1931
(idézet: Goebbels Napló – Ormos Mária)
1931. január 6.
Tegnap: reggel vezércikket írtam. Egy sor hivatalos megbeszélés. Az Angriff összeállítva. Állásfoglalás a Ruhr-vidéki bányászsztrájk ügyében. Otthon dolgoztam. Fogadóóra az irodámban. Tárgyalás a kerületi vezetőkkel. Megállapodtunk a szervezeti terv ügyében. Ezzel ezt befejeztük. Kerületi vezetők és egészséges funkcionárius testület. Tanfolyam a marxizmusról. Előadások négy estén át. Braunschweigből Klagges jött el. A program felvázolásával nyitottam meg a sorozatot. Mesés a hangulat mindenütt, ahol megfordulok. Göringnél ott van még Schacht, Thyssen, a feleségük és Renzetti.1 Első alkalom, midőn Göringnek sikerült személyes találkozót szerveznie Hitler es Schacht között. Schacht, Hjalmar, pénzügyi szakember, 1923-tól a nemzeti bank elnöke. Nagy szerepe volt a márka stabilizálásában, a jóvátétel elrendezésében 1924-ben. 1934-től birodalmi gazdaságügyi miniszter, 1935-től a háborús gazdaságra való átállás irányítója. 1937-ben kénytelen lemondani, 1938-ban a banktól is megválik. – Thyssen, Fritz, nagytőkés, a Veremigte Stahlwerke AG vezetője. 1929-től támogatta az NSDAP-t 1939-ben emigrált, de 1940-ben Franciaországban a németek kezébe került. A német, majd a szövetséges fogságból 1948-ban szabadult.* Schacht a beérkezett sikeres ember benyomását kelti, míg Thyssen régivágásúnak tűnik. Kitűnő pasas. Kapitalista, de az ilyen gazdasági vezetők tetszenek az embernek. Felesége csinos és kellemes. Schachté viszont, mint egy mosónő. Hitler, Röhm és Brückner jön még. Hitler felvázolja Schachtnak, hogy mit is akarunk. Schacht egészen elámul. Nyilván azt gondolta, hogy mi csupán szószátyár fecsegők vagyunk. Aztán vita Schacht és Thyssen között a Young-terv elfogadásáról.2 A német jóvátétel végső elrendezésére irányuló terv nevét Owen D Young amerikai bankártól kapta, aki a kérdéssel foglalkozó bizottság élén állt.* Schacht szeretné magát tisztára mosni, de Thyssen minden részvét nélkül lerángatja a magas lóról. Nem adja fel addig, míg két vállra nem fekteti Schachtot. Imponáló, hogy Thyssen mennyire magabiztos. Ez aztán valaki! Úgy tűnik, Schacht közeledni akar hozzánk. Szükségünk lehet még rá: a köztársaság számára neki kell pénzhitelt előbányásznia. Ezt fogja most csinálni. Szerepe az egykor Hügel villa körül és párizsi pálfordulása nagyon sötét. Később ezt tisztázni lehet. Mértéktelenül el van képedve tőlünk és csodálkozásának kifejezést is ad. Sokat tart magáról, nagy tudású, hetvenkedő, de ezzel nálunk nem ér el semmit. Hízeleg, de én nem hiszek neki. Thyssen viszont igazi úr. A régi Ruhr-vidék vállalkozóinak a fajtájából való. De mint férfi is imponáló. Bravó! Úgy húzza itt a vonót, hogy csak úgy füstöl. Később egyedül maradok Thyssen-nel. Nagy megértéssel figyeli munkámat. Azt is, ahogy agitálok. A marxizmus halálos ellensége. Megrögzött hazafi. Jegelni kell a jövő számára. Megmutatom Hitlernek és Wiedéknek új lakásomat. Minden tetszik nekik és hajnali ötig ott maradnak kávé mellett. Hitler a művészetről és az építészetről filozofál. Nagyon okosan. Velem nagyon kedves. Hisz a barátom. Ma nehéz vitáim lesznek. Munka és munka! Kezdjünk hozzá!
1931. február 6.
Tegnap: A nap ismét bajjal kezdődik. Tonak egy idegen kocsival tilosba hajtott. Micsoda méreg! Aztán bosszankodás az irodában. Rosszul vagyok tőle. Lázasan a Reichstagba. A kancellár beszél. Nagyon mértéktartóan. A Ház a padlásig zsúfolva, kis közjáték a kommunista párttal: Ulbricht3 Ulbricht, Walter, kommunista politikus, a KPD Központi Bizottságának tagja, 1928-tól parlamenti képviselő. 1933-tól emigrációban. 1945-től döntő szerepe volt az NDK kialakításában.* – üres padsorok előtt – csak ellenem ágál; és utána az én órám következik. Mesés formában vagyok. Egy teljes órát beszélek a zsúfolásig megtelt Házban. A birodalmi kancellár egyre sápadtabban csúszkál a helyén. Az én pártom hatásosan támogat. Bombasiker és az egész Ház is annak tartja. Mindenki lelkes. Utána a vita már veszít érdekességéből, és az érdeklődés csak akkor fokozódik, amikor Brüning a vitazáróját mondja. Nagyon ideges és bizonytalan. Nincs formában. Az ellenzék az idegeire megy. Otthon. Hamar elmesélem Mariának és Broneréknak. Úgy tűnik, az influenzám ma már javul. De a nap újra csak balszerencsével indul. Kis dolgokban mostanában balkezesen nyúlok mindenhez. Ez nagyon idegesít. Gyönyörű az idő. Néhány hétig tiszta levegőt szívni, erre lenne szükségem.
1931. február 21.
Tegnap reggel megbeszélés Hitlerrel. Reméli, hogy a Reichsbanner és a Rotfront4 A Reichsbanner az SDP paramilitáris szervezete; a Rotfront a KPD-é.* hajba kapnak. Akkor aztán a polgároknak választaniok kell. Holnap az egész birodalomban Reichsbanner-felvonulás. Ennek jelentősége lesz. Göring morfinista. A főnök kérdőre akarja vonni. A leghülyébb és legfeltűnőbb dolgokat műveli. Felváltva birodalmi kancellárnak majd hadügyminiszternek képzeli magát. Röviden: tipikus nagyzási hóbort. Radikális gyógykezelésre van szüksége. Ma csak egy nevetséges figura benyomását kelti. A főnök Hugenberggel5 Hugenberg, Alfred, a Német Nemzeti Néppárt alapító tagja és 1933-ig vezetője. Hatalmas sajtókonszern és az UFA tulajdonosa. Koalíciós elgondolás keretében együttműködik Hitlerrel és a nácikkal, 1933-ban gazdasági miniszter, de hamarosan távozásra kényszerül.* tárgyal. Meg akarja erősíteni. Ez sikerülni is fog neki. Tárgyalás Schimmelmann gróffal és Weissauerrel. Az utóbbi gyűlöli Göringet. Csak rám esküszik, és azt akarja, hogy jobban magamhoz ragadjam a vezetést. De hiszen ma már, félelmetes mértékben, így van. Hamburgba utazom. A pályaudvaron hatalmas embertömeg. Az SA-emberek a vállukon visznek az autómig. Majd több százan futnak a kocsi után. Tizenkétezer ember előtt beszélek. Összezsúfolt hallgatóság. Leírhatatlan lelkesedés. Ma jó a sajtóm. A hullámvonal most felfelé tart. Elutazásomkor viharos éljenzés. Korábban még a királyokat sem ünnepelték így. Kaufmann-nal beszélgetek. Ő is nagyon panaszkodik Göringre. Brüning szerint – G. rajong érte – „Az az ember egy nagy segg.” Borzalmas! Komikus figura. …falstaffi. Gyógykezelni kell. Nem szabad, hogy továbbra is képviselje a pártot. Berlin. Egy kis munka. Megbeszélés a főnökkel. Hugenberggel minden jól ment. Állhatatos marad. A pártház elkészült. Hála Isten, Hitler most már másra is tud gondolni. Mindjárt indulok Weimarba, aminek nagyon örülök. Magda Quandt velem jön.6 Magda Quandt, Günther Quandt nagytőkés elvált felesége. 1931-ben hozzámegy Goebbelshez, 1945-ben hat gyermekét megmérgezi; a halált csak első házasságából való fia, Harald Quandt kerülte el. M. G. férjével együtt öngyilkos lesz.*
1931. február 23.
Szombaton először még egy jó megbeszélés Stennesszel. Egyformán ítéljük meg a politikai helyzetet. Remélem, az SA kitart. Stennes igyekszik dűlőre jutni velem. Én megtartom a békét. Szövetségre lépünk egymással. Az SA és én. Ez a hatalom. Weimarba Magda Quandttal, von Dirksennével és von Laffertnével. Nagyon kellemes utazás. Dirksenné csodálatos asszony. Nagyon tisztelem.
Göring: katasztrófa. Magda boldog. Olyan szép, szeretetre méltó asszony! Weimar. Az Elefánt Szállóból felhívom Ankát. Nagyon röviden és ridegen beszélünk. Már nem szeretem, fegyelmezetlenségei bosszantóak. Nyafog, panaszkodik, de én kemény maradok […] Frick hű barát. Ő is nagyon panaszkodik Göringre. Magda mesés színben van. Későn és fáradtan fekszem le. Vasárnap: megnézzük a Goethe- és a Schiller-házat. Mennyivel szimpatikusabb Schiller. Goethe szerintem elviselhetetlen. Találkozom Ankával. Nagyon szomorú. Szabaduljak már meg tőle! Stöhr érkezik. Beképzelt szamár! Felvonul az SS. Újra barnaingesek. Csodálatos. Magával ragadó! Röviden beszélek. Az emberek lelkesek. Stöhr úgy pöffeszkedik, mint egy páva, s a saját viccein nevet. Meglátogatom von Levetzow admirálist. Kitűnő férfi. Hogy politikailag is, százszázalékosan az-e, ki tudja? Mindenesetre bizonyítási eljárásunk mély benyomással tölti el. Végigmegyünk egész Weimaron. Pompás ez a város! Két, zsúfolásig megtelt terem előtt bravúros beszédet mondok. Anka is ott van, és lelkesedik. A gyűlés után még hosszan beszélgetünk a hölgyekkel és Stöhrrel. Késő éjjelig kettesben üldögélünk Magda Quandttal. Magával ragadóan szép, jóságos asszony, és mértéken felül kedvel engem. Indulás: autóval Erfurtba. Vonattal Berlinbe. A Reichsbanner-felvonulás Berlinben – nagy csőd. Ráadásul még az eső is zuhog. Szegény köztársaság! Berlin! Magda szép és álmodozó. Szeretem. Hazamegyek. Hajszoltan dolgozom, majd megint elmegyek. Ma egy éve, hogy meghalt Horst Wessel.7 Wessel, Horst középszintű SA-vezető, akit egy kommunista fiatalember – részben egy kurva miatt – megölt. Goebbels propagandaművészete csinált belőle hőst és mártírt; a W. által szerzett dal, a H. W. induló a náci párt himnuszféléje volt.* Megemlékezünk róla a sírjánál és szelleme egész nap velünk van. Fáradt és lehangolt vagyok. Az utóbbi napok gyötrelmei megviseltek. Csőstől jönnek a fenyegető merényletek. De az én vezérlő csillagom nem hagy el. Ebben bízom.
1931. április 2.
Na, itt van a zajos botrány. De időrendben akarom feljegyezni. Kedd: hívás Münchenből, menjek Hitlerhez Weimarba. Először Drezdába, ahol sikeres beszédet tartok két zsúfolásig telt teremben, majd rögtön utána, éjjel autóval Weimarba. Hajnali ötkor érkezem. Gyanútlanul lefekszem! Szerda: a folyosón a főnökkel találkozom. Nagyon komoly. Röhm tájékoztat, hogy Stennest leváltották. Nyíltan fellázadt, álláspontja Münchennel szemben tarthatatlanná vált. Úgy látszik, leváltásának híre korán eljutott a sajtóhoz. Most kezdődik a tánc. Számomra nem marad más hátra, mint a meghajlás a tények előtt. Telefonálnak Berlinből: az SA megtámadta és elfoglalta az irodámat és az Angriff szerkesztőségét. Weissauer nyíltan Stennes mellé áll és egy lehetetlen nyilatkozatot jelentet meg tőle feltűnő helyen az Angriffban. Berlin hangyabolyhoz hasonlít. Számomra többé már nem kérdéses: én hűen állok Hitler mellett.8 Ekkor megy végbe Goebbels végleges átállása Hitlerhez, amiből a továbbiakban – időnkénti kételyei ellenére – többé nem enged.* Minden kritika ellenére. Nem akarom a Majna-vonalat. A mozgalom mindenek fölött. Az SA-nak engedelmeskednie kell. Stennes azonban nem akar beilleszkedni. Jó. Akkor harcolnunk kell, még akkor is, ha az fél évig tart. Én Hitler mellett maradok. Közben Frick megbukik. Megérkezik Schimmelmann, Meinshausen és Dürr. Weissauer rémhíreket közöl a telefonban, és az SA nevében feltételeket akar szabni. Ennek már elmúlt az ideje. Weissauer nagyon kétértelmű szerepet játszik. Elrendelem, hogy azonnal bocsássák el. Meinshausen teljes felhatalmazást kap tőlem. Közben állandóan csörög a telefon. Egyre borzongatóbb rémhírek kergetik egymást. Stennes dolgozik: a körzet és az Angriff szerkesztősége elfoglalva. Csak nyugalom és hidegvér. Berlinbe akarnak hívni. Eszem ágában sincs menni. Hitlerrel Münchenbe utazom, és ott nyugodtan átgondolom az ellenlépéseimet. Daluege Weimarban van. Derekasan a főnök mellett áll. A hírek szédítő gyorsasággal követik egymást. Közben futtában beszélek Ankával. Nem, ennek már régen vége van. Úgy tűnik, hogy Erhardt Berlinben dolgozik. Nagyszabású intrika. Még felsorakoztatjuk magunk mögé az SA-t! Pártunknak ez a legnagyobb, de talán az utolsó válsága. Át kell tudnunk verekedni magunkat rajta. Este Hitler beszél, utána én. Véget nem érő ünneplés! Nyíltan és fenntartás nélkül állok ki Hitler mellett. Fáklyás felvonulás. Szegény SA! Milyen gonosz játékot űznek velem! Későn indulás autóval Jénába. Befellegzett a szép húsvéti ünnepeknek! Megint. Isten nevében. Az ember már oly szerény kis boldogságot kíván csak magának. Leverten utazunk. Sajnálom Hitlert. Vékony és sápadt. Még hosszan beszélgetünk, de a hangulat nem az igazi. Hitler eltökéltnek próbálja mutatni magát, de egészen össze van törve. Egy fülkében alszunk. Nehéz, fárasztó alvás. München! Napfény! A reggeli sajtó a mi veszélyességünkről kiabál. Ebben kellene közreműködnöm? Vérrel és halállal megszentelt ügyünknek elárulásában? Soha! Soha! Magda megérkezett Berlinből, és a szállodában vár rám. Őrülten örülök neki, de micsoda viszontlátás? Egészen meg van rendülve. De jó, hogy szilárdan velem van és hű hozzám! Nem akarok jelentéseket látni. Egész reggel dolgozom. Délután egy éles cikket diktálok a lázadók ellen. Aztán holtfáradt vagyok. A főnök még dolgozik. Münchenben maradok. A kép óráról órára kedvezőbb lesz számunkra. De milyen idegmunkába került ez nekünk!
1931. április 6.
Berlin: minden a program szerint halad. Stennes legfeljebb kétszáz embert vitt el magával. Fenntartás nélkül kitakarítom a szemetet. Tegnap korán Esserrel tárgyaltam. Túlságosan borúlátóan festi le a helyzetet. Kiáll Göring mellett. Mindenütt erős előítéletek velem szemben. Stennes fenyeget, és a „barátaim” nem állnak ellen. Holnap este visszautazom Berlinbe, és kettévágom a gordiuszi csomót. Hitler bízik bennem. Ezt sohasem fogom neki elfelejteni. Szombat este meglátogatott Karl Valentin. Végre nevettünk egy keveset. Kiváló groteszk-komikus. Tegnap húsvét. A napot Hitlerrel töltöttem. Este meghallgattuk a Mesterdalnokokat. Ismét lelket öntött belém. Rode, Sachs szerepében, csodálatos teljesítmény. Hangja is és színészi játéka is. Utána még Hitlerrel vitatkoztunk a stílusról és a létről, a kultúráról és a civilizációról. Nemcsak józan elme, hanem zseniális gondolkodó is. Ma mindnyájan Tegernsee-be utazunk. Remélem, Berlinben rövid időn belül ismét magamhoz térek majd. Kivannak az idegeim, egészen levert vagyok. Nagy személyes vizsgatétel ez. De sikerülnie kell. Vagy a kerekek alá kerülök.
1931. április 9.
Időrendben: húsvéthétfőn színes társasággal Tegernsee-be utazunk, a nyomdász Müller vidéki házába. Egy kis kikapcsolódás. Magda is velem van. Nagyon aggódik értem. Rövid látogatás Amann úrnál, aki a közelben tartózkodik a vigvamjában. Berlinből jött, és fantasztikus dolgokat mesél Weissauer gazdasági baklövéseiről. Bár azt hiszem, hogy – vetélytársáról lévén szó – mértéktelenül túloz. De ha csak a töredéke igaz annak, amit elmondott, az is elég ahhoz, hogy Weissauer eltűnjön. Ez az ember életem egyik legnagyobb csalódása. Hosszan beszélgettünk még Müllernél, majd hazaindulunk az esőben. München. Éjjel egyig még dolgoztam és írtam. A főnök is fenn van. Bárcsak mindig ilyen éber lenne. Még egy órát együtt töltünk egy borzasztó kávéházban. Szegény Hitler! Kedd: csomagolok. Búcsú Magdától, aki a nehéz napokban mindig hűségesen állt mellettem: ezt soha nem felejtem el neki. Amann-nal a közjegyzőhöz megyünk. Weissauer kirúgva. Beteg vagyok. Magas lázam van. Este még a főnökkel együtt beszélek egy zsúfolt cirkuszban. A végén derekasan ünnepelnek bennünket. De ennek is keserű az íze. Amann-nal Berlinbe. Éjjel rémálmok. Berlin. Azonnal ágyba kell feküdnöm, 40 fokos lázam van. …Ez most mindent tönkretesz. Ennek ellenére nem mondom le a megbeszéléseket. Amann, Hinkel, az új cégvezető, Schultze, a nyomdász és dr. Lippert. Az Angriffnál vigasztalan a helyzet. Weissauer úgy garázdálkodott ott, mint egy vadember. Mindez jól jön ahhoz, hogy Amann tekintélyét erősítsük. Az Angriff számára az egész vidéki terjesztőhálózatot be akarja kapcsolni. Weissauer „műve”. Ez a dög még egy levelet is ír nekem, melyben hűségéről biztosít. Tárgyalás Schulzcal, a Feme-bíróval, a keleti tartományok új SA-vezérével. Ő az az ember, aki lélektanilag is megpróbálja megérteni a berlini lázadást. Nagyon sok rendes ember hagyott el bennünket: Hess,9 Willi Hess SA-vezetőről van szó.* Münker, Starvard, Weiss, Wagner. Ez az, ami leginkább letör. München oly sok hibát követett el, és most ezért nekünk itt Berlinben kell bűnhődnünk. Schultz ezt mind felismeri. Nagyon józan. Szerinte a berlini SA 35 százaléka tart Stennesszel. Schultz politikai megoldást akar. Ezzel az én helyzetem Berlinben egyszerre tiszta és csodálatos lenne. Ki kell várnunk. Én is egy csomó hibát követtem el. Túlságosan hiszékeny voltam, túlontúl megbíztam az emberekben, s ami ez után a kegyetlen konfliktus után bennem maradt, az egy nagy adag kétely és az emberek megvetése. Este az öt kerület vezetője jön hozzám. Egyetlenegy politikai tisztségviselő sem lépett le. A párt megingathatatlan. El is vártam ezt tőlük. […]
1931. június 30.
Nagyszabású összeesküvés nyomára bukkanok: az SS (Himmler) itt Berlinben kémügynökséget működtet, ami engem is szemmel tart.10 Minden bizonnyal a Sicherheitsdienstről [SD] van szó, amelyet Himmler az SS keretében 1931-ben szervezett meg az ellenséges pártok, valamint a náci párton belüli különböző áramlatok megfigyelése céljából.* Az ügynökség a legőrületesebb híreket terjeszti a világban. Én ezt csalárd kémtevékenységnek tartom. Csütörtökön, Münchenben követelni fogom ennek a szennycsatornának az azonnali megszüntetését. Vagy bízik bennem Hitler, vagy nem. Ilyen körülmények között nem vagyok hajlandó tovább dolgozni. Himmler gyűlöl engem. Most meg fogom buktatni. Ennek az alattomos dögnek el kell tűnnie. Ebben Göring is egyetért velem. Innen tehát az örök viszály: ezt a szálat ügyesen befűzte Severing úr. Túl ügyesen ahhoz, hogy célt tudjon érni. Szétszabdalom ezt a hálót. Tegnap sok időt töltöttem el ezzel. Aztán repülőgépen Danzig/Königsberg. Csodálatos, napfényes időben repültem. Ez az egyedüli, valamirevaló közlekedési eszköz. Kubéval autón Tilsitbe. Közvetlenül a litván határon. Röhm is itt van. Hozzánk nagyon barátságos. De ki hisz neki? Én már a szívem mélyéig bizalmatlan vagyok. Óriási sátor, tízezer ember fér el benne. Mesés formában vagyok. Kitörő lelkesedés. Hálókocsin haza. Egy idős ember lép hozzám, s szégyenlősen megszorítja a kezemet: „Segítsen nekünk, a népnek!” – egészen meghatódom. Berlin. Boldog nap ígérkezik. Magda felfedezett egy üdülőt az Északi-tenger mellett, St. Peterben. Csodálatos. Vasárnap indulunk. Még néhány rágalom és fecsegés. De mit érdekel ez most engem! Csütörtökön még tisztába teszek mindent a főnöknél, aztán el. Renzettinél ebédeltem. Nagyon aggódik a mozgalmunkért. Megnyugtatom. Úgy tűnt, hogy magasabb megbízásból beszél. Behatóan érdeklődött sikereinkről. Szépen feltálaltam neki mindent. Göringet az olaszok nagyra becsülik. A Röhm-botrányt nagyon komolyan veszik. Dirksenné boldogtalan, hogy júliusban nem megyek Gröditzbergbe. Az utolsó napokban is a kifulladásig dolgozom. Ma egy nyilatkozatom jelent meg az Angriffben, miszerint szilárdan elhatároztam, hogy Berlinben maradok. Este a Sportpalastban taggyűlés. Ez az első alkalom, hogy egy párt ilyenre mer vállalkozni Berlinben. Arra számítok, hogy hatalmas tömeg lesz ott. Az idő csodás. Mindazok ellenére, ami történt, jó hangulatban vagyok. De csak nyugtával dicsérjük a napot. Légy bizalmatlan és embergyűlölő.
1931. július 3.
Szerdán egész reggel tárgyaltam. Elkészítettem az anyagot a kémrészleg ellen, mindenféle kisebb munkát végeztem, este megbeszélések, majd szabadságom előtt utolsó megbeszélés a kerületi vezetőkkel – két hónapos tervünk több mint ötezer új tagot hozott -, részt vettem a körzeti gyűlésen, ahol röviden, de jól beszéltem. Aztán irány München. Útközben még sok munka. Frankéval viszont minden rendben. Még néhány elmaradt propagandamunkát is elvégeztem. Utána a vezetőiskolába mentem. A főnök az SA-vezetőknek tart előadást. Itt még minden alakulóban van. A főnök jó hozzám. Csodálatos előadást tart a szervezésről és a propagandáról. A nap folyamán még mindenféle ügyintézés. A ház előtt az őröket le kellene tartóztatni. Ez most a nagy szenzáció. Egész München felbolydult. Este hosszú megbeszélés a főnökkel. Előhozakodom az SS kémkedési ügyével. Meg van döbbenve. Rögtön elrendeli az ügynökség feloszlatását.11 A „kémhivatal” nem szűnt meg; 1942-ig Reinhard Heydrich, az ő halála után Ernst Kaltenbrunner vezetésével a náci rendszer végéig működött.* Előtte már egy órával keményen összecsaptam emiatt Himmlerrel. A főnök még egyszer nyomatékosan biztosít teljes bizalmáról. Soha nem engedne el Berlinből. Akkor sem, ha minden más körzetvezetői posztot hivatalnokok töltenének be. Ebben nagyon tisztességes. Áttekintjük a berlini és az országos helyzetet. Egyáltalán nincs okunk a pesszimizmusra. Ő örökké optimista. Meghív Berchtesgadenbe. Este még összejövök Frankéval és Hölckennel. Utóbbi becsületes és rendes velem. Derék fiatalember! Boldog vagyok, hogy mindent tisztáztam a főnökkel. Így ez nem mehetett volna tovább. Ily módon most már elűztük a legrosszabbat: a szörnyű bizalmatlanságot, amely minden munkakedvet megöl az emberben. Berlin. Munka, bosszúság, de már csak reggelig. Ma még a drezdai stadionban tartok beszédet. Holnap csomagolok. Dürr szabadul a börtönből. Vasárnap utazom. Az Északi-tengerre. St. Peter Badba. Magda már ma odautazott.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

