, hogy a harc már rég eldőlt, ebből ugyanis az emberek azt a következtetést vonják le, hogy lényegében már csak rendteremtő intézkedések vannak hátra. Természetesen nekem is az a véleményem, hogy a keleti hadjárat nehezén már túljutottunk. Ezt azonban nem szabad idő előtt a lakosság orrára kötni, különösen akkor nem, ha az a célunk, hogy a rendkívüli jelentésekkel fokozzuk a feszültséget az országban, s ezzel egyre erősítsük és alátámasszuk lelkierejét. […] Elküldöm embereimet a berlini kocsmákba, hogy derítsék fel a hangulatot. Az eredmény körülbelül az, amire számítottam. Népünk józan esze azonban, amely csaknem mindig jól méri fel a helyzetet, mégiscsak erősebb, mint gondoltam. Nem veszik túlságosan komolyan a kissé túlzottan optimista előrejelzéseket, sokkal inkább a Führernek a Sportpalastban elmondott helyzetelemzésére hallgatnak. Ez a legjobb, s végül bizonyára ez az előrejelzés válik majd be. Sajnos az időjárás pillanatnyilag nem teszi lehetővé keleten a végső áttörést. A front középső szakaszán és északon igen rossz az idő. Az esőzés teljesen feláztatta az utakat, úgyhogy járművel alig lehet közlekedni; csak a déli frontszakaszon szokatlanul jó az idő. Ott ennek megfelelőek az eredményeink is. Berlin is újra ködbe borul, s órák hosszat zuhog az eső. Ebben a kissé szürke októberi hangulatban alig lehet elképzelni, hogy földrészünk keleti részében az európai kontinens sorsát eldöntő ütközetek zajlanak. A nép nyugodtan és elszántan dolgozik. Nem törődik a sok összevissza beszéddel. Tudja, hogy a végén feltétlenül győzni fogunk. Hogy erre mikor és hogyan kerül sor, azt a Führer döntésére bízza.

1941. november 1.

Tegnap: úton a Mazuri-tóhátságon át. Ragyogó napsütés. Tükörfényesen csillognak a tavak, mintha átutazásunk kedvéért ünnepi külsőt öltöttek volna. Lötzenben kiszállunk a vonatból. Egy pompás fekvésű tó partján szállásolnak el egy szép melléképületben. Angerburgon át a „Fritz”-táborhoz: itt rendezte be főhadiszállását a szárazföldi hadsereg főparancsnoka. Brauchitsch rendkívül szívélyesen fogad. Tábora nagyon terjedelmes. Innen irányítják a szárazföldi erők hadműveleteit, amennyiben nem maga a Führer vezeti azokat. Négyszemközti megbeszélésünkön mindjárt a dolgok sűrűjébe vágunk. Brauchitsch a rendkívül rossz időjárásra panaszkodik, amely eddig tulajdonképpen megakadályozta, hogy hadműveleteinkkel áttörést érjünk el. Az útviszonyok olyan rosszak, hogy a hadosztályok többsége egyetlen lépést is alig tud előrehaladni. Ha ennek ellenére sikereket tudunk felmutatni, az kizárólag csapataink elképesztő szívósságának és vezetésük leleményességének köszönhető, amellyel úrrá lesznek a nehézségeken. Brauchitsch abban bízik, hogy amennyiben beköszöntenek a fagyok és nem esik hó, akkor még a havas időszak előtt – ami, ha sok hó lesz, természetesen megakadályozza a további hadműveleteket – előrenyomulhatunk Sztálingrádig. A krími áttörést már sikerült végrehajtani. Még körülzárjuk Moszkvát, aztán a csapatok téli szállásra vonulnak. Brauchitschnek is az a véleménye, mint nekem, hogy Sztálin egyelőre semmi jelét sem adja megadási szándékának. Véglegeset azonban még nem lehet mondani. A bolsevizmus kiszámíthatatlan. Csoda itt is történhet. Rendkívül nehéz probléma lesz a lakosság ellátása a megszállt területeken. A falvakban, véli Brauchitsch, úrrá leszünk ezen a gondon. Szükségesnek tartja a lakosság nyugalmának megőrzését azért is, hogy biztosítsuk utánpótlási vonalainkat. Arról szó sem lehet, hogy saját élelmiszer-tartalékaink rovására oldjuk meg a problémát. Pillanatnyilag az utánpótlás kérdése a legsúlyosabb. […]

1941. november 30.

Tegnap: […] Délben még lehetőségem volt részletes beszélgetést folytatni a Führerrel a jelenlegi bel- és külpolitikai helyzetről. […] A katonai helyzetet illetően a Führer pozitíven ítéli meg a fejleményeket a keleti fronton. Rosztovot ugyan ki kellett ürítenünk, hogy elkerülhessük a partizánakciókat a vonalaink mögött. Ezek állandóan idegesítették volna a csapatokat. A Führernek most az a terve, hogy Rosztovtól olyan távolságra vonuljunk vissza, ahonnan még a légierő bombázni tudja a várost. Ennek során véres példát kell statuálnunk. Egyébként a Führer mindig azon a nézeten volt, hogy a nagy szovjet városokat nem kell elfoglalni. Elfoglalásukból gyakorlatilag nem származik előny, csak egy halom asszony és gyerek ellátásának és biztonságának felelősségét jelentik az elfoglalt városok. Ugyanez az álláspontja Leningráddal és Moszkvával, de Kijevvel kapcsolatban is. Sajnos a csapatok már elfoglalták az utóbbit, főként azért, mert a parancsnokságok szálláshelyekhez akartak jutni. Kijev nagy részét most újra ki kellett üríteni, mert olyan sok ott a robbantásos merénylet, hogy ezek a legkomolyabban veszélyeztették katonáink életét. Az viszont kétségtelen, hogy az ellenség már majdnem elveszítette nagy hadiipari központjait. Ennek a háborúnak végtére is ez volt a célja: szétzúzni az ellenség hadiiparát. És ez már lényegében meg is történt! A Führer bízik benne, hogy Moszkvánál folytatódik az előnyomulás. Nagy bekerítő hadműveletet azonban pillanatnyilag nem lehet végrehajtani, mert nem biztosított hozzá az utánpótlás. […] Arra kényszerülünk tehát, hogy kis léptekkel haladjunk előre. Ilyen sikerek viszont napról napra, újra és újra kivívhatok, és nem beszélhetünk a hadműveletek szüneteltetéséről. A Szovjetunióban egyébként az átkaroló hadműveleteink sem úgy mentek végbe, mint például a nyugati hadjárat során. A francia kulturált nép és a hadműveletekre hadműveletekkel válaszolt. A bolsevistáknál más a helyzet. Itt olyan érzéketlen vad harcosokkal állunk szemben, akik csak akkor adják meg magukat, amikor már minden oldalról lövik őket. Stratégiai hadműveletek nem hatnak rájuk, nem veszik tudomásul vagy éppen észre sem veszik azokat. Az oroszok olyan érzéketlenül reagálnak, mint amilyen érzéketlenek maguk is. Az érzéketlenség elleni háború sokkal nehezebb, mint a modern nyugat-európai szempontok szerint harcoló hadsereggel vívott küzdelem. […] A Führer tervezi a Kaukázus megtámadását is. Hogyha az orosz olajat nem is szerezzük meg, legalább elzárjuk tőle a bolsevistákat. Egyébként azt gondolja, elpusztíthatnak ott mindent, amit akarnak, egy-két év alatt rendbehozhatók a lerombolt olajfúró-berendezések. A Krím egyszer még nagyszerű letelepedési hely lesz számunkra. „Keleti gót körzet” néven a birodalomhoz kell csatolni. A legjobb német emberanyagot kell itt letelepíteni. A „Keleti gót körzet” név az egyik legősibb germán hagyományra utal vissza … ismét támaszpontok lesznek itt a birtokunkban a … hoz, ahonnan tulajdonképpen a germánság kiindult. […] Kelet a mi tulajdonképpeni gyarmati területünk. Ha meghódítjuk Keletet a germánság számára és germanizáljuk, mi szükségünk lesz még gyarmatokra más földrészeken? Itt van a lehetőség, hogy tökéletesen ellássuk magunkat és Európát. Például az ukrajnai termésfeleslegekből teljesen kielégíthető Európa gabonaszükséglete. 1942-ben még nem, de 1943-ban már nagyrészt igen.

1941. december 11.

Tegnap: […] Most mindenesetre jó, hogy az Egyesült Államoknak is megvan a maga gondja, és sem Angliának, sem a Szovjetuniónak nem tud számottevő hadianyagot szállítani. Mindezzel természetesen London is tisztában van már. Az ellenoldalon nagyon jól kihasználható másnaposság uralkodik. London eddig a harci kürtöt fújta, de máról holnapra teljesen megváltozott. […] Japán hadba lépése révén bizonyos tekintetben szerencse ért bennünket, ez azonban annak a fáradhatatlan diplomáciai munkának az eredménye, amely az illetékes mértékadó tokiói körök megdolgozására irányult. […]

1941. december 19.

Tegnap: […] Mindent összevetve a helyzet olyan, hogy bár nagyon ügyelnünk kell, hogy hamis illúziók ne kapjanak lábra – ezeknek nincs is semmi alapjuk -, ugyanakkor jelentősebb aggodalomra sincs ok. Most mindent meg kell tennünk azért, hogy a csapatok harci szellemét helyreállítsuk. Ehhez kemény, férfias parancsnokokra van szükség a csúcsokon, s olyan rendszabályokra, melyeket a csapatok jól fogadnak. A Führer épp ezért számos személyi változásról döntött. Von Brauchitsch vezértábornagyot leváltotta a hadsereg éléről. Ezt a posztot a Führer maga veszi át. Meggyőződésem, hogy szokott energiája s az a képessége, hogy a döntő pillanatban brutális erővel keresztülvigye az akaratát, a hadseregben újra szilárd, egyértelmű hadvezetést teremt. A hadseregcsoportok parancsnokai sem alkalmasak már az előttük álló további feladatok ellátására.³² A hadsereg vezetésében kialakult válság önmagában véve is jelezte, hogy Goebbels optimizmusával szemben az aggodalomra minden ok megvolt. Brauchitsch a moszkvai támadás összeomlása és a szovjet ellentámadás sikerei idején a helyzetet már reménytelennek tartotta. Hitler rajta kívül leváltotta Karl von Rundstedt tábornokot és több más parancsnokot is, első ízben alkalmazva ezután rendszeresen követett gyakorlatai, hogy ti. minden, sokszor éppen az ő instrukcióiból kővetkező kudarc, vereség felelősségét a katonai vezetőkre hárította.* A Führer közölte velem, hogy valamennyien betegek, méghozzá gyomorbajosak. […] A legvallásosabb tábornokok a legsikertelenebbek. A hadsereg „pogány” parancsnokai aratták a legtöbb győzelmet. Raeder is túlságosan ájtatos, ezért olyan gyenge a haditengerészetünk. […] Dietlt a közeljövőben vezérezredessé léptetik elő, és Rommelt is, aki mindenkinél jobban megérdemli ezt. Rommel az az ember, akiben meg lehet bízni. Örülhetünk, hogy ő van Észak-Afrikában. A Führerrel magasabb szempontokból még egyszer megbeszéljük a helyzetet. Milyen válságokat és megterheléseket éltünk már át a pártunkban! S ma, hogy ezek már mögöttünk vannak, milyen lényegtelennek tűnnek! Így lesz ez majd egyszer a jelenlegi nehézségekkel is, valamikor majd csodálatos eseményként éljük át őket az emlékezetünkben. Nem lesz nehéz úrrá lenni rajtuk, ha megőrizzük hidegvérünket. […] Népünk morálja szempontjából is szerencsés, hogy ilyen nehéz időkben is állnia kell a sarat. Ha mindenütt úgy győzedelmeskedtünk volna, mint Lengyelországban és Franciaországban, a németek nagyzási hóbortba estek volna. […] Nem normális és nem természetes, hogy egy nép ilyen olcsón jusson a világhatalom birtokába. A Führer teljesen egyetért velem: most keményebben össze kell kovácsolnunk a haza egységét. Alapvető háborús feladatomnak tekintem, hogy a német lélek kovácsa legyek. […] A helyzetet nagy általánosságban a Führer továbbra is igen optimistán ítéli meg. A háború méreteinek kitágítása egyáltalán nem jelenti, hogy a harc tovább fog tartani. Ez azon múlik, mikor tudunk halálos csapást mérni Angliára. […]

1941. december 20.

Tegnap: […] A keleti frontról szóló hírek pillanatnyilag az ellenfél számára kedvezőbbek. A bolsevisták győzelmeiket ünnepük, amik a valóságban nem győzelmek, hanem csupán üres térségekbe indított támadások. Londonban már arról beszélnek, hogy a német csapatok hanyatt-homlok menekülnek. Miként a keleti helyzetjelentésből egyértelműen kiderül, szó sincs ilyesmiről. Az ellenoldalon megint illúziókban ringatják magukat. Az angolok kijelentik, hogy Németországban küszöbön áll a forradalom. Arra valószínűleg nagyon sokáig várhatnak. […] Mindent összevéve, az angolok pillanatnyilag nagyon levertek. Kelet-Ázsiában olyan súlyos csapások érték őket, hogy pillanatnyilag hencegni sincs kedvük. Ezért velük szemben is … hűvös tartózkodást tanúsítunk. A japánok az este jelentést tettek közzé, mely szerint a Fülöp-szigeteki csatában elsüllyesztettek öt USA-csatahajót. Alig hihető. Az amerikaiak azonban olyan gyanús hallgatásba burkolóznak, és az onnan hallatszó hangok is oly célzatosan riasztóak, hogy könnyen feltételezhető: szinte halálos csapást kaptak. […]

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!