Párbaj Kínában

1

(idézet: A Sorge-sztori – Julius Mader)

A SANGHAJI TÁMASZPONT

A japán luxusgőzös 1930. január 10-én futott be a sanghaji kikötőbe. Dr. Sorge bonyodalom nélkül átjutott csomagjával a rendőrség és a vámhivatal körülményes ellenőrzésén. Új, lüktető és egzotikus környezetbe került. Tudta, hogy mi vár rá.

Miután a hajó elhagyta Hongkongot, beletemetkezett azokba az újságokba, kereskedelmi és tőzsdei lapokba, amelyeket ott vásárolt. Még a hajóról távírón leadatta Berlinbe az első információkat a távol-keleti szójababpiac alakulásáról. Így szükség esetén a kapitány és a távírásztiszt a távirat eredetijével a kezükben, újságírói tevékenységének szavahihető tanúi lehettek.

Az első héten Sorge bebarangolta Sanghajt, hogy megismerje a várost és az embereket. Megbízatása szempontjából Sanghaj előnyös volt. Ha egyáltalán valahol, akkor éppen itt lehetett érezni a társadalmi ellentmondásokkal terhes nagy birodalom érverését. A város, a maga több mint hárommillió lakosával nemcsak a legnépesebb és legnagyobb kínai kikötő volt, hanem gyakorlatilag az ország fővárosa is. Pekinget, a régi fővárost és a Csang Kaj-sek által, a húszas évek második felében fővárossá tett Nankingot mindenben túlszárnyalta. Sanghajban összpontosult az ország nehéziparának 25, könnyűiparának 80 százaléka, itt székeltek a legnagyobb bel- és külföldi bankkonszernek, az export- és importügyletek tömegét is itt kötötték meg. Sanghaj látszott a legjobb kikötőnek egész Közép- és Észak-Kína számára, mert Dairen és Tiencsin messze volt a kínai tengerentúli kereskedelem központjától. A harmincas évek elején például Kína egész importjának több mint 50, exportjának pedig a 35 százaléka a sanghaji kikötőn keresztül bonyolódott le. A város így törvényszerűen az imperializmus egyik bástyája lett. Nemcsak a kínai nagyburzsoázia volt itt képviselve, hanem a Kuomitang és a nankingi kormányklikk bürokratái is itt gyűltek össze. A különböző befolyási zónák egyes kínai warlordjai⁶ fegyvereiket Sanghajon keresztül hozták be külföldről, emellett a titkos ópiumkereskedelem is virágzott. A városban az idő tájt már 30 főiskola és tudományos intézet működött. A kereskedelemre és a pénzügyekre elsősorban az európai és észak-amerikai imperialista államok voltak befolyással. Ezek érdekképviselői a külföldiek által lakott körzetekben területenkívüliséget élveztek, ami egy sor gyarmati kiváltságot biztosított számukra.

A külföldiek felett kínaiak nem bíráskodhattak. A német birodalom állampolgárai, miután az első világháborút elvesztették, kétségtelenül határozott hátrányban voltak e tekintetben. Csak 1921-ben térhettek vissza Kínába, miután a weimari köztársaság ettől kezdve lemondott minden ilyen kiváltságáról. Ezért adta ki magát dr. Sorge – különösen belső-kínai utazásai során – Mister Johnsonnak, hogy így kihasználja az Egyesült Államok polgárai számára törvényesített előnyöket.

Sanghajt végeredményben fajilag kialakult külföldi uralom jellemezte. Egész városrészeket tartottak fenn a külföldieknek, mint például a nemzetközi telepet, a francia és japán koncessziót, s ezeket szigorúan el is választották a kínai lakónegyedektől. Csupán a nemzetközi telepen egymillió kivételezett külföldi lakott! Bár a Csang Kaj-sek-kormány az 1930-as évek elejére formálisan megszüntette a területenkívüliség jogát, de nem volt ereje ahhoz, hogy ezt a határozatot meg is valósítsa. Csak Mexikó mondott le erről a korszerűtlen kiváltságról.

Agnes Smedley, az észak-amerikai újságírónő, aki Sanghajban élt, társadalomkritikailag mélyreható hozzáértéssel így rajzolta meg a Frankfurter Zeitungnak írt egyik cikkében Sanghaj színes képét Sorge megérkezése idején: „A nagy városokban természetesen, mint ahogy Sanghajban is, gondtalanul megy tovább az élet a maga normális útján. Hivatalos luxusfogadások és bálok vannak, új bankokat nyitnak meg, nagy pénzügyi csoportok és mindenféle lehetséges egyesülések jönnek létre, megy a játék a tőzsdén, folyik az ópiumcsempészet és a területenkívüliség égisze alatt kölcsönösen bántalmazzák egymást az idegenek és a kínaiak. És vannak éjszakai táncklubok, bordélyházak, játékklubok, teniszpályák stb., stb. És valóban vannak emberek, akik mindezt egy új idő kezdetének, egy új nemzet születésének nevezik. Lehet, hogy a kínaiak egy meghatározott része számára – kereskedők, bankárok, üzérek – ez valóban igaznak is bizonyul. A kínai parasztság, vagyis a kínai lakosság 85 százalékánál azonban ez – életet kioltó döghalál.”⁷

Sanghaj dr. Sorge számára előnyös, de ugyanakkor veszélyes is volt, mert itt fonta hálóját sok imperialista titkosszolgálat. Az elnyomó szervek is rendkívül aktívan dolgoztak itt, mert az ipari koncentráció következtében a városban a proletárok milliói éltek. Sanghaj 1921-ben Kína Kommunista Pártjának szülőhelye lett.

Sorgénak tehát nemcsak rendkívül ébernek, hanem elővigyázatosnak is kellett lennie. „Árnyékai” megnyugtatása végett azonnal megrendelt ezer darab névjegykártyát ezzel az egyszerű szöveggel: „Dr. Richard Sorge, P.O.B. 1062, Sanghaj” és szokás szerint felvetette magát a távol-keleti német címjegyzékbe. Ha ezt nem teszi, az feltűnő lett volna. Aztán a főpostán 1062. szám alatt postafiókot, a nemrég alapított Manufacturers Bank of China nevű sanghaji bankban pedig folyószámlát nyitott, amelyre a National City Bank New Yorkból hamarosan egy feltűnést nem keltő dollárösszeget utalt át. A központra számíthatott.

A rendőrség és a titkosszolgálatok sűrű sanghaji hálózata dr. Sorgét fokozott elővigyázatosságra késztette. F. W. Deakin angol professzor ezzel kapcsolatban a régi sanghaji rendőrségi akták között adatokat talált, amelyekről ezt írta: „Sorgét a rendőrség 1931 júliusától 1932 januárjáig figyelte… mégpedig nemcsak 1062. sz. postafiókját, hanem a lakását is… Megállapították, hogy a házat csak ritkán hagyta el: időtöltés végett sakkozott a barátaival. Sokan hívták telefonon, de nagyon ügyelt arra, hogy beszélgetéseit háztartásának egyetlen tagja se hallgassa le.”⁸ A sanghaji Sorge-csoport valamennyi tagja tökéletesen megértette egymást a sakktábla és a sakkfigurák segítségével, így kapcsolatuk nemcsak a kínai spiclik, a brit rendőrség, hanem végül egy oxfordi professzor számára is megoldatlan rejtély maradt. Mindenesetre dr. Sorge értette a módját, hogyan kell az „árnyékait” megtéveszteni, lerázni és újra meg újra túljárni az eszükön.

Dr. Sorge – ha feladatát teljesíteni akarta – természetesen nem tarthatta távol magát az ellenfeleitől. Nem is volt szándékában, hogy a mintegy 1500 német vagy 1800 amerikai állampolgár tömegében névtelenül eltűnjön. A német főkonzulátuson báró Rüdt von Collenberg-Bödigheimnél jelentette be magát. A főkonzul már egy héttel megérkezése után, 1930. január 17-én fogadta őt, mert Sorge érkezését diplomáciai futárpostával korábban jelezték neki, és a külügyminisztérium ajánlotta őt.

A főkonzul rendkívüli módon el volt ragadtatva a 35. életévében járó dr. Sorgétól, mert az azonnal átadta neki egyik vezető német szakértőnek, dr. Richard Wilhelm professzornak, a frankfurti egyetem mellett működő világhírű Kína-Intézet vezetőjének és a Sinica című Kína-kutatással foglalkozó folyóirat kiadójának kézzel írott ajánlólevelét. Wilhelm egykor misszionárius volt Kínában, később docensként tanított a pekingi egyetemen. A külügyminisztérium gyakran kérte a véleményét kínai kérdésekben, patronálta a Német-Kínai Társaságot, a Kínába akkreditált diplomaták számára pedig valósággal fogalom volt. Richard Sorge és egykori élettársa, Christiane, Wilhelm professzort még abból az időből ismerték, amikor ő a Társadalomtudományi Intézet előadója volt, Christiane pedig a tudományos könyvtárat kezelte a frankfurti egyetemen. 1929 végén dr. Sorge a kínai bankjog eredetének és fejlődésének kutatására szerződést kötött a Német-Kínai Társasággal. Ez a téma nagyon jó benyomást tett a sanghaji főkonzulra. Készségesen eleget tett dr. Sorge kívánságának, és beajánlotta őt Herbert Cuno von Borch követnek és dr. Heinz Lautenschlager alkonzulnak a pekingi követségen, Martin Fischer szövetségi tanácsosnak Nankingban és dr. Wilhelm Wagner főkonzulnak Kantonban. A főkonzulátus bejuttatta őt a Német Nitrogén Szindikátus sanghaji leányvállalatához is, amelynek értékes archív anyagai voltak a kínai mezőgazdaságról. Sorgénak sikerült sok ajtót azonnal kinyitnia; érdemes volt tehát alapos előkészületeket tennie.

Okosan választotta álcázásul az újságírói és a tudományos tevékenységet. Mint a Deutsche Getreide-Zeitung tudósítója gyanútlanul foglalkozhatott Kínának, vagyis egy főként még feudális termelési módban gazdálkodó országnak, minden mezőgazdasági problémájával.

Max Christiansen-Clausen⁹ szerint: „Richard leginkább a célszerű, sportos, golfnadrágos ruhákat kedvelte. Zakója jobb zsebéből mindig vastag újság lógott ki, amelynek a címe részben látható volt, de a dátuma alig. Legtöbbször a Deutsche Getreide-Zeitung vagy a Frankfurter Zeitung, meg a londoni Times. Látogatta a német polgári és katonai, valamint az angol-amerikai köröket. Úgy hatott az egyszerű lelkekre, mint egy állandóan tevékeny, egyszóval rohanó riporter.”

Sanghaj megfelelő gazdasági és diplomáciai köreiben fokozatosan regisztrálták egy szakképzett újságíró szorgalmas tudósításait, amelyek dr. Sorge szakismereteit bizonyították a német képviseletek és a kínai hatóságok előtt. Sorge figyelte a kínai exportot és importot, emellett feltűnés nélkül kutatta Németország, Japán, Olaszország, Hollandia és az Egyesült Államok gazdasági érdekeit. Riporteri tevékenységén keresztül – ez kiolvasható a cikkeiből – dr. Sorge szoros kapcsolatba került a nankingi földművelésügyi minisztérium, a csingtaói tengeri vámigazgatóság, a harbini Szója-Export Iroda és az Oil Manufactory Association kínai tisztviselőivel. A nankingi iparügyi minisztériumban Sorge megszerezte a szójabab-gazdálkodás 1926 és 1930 közti éves elemzéseit. Rendszeresen tanulmányozta az érdekes Monthly Report of Economic Statistics of Dairen című kiadványt.

Cikkei a berlini Deutsche Getreide-Zeitungban legtöbbször aláírás nélkül jelentek meg, vagy csak „J” (Johanson), illetve „I” (Ika) betűvel látta el azokat.

Cikkeiből ítélve, Sorge elsősorban Sanghaj, Kanton, Dairen, Harbin, Csingtao, Tiencsin, Hanku távol-keleti városokkal, továbbá Hunan, Csiangszu és Santung kínai tartományokkal, valamint a Szovjetunióval, a Mongol Népköztársasággal és Koreával határos Mandzsúriával ismerkedett meg.

Hivatalos utazásai során gondosan megtekintette a közlekedésileg még kevéssé feltárt országban a hadászatilag fontos vasútvonalszakaszokat, és 1930 januárjában például megállapította, hogy a vasúti összeköttetés Vlagyivosztokkal az orosz-kínai konfliktus miatt szünetel. 1931 januárjában „a megbénított peking-hankui vasútról” írt.¹⁰

1930. május elején dr. Sorge hat hónapra Kantonba és a dél-kínai tartományokba utazott, ahol a Csang Kaj-sek-kormány elleni felkelés első csírái fejlődtek ki. Kantonból ezenkívül jobban megfigyelhette Nagy-Britanniának a brit koronagyarmatról, Hongkongból kisugárzó Kína-politikáját is.

Ha valaki térben és időben visszatekintve rendezi dr. Sorge cikkeit, világos lesz számára, milyen jól értett ahhoz, hogy a mindenki számára érthető újságírói kíváncsiságát saját hírszerző feladatainak céljaira használja fel. Két példa erre. A harmincas évek első felében a földimogyoró-export területén Németország volt Kína legjobb üzletfele. A földimogyoróból olajat állítottak elő. Az egyik fontos vetésterület Honan tartomány volt. Sorge odautazott, és a Deutsche Getreide-Zeitung olvasóit „a kínai parasztok olcsó munkájáról” tájékoztatta, követelte, hogy „szabadítsák meg őket a katonai és adóhivatalok túlzott igényeitől”, és végül szót emelt „a háborús műveletek ellen, amelyek az országot mindig újra elpusztítják, mint ahogy a legutóbbi időben is Honan és Csiangszu tartományok földi mogyoró-termelő körzeteiben”. Honan tartományban akkor már a kínai munkásoknak és parasztoknak egy forradalmi körzete volt. Sorge a helyszínen hivatalos ürüggyel kiderítette, hogy a reakciós nankingi kormány milyen csapatszállításokat és összpontosításokat hajtott végre a tartomány kommunistáinak megsemmisítése végett.

A másik példa. 1931. szeptember 18-án a japán hadsereg betört Északkelet-Kínába. Biztos, hogy Sorge nem véletlenül éppen ezt a területet, mint a szóba jöhető legvalószínűbb hadszínteret kereste fel röviddel ezelőtt. Hivatalosan egyébként a Kelet-kínai Vasútvonal mentén fekvő olajmalmokban járt, amelyek a szójababból olajat és olajpogácsát készítettek. Erről közölt a Deutsche Getreide-Zeitung 1931. szeptember 11-i kiadásában tudósítást.

Dr. Sorge vonaton, autón, repülőgépen és nyeregben körülbelül tízezer kilométert tett meg Kínában. Utazásait a dolgozószobája falán levő térképen zászlókkal „tűzte ki”, a fontos tudnivalókat pedig kartotékdobozokban tárolta.

TALÁLKOZÁS AGNES SMEDLEYVEL

„Már Európában hallottam róla. Tudtam, hogy rábízhatom magamat. Csoportom megszervezésekor, de különösen a kínai munkatársak kiválasztásakor Sanghajban megkaptam a segítségét. Olyan sokat ismertem meg fiatal kínai barátai közül, amennyit lehetett, és azon fáradoztam, hogy mindenekelőtt azokkal kössek ismeretséget, akik készek voltak külföldiekkel egy baloldali ügy érdekében együttműködni.”¹¹

Ezt jegyezte fel később Sorge erről a rendkívüli nőről: Agnes Smedleyről.

Mint a Frankfurter Zeitungban megjelenő, Kínáról szóló riportjainak szorgalmas olvasója, Sorge a szerkesztőségtől elkérte a tudósítónő sanghaji címét, így könnyen megtalálta.

Agnes Smedley önéletrajzi könyve, Egy nő egyedül, amely alig két éve jelent meg az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Spanyolországban, Svédországban, Csehszlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon, Jugoszláviában és a Szovjetunióban, az olvasók millióit ragadta magával. Max Geisenheyner író, kínai különtudósításainak szerkesztője a Frankfurter Zeitung szerkesztőségében ilyen mondatokat szentelt szerzőjének: „Szelíd és hozzáillő a neve ennek a nőnek. Szilárd és engesztelhetetlen az akarata, kemény és izzó a szíve. Minden elnyomottért dobog. De nem titokban, valamilyen polgári egzisztencia terhe alatt, nem, az akarat és a szív csak egy elhivatottságot érez: az igazságosság és az emberiesség szívós, kitartó világával vívott harcban a győzelem zászlaját kitűzni.” Aztán így folytatja: „Amikor felkérték, hogy utazzon Kínába, úgy tekintette azt, mint a sors útmutatását. Most évek óta Ázsiában harcol és él, és fanatikusan küzd az elnyomott kínai néposztályok szabadságáért. Bár az élete állandóan veszélyben van, tekintet nélkül erre, ismerteti mindazt, amit lát. A Frankfurter Zeitung sok ilyen cikket közölt. Ezek rendkívüli visszhangra találtak az egész világon.”¹²

Agnes Smedley az 1930-1950-es években az Egyesült Államokban a proletárirodalmi mozgalom rendkívüli alkotó és következetes képviselője volt. Csak így érthetjük meg Sorge bizalmát a nemzetközi osztályharcban megedződött kiváló publicista iránt.

Agnes Smedley életének több mint egyharmadát az Egyesült Államokon kívül élte le, s mintegy 13 évet töltött Kínában. Az északi Fucsientől és az északkeleti Vusitól a déli Kantonig – bejárt minden tartományt. Tudósításai, amelyeket angolul írt, és a legtöbbször szerényen csak A. S. aláírással látott el, szállításuk idejétől függően 14—40 nap késedelemmel jelentek meg Németországban. Bizonyos esetekben azonban az úgynevezett „Transrádió”-n adatta le tudósításait, 1931 közepétől pedig igénybe vette a sanghaj-berlini légipostát. Hivatásszeretetét bizonyítja az a 61 cikk is, amely 1929 és 1932 között csak a Frankfurter Zeitungban jelent meg.

A húszas évek végén megfigyelhette, hogy Kínában milyen gyorsan „koncentrálódott az egész hatalom Csang Kaj-sek főparancsnok vezetésével egyetlen család kezében”, miközben „a pénzügyminiszter … ma a nankingi palotában a fő támaszpontot képviseli.”¹³ Ez a pénzügyminiszter és a későbbi alelnök, az angolosan T. V. Soongnak nevezett Szung Cu-ven, Csang Kaj-sek sógora volt. A mindig kíváncsi tudósítónő nagyon pontosan és viszonylag gyorsan értesült arról, hogy a Csang Kaj-sek-klikk legbelsőbb körei mit terveznek, illetve szándékoznak tenni. Agnes Smedley szívélyes kapcsolatban volt Szung Csing-linggel, a kínai polgári demokratikus forradalom vezérének, Szun Jat-szennek az özvegyével, akit sanghaji lakásán is meglátogatott. Szung Csing-lingnek, aki egy kínai bankárcsaládból származott, volt egy nővére, Szung Maj-ling, akit Csang Kaj-sek vett feleségül, és egy fivére, T. V. Soong, aki Nankingban volt pénzügyminiszter. A nankingi ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági miniszter is Szung Csing-ling egyik nővérét vette feleségül. Ha Csang Kaj-sek ki is közösítette, sőt később száműzte ismert forradalmár sógornőjét, a személyes kapcsolatok, különösen a nővérek között, sohasem szakadtak meg teljesen. Gyakran igen hasznosnak bizonyultak ezek a kapcsolatok dr. Sorge számára is. Például ezen az úton lett egy héten belül az exkluzív Kínai Autóklub tagja, amelynek az elnöke akkor Csang Kaj-sek diktátor volt. T. V. Soong pénzügyminiszteren keresztül kapta meg Agnes Smedley rendszeresen az állami költségvetés adatait és a teljes nankingi államháztartásról szóló tájékoztató elemzéseket.

A Csang Kaj-sek-klikk belső ügyeinek ismeretében Agnes Smedley pontosan meg tudta határozni a hatalomra vágyó Csang szerepét. „Meg kell jegyezni, hogy amilyen mértékben a nemzeti forradalom színvonala egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt, olyan mértékben emelkedett egyre magasabbra ennek az egykori banktisztviselőnek (apósa Szung bankjában volt tisztviselő – a szerző megjegyzése) az átlagos és középszerű személyisége.”¹⁴

A feudális és kapitalista Kína végzetes hagyományai közé tartozik, hogy „a katonák, a szegény parasztok alkotta nagy hadseregeikkel kölcsönösen szemben állnak egymással.” Agnes Smedley ezért behatóan foglalkozott a magas rangú katonákkal. Módszeresen gyűjtötte életrajzi adataikat, rendszerezte azokat, dossziékat fektetett fel és sok időt fordított arra, hogy ezek naprakész állapotban legyenek. Cikkeiben visszanyúlt ezekhez az alapokhoz, és tengerentúli olvasóit egyre több, a kínai Koumintang-tábornokok parazita életéből vett újdonsággal lepte meg. Tudta, hogy az Északi Hadsereg tábornoka hogyan toborzott egész ezredeket orosz emigránsokból, és hogy a 4., úgynevezett Vas-hadosztály parancsnoka 1929-ben miért lázadt fel Csang Kaj-sek ellen. A „Ki kicsoda?” magángyűjteményében 218 hivatalosan kinevezett, illetve olyan tábornok szerepelt, aki magát nevezte ki. El lehet képzelni, hogy ez a gyűjtemény dr. Sorge számára is gyakran használt kincsesbánya volt. Igénybe vette azonban az újságírónő más forrásait is, mert Agnes Smedley már 1929-től figyelemmel kísérte Kínában a kormánypolitikát, a tábornokok és a Kuomintang-frakciók harcát a hatalomért, a hadügyet, felépítését, szervezetét, pénzügyi ellátását, a hadászatot, a Kínán belüli hadműveleteket és a hadügy szovjetellenes irányzatát, a tudományokat, a művészeti életet, az imperialista intervenciókat, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Japán és Franciaország agresszív tevékenységét és támadó jellegű külkereskedelmi akcióit, a szociális helyzetet, az osztályok helyzetét, a Kínai Vörös Hadsereg és a kínai szovjet körzetek fejlődését.

Smedley beszerezte a Sinica Akadémia, valamint Nanking, Peking és Sanghaj társadalom- és természettudományi intézetei, továbbá a pekingi egyetem és a tiencsini Nankaj Egyetem kínai és külföldi tudósainak információit is. Véleményüket nem titkolta el. A kínai diákok, szakszervezeti tagok, értelmiségiek ugyanúgy a vitaköréhez tartoztak, mint a sanghaji Koreai Nemzeti Bizottság, a Koreaiak Egyesülete, vagy a Hong Kong-i Muj-Csaj-ellenes Társaság képviselői. Agnes Smedley Szun Jat-szen özvegyével együtt a rendkívül aktív kínai Emberi Jogok Ligájához is csatlakozott.

Abban a bonyolult időszakban, amikor dr. Sorge Kínában még nem volt otthonos, és sok kapcsolatot kellett teremtenie, egy olyan személyiség és olyan újságíró munkatárs, mint amilyen Agnes Smedley volt, felbecsülhetetlen segítséget jelentett számára. Ő mutatta be dr. Sorgénak – annak későbbi segítőjét és harcostársát – dr. Hozumi Ozaki japán újságírót, továbbá Tejkichi Kavei japán riportert, Csangot, a kínait, és Ruth Wernert, a német kommunistát.¹⁵

Egyebek között 1931 februárjában megfogalmazott megállapítása is bizonyítja, hogy Agnes Smedley milyen pontosan látta előre a társadalmi fejlődést: „Kína az elkövetkező húsz évben a kommunizmus és a kapitalizmus közötti küzdelem hadszíntere lesz.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!